7köznapi 1perces: Jelek, hogy szorong a gyerek
2018. július 27. írta: F.B. Eszter

7köznapi 1perces: Jelek, hogy szorong a gyerek

treating-an-anxious-child.png

A napokban jelent meg egy érdekes cikk az Amerikai Pszichológiai Társaság honlapján, amely többek között azzal foglalkozik, hogy hogyan ismerjük fel gyermekünk kóros szorongását. A témában egy neves szakértővel, Golda Ginsburggal készítettek interjút, aki immáron 20 éve foglalkozik fiatalkori szorongással és annak kezelésével.
Ginsburg, arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a különbség a mindennapi és a kóros szorongás között, hangsúlyozza, hogy bizonyos mértékű stressz igenis szükséges, hiszen ez segíti a gyermeket abban, hogy bizonyos helyzetekkel megküzdjön. Megfelelő mértékű szorongás iskolai helyzetben is fontos szerepet játszik a teljesítményösztönzésben, hiszen többek között ennek köszönhető, hogy gyermekünk felkészül egy dolgozatra vagy hosszú időt tölt prezentációja elkészítésével.
Ugyanakkor van a szorongásnak egy olyan formája, amely már közel sem produktív, és amelyet szorongásos zavarnak nevezünk.

Joggal teszi fel a szülő a kérdést, hogy honnan tudhatja, hogy gyermeke szorongása még rendben van-e vagy más kórosnak számít. Erre ad néhány támpontot Ginsburg, amely segíthet a szülőknek a probléma idejében történő felismerésében:

  • Az első jel, amelyre érdemes a szülőnek figyelmet szentelnie, hogy jellemzőek-e gyermeknél az úgynevezett szomatikus tünetek, vagyis produkál-e gyermeke olyan fizikai tünetek, ismeretlen eredetű fejfájást, hasfájást, amelynek nincsen orvosi indoka.
  • A második fontos figyelmeztető jel, ha gyermekünkkel beszélgetve ismétlődően jelennek meg a félelemmel és veszéllyel teli beszédtémák: “Minden gyerek ki fog engem nevetni”, “meg fogok bukni a dolgozaton”, “mi történik, ha apa vagy anya meghal?”.
  • A harmadik fontos támpontunk a gyerek viselkedése. A leggyakoribb és legproblematikusabb viselkedés az elkerülés, mely annak következménye, hogy a gyerek mindent igyekszik elkerülni, amitől fél. Ugyanakkor az elkerülés szép lassan beszűkíti a viselkedést, hiszen a gyerek, aki fél a dolgozattol nem akar iskolába menni, és, aki fél a szülei elvésztésétől sosem akar tőlük távol lenni.

Amikor a szülő elkezdi ezeket a tüneteket látni gyermekén, akkor tudhatja, hogy az egyébként egészséges szorongás olyan mértéküvé nőtte ki magát, hogy átlépte a hasznosság határát és emiatt sérül a gyermek életvezetése. Ez az a pont, amikor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

 

Forrás: http://www.apa.org/research/action/speaking-of-psychology/children-anxiety.aspx,
Kép: https://blog.itriagehealth.com

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr5414146091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FN 2018.07.29. 07:40:41

"Ez az a pont, amikor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni." - Mint pl. ez a Golda Ginsburg is, aki így néz ki: www.google.com/search?q=golda+ginsburg&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwiiy5CEzMPcAhVPJBoKHUVqC_0Q_AUICigB&biw=1536&bih=759&dpr=1.25#imgrc=IgQG4Z3MkrkqkM: - Most ezt mutogssam a gyerekemnek?:-)))