Csábítás-küzdés-győzelem, avagy a férfi vadászösztön
2017. június 14. írta: M. Steinbach Annamária

Csábítás-küzdés-győzelem, avagy a férfi vadászösztön

„Hajnali háromkor csörgött a telefonom. Ő volt az, teljesen meglepett a hívásával. Azt mondta, ha akarom, átjön most hozzám. Ez azért volt furcsa, mert már hetek óta próbálom őt fűzni, de esélytelennek hittem, hogy valaha összejövünk. Most meg gyakorlatilag felajánlkozik. Nem értem, de valahogy elment tőle a kedvem. Mindenesetre nemet mondtam a fáradtságra hivatkozva. Valójában azonban az ʺingyenʺ szexhez nem volt kedvem. Én szeretek megküzdeni azért, hogy megszerezzek egy lányt.” - mondja a 31 éves Ádám, aki történetével nagyon jól hozza azt a talán leginkább vadászösztönként nevezhető motivációt, ami a férfiak zömében igen erősen munkálkodik, ha nőkről van szó.

Képtalálat a következőre: „latin tánc szenvedély”A férfiak szeretik kinézni a vágyott nőt, legjobb arcukat és legnagyobb előnyeiket kidomborítva elcsábítani őt, majd időt nem kímélve addig küzdeni, míg győzelmük jeleként elnyerik a kiszemelt nő figyelmét.

Persze sok nő vélekedne erről teljesen eltérően, mivel a mai, modern férfi gyakran elengedi ezt a hős, küzdős férfi szerepet. Ma már igen sokszor a „gyengébbik” nem átveszi a kezdeményezést az ismerkedésben. Ez viszont nagy hiba, mivel a férfiak nagy része ugyan élvezi, ha egy nőnek felkelti a figyelmét, de az egyértelmű kezdeményezésre sokan zavarral reagálnak. Miért? Mert a rámenősséget a férfias tulajdonságok közé sorolják, és a nőkben ezt nem kifejezetten értékelik. 

 „Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” 

Képtalálat a következőre: „férfi vadászösztön”Karinthy Frigyes fenti idézetében minden benne van, ami egy férfiban lejátszódik, ha egy vonzó nő társaságába kerül. Akár párkapcsolatban él, akár egyedülálló, egy férfi berögzült reakciója ilyen helyzetben, hogy a nőt megcsodálja, netán felkeltse figyelmét. A szingli férfi ilyenkor ösztönösen imponálni kezd (mint páva kakas a tojónak), igyekszik legjobb arcát mutatni. Bár látunk nem egy példát arra, hogy a foglalt férfi ugyanúgy bocsátkozik flörtbe, mint szingli társai, mégis elmondható, hogy a párkapcsolatban élő férfiak zöme megelégszik azzal is, ha felkeltheti a nő figyelmét, bókolhat és udvarolhat kicsit, majd maximum a fantáziájában lejátssza  az elmaradt részleteket. 

Honnan is jön ez a fent nevezett vadászösztön? Miért mondjuk sok férfira, hogy már megint csak egy újabb trófeára hajt? És még egy érdekes jelenség: miért van az, hogy ha egy nő sok férfinak tetszik, akkor minden férfi őt akarja majd elcsábítani?

A csábítás lélektanát jó pár absztrakt elképzeléshez vezethetnénk vissza, úgy mint a több millió spermium egyetlen petesejt megszerzéséért folytatott versenyének leképeződése, az ősi vadászó-harcoló viselkedés mai megújulása, vagy a lovagi párharcok romantikus küzdelmeinek modernkori megjelenése. Jelen cikk azonban a férfi ösztönt egy sokkal régebbi időre vezeti vissza.

A férfi nem időtlen idők óta igyekszik „megszerezni” a nőt. Ugyanígy van ez az állatok esetében is. A hím egyed igyekszik saját génjeit továbbörökíteni minél nagyobb valószínűséggel. Az esélye pedig a termékeny, jó képességű nőstény megszerzésével javulnak, így azon van, hogy a lehető legtökéletesebb példányt szerezze meg magának, de lehetőleg abból is minél többet. (Mert hát ugyebár sohasem lehet tudni…)

Bár a modern, monogám ember afelé tart, hogy minél jobban maga mögött hagyja állatias ösztöneit, vannak élethelyzetek, mint például a szexualitás, ami gyakran jár a tudatos kontroll elvesztésével. A legtöbb esetben így is a jó, mivel a tökéletesen beszabályozott viselkedés nemcsak unalmas, de még ijesztő is. Így aztán egy férfiből (pláne, ha független is) egy csinos nő látványa önkéntelenül előhozza az állatias, ősi énjét. Tudat alatt lejátszódik ugyanaz az ösztönös képlet, ami egy hím oroszlánban is (szép nő + saját gének = sikeres génátörökítés). És ugye minél attraktívabb egy hölgy, annál nagyobb kihívást jelent a férfi számára, azaz a sikeres hódítás önmaga férfiasságának bizonyítéka is lesz egyben.

