Útikalauz pszichológust keresőknek
2017. április 07. írta: F.B. Eszter

Útikalauz pszichológust keresőknek

Tanácsok - Tények - Tippek


pszichologia3.jpgA statisztikák azt mutatják, hogy hazánkban jellemzően a 20-as, 30-as éveikben járó, városban élő fiatalok nyitottak a pszichológushoz járásra, ugyanakkor mindannyiunk életében eljöhet egy olyan pont, amikor úgy érezzük, túl sok teher van rajtunk, és segítségre van szükségünk, hogy megbirkózzunk  problémáinkkal. A világon több millió ember fordul szakemberhez, hogy megküzdjön házassági, párkapcsolati, családi nehézségeivel, állása elvesztésével vagy akár közeli hozzátartozója halálával. Egy külső, szakavatott támasz olyan pontokra mutathat rá, melyeket személyes érintettségünk okán nem vagyunk képesek meglátni.

Mikor lehet szükségem szakember segítségére?

  • Ha a túlterheltség hosszú távra elhúzódik, és az erőfeszítések, illetve a család és barátok segítsége ellenére sem javulnak a problémák.
  • Ha nehézséget okoz a mindennapi tevékenységek elvégzése: nem tud a munkára, a feladataira, családjára koncentrálni, vagyis az életvezetés sérül.
  • Ha mindig a legrosszabbra számít, folyamatosan aggodalmaskodik, semmiben nem leli örömét.
  • Ha cselekedetei  magára vagy másokra nézve veszélyesek: például túl sok alkoholt vagy kábítószert fogyaszt, agresszív, akadékoskodó másokkal.

Kit válasszak? Pszichológust vagy klinikai szakpszichológust? Hol vannak az egyes szakmák határai?

A két titulus közötti különbséget talán úgy lehet legegyszerűbben megragadni, hogy a pszichológus feladata, hogy életvezetési problémánkat, fejlődésbeli elakadásunkat segíti megoldani, így visszanyerhetjük személyiségünk összhangját. A klinikai szakpszichológushoz betegség (patológia) esetén fordulunk. Ilyen lehet a súlyos depresszió, öngyilkossági gondolatok, a skizofrénia, az antiszociális személyiségzavar, és minden egyéb személyiségzavar, amely pszichoterápia keretében kezelhető.

BÓNUSZ: A pszichiáter abban különbözik a fenti két szakmától, hogy nem bölcsész, hanem orvos végzettséggel rendelkezik, és a 6 éves általános orvosi képzés után pszichiátriára szakosodik. A gyakorlatban megjelenő lényeges különbség, hogy a pszichiáter felírhat gyógyszert, míg a pszichológus nem. Ugyanakkor számos pszichológus rendelkezik pszichiáter összeköttetéssel, és szükség esetén a két szakma közösen dolgozva látja el a klienst. 

Ötlettől a megvalósításig


images2.jpgBármilyen fejlődési folyamatról legyen szó, a siker alapja a motiváció és az elköteleződés. Éppen ezért fontos a lélekgyógyászatban dogozó szakemberek számára, hogy a kliens maga jelentkezzen segítségért, és ne valamelyik családtagja járjon el a nevében. Az úgynevezett előretolt kliensnél, akit az édesanya vagy férje/felesége küldd el terápiába, rendkívül nehéz a motiváció kialakítása, és az esetek nagy részében sikertelenül zárul le a folyamat. Egyszóval, ha eldöntöttük, hogy segítségre van szükségünk, akkor cselekedjünk, és magunk kérjünk időpontot! 

Mi a legfontosabb a pszichológus/szakpszichológus kiválasztásánál?

Mivel a terápia központi eleme a pszichológus és a kliens közös munkája, kulcsfontosságú, hogy meglegyen az összhang, az egymásra hangoltság. A legtöbb pszichológus egyetért abban, hogy a szakember kiválasztásánál- a kompetenciákon túl- egyszerűen az számít, hogy a kliens mennyire érzi magát kényelmesen és fesztelenül a potenciális pszichológusnál, ami gyakran már az első találkozásnál eldől. A megfelelő kapcsolat pszichológus és kliens között elengedhetetlen a sikeres együttműködéshez, és ehhez arra van szükség, hogy a pszichológus hiteles és elfogadó legyen a kliens szemében. Ha ez nincs meg, ne féljünk váltani! 

 Mit kérdezzünk a lehetséges pszichológustól?

Nagyon fontos tudatosítanunk magunkban, hogy nincsenek kellemetlen, nem odaillő kérdések! Mindenre kérdezzünk rá, ami fontos nekünk ahhoz, hogy a jövőbeni kapcsolat sikeres legyen! Őszinteség és bizalom nélkül a kapcsolat halálra van ítélve.

Első alkalommal felmerülő kérdések

  • Rendelkezik-e pszichológus megfelelő végzettséggel (Egyetemi diploma, szakképzés, egyéb végzettségek). Sajnos rengetegen hirdetik úgy magukat, hogy a hivatalos képzéshez semmi közük nincsen.
  • Melyek a szakterületei? Gyermek, család, munka, sport, stb.
  • Rendelkezik-e tapasztalattal az enyémhez hasonló problémában? 
  • Milyen típusú módszerekkel dolgozik? Például relaxációs, imaginációs módszerek, hipnózis, egyéb.
  • Melyek a közös munka keretei: ülések időtartama, ára, feltételek lemondás, betegség esetén. A keretek meghatározása mindkét fél számára létfontosságú, annak érdekében, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket

TIPP: Magyarországon egy pszichológusnál az átlagos óradíj 6000-10000 Ft/alkalom, amely általában 45 percnek felel meg.

