Rólunk
2017. március 07. írta: 7köznapi pszichológia tesztek

Rólunk

Kedves Olvasónk!

Az oldalt a pszichológia elkötelezett híveiként a téma iránt érdeklődők számára hoztuk létre azzal a céllal, hogy a mindennapi életet érintő pszichológiai kérdésekre választ keresve mutassunk be pszichológiai jelenségeket, fogalmakat és kutatásokat, amelyek iránt magunk is érdeklődünk, és amelyek reményeink szerint mások számára is érdekesek lehetnek.

Bár az oldal szerkesztőiként leendő és végzett pszichológusok vagyunk, mégis úgy gondoljuk, hogy az állandóan bővülő, színesedő pszichológia mindig tartogat új és felfedezetlen területeket. Emiatt a lélek tudományának alapjait a végletekig tiszteletben tartva igyekszünk a pszichológia friss és élvonalbeli gondolatait, eredményeit közvetíteni blogunkon, miközben reményeink szerint mi is együtt fejlődünk, csiszolódunk a kedves Olvasóval.

Mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik. Számunkra ettől lesz 7köznapi.

M-Steinbach Annamária

57661e02c6f2b4387795c7ab2657c602.png


Két nagyon eleven, nagyon sokat nevető kisfiú büszke, néha fáradt, sokszor teendőkkel túlzsúfolt, de mindig szerető anyukája vagyok. Mellettük pedig feleség (azonos jelzőkkel:)), neurobiológus, egy véget nem érőnek tűnő könyv írója, viselkedéselemző, párkapcsolati mediátor és persze nagyon lelkes blogger, aki legtöbbször szívesebben ír és hallgat másokat, mint beszél magáról, azonban ha elkezd beszélni, alig lehet leállítani. Szeretek olvasni esős időben, gondolkodni a világ dolgain futás közben, és elmélkedni azokkal, akikkel jó együtt lenni még csendben is. Kedvenc területeim: evolúciós pszichológia, neuropszichológia, párkapcsolati pszichológia, szexuálpszichológia. Egy jól működő párkapcsolatban nagyon fontosnak tartom, hogy amellett, hogy egyenrangúságra épül, a benne élők képesek legyenek megtartani, elfogadni és szeretni nőiességüket vagy éppen férfiasságukat, és ugyanígy tudják tisztelni és támogatni a másikban élő ellenkező nemet.

                                                                                                                                                           Frank-Bozóki Eszter

351b5de6ef5a09f05076482325e2c06b.png

Frank-Bozóki Eszter vagyok, házas, két gyermek, egy kislány és egy kisfiú édesanyja. Eredetileg közgazdász végzettséggel rendelkezem, de hamar szembesültem azzal, hogy alapvető igényem van az emberi kapcsolatokra, a lélek megismerésére, így elhagytam a pályát és a pszichológia világa felé fordultam. Először párkapcsolati mediátor képesítést szereztem, majd 2 gyermekes anyukaként vágtam bele nagy álmomba, a pszichológiai képzésbe. Érdeklődési területeim közé tartozik a gyermekpszichológia, a személyiségpszichológia, illetve vonzódom a szociálpszichológia területe iránt is, különös tekintettel a kisebbségi kérdésekre. Szabadidőmet legszívesebben a családommal töltöm, illetve szeretek szakmai könyveket és szépirodalmat olvasni, minél több időt a természetben tölteni, és a blog írása is kikapcsolódást jelent számomra. Mindenkitől örömmel várok témajavaslatokat, amelyről szívesen olvasna a blogon.

 

Vén Bernadett

2f99b7a0fb294d7cf993fe3b78cfd064.png

Kezdetben a biztosat választottam: közgazdászként végeztem. Tanultam turizmust, utána számvitelt 5 évig. Utóbbi remek lehetőség volt arra, hogy tudjam, mivel nem szeretnék foglalkozni. Rájöttem, hogy számomra az eredménykimutatásoknál, mérlegeknél sokkal izgalmasabbak (sokszor bonyolultabbak is) az emberek, és az ő lelki működésük. Ráadásul szuper érzés másoknak segíteni tudni, pláne hivatásszerűen. Vettem a bátorságot és váltottam. Úgy érzem, jól döntöttem. Most mesterszakos pszichológushallgató vagyok. És egyelőre még csak két jól nevelt, szőrös golden retriever anyukája. Pszichológia területén érdekel minden olyan módszer, ami módosult tudatállapotban zajlik, pl. a meditáció, szimbólumterápia, vagy éppen a hipnózis. Legszívesebben emberi viszonyokról, családról, házasságról, párkapcsolatokról olvasok és írok.

 

Minden ötletet, véleményt és javaslatot szívesen veszünk az alábbi e-mail címen:

7koznapi@gmail.com

 

Üdvözlettel és szeretettel,

a 7köznapi pszichológia szerkesztői

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr10012319365