A fekete humor és az intelligencia
2017. június 22. írta: Vén Betti

A fekete humor és az intelligencia

A nevetés gyógyító erejéről már sokan hallottunk. A humorérzék még a másik felünk keresésénél is sokszor alapvető „elvárás”. Abban azonban különbözünk, hogy mit tartunk viccesnek és min tudunk igazán jót nevetni. A fekete humort sokak szerint csak a gonosz emberek szeretik. Pedig ez nem így van.

 Mi az a fekete humor?

5liodke.jpg

 … a humor egy olyan fajtája, amely baljós jelenségekkel – mint a halál, a deformáltság, betegség, fogyatékosság – foglalkozik. Humoros formában jeleníti meg a tragédiát, a morbiditást. Gyakran nevezik groteszknek, betegnek, morbidnak is ezt a fajta humort. 

Mire szolgál a humor? 

A humort stresszoldás mellett gyakran használjuk kategorizálására, gondolkodásunk megszervezésére. Olyan keretet biztosítunk ezzel magunknak, amely segít eligazodni az élet hozta szituációkban. Ez az úgynevezett "keret-összeállítási” folyamat az alapja a humornak, ami háttértudást követel és ehhez a keretrendszerhez „nyúlva” tudunk viccelődni. Egy-egy élethelyzetet meglévő ismereteink szerint értékelünk, és aszerint reagálunk, cselekszünk, amelyet addigi tapasztalataink lehetővé tesznek. Lássunk egy példát, hogy könnyebben megértsük, miről is van szó. 

„Hagytam a könyvelőmnek, hogy megcsinálja az adóbevallásomat, mert így időt takarítunk meg. Tavaly tavasszal is 10 évet spórolt nekem!”

Az első mondat provokatív jellegű: egy elfoglalt üzletember könyvelőjének történő kifizetés képét látjuk, az olvasónak előhívja az üzletemberek és könyvelőik közti kapcsolatról meglévő tudását. A következő mondat azonban újraértelmezésre szólítja fel az olvasót. Az „évek” szóból a börtönben töltött évekre gondolunk, ami a kezdeti elfoglalt üzletember csaló üzletemberré történő átkeretezését hozza magával.

prison-for-tax-evasion-e1482866641656.jpg

A humor észlelésének „szellemi” követelményei

 Ahhoz, hogy megértsük a viccet (kutatások szerint),

  • jó problémamegoldó-képességgel kell rendelkezünk,
  • szükséges a hosszú távú memóriánkban tárolt tudás,
  • intelligencia,
  • verbális és vizuális képességeink.

 A humor észlelésének érzelmi összetevői

Ahhoz, hogy egy viccet megértsünk és még nevetni is tudjunk rajta, nemcsak intelligensnek kell lennünk, hanem érzelmeink is befolyásoló hatással vannak rá. A humor észlelésében a hangulatnak meghatározó szerepe van.

A vidámság, a komolyság, a bennünk lévő agresszió, vagy a rossz hangulat jelentősen meghatározzák azt, hogyan észleljük a humort. 

Már Freud (1905) is vizsgálta az agresszió és humor közti kapcsolatot. Freud arra a megállapításra jutott, hogy a humor általában az elnyomott szexuális és agresszív késztetéseink felszínre kerülését jelenti.

Vajon a szellemi és érzelmi összetevők hogyan befolyásolják a fekete humor észlelését?

  • Azok, akik kedvelik a fekete humort, magas intelligenciával és magas iskolai végzettséggel rendelkeznek, valamint alacsony a hangulati zavarra és agresszióra való hajlamuk.
  • Másodszor, azok akik átlagos verbális- és nonverbális intelligenciával, valamint magas hangulati zavarra való hajlammal rendelkeznek és magas agressziót mutatnak, a legkevésbé értékelik a fekete humort.
  • A legnagyobb agressziót mutató személyek kedvelik legkevésbé a morbid vicceket.

A fekete humor úgy tűnik, hogy valóban függ az érzelmi és kognitív összetevőktől. Ezek az összetevők közvetlenül befolyásolják a humor alapjául szolgáló mentális működésünket, amik az információfeldolgozás növekvő vagy csökkenő kapacitásához vezetnek. Felmerül a kérdés: vajon szeretnénk kimagaslóan intelligensek lenni?

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon!

Forrás: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/28101812

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr6912614117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2017.06.23. 21:01:40

Ha nincs kimagasló intelligenciátok, akkor ne akarjatok. Sokkal, de sokkal nehezebb az élet hülyékkel körülvéve.

morph on deer 2017.06.23. 21:26:17

@Bobby Newmark:
Hát még akkor, ha tőled távol, mondjuk a parlamentben hoznak döntéseket!
Na az az ami igazán súlyos..!

Powerslave 2017.06.24. 02:07:56

@Bobby Newmark
(IKR) Pedig ez is egyfajta morbid humor...

vuvuvu2 2017.06.24. 07:46:50

és hol van mindehhez az alátámasztás? anélkül csak parasztvakítás az egész...
süti beállítások módosítása