Szociálpszichológia az oktatásban: apró beavatkozások - óriási hatások
2018. május 24. írta: F.B. Eszter

Szociálpszichológia az oktatásban: apró beavatkozások - óriási hatások

classroom.jpg

Az életben a legtöbb dologhoz idő kell és befektetett erőfeszítés. Nincs ez másképp a pszichológiában sem, sőt! Az igazi önismeret elérése évekbe telhet, és egy kapcsolat rendbetételéhez sem elegendő egy-két terápiás alkalom. Amikor emberek úgy gondolják, hogy néhány perc alatt kész megoldásokhoz jutnak, akkor rendszerint csalódniuk kell, mert vagy kiderül, hogy az egész egy átverés, vagy mégsem olyan rövid a folyamat a cél eléréshez, mint amivel eredetileg kecsegtették.

Éppen ezért izgalmas még a szakemberek számára is, hogy léteznek a szociálpszichológiában olyan nagyon rövid kis intervenciók, amelyeknek erőteljes és hosszú távú hatása lehet. Meglepő változásokat lehet elérni akár 5-10 perces beavatkozásokkal.

Ebben a cikkben az oktatásban megvalósuló ilyen kis „csodákból” mutatnék be néhányat:

  • Az egyik kísérletben afrikai-amerikai diákok azt az feladatot kapták, hogy egy 15-20 perces írásos feladatban írjanak arról, hogy véleményük szerint milyen személyes értékekkel rendelkeznek. Az USA-ban több vizsgálatban derült ki, hogy ezek a diákok többször érzik magukat az iskolában kívülállónak, és ez rányomja a bélyegét az iskolai teljesítményükre, és végső soron sok esetben előbb ki is hullanak az oktatási rendszerből. A feladat, amit kaptak triviálisnak tűnik, de ha belegondolunk, akkor legtöbbünk inkább a hibáira hajlamos fókuszálni, mint erényeire, és különösen nem vetjük ezeket a gondolatainkat papírra. Megdöbbentő hatása lett-e rövid feladatnak: a szemeszter végére a résztvevő afrikai-amerikai és az európai amerikai diákok osztályzatai közötti különbség 40%-al (!) csökkent. És ez a hatás fennmaradt a következő két évben.
  • Egy másik érdekes vizsgálatban olyan diákokat szólítottak meg, akiknek nehézségei adódtak a főiskola első évében, és emiatt komoly szenvedést éltek át. Meghívták a diákokat egy laboratóriumi alkalomra, ahol kérdőíveket kellett kitölteniük. A találkozó során bemutattak nekik olyan felsőévesekkel készített videókat, ahol arról mesélnek, hogy mennyire rossz jegyeik voltak az első évben, és, hogy ezek hogyan javultak az évek során. Ebben a kísérletben is meglepő eredmények születtek. A vizsgálatban résztvevő diákok lényegesen jobban teljesítettekaz egy héttel később esedékes sztenderd teszteken, és egy évvel később 80%-al kisebb volt a valószínűsége, hogy kiesnek az oktatásból, mint a részt nem vevő társaik. Miért? Egyszerűen azért, mert onnantól, hogy látták a mások tapasztalatairól szóló videót, sokkal természetesebben kezelték az első évből fakadó nehézségeket. Nem azt gondolták már, hogy az ő képességeik gyengék és velük van a baj, hanem máshova, a körülményekre került a hangsúly. És ennek felszabadító hatása pozitívan hatott az iskolai előmenetelre.
  • Egy másik érdekes vizsgálatban középiskolásokat vizsgáltak. Az volt a feltevésük, hogy, ha sikerül a sokak számára unalmas tudomány órákat személyes érdeklődésűvé tenni, akkor lényegesen javulnak majd a jegyek is ezen a területen. Ennek érdekében a diákok egy részének minden 3-4. héten egy rövid esszét kellett írni arról, hogy miként tudnák a valóéletben alkalmazni a tudomány órán tanultakat. A kontroll csoport csak azt írta le, hogy éppen mi volt az óra témája. A gyakorlati életbe átfordításnak meglett a várt pozitív hatása: a résztvevő diákok, akiknek korábban gyenge jegyei voltak a tárgyból, lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, mint a kontroll csoport. Vagyis, ha van kapaszkodó a gyerek számára, amikhez kötni tudja a néha absztraktnak tűnő tananyagot, és személyes energiát fordít ennek megfogalmazására, az egyértelműen pozitívan hat az eredményeire is.
  • Az intelligencia fogalmáról alkotott elképzelés is hatással van a gyerekek teljesítményére. Egy vizsgálatban azt találták, hogy azok a diákok, akik fix adottságnak tekintették az intelligenciát, iskolai gyengébb teljesítményüket képességhiánynak tekintették, míg a diákoknak az a csoportja, akiknek szemében az intelligencia egy rugalmas, formázható képesség, rossz jegyeiket az erőfeszítés hiányának tudták be. Jól érzékelhető, hogy micsoda különbség van a két következtetés önértékelésre gyakorolt hatásában. És abban is különbség van, hogy a két eltérő felfogással rendelkező diáktípus miként reagál egy-egy kihívást rejtő feladatra. Ehhez kapcsolódóan született egy érdekes kísérletsorozat, amelyben diákok egyik-másik oktulajdonítási stílusának hatását vizsgálták. A diákok kaptak egy közepesen nehéz logikai feladatot, melynek elvégzése után dicséretben részesültek. Az egyik csoportnak azt hangsúlyozták ki, hogy milyen okos, hogy ilyen jól megcsinálta a feladatot, a másiknál az erőfeszítésre helyezték a hangsúlyta dicséret során. Volt egy harmadik csoport, akinek csupán azt jelezték vissza, hogy jó lett az eredménye, ők a semleges csoport. Ezután az összes diák egy nagyon nehéz feladatot kapott, ahol mindenki gyengén teljesített, majd a végén egy ismét közepesen nehéz, az elsőhöz hasonló feladatot. A dicséret fajtájának drámai hatása volt a gyerekek teljesítményére. A semleges csoport teljesítménye semmit nem változott az első és a harmadik feladat között. Nem úgy az erőfeszítés-dicséret csoportban, ahol lényegesen javult a teljesítmény, és az itteni diákok később is több kihívást kerestek. A tragikus hatás az intelligencia-dicséret csoportban jelent meg: az itteni diákok 30%-al kevesebb feladatot oldottak meg, és később kifejezetten könnyű feladatokat kértek.

