Párkapcsolati megbélyegzés: idősebb nő, fiatalabb pasi
2018. augusztus 17. írta: Vén Bernadett

Párkapcsolati megbélyegzés: idősebb nő, fiatalabb pasi

Általánosan elfogadott elképzelés, hogy a férfiak inkább a fiatalabb nők társaságát kedvelik, míg a nők az idősebb férfiakat preferálják. Ez összhangban van azzal az elmélettel, amely szerint a férfiak olyan nőkhöz vonzódnak, akik a termékenység jeleit közvetítik – azaz a fiatalokat. Ezzel szemben a nőket az idősebb férfiak vonzzák, mivel általában nagyobb erőforrással rendelkeznek, amely biztonságot jelent a család fenntartásában.

15639486876_c9774d7410-300x200.jpgA természetes szelekció elmélete alapján potenciális partnerünket a földrajzi közelség, az etnikum, az életkor, a társadalmi-gazdasági státusz alapján választjuk ki – ezzel meglehetősen leszűkítve a lehetséges házastársunkat. Általában ebből a kis mintából választjuk ki azt a személyt, akivel el tudjuk képzelni életünket. Ez az elmélet – a nagy változások ellenére is – sok ponton igaz. 

A férfiak átlagosan 3 évvel fiatalabb, míg a nők 3 évvel idősebb párt választanak. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy mind a nők, mind a férfiak hajlamosak ezen paramétereken kívül is gondolkodni. A férfiak számára az elfogadható kor a saját koruknál néhány évvel fiatalabb nő (5-15 év, az idősebb férfiaknál ez a szám növekedhet). Összehasonlításképpen, a nők számára a maximálisan elfogadható korkülönbség, ha a partner körülbelül 10 évvel idősebb.

A statisztikák szerint évről-évre emelkedik azon párok száma, ahol a nő 5 vagy több évvel idősebb partnerénél. A változás hátterében a nemek közötti egyenlőség növekedése áll. Ahogy a nők egyenlőbbé válnak a társadalomban, úgy egyre kevésbé szeretnének megfelelni a hagyományos nemi szerepeknek, mintáknak. De bármennyire is lehetővé teszik a kulturális és normatív változások az idősebb nők és fiatalabb férfiak kapcsolatát, ezen intim viszonyokat továbbra is a megbélyegzés övezi.

main-qimg-f11cffe93a13e6f8a1763435354124d0-c.jpg

Kik választanak fiatalabb férfit maguk mellé? Az olyan tényezők, mint az iskolai végzettség, vagy a családi állapot, nagyban befolyásolja egy nő nyitottságát egy fiatalabb partnerre. Társadalomkutatók szerint minél képzettebb egy nő, annál valószínűbb, hogy liberálisabb elképzelései vannak a házasságról, ráadásul nagyobb eséllyel megy férjhez később, egy nála fiatalabb partnerhez.

Megállapították, hogy ez a típusú házasság (ahol a nő az idősebb), a nők második házasságában hétszer valószínűbb. Az ilyen jellegű kapcsolatok növekvő száma ellenére kevés vizsgálat született.

Az érintett nők úgy nyilatkoznak, hogy a társadalmilag kevésbé elfogadott kapcsolatok kialakulásában szerepet játszott,

  • a partner kezdeti fizikai vonzereje,
  • partner - fiatalságából adódó - élénksége, frissessége,
  • a nők sokkal fiatalabbnak érzik magukat a kapcsolatban.
  • Ugyanakkor a legtöbb nő beszámolt némi bizonytalanságról is, amely az intimitással kapcsolatban merült fel - saját fizikai vonzerejükkel szembeni gátlásaik felerősödtek. Még azok a nők is, akik alapvetően elégedettek voltak saját testi adottságaikkal, tartottak attól, hogy nem lesznek elegek a fiatalabb nőtársaikhoz képest.
  • A nők beszámolói alapján a mindennapi életben nem játszott szerepet a nagy korkülönbség, bár az életkor kérdése olykor-olykor felmerült.

De számos oka van annak is, hogy a férfiak miért szeretik az idősebb nőket, akár házastársként is.

