Az őszinteség nagy hatalom. Hogyan vesszük észre, ha hazudnak nekünk? Gyakori kérdés a hétköznapokban: otthon, munkahelyen, különféle társadalmi helyzetekben. A megtévesztést nehéz felismerni. A hazugság az élet mindennapi része, nem telik el úgy nap, hogy ne élnénk át (esetleg ne mi okoznánk) a megtévesztést. Freud ugyan nem írt a csalásról/megtévesztésről/hazugságról, de a pszichológia amint felfedezte jelentőségét, bebizonyosodott: a hazugság meglepően gyakori és összetett jelenség. Nietzsche szerint az élet feltétele a hazugság.
Egy felmérés szerint a 18 és 74 év közöttiek közül a legtöbben naponta egyszer vagy kétszer mondanak a valótlannal nem egyezőt. Majdnem olyan gyakran, mint ahányszor kinyitjuk a hűtőszekrényt, vagy fogat mosunk. Mind a nők mind a férfiak hasonlóan társadalmi interakcióik egyötödében állítanak valótlant. Egy hét alatt a velük kapcsolatba kerülők 30%-át megtévesztik. (Ezek a számok ráadásul nem tartalmazzák azokat a kegyes hazugságokat, mint hogy: Jól vagyok, köszönöm. Valódi hazugságnak minősül pl. „Jó lett a hajad!”)
A hazugság és őszinteség közti döntés ellentmondást kelthet az emberben. Annak ellenére, hogy a szocializációnk során megtanuljuk, hogy az igazság és az őszinteség érték; szüleink, és az iskola arra nevel, hogy mindig jobb az igazat megmondani - a társadalom, a való élet gyakran éppen az ellenkezőjére bátorít, sokszor ugyanis negatív következményeket kerülünk ki egy-egy megtévesztéssel. Például egy fontos reggeli munkahelyi tárgyalásról elkésünk, mert elaludtunk. Ilyenkor valószínűleg kisebb, kevésbé súlyos következményekkel jár, ha azt mondjuk, hogy dugóba kerültünk. (Ráadásul a hazugság szerves része sok foglalkozásnak. Gondoljunk az ügyvédi, vagy az újságírói munkára.)
Persze, hogy szeretlek!
Kutatások bizonyítják, hogy a társkeresők legalább egyharmada hazudik a másiknak múltbeli kapcsolatairól. Jó hír, hogy a házasság intézménye védelmet nyújt a megtévesztés ellen: a házastársak beszélgetéseik kb. 10%-ban hazudnak egymásnak.
Édes kis hazugságok
Bár sok hazugság súrlódást okozhat interperszonális kapcsolatainkban, olykor „olajként” szolgálhatnak. Könnyebbé teszik, hogy közelebb kerüljünk a másikhoz. Pozitív kegyes hazugságaink („Ez a rétes a legfinomabb, amit valaha ettem!”) 10-20-szor gyakoribbak, mint negatív kegyes hazugságaink.
Kulturális különbségek
Bizonyos kultúrák különös jelentőséget tulajdonítanak a kegyes hazugságoknak. A koreai amerikaiaknak csak a fele, kb. 50%-a gondolja azt, hogy az áttétes rákos betegeknek meg kell mondani az igazságot, míg az európai vagy az afrikai származású amerikaiak közel 90%-a szerint a betegnek szembesülnie kell az igazsággal.
Férfiak és nők közti különbség
Egy kutatás megerősítette, hogy minél közelebb vagyunk valakihez, annál önzetlenebb a hazugság. Ez különösen igaz a nőkre: bár a nemek egyenlő gyakorisággal tévesztik meg a másikat, a nők nagyobb valószínűséggel figyelnek oda a másik érzéseire, növelve ezzel a hazugságok számát. A férfiak hajlamosabbak magukról hazudni. Két férfi közti beszélgetés körülbelül 8-szor több önorientált hamisságot tartalmaz, mint a másokkal szembeni kommunikáció.
Ki hazudik?
- Aki nyomás alatt van, hazudni fog.
- A gyakori hazudók manipulatív emberek.
- Extravertált, társaságkedvelő emberek nagyobb valószínűséggel hazudnak.
- Bizonyos személyiség és fizikai tulajdonságok – úgy mint az önbizalom és a fizikai vonzerő – kapcsolódnak az egyén képességeihez, ezzel nyomást helyezve az egyénre, több hazugságot generálva.
Kevésbé valószínű, hogy hazudik,
- aki magas fokú felelősségérzettel rendelkezik,
- aki depressziós: nagyobb a realitásérzéke, kevésbé foglalkozik mások megítélésével, nem érdekli, hogy milyen hatást gyakorol más emberekre.
(Egyes pszichológusok szerint a bizonyos mértékű, önmagunk felé tett hazugság elengedhetetlen a jó mentális egészséghez.)
A hazugság észlelése
Bárki, aki kártyázott már egy pókerarcú ellenféllel, tudja, milyen nehéz észlelni a hazugságot. Sokan hisznek a hazugságvizsgáló poligráf eszközökben. Egyes szerint azonban a verbális közlések finomságainak megfigyelésével, vagy a hangmagasság változásainak nyomonkövetésével, esetleg egyes idegi adaptív szokások, mint pl. a feszültség azonosításával lehet észlelni a hazugságot.
Egy szövegelemző program segítségével Pennebaker és munkatársai megállapították, hogy vannak olyan nyelvi minták, amelyek bejósolják, ha valaki kevésbé becsületes.
A gyakrabban hazudók:
- Kevésbé ragoznak egyes szám első személyben (írásban, beszédben egyaránt).
- Emellett kevésbé használnak érzelmi töltetű/jelentésű szavakat, úgy mint a düh, vagy a fájdalom; vagy kognitív szavakat, mint a megértem/tisztában vagyok vele, vagy olyan kötőszavakat, mint a de, vagy anélkül.
Hazudni bűn?
Bár az utóbbi években/évtizedekben kialakult hazugságkép kevésbé elítélő a bibliai tízparancsolatban szereplő „Ne hazudj…” erkölcsi képnél, tanulmányok igazolják annak negatív vonatkozásait. A kísérleti résztvevők például sokkal kevésbé tapasztaltak bensőségességet azokban a beszélgetésekben, ahol hazudtak.
Természetesen bárki, aki ragaszkodik ahhoz, hogy elítélje az összes hazugságot, gondolja át, mi történne, ha megtudná, hogy családja, barátai, kollégái megtévesztették. Csábítónak tűnik azt gondolni, hogy a világ jobb hely lesz, ha megtisztul a hazugságoktól. A társadalom azonban lehet, hogy összeomlana a könyörtelen becsületesség súlya alatt.
A hazugság mindenhol megbúvó jelenléte nyilvánvalóan problémát jelent, de szeretnénk megszabadulni az összes hazugságunktól? Legyünk őszinték.
Ti mennyire tudtok jól hazudni? Ha kíváncsiak vagytok, itt letesztelhetitek!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon!
Forrás:
- https://www.psychologytoday.com/blog/compassion-matters/201309/why-we-lie-and-how-stop
- https://www.psychologytoday.com/articles/199705/the-truth-about-lying