Szerencsére - ahogy azt már Freud lassan 100 éve megfogalmazta -, mi, emberek képesek vagyunk leküzdeni ösztönkésztetéseinket. Az ösztönimpulzusok sarkában járó szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője, az egyén lelkiismerete. Emiatt egy férfi hiába érzi minden porcikájában, hogy vonzódik egy nőhöz, nem fog kezdeményezni, ha a nő ujján karikagyűrű van, vagy ha ő maga már elkötelezte magát. 

Képtalálat a következőre: „férfi vadászösztön”Jól látható, hogy a "vadász és préda" vívódása teljesen rendben van mindaddig, míg a vadász egy 100%-ban független férfi. De mi a helyzet a férjekkel? Ők már nem vadásznak?

Alapvetően elmondhatjuk, hogy habár minden egyes férfi (kortól, családi állapottól függetlenül) tagadhatatlan velejárója a vadászó attitűd, még jobban szeretnek nyugodt, kiegyensúlyozott életet élni, emiatt csak ritkán kockáztatják egy meglévő, boldog kapcsolatukat a pillanatnyi hódításért. Azonban ahogy múlik a vonzalom, hűl ki az ágy, úgy engednek teret maguknak a férfiak. Jól mutatja ezt egy felmérés, miszerint a boldogtalan kapcsolatban élő férfiak körülbelül 35-50%-a lép félre.

A szexuálpszichológusok szerint a férfiaknak életük végéig szükségük van a vadászatra. Ez akár aggasztó is lehetne egy tartós kapcsolatban élő nő számára. Azonban a fenti leírásban fontos lenne a fókuszt a megcsalásról a boldog kapcsolatra áthelyezni. Egy nő ámíthatja magát azzal, hogy az „én drágám már lenyugodott”, de valójában a vágy elmúlását csupán a feleség/élettárs érzékeli tévesen.  Fogadjuk el, hogy attól, hogy évekkel ezelőtt annyira elválaszthatatlanok és szenvedélyesek voltunk kedvesünkkel, még nem jelenti azt, hogy a holtomiglan, holtodiglan unalom és egysíkú élet nem fogja megölni kapcsolatunkat. Ha egy nő elfogadja párja vadászösztönét, amely folyamatos hódítási késztetésének gyakorlását jelenti, akkor önmaga titokzatosságának, elérhetetlenségének és nőiességének megtartásával képes lehet biztosítani azt, hogy a szeretett férfi otthon csábítson, küzdjön, és legvégül győzzön is.

Képtalálat a következőre: „ellenállhatatlan nő”És ha a férfi győzedelmeskedik a hódításában, akkor a nő veszít?

Szerencsére ez egy olyan játszma, amelyben mindkét résztvevő ugyanúgy profitál. A nők ugyanis (nem árulok el nagy titkot) ösztönösen annál értékesebbnek tartják magukat, minél jobban, minél többen és minél jobb képességű férfiak küzdenek a kegyeiért. Ehhez azonban meg kell találni a belül rejlő nőt. Nem, nem csak az anyát, feleséget, dolgozó nőt, hanem a nagybetűs Nőt. Aki autonóm és döntésképes. Aki nem oxigénpalackot lát a kapcsolatában, hanem független és mer önmaga lenni. Ennél nagyobb vonzerő pedig nemigen létezik. 

Felmerül a kérdés, hogy ha ennyire fontos a férfinak, hogy csábítson és a nőnek, hogy elcsábítsák, akkor miért kezdenek megfordulni ma a nemi szerepek? A mai, modern férfi miért udvaroltat magának, és a modern nő miért nem várja ki, hogy a férfi kezdeményezzen, csábítson, küzdjön, majd győzzön?

A téma hamarosan folytatásra kerül blogunkon.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr2812593591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Klesk 2017.06.15. 09:50:40

Pár bekezdés után már nagyon érezhető volt, hogy ezt nő írta. Fura elképzelései vannak a férfiak vágyairól, indíttatásairól, vívódásairól. A valóság persze teljesen más. De nagyon érdekes volt olvasni, hogy hogyan látnak minket a nők.