  • Szexuális kompatibilitás. Alfred Kinsey klasszikus munkája a szexualitásról azt a következtetést vonta le, hogy a férfi nemi hormonok csúcspontja 18, a nőké pedig a 30-as évek elején van. Természetesen a hormonokon kívül más tényezők is befolyásolják a szexualitást, például a szexuális tapasztalat, de az ember növeli a szexuális kompatibilitás esélyeit, ha egy idősebb nőt feleségül vesz.
  • Érettség a kapcsolatban. Az életkor előre haladtával tapasztaltabbá válik az ember, kevésbé küzd és balhézik triviális dolgok miatt. Egy idősebb nővel való házasság feltételezi az érettebb kapcsolatot, amely imponálhat a férfiaknak.
  • Érettség a nevelésben. A szülőség sokkal nehezebb és stresszesebb, mint azt sokan gondolják. Nagyfokú érettségre és türelemre van szükség ahhoz, hogy a szülők következetesen határokat szabjanak. Fontos, hogy a szülők nyugodtak maradjanak, és együtt oldják meg a gyermekkel kapcsolatos problémákat.

A környezet megítélése

A kutatások szerint a nők mind a saját partner részéről, mind a gyermek részéről (ha volt egy korábbi házasságból) tapasztalták a társadalmi megbélyegzést. Ráadásul a nők barátai nem értették, hogyan tud barátnőjük ennyivel fiatalabb férfivel együtt lenni.

Azt is megállapították, hogy sok nő rosszul érezte magát amiatt, hogy több pénzt keresett, mint partnere, és hogy pénzügyileg sokkal stabilabbak volt, karrierjük jóval megalapozottabbnak bizonyult. Egyes esetekben ez komoly konfliktusforrást jelentett.

A vizsgálati eredmények azonban arra engednek következtetni, hogy a nagy korkülönbségű heteroszexuális kapcsolatokban a nők mást tapasztalnak, mint a hasonló korú partnerrel. Ahol a nők jóval idősebbek párjuknál, ott a legmagasabb a kapcsolattal való elégedettség.

Azt azért megállapíthatjuk, hogy a korkülönbség valóban fontos tud lenni, a gyakorlatban viszont nincs akkora jelentősége, mint számos más tényezőnek, legyen az a fizikai vonzerő, vagy éppen a másik személyisége.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.    

Forrás:
Lehmiller, J. J., & Christopher, R. A. (2008). Commitment in age-gap heterosexual romantic relationships: A test of evolutionary and socio-cultural predictions. Psychology of Women Quarterly32(1), 74-82.
Proulx-King, N. R. (2004). Older Women/Younger Men: A Look at the Implications of Age Heterogamy in Marriage.
https://www.psychologytoday.com/intl/blog/attraction-evolved/201808/why-do-people-condemn-age-discrepant-relationships?collection=1117873
https://www.psychologytoday.com/intl/blog/head-games/201308/when-it-comes-dating-do-age-differences-matter

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr7514187247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2018.08.19. 13:10:18

@Miranda.D: Ebben az esetben azt kell eldönteni, hogy akar-e az ember egy olyan kapcsolatot, aminek esetleg hamar vége lesz. Ha tartós kapcsolatot, házasságot szeretne, akkor nem biztos, hogy jó választás, vagy esetleg csak ideiglenes megoldás. Ugyanis valóban ritka, hogy egy jóval idősebb nő és a fiatal párja életreszóló kapcsolatot kössön.

Almandin 2018.08.19. 13:18:23

@Gour: Vagy a jóval idősebb férfiaknak. Egy 40 éves nő egy 60 évesnek még fiatal lehet, egy negyvenesnek öreg. Minden relatív. Egy józan eszű 60 éves férfi, ha nem akar prostituáltakkal érintkezni, felfogja, hogy ha fiatalabbat szeretne, 20 évest anyagi érdek nélkül már nemigen talál. De egy 40 éves még termékeny, hozzá képest fiatal, van, aki fiatalosan néz ki (25-30 évesnek néz ki), de nem extrém a korkülönbség.
Azok a nők, akik panaszkodnak, hogy évek óta sikertelenül keresnek társat negyvenesként, gyakran ott "rontják el", hogy 50 felettivel nem állnak szóba. Gyakran ennek az az oka, hogy beléjük verték a "korban hozzá illő" dogmát. Pedig sok fiatalabb nőnek tetszenek a sármos, előnyösen öregedő idősebb férfiak, de nem mernének felvállalni egy ilyen kapcsolatot.

barabásildi 2018.08.19. 13:26:06

@Kara kán: Aha, valószínűleg ezért tart most éppen el a jóval fiatalabb férjem. :-)

sZulamith 2018.08.19. 13:29:27

Mindenféle praktikum nélkül van olyan, hogy egyszerűen az idősebb nő vonzódik a fiatalabb férfihoz, és fordítva is igaz. Lélekbúvár legyen a talpán aki megmagyarázza:)
Vagy engednek a társadalmi elvárásoknak, vagy nem. A francia miniszterelnök a saját életét választotta, mint a hogy az idősebb felesége is.
"Ha nem döntöttem volna úgy, hogy vele maradok, akkor az életről mondhattam volna le” - fogalmazott Brigitte Macron. "

szepipiktor 2018.08.19. 14:28:38

Megdöbbentő, hogy a blogtér mára az aljabulvár része lett, ez az írás pontosan beleillik a bors, a blikk "angol tudosók" védjegyű kamucikkei közé!
1) "Általánosan elfogadott elképzelés, hogy a férfiak inkább a fiatalabb nők társaságát kedvelik, míg a nők az idősebb férfiakat preferálják. "
Ja, ha poént akarunk írni akkor ifen, de szerintem ez társadalmi alap, a klasszukus családmodellből maradt ránk, amikor a férfi idősebb korában értel el azt a szintet, mivel már családot tudott alapítani, és a lányokat meg gyorsan férjhez adták, jellemzően egy ilen férfihez. SEMMI kapcsolata nincs a mai feminsta meg hasonló gondolatokhoz.
2) a férfi-nő fejlődési szakasz eltérő, a lányok korábban érnek - MA IS! - ezért alap a férfiak idősebb életkora egy átlagos kapcsolatnál. Miért kell kamuzni, amikor a poszt lényege egy adott életkorú nőkre vonatkozik.
3) kitolódott élet, későbbre tolódott családalapítás. Ma egy 40-es nő potens, ereje teljében van és köszönhetően a divatnak, a modern életnek, fizikailag is elfogadhatók még a fiatalabb férfiaknak is. 40 éve ugye ez nem így volt, a 40-es irodista, szövödei melós nő nem nézett ki 25 -30-asnak.
4) Az anyagi kérdés... Sok mai nő tanult és jó munkával, beosztással rendelkezik, anyagilag tud finanszírozni egy fiatal srácot. A férfiak is így gondolkodnak, ha 50-esen kapok 25 évest is, miért bajlódjak egy 45-50 éves nővel?
Reggelig lehetne soprolni a tényeket, melyek a mai korból következnek, pédául a megöregedő magányos ex-szinglik is azt hiszik, hogy még mindig vonzó huszonévesek, így a korábbi életkhöz kapcsolható férfikorosztály akarják és mivel sokan meg tudják fizetni, hát ott válogatnak.
Nem kellene lemenni aljabulvárba egy hétköznapi történetnél. Nincs ez a kamu "álétalánosságban" meg a "megbélyegzés", ezek a bulvár részei.
Életmód van és napi alap.
Ez a baromság is:
"a férfiak olyan nőkhöz vonzódnak, akik a termékenység jeleit közvetítik – azaz a fiatalokat."
ja, Petőfi korából származó könyvek szerint.
Ma tömegesen 40 körül szülnek a nők.
Hogy kapcsolódik ez a fiatalokat választó férfiak vonalához? Akkor a mai 40-es nők most mik?
Közhelyalapú demagógia az egész, klikk-mágnes fogalmazással.
BLIKK!!!

DOKINÉNI 2018.08.19. 14:48:33

@Gour: @Captain Admin: meglepő lesz amit mondok de az éélet nem csak szexből áll. de ne ragozzuk ezt. meglehetősen zöldnek látszol a véleményed alapján de ez se baj. azért megnéznélek 30 év múlva amikor én még bőven itt leszek...te viszont nem.. de ha igen akkor se sok minden fog tőled kitelni.
Persze beképzelt vénasszony vagyok. De nézd csak meg a statisztikákat azok nem hazudnak :)

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.19. 14:53:17

@DOKINÉNI: arra célzol, h 80 évesen is még fiatal pasid lesz? Nincs kizárva, írtam, van egy szűk beteg réteg aki erre izgul.

Amúgy pedig, h melyikünk lesz itt 30 év múlva az nem statisztika kérdése hanem inkább a valószínűségé, amiben fontos tényező az életkor. Én nem rád fogadnék. :)

DOKINÉNI 2018.08.19. 14:54:10

@Almandin: De létzik. ha ez rikaságszámba megy attól még van. Mint ahhogy a homoszexuálisko is élik közöttünk az életüket... stb. minden csoda 3 napig tart a mondja a párom akinek azért nem volt egyszerü bemutatni a velem egykoru anyjának. mégis müködik. a hat évvel idösebb bátyja egyszerre 4 csajjal randizik.. a mama örjöng :) hát ez az..

DOKINÉNI 2018.08.19. 14:58:25

@Captain Admin: amikor én 80 leszek ö 60... na mesélj!! ha fogadnánk veszitenél:::) Mindenestre ha a párom közben összeakad egy termékeny csajjal...természetesen félre állok..de egyelpre még rám van szüksége..és nem csak a szex miatt..
még egy dolgot elárulok. ma már vannak olyan eljárások amikkel egy 60 éves punci jobb mint egy 30 as szétbaszott odu...
másrészről meggyozödésem h igazábol a felépitményen múlik a dolog.:)

erkölcsi hulla 2018.08.19. 15:07:41

Mint ahogyan a feministák nyomják a propagandát, hogy a kövér nőket MINDEN férfinak kötelessége elfogadni és gerjedni rájuk, űgy ez az öreg nős téma is dívik.

Egyszerű pedig: a 40+-os nők kevésbé találnak párt maguknak, mivel a 40+-os férfiak jó része meghal addigra, vagy már van annyi pénzük hogy fiatalabb, feszesebb, csillagokat nem elváró nőket szedjenek össze.

Ezt próbálnák meg a 40+-os nők is csinálni, de mivel a kereslet rájuk közel sem akkora, mint a huszonéves nőkre, megpróbálják magukat a femnácizmus által progabálni, ennek eredménye ez a szép cikk is, mely váltig állítja, hogy a fiatal férfiak számára nincs is jobb mint a 40-50-60 éves vén hölgyek.

Aki ezt elhiszi, magára vessen.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.19. 15:09:41

@DOKINÉNI: az első kommentedben még 28 év korkülönbséget írtál, most meg már csak 20-at. :D A hsz-ed többi része igazából szánalmas vergődés csak. Ne menjünk bele, de nincs olyan, h szétbaszott punci.

2 év után nem mondhatod, h működik egy párkapcsolat, eleve 3 év kb mire stabilizálódik, utána dől majd csak el, h van e értelme folytatni. A pasikád nyílván egy vagy külsőre vagy pazichésen defektes valaki lehet, de ezt még megérteném, m van egy ilyen szűk réteg,írtam felljebb is. A probléma igazából benned van, amiért felnőtt nőként hitegeted magad és keresed az igazolásokat, h ez egy normális kapcsolati felállás. Ez nem az, csak egy illúzió, amit csak ti láttok, bárki kívülálló pedig a valóságot látja amikor együtt lát titeket.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.19. 15:15:07

@erkölcsi hulla: el lehet hinni és el is lehet csábulni, nem nehéz, m van jópár tényleg megkímélt milf. De a valóság szembe köszön azonnal, amint lekerül a ruha, amint testközelből érezni a mamaszagot, közelről látni a ráncos bőet stb. Persze vannak akiknek ez bejön, de ők egyedi ízlésűek, nem a normális férfiak. Ha másért nem, m piacképes nőknek nem kellenek,pinára meg szükség van, a kurva drága sokaknak, reális opció nekik az idősebb korosztály.

Sally and Billy 2018.08.19. 15:31:30

@fuszujka: "Szerintem az ember már meghaladta azt az evolúciós szintet..."

Szerintem meg ne általánosítsunk. Bőven vannak, akik még az ösztönlény szintnél tartanak. A blog.hu kommentszekciójában pedig igencsak felül vannak reprezentálva.

Az amúgy különösen vicces, hogy minden kommentjükből süt, hogy a nőkre csak használati tárgyként tekintenek. Ugyanakkor azt próbálják sugallni, hogy az ő figyelmük, meg hogy dughatónak ítélnek egy nőt, az igazi kiváltság egy nő számára. A kettő közötti ellentmondást persze már nem fogják fel...

Szóval azok a középkorú, ne adj isten, még idősebb férfiak, akik huszonéves lányokat kergetnek, valószínűleg azért teszik, mert (a látszat ellenére) velük vannak egy érettségi szinten. Ugyanezen logika mentén pedig azok a férfiak, akik idősebb nőkhöz vonzódnak (tehát nem érdekkapcsolatról beszélek), valószínűleg érettebbek a korosztályuknál.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.19. 15:48:40

@Sally and Billy: "Szóval azok a középkorú, ne adj isten, még idősebb férfiak, akik huszonéves lányokat kergetnek, valószínűleg azért teszik, mert (a látszat ellenére) velük vannak egy érettségi szinten"

Sajnos nem. Ugyanazért válasszuk a fiatal csajokat, amiért ti a zöldségesben a frissebb, ropogósabb árut.

Up! 2018.08.19. 16:07:17

@Captain Admin: valahogy meg kell magyarázniuk, hogy nem ők, hanem a férfiak a bolondok, tehát csak akkor kereshetnek fiatalabb nőket, ha még nem elég érettek! :D
Így működik a Rationalization Hamster :)

erkölcsi hulla 2018.08.19. 16:23:48

@Captain Admin: Persze vannak gyönyörű 50-esek, pl. hollywoodi filmekben, őken sunáznám. De a realitás az, hogy a 99% olyan szinten elhanyagolt, hogy 40 évesen is már 60-nak néz ki, és bottal sem.
Szóval a realitás mást mutat, csak szét kell nézni a buszon. Nem láttam még tényleg erekcióállító 40-50 éves nőt, csak pornókban.

erkölcsi hulla 2018.08.19. 16:24:35

@Up!: Na igen, csak sajnos a nők és a Red Pill két külön dolog, mint a kurvák és a szentelt víz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2018.08.19. 16:34:33

Az nem lehet,hogy esetleg szeretik egymást?

hülyegyerek12 2018.08.19. 16:43:30

Természetesen Én elfogadom ezt a felállást is, mindazonáltal megmosolyogtat ha ilyen párt látok... Mindenki azzal él akivel akar, nekünk meg jogunk van röhögni rajtuk, és több karaktert nem is ér az egész téma.

Almandin 2018.08.19. 16:49:58

@DOKINÉNI: Valóban vannak kivételek. Viszont ha ti csak 2 éve vagytok együtt, az még nagyon bizonytalan. 20-30 év hosszú idő. Manapság a házasságok nagy része se éri meg a 20-30 évet. Amikor az ember szerelmes, hajlamos túlzott reményeket táplálni a saját kapcsolatát illetően. Mindenesetre kívánom, hogy nektek sikerüljön, de fel kell készülni arra is, hogy a férfi hamarosan továbbléphet.

Girhes 2018.08.19. 17:19:21

Barátaim 12 éve vannak együtt, 10 éve házasságban. A feleség 51 éves, a férj 32. Képzeljétek, nagyon szeretik egymást, még mindig. Teljesen hétköznapi emberek, semmi különös nincs bennük.

Up! 2018.08.19. 17:49:39

Egyébként az sokat elmond a dologról, hogy ha a nő sokkal fiatalabb, akkor is neki van magyarázási kényszere, hogy semmi más, csak szerelem, de ha a nő az idősebb, akkor is ő magyarázkodik, hogy mekkora nagy a szerelem! :)

Up! 2018.08.19. 17:51:26

@Girhes: elhisszük, hogy az elmúlt 10 évben ez működött. De mutass nekem olyan 40 éves pasit, aki 60 évesekhez vonzódik...

Sztravinszka 2018.08.19. 18:31:12

@erkölcsi hulla: buszon? Micsoda ócska csóró proli kis görény vagy. Ne ott keresd a jó nőket.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.08.19. 18:55:05

Barikáim!
Beszéljünk azért civilizáltan!
A fiatal korosztályt kedveli az ember öregen is, ne legyen álszentek! Az öreg kecske is megnyalja a sót. A fiatal az a fiatal, bármennyit osztjuk vagy szorozzuk ezt. Én is szeretem a fiatalokat, hülye lennék, ha nem szeretném. Az más kérdés, hogy nem olyan könnyű megkapni őket, így irigyek vagyunk azokra, akiknek ez összejön. :-)

erkölcsi hulla 2018.08.19. 19:26:49

@Sztravinszka: Wow nagyon a szívedre vetted, ha már csak szemèlyeskedèsre futja :) Add ki magadból, enegm úgy sem èrdekel :)

erkölcsi hulla 2018.08.19. 19:34:05

@Sztravinszka: Egyèbkènt igen, a belvárosi tömegközlekedès tökèletes arra, hogy kapj egy átlagos mintát az emberekből. Elèggè lent van az átlag eszerint. Nyilván, ha luxusszállodában keres az ember sokkal jobbakat talál. De az átlagrol volt szó.

szamaritánus 2018.08.19. 20:41:12

@DOKINÉNI: óriási hazug vagy :DDDDDDDDDDD

szamaritánus 2018.08.19. 20:43:14

@DOKINÉNI: most akkor 20, vagy 28 év a korkülönbség? milliós a fizu, vagy százezres? megannyi hazugság, ami magyarázatra szorul :D

erkölcsi hulla 2018.08.19. 20:43:43

Egyèbkènt nem semmi hogy rögtön 'megbèlyegzès' ha valakiknek nem áll fell nagymamákra.

DocBulywood 2018.08.19. 21:40:42

"partner - fiatalságából adódó - élénksége, frissessége,"

Fasza, ha örökké áll a fasza!

Máskor meg jönnek a hülyeségükkel, h minden férfi csak "azt" akarja! (Még szerencse, mert a nő mit akar? Hm?)

Mekkora egy képmutató banda! Handabanda!

:-D

DocBulywood 2018.08.19. 21:41:51

@DOKINÉNI:

"partner - fiatalságából adódó - élénksége, frissessége,"

Szóval mindig kikormol, amikor csak te - vagy ő?! - akarod / akarja?

pina noir 2018.08.19. 23:42:36

Ezt a felállást alapvetően azért furcsálják sokan, illetve ítélik el, mert a közvélekedés szerint a szex a nő számára eszköz az érvényesüléshez míg a férfi számára jutalom azért mert teljesített. Eszerint a felállás szerint pedig a nőnek fiatalnak kell lenni akit a képességes, sikeres idősebb férfi segít az érvényesülésben a szexért cserébe. Ez a társadalmi alapképlet borul egy fiatal férfi idősebb nő felállásban. Lehet jobbra-balra ragozni, de alapvetően ezért húzzák az orrukat sokan ha ilyen párt látnak..

pina noir 2018.08.19. 23:44:47

@hülyegyerek12: Én pont így megmosolygom, amikor70 éves bácsik 20-as 30-as csajokkal futnak. Vajon kivel szexel Vajna Timi...?

Sadist 2018.08.20. 02:33:06

"Természetesen a hormonokon kívül más tényezők is befolyásolják a szexualitást, például a szexuális tapasztalat, de az ember növeli a szexuális kompatibilitás esélyeit, ha egy idősebb nőt feleségül vesz."

AHAHAHAHAHAHA, ugyan már! :D
Az idősebb nőt csak dugni kell, nem feleségül venni! Kivéve, ha 18 vagy, a csaj meg 20, minden más esetben viszont ostobaság.

Sadist 2018.08.20. 02:47:20

@szepipiktor: "Ma egy 40-es nő potens, ereje teljében van"

Öhhh... az már nagyon erősen leszállóág. Egy nőnél 30 fölött már bőven a B oldal forog.

Sadist 2018.08.20. 02:54:23

@Girhes: És hány gyereket is szült annak a derék fiatalembernek?

Girhes 2018.08.20. 06:11:45

@Sadist: Nyolcéves ikerlányaik vannak.

Girhes 2018.08.20. 06:13:49

@Sadist: Ja, mielőtt beszólnál az ikrek miatt: nem, nem lombik. Csak dugtak és teherbe esett. Ilyen is van.

DOKINÉNI 2018.08.20. 08:33:34

@Captain Admin: nem érdemes véleményt formáln olyas valakiről akit nem ismerünk. de. Nagyon magabiztos vagy..olyas valaki akinek a fülén is tesztoszteron folyik ki. egyszer még ez lesz a veszted látod.... ha lenne egy nőd aki napi 3x lepippant akkor szelidebb lennél hidd el. viszont sajnos pont a tesztoszteron visz el a legokosabb fiúkat idejekorán....
nos az én drága ezütöshátum jöt mosolyogna a kisfiu okoskodádán..
Az élet tele vanmeglepetésekkel. Valamiért azt gondolom hogy te még emlékezni fogsz erre a beszélgetére...A te véléményed csak egy vélemény. A tény pedig az hogy mi boldogok vagyunk igy a 28 év korkülönbségünkkel. hogy rz neked nem tetszik,vagy másnak...az nem a mi gondunk.

