A boldogság 5 kulcsa
2018. január 17. írta: FBEP_PSY

A boldogság 5 kulcsa

Gondolatok a pozitív pszichológia világából

imgart16_id_1505073653.jpgPszichológiára gondolva sokakban kialakult a betegséghez, gyógyításhoz való szoros asszociáció, miközben az elmúlt évtizedekben jelentős fordulatot vett a lélektan tudománya. Míg korábban valóban a betegségek feltárása és a gyógyítás állt a fókuszban, ma a pszichológusok jó része azzal foglalkozik, hogy miként lehetünk boldogok, vagyis miként érhető el a pszichés jóllét, a mentális egészség állapota. És itt nemcsak arról van szó, hogy hogyan kerülhetjük el a betegséget, hanem egy magasabb minőségű működésről, a mentális kiteljesedés állapotáról.

A kérdés tehát az, hogy milyen erényekkel, tulajdonságokkal rendelkeznek azok, akik képesek jól működő életet élni, szembenézni sorsuk nem ritkán embert próbáló kihívásaival? Mire kell és érdemes fókuszálni az életben annak érdekében, hogy boldogok és egészségesek legyünk?

A pszichológia már jó ideje szakított a Freud által kínált, kiszolgáltatott és ösztönök által vezérelt emberképpel. Világossá vált, hogy igenis képesek vagyunk irányítani a sorsunkat, és az ember alapvető igénye is, hogy önmagát megvalósítsa, a benne rejlő képességeket kibontakoztassa. Mindezek talán közhelynek hangzanak, de a felszínesség vádja azonnal elutasítható, ha az ember a lét kérdéseivel foglalkozó egzisztenciálpszichológusok gondolatait végigfutja: az egyén egyik alapvető frusztrációja az élet végessége, szembenézni az elkerülhetetlen halál gondolatával. És bár furcsának tűnhet, de a halál gondolata nagy szívességet tesz nekünk, mivel keretet ad, és ezáltal nyomást gyakorol ránk. Nem lazsálhatunk! A rendelkezésre álló időnket kell feltöltenünk élménnyel és tartalommal. És hát mennyivel jobb ezt az időt boldogságban és pszichés egészségben tölteni, tudatosan affelé terelve életünket, hogy a maximumot hozhassuk ki magunkból, mint a peronon ücsörögve nézni, hogy mások vezetésével robog el előttünk életünk vonata.

Jól láthatjuk tehát, hogy a felszínes mondat mögött, hogy: „hogyan élhetünk teljes életet?” komoly, létkérdéseket feszegető alapok húzódnak meg!

A pozitív pszichológia ma is tevékenykedő, legnagyobb alakja Martin Seligman. A sors fintora, hogy Seligman kezdetben a depresszióhoz kapcsolódó tanult tehetetlenséggel foglalkozott, majd a 90-es években a pszichés jóllét felé fordította figyelmét. Bár a boldogság fogalma, főleg annak hiánya, mindenki számára jól ismert állapot, mégis, ha rákérdeznének az összetevőkre, nehezen tudnánk megragadni, hogy mitől is érezzük magunkat igazán boldognak. Ennek tudatosításában segíthet Seligman PERMA modellje, amely öt összetevő maximalizálását hangsúlyozza a boldog élet megéléséhez. (A mozaikszó az angol összetevők kezdőbetűinek együttese: positive emotions, engagement, relationships, meaning, achievement, azaz pozitív érzelmek, elmélyülés valamiben, kapcsolatok, értelem, és célok.)

Pozitív érzelmek

say-yes-to-the-live-2121044_960_720.jpgPozitív érzelmek alatt itt nem csupán az öröm, a mosoly képességéről van szó, hanem egy általános viszonyulásról. Annak képességéről, hogy felismerjük a pozitív érzelmeket az életünkben, hogy képesek legyünk pozitívan viszonyulni múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz. Ez persze nem az jelenti, hogy az ember hirtelen vak lesz a problémáira vagy negatív emlékeire, hanem megtanulja azokra az élményekre, vagy nézőpontokra helyezni a hangsúlyt, amik pozitív hozadékkal járnak. Rágódhatunk azon, hogy már az iskolában is kevés barátunk volt, de választhatjuk azt is, hogy arra a néhány, számunkra igazán fontos kapcsolatra irányítjuk vissza emlékezetünket. Gyötörhetjük magunkat azon, hogy már megint nem lett 100 %-os a munkánk, de gondolhatunk a dícséretekre is, amit a 90%-ért kaptunk. Vagyis a jó érzések megélése jórészt viszonyulás kérdése, és a viszonyulás szabadsága mindenki számára adott. Ha pedig képesek vagyunk tudatosan irányítani figyelmünket, akkor sokkal több pozitív érzelemben lehet részünk, ami jelentősen növeli az életünkkel való elégedettséget.  