Duplaxiii 2017.06.15. 10:13:32

Érdekes írás, számtalan jó felvetéssel.
Kár hogy a pillanathoz illesztette az evolúciót a posztoló és nem alapnak tekintette azt és ahhoz a pillanatot.
A vadászat meg a többi végigkísérte a fejlődési folyamatot, a férfiak is írhatnának ilyeneket a nőkről, hogy például miért "ezt" vagy "azt" a férfit választja egy nő, miért egy BMW-s kigyúrt buta kell a szuper nőknek és miért nem a beesett vállú rendszergazdák...
A fenetikai alap parancsra nem változtatható meg, az a ébszázadok, ezredek alatt alakul, változik.
Ezért hibás a mai gender-alapú filozófia - pont a leggyengébb halmaz akarata szerint. A valójában legkisebb réteg a saját gyengesége, az evolúciós alapoknak meg nem felelése miatt erőlteti a nemek között átjárhatóságot, a nemek egységesítését! Szemben a világ domináns többségével, az erős hímek és az ezekre vágyó nőstények "vágyával" szemben.
A párválasztás ugyanis a fajfenntartás része, az erős gének továbbvitele és a nőstények is ezek alapján választanak. Ma ezért a tehetős és erős nulla a jó, mert ma ez kell a "túléléshez".
Minden más, a PC elv, a gender-filozófia, a szibliség, a metroszexualitás és a többi pillanatnyi abberáció csak pénz! És érdek! A globalizált marketing - ma internetalapú - üzleti érdekel, amit a gyengétre épít.
Csak a buta hiszi, hogy egy 30-as sokdiplomás egyesugarú ember, akinek az életének a 90%át az internetes vonal teszi ki és a fogyassz elvek szerint él, bármilyen "vészhelyzetben" képes megvédeni a családját!
A posztoló nő, így térjünk ki az ő felelősségükre! Ha van fejlődési alapja egy nőnek, kapott alapot a csládjából, semmi gondja nincs az életben sem, hiszen tudja a saját és az őt meghódítani akaró férfiak feladatát is! És akkor a férfiak megtartásának technikáját is ismeri. Mert a saját tudatlanság miatt megtörténő csalódásokat az oroszlánok meg a majmok példájával védeni, botorság.
Sok írást érdemelne az is, hogy a nők döntően miért változnak meg, miután megszerezték a vágyott férfit, aztán miért ha gyerek születik. És miért nem tagadja a saját hiáit, mert egy másik nő a hódítási folyamata során elrabolja az ő korábban megszerzett hímjét!
Ez is benne van az "oroszlánokban", nem kellene egyoldalú, plázaorientált filozófiával megközelíteni egy genetikai alapproblémát!

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.15. 11:28:31

Szóval a boldogtalan kapcsolatban élő férfiak körülbelül 35-50%-a lép félre, de azt vajon tudjuk-e, hogy a nők közel ugyanekkora arányban lesznek hűtlenek. Megszokásból szoktuk mondani, hogy a nők természetük szerint inkább monogámok, míg a férfiak kevésbé, csakhogy ez korántsem igaz. A nőkre természetes ösztönük szerint igazából nem a monogámia, hanem a hipergámia jellemző, ami annyit tesz, hogy egyszerre ugyan mindig egy férfi van a képben, az éppen elérhető lehető legjobb, de ez időről időre változik, így hát férfiról férfira vándorolnak.

mennyi?husz! 2017.06.15. 12:05:53

@Duplaxiii: Haha. Te is hulyeseget irsz mert kapasbol az egyik csaladtagom is BMW -vel jar jo par eve es be esett valo programozo is egyben, feleseggel, gyerekekkel... :D En is BMW-zem tobb mint 10 eve de ha 35 lenne az IQ -um nem sok punciban jartam volna...

Baromira unalmas mar ez a beemves szteoripia.

Csetepaté márki 2017.06.15. 13:39:06

„és a modern nő miért nem várja ki, hogy a férfi kezdeményezzen, csábítson, küzdjön, majd győzzön?”

Hahaha, ahogy azt a posztíró meg Móricka elképzeli.
Helyesen a mondat pl 40 fölött a férfiak 90 százaléknyi nem (anyagi) alfájára:

…és a modern nő miért nem várja ki, hogy a férfi kezdeményezzen, csábítson, küzdjön, majd 95 százalék eséllyel pofára essen?

A BMW-s lesz a befutó, bármennyire is „szteoripiának” tartják a zseni beemvesek.

Macropus Rufus 2017.06.15. 14:31:35

@Duplaxiii: "Csak a buta hiszi, hogy egy 30-as sokdiplomás egyesugarú ember, akinek az életének a 90%át az internetes vonal teszi ki és a fogyassz elvek szerint él, bármilyen "vészhelyzetben" képes megvédeni a családját! "
erre ne építsél. Az izom nem elég önmagában semmihez. (ezt bármelyik sportoló meg mondhatja, hogy ha a fejben nincs ott akkor bukta is az egészet.) Ha egy komolyabb szituációban össze omlik a delikvens akkor a hajára kenheti az izmait. Nem a levegőbe beszélek! Én láttam összeomlani jó kiállású izmos embereket, pedig csak 2x 1 hét khemot kaptak... Izmos volt, belül meg egy kisgyerek volt. Ennyi. A 3. napon szó szerint sírt és nem akart már bejönni a kezelésre (ahol egy 32 éves egységsugarú kocka meg kapta ugyan azt az anyagot, minden fajta nyávogás és hiszi nélkül)
Ahhoz, hogy egy vészhelyzetben segíteni tudjunk valaki a családján nem feltétlenül az izom a domináns.
Természetesen egy izmos ember izomból próbál megoldani dolgokat. Egy olyan ember aki meg nem annyira izmos, annak marad az ész. És közel sem biztos, hogy az izom ember jó megoldást fog alkalmazni, mivel nem gondolkodik, hiszen izomból akar megoldani dolgokat.