Honnan tudom, hogy működik a terápia?

A terápia elején mindenképpen érdemes konkrét célokat meghatározni.

Miért jöttem? Miben kérek segítséget? Hova szeretnék eljutni?

pszichologuskep.jpgA probléma jellege nagyban meghatározza, hogy milyen gyorsan várható elmozdulás. A pszichológus, ismerve az élethelyzetet képes lesz nagyságrendileg bejósolni a várható javulás idejét. A kliens állapotának javulására utal, ha elkezd megkönnyebbülni, és a korábbi kilátástalanságot a remény sugarai váltják fel. A korábbi problémás élethelyzet ilyenkor általában mind gondolati, mind érzelmi szinten átláthatóbb és kevésbé megterhelő lesz.

 Konkrét esetek, amikor segíthet egy pszichológus:

  • A húszas évei végén járó József az élete minden területére kiterjedő válságra hivatkozva fordult pszichológushoz, ugyanis főnöke szóvá tette, hogy nem megfelelően viselkedik munkahelyén, feleségével egyre hevesebb vitákba bonyolódik, és egyre gyakrabban nyúl a pohár után.
  • Mária a negyvenes évei elején jár, és hónapok óta alvás- és evészavarokkal küzd, nincs kedve kimozdulni, és a korábbi rendszeres sportolását is felfüggesztette. Úgy érzi, hogy élete megrekedt, és nincs ereje a továbblépéshez.
  • Balázs sikeres üzletember óriási vagyonnal. Az elmúlt években azonban kapcsolatai kiüresedtek, párkapcsolatai rendre kudarcba fulladnak, miközben egyetlen öröme a vásárlás, a luxuscikkek felhalmozása, melyek megvétele után ürességet érez.

connection.jpgA fenti példák csupán ízelítők a rengeteg olyan élethelyzet közül, melynek megoldására nem mindig vagyunk egyedül képesek. Amennyiben úgy érzi, hogy a hullámok összecsaptak a feje fölött, ne szégyelljen segítséget kérni! Az első lépés a javulás felé a problémák elismerése, és kezünk kinyújtása a másik felé.

TIPP: Hazánkban ingyenes pszichoterápiás lehetőségeket vehet igénybe a területileg illetékes kórházak pszichiátriai osztályán, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, illetve a Tündérhegyi Pszichoterápiás Klinikán.

 

 Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

Forrás:

  • http://www.apa.org/helpcenter/choose-therapist.aspx
  • http://www.hazipatika.com/psziche/harmoniaban/cikkek/hol_kaphatunk_ingyenes_pszichoterapias_ellatast/20130716172720
  • Herman Argelander: Az első pszichoterápiás interjú. SpringMed Kiadó, 2016. 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr4412396451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomcsicsi 2017.04.07. 21:11:21

Több szempontból érdekes a poszt felvetése. Egyrészt a nullához közelít a pszichomókushoz "járás" kultúrája. Másrészt, kereslet híján a kínálat sem elégséges, sem mennyiségben, sem minőségben. Elég csak annyi, hogy a végzett szakik tizede lesz szakpszichológus. Ami -jelen pillanatban-nem éri el az ezer főt. Jó pár millióra leosztva talán nem túlzok, ha azt mondom; hogy csekélyke. A bölcsészektől meg bármit is (el)várni botorság lenne.
A helyzetet még jobban súlyosbítja, hogy ahány pszichológus (bölcsész) annyi irányzat, "szakmai" meggyőződés. Nincs meg - vagy csak igen csöpp - a szakmailag adekvát fundamentum.
+ A hozzá nem értők és/vagy nyerészkedni kívánók paradicsoma ez a közeg. Szóval csak óvatosan: Danny Blue pironkodna, ha látná azt a szemfényvesztést, amit egy öt éves egyetemet végzett bölcsész, a diplomája mögé bújva terápiának hív. Tisztelet a kivételnek.
A valóban felkészült és dolgozni akaró szakik kezét pedig a rendszer köti; nem kicsit. De ez már egy másik téma.

csakférfi 2017.04.07. 22:46:03

@tomcsicsi: 444.hu/2015/08/30/hatalmas-pofont-kapott-a-pszichologia-mint-tudomany/
Szòval a poszt egy kicsit mellébeszél. A lélekgyògyàsz feladatokat anno a papok làttàk el kialakult értékrend alapjàn. Ma sincs ez màsképp. Sejtésekre alapozott feltevések. Ezzel gyògyítanak. Màrmint a pszichopapok. Az én sorsomat majdnem elbaltàztàk a "ràvezetéses" technikàval. Ellenszenvem innen eredeztethetö. Iràntuk. Nem àtallom kijelenteni a mai modern kor ingyenélö papjai a pszichiàterek és pszichològusok. Aki hozzàjuk fordul.......elveszett ember. Inkàbb àrtanak mintsem hasznàlnak. Ez ellenkezik a "hippokratészi" elvvel.
Nekem feltünö hogy egyre több sz "orvos" és egyre több a beteg is. Ugyanis aki dokihoz fordul az beteg. Aki megtalàlja a "gyògyszert" önmaga az normàlis.
Az hogy elfogadottà kezdik tenni a "pszichomòkust" lesujtò összkép a tàrsadalom egészére.