Anyja fia, apja lánya – érzelmi függések a családban
2018. február 18. írta: Vén Bernadett

Anyja fia, apja lánya – érzelmi függések a családban

38026607ba3f53c14ef84c1bbcf71cd3.jpg

Függőség. A szót hallva legtöbbünk asszociációja feltételezhetően negatív. Elsőre a szenvedélybetegségekre, a szerhasználatokra gondolunk, de a függőség megnyilvánulhat kapcsolatainkban is. Az emberek közötti érzelmi függőség széles skálán mozog, a teljes alárendeltségtől az egészen pozitív viszonyig. Ha szerelmesek leszünk, függővé válunk attól, hogy viszonozzák-e érzéseinket. Ha nem, nagyon tudunk szenvedni. Egy komoly párkapcsolat a másik embertől való függést is jelentheti. Sebezhetővé, sérülékennyé válunk azáltal, hogy átadjuk magunkat a másiknak, kitárulkozunk előtte (feltételezve, hogy mindezt „meg merjük tenni”). Ahhoz, hogy igazán bele tudjuk adni magunkat mélyen és tudatosan egy kapcsolatba, és építő módon tudjunk működni egy függő viszonyban, először meg kell teremtenünk valamekkora önállóságot és érzelmi függetlenséget.

Sok kapcsolatban jelentkezik a hatalomért folyó küzdelem, amelynek egyik oka lehet a korai emlékek, konfliktusok megoldatlansága. A gyermekkori megoldatlan problémáink később kivetülnek felnőtt kapcsolatainkban, gyakran érzelmi zavarok formájában. De hogy mik lehetnek ezek a gyerekkori, korai emlékek, problémák, amik aztán később partnerkapcsolatainkat is destruktívan befolyásolhatják? H. P. Röhrig szerint a következőben leírtak is hozzájárulhatnak kudarcba fulladt kapcsolatainkhoz. 

 A leválás problematikája

Sok csonka családban, vagy nem jól működő házasságban (többnyire) az anya, vagy az apa élete középpontjába a gyermeket helyezi. Mindent megad neki, saját szükségleteit feláldozva óvja, védi, elkényezteti gyermekét. Kívülről ez úgy látszik, hogy teljes önzetlenséggel neveli gyermekét, a valóságban azonban ez sokszor jelenti azt, hogy visszaél a gyermek szeretetével, érzelmileg kihasználja őt, aki élete párját helyettesíti. Előfordul, hogy a gyermek párkapcsolati pótlék szerepébe kényszerül valamelyik szülője által. Ebből a korai életévekben a gyermek szinte nem érzékel semmit, hiszen a szülő figyelme csak ráirányul. what-is-your-dominant-emotional-archetype.jpg

A gondra általában akkor derül fény, amikor elérkezik a szülői házból való kirepülés ideje. Az élet törvényszerűsége, természetes velejárója, hogy a fiatal gyermek leváljon szüleiről, és saját lábra állva megteremtse függetlenségét. Kérdés, hogy az akadályok, nehézségek ellenére le tud-e érzelmileg válni a gyerek a szülőkről.

A leválás folyamata érzelmileg intenzív, fájdalommal és többnyire konfliktusokkal járó élmény mindkét fél számára. Társadalmunkban ezt sokan el is kerüljük. A valódi függetlenség sokszor soha nem alakul ki, identitásunk részét képezi a szülőkkel szembeni gyermeki viszony, legbelül gyereknek érezzük magunkat. A szülők nem engedik el lányaikat, fiaikat; minden gondolatukat, tettüket áthatja a már felnőtt gyermekről való gondoskodás, nem adják át nekik saját felelősségüket, sok lelki szenvedést okozva ezzel a mindennapokban. A helyzet még inkább kiéleződik, amikor a gyermek szülővé válik.

(Segítséget jelenthetne, hogy a gyermekkorból felnőttkorba való átlépést megtámogassa egy rituálé, ami a természeti népeknél még megvolt (pl. beavatási szertartásokon rituálisan megölték a fiúgyermeket, hogy megszülethessen a férfi)).

