Önérvényesítés, ami mindenkinek jár
2018. április 05. írta: F.B. Eszter

Önérvényesítés, ami mindenkinek jár

29694408_10216604101001849_2849103320721653760_n.jpg

Legtöbbünk gyerekkorban elsők között sajátítja el az engedelmességet, a szabályok tiszteletét, a tekintélynek való megfelelést. Igen, tudom, az engedelmesség konstruktív, kooperatív és védelmező funkciója szükséges ahhoz, hogy együtt tudjunk élni. Itt most nem is erről a pozitív aspektusról ejtenék hosszabban szót. Amiről beszélni szeretnék, az a gondolatmentes, félelemmel átitatott, sematizáló engedelmesség. Az az engedelmesség, ami élettel és fantáziával teli gyermekeket akar előre megszabott formákba önteni, tucatra gyártani, és feltétlen szófogadást tanítani, mindig, minden helyzetben. A legtöbb gyerekben hosszú ideig fel sem merül, hogy  neki is lehetnek valid gondolatai. Hogy akár olyan is előfordulhat, hogy a tekintély téved, mi több, ezt akár vissza is lehet jelezni. Az önmagunkért való kiállást legtöbbünknek nemigen tanítják meg az iskolában, és otthon is nehéz dolga van a szülőnek, hiszen mindamellett, hogy szeretné azt látni, hogy a gyermeke kiáll magáért, megáll a saját lábán, azt sem szeretné, hogy a társadalom szövete kilökje őt magából.

A hosszan tartó alázatos engedelmességet aztán általában egy huszárvágással penderíti ki (nagyon helyesen) a szélsőséges önérvényesítés. Édes kamaszkor... a minden határt szétfeszítő, dacos és önérvényesítő kamaszkor, amely öles léptekkel tapossa ki magának  az (elképzelt) felnőtté válás rögös útját. Illúziókkal teli mágikus világ, a mindent tudás, az érvelések és absztrakciók korszaka, az intellektuális lerészegedés édes mámora, melynek végén a csalfa bizonyossággal lépünk a nagyvilágba, azzal a hittel, hogy megértünk a komolyabb tapasztalásra.

De hol maradt  a kiegyensúlyozott, mérsékelt, egészséges önérvényesítés? 

Sokszor gondolkodom azon, hogy miként taníthatnám meg gyermekeimnek az önérvényesítést. Hogyan tudnám zsigeri szinten megértetni velük, hogy felelősségük van abban, hogy hogyan jelölik ki saját határaikat? És itt most nem az éles felkiáltójelként megjelenő érdes, dacos önérvényesítésre gondolok, hanem arra a tulajdonképpen természetes érzésre és igényre, hogy megvédjék magukat, kiálljanak magukért, ha úgy hozza az élet. És nem mások ellenében, hanem pusztán önmagukért!

Amikor életemben először azt éreztem, hogy nekem is jár, hogy kiteljesedjek, vagy, hogy jogom van kiállni az igazamért, furcsa szégyenérzet fogott el. Micsoda beképzelt, arrogáns gondolat! Mi az, hogy nekem JÁR valami? 
Talán maga a kifejezés felemás, hiszen mintha magában hordozna egy sajátos képletet: ha nekem jár valami, akkor mintha ezzel valaki mást megfosztanék valamitől.  Vagyis mintha én többet akarnék a közösből, és ez követelőzőnek hat. Pedig ez nem így van! Igenis létezik az önérvényesítésnek egy olyan formája, ami mindenkinek jár, és amely nem mások ellenében, másokon áttaposva határozza meg magát!

29694612_10216604096921747_3185116599610769408_n.png

Azt gondolom, hogy ma szülőként fontos, hogy megtanítsuk gyerekünket a szégyenmentes önérvényesítésre.

Arra az önérvényesítésre, amely nem másokhoz hasonlítja magát, nem másokat akar lenyomni, hanem saját vágyaiból, igényeiből táplálkozik.
Arra az önérvényesítésre, amelynek kutya kötelessége megvédeni gazdáját, ha belegázolnak énhatáraiba, legyen szó akár lelki, akár fizikai síkról.
Arra az önérvényesítésre, mely odaáll a gondolatok mellé, s nem kételkedik jogosultságukban.
Arra az önérvényesítésre, amely ragaszkodik a tisztességes viszonyokhoz, és nem fél ezért kinyitni a száját, akkor sem, ha egyedül kell megtennie.
Arra az önérvényesítésre, amely másokért is megteszi ugyanezt, mert különben saját értékeit dobná a tekintély lába elé.
És végül arra az önérvényesítésre amely jogot formál arra, hogy igenis lehet váltani, ellenállni az elvárásoknak, hátat fordítani a konvencióknak, és azt tenni, ami igazán boldoggá tesz.
Saját integritásunkat szem előtt tartva, mások integritását tiszteletben tartva.

Azt hiszem ez az, amit minden gyermeknek kívánok önérvényesítésként.
Hogy hogyan adom át? Továbbra sem pontosan tudom, de minden nap igyekszem...

Ti mit gondoltok erről?

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.   

A bejegyzés trackback címe:

http://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr9913810792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.04.06. 15:29:03

Önérvényesítés, ami mindenkinek jár !

T. F:B: Eszter !

Mond, nem unod önmagad ?

F.B. Eszter 2018.04.06. 18:16:00

T. @Jakab.gipsz!
Nem, köszönöm kérdését! Ha viszont Ön igen, javaslom nem olvasni a cikkeimet!;)
Üdv.
F.B. Eszter

calen 2018.04.08. 15:29:46

"Azt gondolom, hogy ma szülőként fontos, hogy megtanítsuk gyerekünket a szégyenmentes önérvényesítésre."

Miután a kedves szülő kigyilkolta belőle a képességet. Sok szülő zsigerből, bele sem gondolva öli meg a gyereke akaratát. Az egyik jobbágynemzedék így gyártja le az utána következőt.
Szerintem ha már meghalt a gyerek lelke, legközelebb már csak felnőttkorban, a szülőkről leszakadva lehet esély a megfelelő tudatosodásra.