Elmélyülés és szenvedély
Talán az elmélyülés nem tökéletes fordítás, de jól kifejezi a szerző azon gondolatát, hogy tegyük le érzelemteli és szenvedélyes voksunkat bizonyos tevékenységek mellett. Életünk nagy részét robot-üzemmódban éljük. Elmegyünk egyik helyről a másikra, miközben utazásunk egyetlen percét sem tudjuk felidézni. Ha életünkben nincsenek pillanatok, amelyek mellett lehorgonyzunk, akkor időről-időre ürességet élünk meg. Sok minden történt, miközben nem történt semmi. Keressünk tehát tevékenységeket, amelyeket igazi odaadással és szenvedéllyel szeretünk. Lehet ez akármi, a lényeg, hogy számunkra megadja a teljes belefeldkezés élményét. Lehet egy elhivatottan végzett munka, egy jó könyv, vagy akár a főzés, cukrászkodás, vagy bármilyen hobbi. Mindenki számára más és más adja meg a flow-t, a csúcsélményt, amelyben fel tud oldódni. Ezek a pillanatok teszik színessé a mindennapok szürke rituáléit. Keressük tehát aktívan, hogy mi adja meg nekünk ezt az élményt, s ha ráleltünk, akkor időről-időre tudatosan gyakoroljuk.

Valódi kapcsolatok

member-level-rating.jpgAkik valaha közel kerültek az elmúláshoz, arról számolnak be, hogy ezekben a pillanatokban hirtelen minden letisztul és egyértelművé válik. A sok hamisság és álarc, dac és konformizmus mögül világosan kirajzolódik az élet gerince, azok a kapcsolatok, amelyek valóban fontosak számunkra. Ezek vízválasztó epizódok, igazi határhelyzetek, amelyek mellett nem lehet csukott szemmel elmenni. Az embernek ugyanakkor megvan a képessége, hogy elmélyedjen magában és meglássa értékes kapcsolatainak térképét tragikus események nélkül is. Szenteljünk tehát figyelmet belső hangunknak, azoknak a kapcsolatainknak, amelyek a szívünk mélyén fontosak. Engedjük el a felesleges vitákat. Ne akarjuk mindig, hogy igazunk legyen. Találjuk meg a közös felületeket, amelyekre építkezni lehet, és egyszerűen csak szeressük a másikat. Ezek az alapvető kapcsolataink teszik ugyanis teljessé életünket. És bár az élet legmélyebb félelmeivel egyedül kell szembenéznünk, de a valódi kapcsolódások segíthetnek minket az úton.

Értelem és célok

Viktor Frankl, neves osztrák pszichiáter 4 évet töltött koncentrációs táborban, megjárta a poklok poklát, majd Nietsche üzenetével a szívében tért haza: "Ha életünknek megvan a "miértje", akkor majdnem minden "hogyanját" el tudjuk viselni". Frankl végig hitt szerettei viszonlátásában, és egy jobb, értelmes életben a szörnyűségek után. Célokat állított a legreménytelenebb helyzetben is. Tragikus és szélsőséges tapasztalás, de mégis jól mutatja, hogy a célok követése a legnehezebb helyzeteken is átsegít. Keressünk értelmet a mindennapok szürkeségében. Állítsunk célokat, aprókat vagy nagyokat, de mindig reálisakat. Ahhoz, hogy az ember boldog és kiteljesedett életet élhessen, képes legyen küzdeni a nehezebb időkben, célokra van szüksége, melyeket értelemmel ruház fel.

Sikerek

achievement_copy.jpg

Ha céljaink reálisak, akkor sikerre vihetőek. A siker pedig az igazi elégedettség érzésével jutalmaz. Valódi, belülről tápláló sikert azok a tevékenységek adnak, melyeket odadással végzünk. Persze örülhetünk annak is, ha a mások által előírtakat sikeresen teljesítjük, de az igazi tápláló siker a szenvedéllyel végzett dolgokban gyökerezik. Azokban, amelyek valójában fontosak számunkra, és nem azért mert jutalommal vagy státusszal járnak, hanem mert kitágítják határainkat és korábban nem ismert oldalainkra mutatnak rá. Olyan reális célok eredményei ezek, amelyek ugyan kihívássak járnak, de elmélyült munkával elérhetőek. Ne féljünk tehát picit magasabbra tenni a lécet, keressünk értelmes célokat, mert a sikereink életünk minden területére pozitív hatással vannak. 

 

"Boldogságunk vagy boldogtalanságunk sokkal inkább függ attól, hogy mi van bennünk, mint attól, hogy mi van körülöttünk." Kosztolányi Dezső

 Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán. 

Forrás:

  • https://www.authentichappiness.sas.upenn.edu/faculty-profile/profile-dr-martin-seligman
  • Martin Seligman: Flourish- élj boldogan!- A boldogság és a jóllét radikálisan új értelmezése 
  • Martin Seligman: Amin változtathatsz...és amin nem.
  • Viktor Frankl: Mégis mondj igent az életre!
  • Irvin D. Yalom könyvei

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr2513581255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása