Bántalmazás a szemtanú szemszögéből
A közösségi oldalakat vagy az online médiát végig futva szinte biztosak lehetünk abban, hogy minden nap szembejön velünk egy bántalmazásról szóló hír. A tanár, aki szájon csapta diákját, a diák, aki leköpte tanárát, és különböző osztályon belül történő csoportos bántalmazások. Ugyan a csúfolódás és a verekedés mindig is a gyerekkor keserű velejárója volt, mióta a gyerekek zsebében már egészen fiatal kortól ott lapul a mobiltelefon, a megaláztatások pillanatok alatt kerülnek fel a videomegosztókra, ahol akár több ezren is nevetgélnek azon, miként „készítik ki” egymást a fiatalok.
Térjünk a tárgyra egy (nem kellemes, de hasznos) minikísérlettel. Vegyünk kezünkbe egy papírt és egy tollat, keressünk a Youtube-on egyet az előbb említett videók közül (csak felnőtteknek!) és nézzük meg. Jegyezzük le, hogy milyen érzések, testérzetek és gondolatok futnak át rajtunk a képkockák megtekintése során. Ha ezt már korábban megtettük, akkor megtapasztalhattuk, hogy egy-egy ilyen videó láttán (hacsak nem vagyunk pszichopaták) micsoda szorongás képes elönteni testünket csupán annak látványától, hogy valakit a szemünk előtt bántanak, megaláznak.
És most vissza a mindennapokba: gondolkodott már valaha azon, hogy mit okoz gyermekében, ha osztályában rendszeresen szemtanúja annak, hogy egy társát megalázzák, megverik? Nem szokványos kérdés, hiszen a kutatások alapvetően a „direkt” áldozatokra helyezik a hangsúlyt. De tényleg ők az egyetlen áldozatok?
Ahogy említettem, a korábbi iskolai bántalmazással foglalkozó kutatásokat eddig főként a folyamat két főszereplőjére, a bántalmazóra és az áldozatra fókuszáltak, és arra mutattak rá, hogy e két csoport fokozottan veszélyeztetett a depresszió, a szorongás, és későbbiekben a pszichiátriai kórképek kialakulására.
Érdekes ugyanakkor egy nemrég Nagy-Britanniában készült kutatás, amely a hangsúlyt a szemtanúkra helyezte. A kutatók arra keresték a választ, hogy milyen hatással van a bántalmazás azokra a gyerekekre, akik csupán “passzívan”, a veréseket, gúnyolódásokat végig nézve vesznek részt a folyamatban. A vizsgálatot 14 brit iskolában, több mint 2000 diákkal folytatták le, akikből 63% volt már szemtanúja annak, hogy valamelyik társukat bántják. A többiek vagy bántalmazók vagy áldozatok voltak (!).
A kutatók azt az eredményt kapták, hogy mások bántalmazása jelentős hatással van mentális egészségünkre akkor is, ha nem közvetlenül ellenünk irányul az agresszió. A szemtanúk között jelentősen magasabb a különböző szerek, alkohol vagy kábítószer használata, hasonlóan az áldozatkhoz. Ezutóbbi arra utal, hogy látva mások bántalmazását a szemtanú feltehetően azonosul az áldozattal.
Különböző elméletek születtek azzal kapcsolatban, hogy miért lehet ilyen mély hatással mások áldozatiságának látványa. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy azokra hat mélyebben a bántalmazásos helyzetben való részvétel, akik maguk is áldozatok más helyeztben, és ilyenkor kicsit saját áldozat szerepüket is átélik. A másik feltételezés, hogy a szemtanú gondolati szinten ellentmondásos helyzetbe kerül önmagával, hiszen erkölcsi gondolkodása alapvetően azt diktálná, hogy közbelépjen, de valamiéért mégsem mer, vagy tud, és ez a gondolati ellentmondás feszültséget, úgynevezett kognitív disszonanciát hoz létre. Sokszor oldják ezt úgy fel a gyerekek (és a felnőttek is), hogy átkeretezik a helyzetet, és az új nézőpont szerint nem látják már bántalmazásnak, ami korábban egyértelműen annak tűnt. A másik lehetőség az áldozat leértékelése, devalválása. Ismerjük azokat a mondatokat, hogy „tulajdonképpen magának kereste a bajt, ő tehet róla, hogy kiszúrták, miért nem tud nyugton maradni, stb”.
A szemtanú szerep sokszor jár együtt bűntudattal, tétlenség okozta megbánással, ami gyerekeknél is komoly pszichoszomatikus tüneteket okozhat. Amit szülőként tehetünk, hogy világossá tesszük gyerekünk számára, hogy Ő, illetve ők, mint osztályközösség nem kötelesek eltűrni, hogy valaki egy másik társával így bánjon.
Összességében a tanulmány arra hívhatja fel a figyelmünket, hogy az iskolai bántalmazás közel sem egy kis hatókörű jelenség, amely kizárólag az áldozatra és a bántalmazóra korlátozódik, hanem súlyos következményei vannak a környezet látszólag passzív résztvevőire is. Szülő, pedagógus és pszichológus együttes felelőssége a jelenség mihamarabbi konstruktív kezelése.
Forrás: Rivers, A., Noret, N., Poteat, V.P., & Ashurst. (2009). Observing Bullying at School: The Mental Health Implications of Witness Status. School Psychology Quarterly, 24, 211–223.
http://ir.magellanhealth.com/releasedetail.cfm?releaseid=671856 https://www.stopbullying.gov/at-risk/effects/index.html