teacher-and-students-inf28801.jpg

Jól látszik tehát, hogy egyetlen dicséret képes teljesen különböző utakra terelni gyerekek motivációját és eredményeit. Egyszerűen az az érzés, hogy hatással tudunk lenni a dolgok kimenetelére, és, hogy a több munka jobb eredménnyel társul, fenntartja az érdeklődést és a jó eredményben való hitet, míg egy látszólag független tényezőnek tulajdonítva a kimenetelt hajlamosak vagyunk kiengedni kezünkből a gyeplőt. 

A szakértők szerint természetesen nem csodáról van szó a fentiekben, hanem arról, hogy ezek az intervenciók nagyon pontosan azokat az érzéseket, gondolatokat célozzák meg, amelyeket a diákok az iskolában átélnek, vagyis a diákok perspektívájára támaszkodnak, és nem arra, hogy a külső környezet hogyan vélekedik az érzéseikről. Vagyis a jó beavatkozás először nagyon pontosan felméri, hogy miként érzi magát az illető adott helyzetben, és azokat az érzéseket és gondolatokat célozza meg.

Ezek a kísérletek azért is izgalmasak, mert bizonyos részeik nagyon könnyen átültethetők mindennapi életünkbe. Ilyen lehet, ha tudatosan igyekszünk többet foglalkozni erényeinkkel, és nem pusztán mindig negatív tulajdonságainkon lovaglunk. Még könnyebb dolgunk van gyermekünkkel, hiszen az ő önbizalma még sokkal rugalmasabban formálható, így nagyon kedvező hatása lehet, ha néha átbeszéljük vele erősségeit. Mások perspektíváját átgondolva a motiváló dicséret pozitív hatásait is alkalmazhatjuk tudatosan, akár kollegáinkkal a munkahelyen, akár párkapcsolatunkban vagy gyereknevelésben, ha szeretnénk a másik belső vágyát fenntartani a pozitív teljesítményre.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.     

Forrás: 

David S. Yeager and Gregory M. Walton: Social-psychological interventions in education: they-re not magic

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr8213999358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.