A vallás elégedettebbé tesz?
2017. április 25. írta: M. Steinbach Annamária

A vallás elégedettebbé tesz?

Nem, de a vallás gyakorlása nagyon is.

A vallás még önmagában nem növeli a lelki jóllétet, azonban a vallás gyakorlása annál inkább.

Több korábbi kutatás bizonyította már, hogy a vallás képes hozzájárulni az elégedett, boldog és pozitív érzelmekkel teli élet eléréséhez. Nem mindegy azonban, hogy csupán vallásosnak tartjuk-e magunkat, vagy gyakoroljuk is hitünket. A két, ránézésre egymáshoz közel álló felfogás ugyanis nagyon is távol áll egymástól olyan értelemben, hogy csupán az egyik képes a lelki jóllét fokozására a hit által.

A hála gyakoribb megélése, a megbocsátás könnyedsége, több kedvesség és magasabb szintű képesség a szeretetre. Többek között ezek azok az előnyök, amelyekkel azok rendelkeznek, akik nem csupán tartoznak valamely vallási felekezethez, hanem gyakorolják is hitüket – állapította meg egy nemrég készült tanulmány.

Svájci kutatók három országban, 20 500 főt vontak be egy nagy volumenű vizsgálatba. A kutatásban résztvevő személyek az alábbi 3 csoport valamelyikébe tartoztak:

  1. Vallási közösség tagjai, és hitüket gyakorolják is.
  2. Vallási közösség tagjai, de hitüket nem gyakorolják.
  3. Nem tartoznak egy vallási felekezetbe sem.

Az eredmények elemzése során egyértelművé vált, hogy az első csoport tagjai, azaz azok az emberek, akik rendszeresen gyakorolják hitüket:

- Elégedettebbek életükkel.
- Nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az élet értelmének.
- Többször és könnyebben képesek a kedvességre, szeretetre.
- Könnyebben bocsátanak meg környezetüknek.
- A hála és remény pedig mindennapjaik része.

A kutatás nem tér ki arra, hogy mik lehetnek azok a tényezők, amelyek hozzájárulnak a fenti képességek magasabb szintű birtoklásához. Miért bocsát meg könnyebben a vallását közösségben gyakorló ember a felé ártó szándékkal közeledőnek? Hogyan képes a hit támaszt nyújtani a nehéz időkben, reményt adni a lehetetlennek tűnő helyzetekben? Vajon a közösséghez való tartozás, a gyakori elmélkedés vagy a hit által elsajátított normák járulnak hozzá jobban a fenti előnyökhöz?

Ezekre a kérdésekre talán azok tudnának leginkább válaszolni, akik részesülnek az Istenhit gyakorlása okozta előnyökben.

Előfordulhat azonban, hogy az Istenhit egyfajta "Nem vagy egyedül" érzéssel és tudattal vértezi fel az azt gyakorlót, miközben az ember önmagába vetett hite kiegészül egy kívülről érkező erővel is, amely segíthet megtartani a lelki egyensúlyt, és amely segítségével a megfáradt ember képes felállni és továbbmenni.

 

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

 

Forrás:

  • Berthold, A., & Ruch, W. (2014). Satisfaction with life and character strengths of nonreligious and religious people: It’s practicing one’s religion that makes the difference. Frontiers in Psychology, 5. DOI: 10.3389/fpsyg.2014.00876
  • Peterson, C., Park, N., & Seligman, M.E.P. (2005). Orientations to happiness and life satisfaction: The full life versus the empty life. Journal of Happiness Studies, 6, 25-41. DOI: 10.1007/s10902-004-1278-z

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr9112454639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

notC 2017.05.04. 15:27:36

Hmmm... Szerintem ez a kutatás eléggé evidencia eredményt hozott, és legalábbis elcsodálkoztam a blogger kétségein is, hogy miért is boldogok(? ..vagy valami ilyesmi) a vallási közösségbe tartozók....
A kérdésben benne van a válasz is: közösség. Ráadásul a vallás miatt adott értékrend mellett élő emberek csoportja (pont ilyen hatással bírnak a társasjátékozó, együtt sportolós, stb.. csoportok is) keveset konfrontálódik, jól érzi magát, feltöltődik, stb, Ellentétben azokkal, akik csöndes magányban tengődnek, egy döglött kapcsolatban szivatják egymást, güriznek látástól mikulásig. Ha a kontroll csoportok "átlag emberek" voltak, a vallásos felekezetbe tartozó "testvérek" néha bárgyúságig menő gyakori összeborulása valóban lélekemelő tud lenni. Legalábbis egy kérdőív erejéig...

Sprickoló Tömegek 2017.06.04. 22:43:42

@notC:
"(pont ilyen hatással bírnak a társasjátékozó, együtt sportolós, stb.. csoportok is)"

Az érdeklődési kör nem világnézet vagy értékrend, bár az e téren fogyatékkal élő embernek ezt nyilván nehéz megértenie.
süti beállítások módosítása