Szülő útravalója

A gyermekek iránti szeretet, gondoskodás az alapja a jó nevelésnek, a gyerekeknek szükségük van törődésre, a valahova tartozás érzésére és a mély kötődésre. Ugyanakkor ezzel a szeretettel vissza is lehet élni, ami függővé tud tenni. Az igazi szeretethez hozzátartozik az önállóságra, függetlenségre, szabadságra való nevelés, a valódi szeretet éppen birtokolni nem akar. Az egyensúly megteremtése, a megfelelő adagolás eltalálása a cél, hiszen a túl sok és a túl kevés gondoskodás ugyanolyan káros tud lenni. (Ha pl. egy anya tökéletesen elintéz mindent a gyermeke számára, megoldja problémáit, a gyermek elkezd kételkedni magában, és a képességeiben, nem kap elengedő lehetőséget arra, hogy kipróbálja magát, felelősséget vállaljon önmagáért.) Ez nem jelenti azt, hogy vészhelyzet esetén a családnak nem kell kölcsönösen támogatónak és összetartónak lennie. De a rendszeres beavatkozás a felnőtt életébe megakadályozza, hogy a gyermek felelősséget vállaljon saját magáért. 

A szeretet és a függőség érzése könnyen összekeverhető, de míg az előbbi a szabadságot, utóbbi a szorongás érzését irányozza elő.

Gyengéd, de domináns szülő

Ez egy olyan szülőt jelöl, aki gyengéden, de kellő erővel neveli és irányítja gyermekét, miközben valójában diktatórikus, mindig a legjobbat szeretné adni gyermekének, de ő az, aki mindent jobban is tud.

Ha a szülők nyílt tekintélyként jelennek meg a gyermek szemében, a gyerek fogja tudni, hogy mire számítson, ha nem úgy viselkedik, ahogy a szülei elvárnák tőle, pl. ha későn ér haza, tudja, büntetést kap. Ezzel szemben ez a tekintély rejtve is megjelenhet, pl. „Nem is tudom, hogy jó lesz-e neked, ha matek szakkörre fogsz járni.” A hanglejtés és a kifejezésmód komoly érzelmi nehézségeket okozhat. Ha a gyermek nem követi anyja akaratát, az anya levert, szomorú lesz. Ez az érzelmi büntetés egy fajtája, ami rosszabb, mint a testi fenyítés. A játékszabályok nem világosak. A gyerek nem tudja, mire számíthat, ha ellentmond az anyjának, ezért megtanul gyerekként alkalmazkodni anyja kívánságaihoz, aki a tolerancia és a nagylelkűség látszatát kelti.

difficult_mum_getty_200013844-001.jpg

A nyílt tekintéllyel szembeni elvárásokkal sokkal könnyebb szembeszállni, mert tudjuk, mire számíthatunk. Egy rejtett tekintély általi megfélemlítés azonban tisztázatlan kapcsolatokhoz, szorongáshoz vezetnek. Nagyon nehéz megvédenie magát az embernek ilyen mesterkedésekkel szemben. Sokszor ez jelentheti a függő személyiségnek és a depressziónak az alapját.

Szülői lebecsülés vs. gyermeki önértékelés

Hogyan is függ össze egy szülő lebecsülése és a gyermek alacsony önértékelése? Sokan küzdünk alacsony önértékeléssel, az okát azonban lehet, hogy nem minden esetben keressük jó helyen.

„Anyám volt az, aki mindent tudott, mindig mindent jobban tudott. Mindig arra törekedett, hogy megoldja az összes problémámat. Egyértelművé tette, hogy én azt úgysem tudom olyan jól megcsinálni. Ha később gondjaim adódtak, szinte élvezte, hogy ismét fontossá válhatott számomra.”

violence_on_child.jpg

A kisebbrendűségi érzések melegágya a domináns anya érzelmekkel való visszaélése. Aki a gyermekét kicsi és függő szerepben tartja, valójában lebecsüli annak képességeit, a tudattalan cselekvéssel megtartja magának gyermekét, megakadályozva érését, önállóságának kialakulását. Nem bízik meg a szülő a gyermekben, hogy egyedül is képes boldogulni.