Macropus Rufus 2017.06.15. 14:34:25

egyébként milyen majom találta azt ki, hogy ha az url felé húzom az egeret akkor ez a rohadék fészbúk marhaság jelenik meg???? Kis millió blogon láttam már ezt, és egyre jobban kezdi felbaszni az agyamat. Nem akarok senkit azon a nyamvadék elkúrt oldalon követni.

mennyi?husz! 2017.06.15. 15:32:41

@Ravasz Figyelmeztetés: Monogamok? Egy fraszt. Csak eppen kevesen aldozzak be a biztonsagot egy ? -ert meg ha az a kerdojel, ergo masik alfa ffi baromira izgatja oket is...

@Csetepaté márki: Lehet , hogy a BMW-es lesz a befuto de ugye azt te is erzed, hogy, annak akinek uj van, vagy egy youngtimer ami patika es olyan mintha most jott volna ki a gyarbol az nem keves munkaban es penzben van es ez az ami teszteletre melto. Mert itt nyilvan nem a 7-800 ezerert vasarolt szar kupacokrol van szo.

Csetepaté márki 2017.06.15. 15:57:08

@mennyi?husz!: Nyilván, a +400e kilométeres szarkupacok csak 30 év alatti pasiknál működnek 20 éves csajoknál. 40 éves nőknél amúgy sem működik, ott már nehezebb a pénzes pasit vetíteni egy tragaccsal, ezért is 40-es pasiknál ez az autókategória meg alapból gáz.

mennyi?husz! 2017.06.17. 19:12:49

@Csetepaté márki: Attol, hogy vmi 20-30 eves meg nem vacak. Meglepednel, hogy egy 20 eves BMW ujszeru allapot megorzese mi penzben van! Annyi mintha lenne egy 5 eves BMW-ed, de sugok... nem megvenni nehez ezeket teny de jo allapotba hozni vagy megtartani, mi tobb patika allapotban fentartani, baromira sok penz! Az a no aki meg egy 40 eves ffit nem ertekel mert "csak" egy 30 eves BMW-vel jarkal vagy 20... haaat. Nem sokat veszit... Hulye pelda de szerinted akinek van egy 40 eves Bugattija ami ujszeru az mirol arulkodik?

Csetepaté márki 2017.06.18. 16:40:06

@mennyi?husz!: "Hulye pelda de szerinted akinek van egy 40 eves Bugattija ami ujszeru az mirol arulkodik?"

Tényleg hülye példa. Az arról árulkodik, hogy van ezen kívül minimum két autója, és nem ezzel jár dolgozni (már ha jár dolgozni), és nem azért van a 40 éves Bugattija, mert "erre fussa". Összekeverted a hobbi/gyűjtő/másnaknelegyen autókat a tízmisimnincsújra-deegyvan hülyékkel.

Gerilgfx 2017.07.02. 00:13:49

„A mai, modern férfi miért udvaroltat magának” <- mit vártál egy ilyen erősen nőközpontú világban, mint a mai?

kb a kapcsolataim kb 10%-ban léptem én először, 80%-ban a nő, a maradék 10%-ban meg csak úgy alakultak magától a dolgok.

a fentebbi posztolók tapasztalatával ellentétben nekem a kapcsolataimban sosem került elő az anyagi helyzet, mondjuk az összes eddigi barátnőm 16-25 év közötti volt, szóval fölötte már lehet, hogy más a helyzet, azokkal nincs tapasztalatom.

Gerilgfx 2017.07.02. 00:13:49

„A mai, modern férfi miért udvaroltat magának” <- mit vártál egy ilyen erősen nőközpontú világban, mint a mai?

kb a kapcsolataim kb 10%-ban léptem én először, 80%-ban a nő, a maradék 10%-ban meg csak úgy alakultak magától a dolgok.

a fentebbi posztolók tapasztalatával ellentétben nekem a kapcsolataimban sosem került elő az anyagi helyzet, mondjuk az összes eddigi barátnőm 16-25 év közötti volt, szóval fölötte már lehet, hogy más a helyzet, azokkal nincs tapasztalatom.