A gyerekeknek szükségük van a frusztráció megtapasztalására, legyen az egy kamaszkori csalódás, vagy a vágyott nyalóka meg nem vétele. Ez a frusztráció nem szabad, hogy túl sok, vagy túl kevés legyen, meg kell találni a megfelelő mértéket. A kudarcokkal való megküzdést meg kell tanulni, hiszen így tehetünk szert „lelki izmokra”, amelyek csak akkor tudnak kialakulni, ha gyermekként megtanuljuk levonni a vereségből a következtetéseket, együtt tudunk élni az ezzel járó fájdalommal. Azok a szülők, akik megpróbálják megóvni a gyereket a csalódásoktól, valójában megakadályozzák a gyerek egészséges fejlődését, amelyre viszont szükség van, hogy később, felnőttkorban érett, felelős, dönteni képes felnőtté váljunk.

Minél tovább tart a szülő-gyerek (egyébként társnak kijáró) között a szoros szeretetérzés, annál inkább nem marad hely a gyerek szívében egy társnak, a szülő lesz mindig az első helyen. A gyermek életében a szülő marad a központi szereplő, lakjanak bármekkora távolságra egymástól. A függőség a személyiség alkotórészévé válik. (Súlyosabb esetben dependens személyiségzavarhoz vezethet.)

Az ilyen szülő-gyerek viszonyban felnőtt fiatalok kamaszkorukat nem tudják jól lezárni, soha nem mernek igazán szembeszállni szüleikkel, hiszen apa vagy anya úgyis felülkerekedne rajtuk. Felnőttkorukra könnyen kialakulhat az ún. tanult tehetetlenség, vagy sokáig az ún. „mamahotelben” maradnak függő viszonyban.

Tanult tehetetlenség: az elkényeztetett és elhanyagolt gyerekkor következménye, életmintája. Aki helyett mindig megcsináltak mindent, akiről levettek minden terhet gyerekkorában, később is ezt várja az élettől, passzívan „szemlélődik”. Ennek ellentéte az elhanyagolt gyermek, aki szintén passzív felnőtté válik, mert megtanulta, hogy szülei figyelmét és szeretetét képtelen megszerezni, ezért inkább nem is küzd. 

„Mamahotel”: jelenlévő társadalmi tendencia, hogy a felnövőfélben lévő, vagy már felnőtt fiatalok nem hagyják el a szülői házat, kiszolgáltatva magukat szüleiknek, élvezve a gondoskodásukat, kiszolgálásukat. A szülői függőség egyértelműen megjelenik náluk, elkényeztetettségükben sokszor visszájára fordul személyiségük, és nem a gátlásosság, hanem sokkal inkább önzőségük érvényesül. Gyakran nárcisztikus személyiségjegyeket is mutatnak.

Ezek a fiatalok rettegnek a bizonytalanságtól, biztosra mennek minden életterületükön (mind a párválasztásban, mind a munkahelyválasztásban.) A válogatás és halogatás miatt pedig sok időt vesztenek. Vajon valóban érdemes mindig a biztosra menni?

Természetesen a szülők többsége mindig jót akar gyermekének, a legjobb tudása szerint próbálja felnevelni gyermekét - ezt érdemes szem előtt tartanunk. Ugyanakkor a felnőtté válás része, hogy látjuk és elfogadjuk szüleink hibáit, kritikus szemmel tekintünk rájuk. Okolhatjuk őket felnőttkori problémáinkért, de saját felelősségünk azon változtatni.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

Forrás: Heinz P. R. (2014): Kiút a függőségből, Ursus Libris

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr6713669864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.