DOKINÉNI 2018.08.20. 08:35:07

@Sadist: tévedsz arátocskám....haha. Xsak a te serszmod nem müködik csak barbikra. egészségedre

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.20. 08:39:05

@DOKINÉNI: egymáltalán nem zavar, h álomvilágban élsz. A 30+ nők nagyrészt mind ilyenek, én pl nagyon jól mulattam a te törteneteden is. Remélem, h kitart a boldogságotok a nyugdíjig. :D

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.20. 08:47:28

@DOKINÉNI: amúgy érdekes dolog ez, h boldognak hazudod magad. Magadban még oké, de egy fórumon, ahol már leírtad a körülményeiteket is? Te magad írtad, h ott van benned a félelem, h bármikor jöhet a párod (looool) életébe egy termékeny fiatal csaj és te majd nagy kegyesen tovább engeded. :D Mégis, mi mást tehetnél majd egy szintekkel feletted lévő vetélytárs ellen? Ez önámítás, önbecsapás, alkalmi kielégülés csak, nem boldogság. Kb olyan, mint amikor az elvált nők elhiszik, h komoly szándékai vannak velük azoknak, akik csak az olcsó és könnyű dugást látják bennük.

Neked előnyös ez ezt aláírom, de ha lenne eszed, akkor hosszabb távra gondolnál és úgy próbálnád stabilizálni a helyzeted egy hozzád illő pasival. Mert ezzel semeddig nem tervezhetsz, ilyen szempontból az 1-2 év nem jelent semmit. Mit fogsz csinálni mondjuk 5 évvel öregebben amikor ott leszel egyedül? A jelenlegitől kb 60%-al lesz nehezebb bepasiznod.

Almandin 2018.08.20. 11:45:45

Személyeskedéstől mentesen: nekem még az jutott eszembe a cikk kapcsán, hogy az idősebb nő-fiatalabb férfi párosok gyakorivá válása mögött nagy eséllyel a fiatalságkultusz is lehet. Ma már sokan a szerelem akadályának látják, ha valakinek van egy kis pocakja, őszül, már nem néz ki fiatalnak. Sok idősebb nő egyszerűen csak nagyon jó testű partnereket akar és meg is szerzi (alkalmi szexre). A komolyabb, szerelmi kapcsolatoknál pedig a vonzalom nem elsősorban a külsőn alapul, ezért a kor is másodlagos. Nem teljesen mellékes, mert a túl nagy korkülönbség az idő múlásával komoly rizikótényező, különösen, ha a nő idősebb, vagy ha a férfi több, mint 30 évvel idősebb a nőnél.

csakférfi 2018.08.20. 11:46:19

@DOKINÉNI:
"minden csoda 3 napig tart a mondja a párom akinek azért nem volt egyszerü bemutatni a velem egykoru anyjának. "
Ez marhaság.
A második feleségemmel élek.
Az elsőtől 20 év után váltam el.
Átgondoltan NEM fiatalabb vagy idősebb....hanem velem egykorú gyerekes nőt kerestem.
Mivel van nekem is saját.
Miért feltétel a gyerekes.....mert tapasztaltabb....ez férfira is áll.Kiszámíthatóbb.
Mért nem fiatalabb.....mert nekem a "hisztijei" nem kívánatosak.Ráadásul semmi hangulatom versenyezni fiatalabb izmosabb csitrikkel.
Miért nem öregebb.....mert nem szeretnék generációs szakadékot kettőnk közt.....eltemetni meg előbb ...biztosan nem.Az a halálom lenne....mármintha el kellene temetnem a feleségemet.

".természetesen félre állok..de egyelpre még rám van szüksége."
Ez pedig nem a hosszú monogám élet ....azaz biztos érzelmi alapokon nyugvó támogató házasság.....tervezése.
Azaz már ha így gondolod....már vesztes vagy.
Nem sértegetni akarlak.Mivel a gondolkodási sémád kezd általánossá válni.......hogy mik a következmények???
leírtam.....viseld el!
:)

csakférfi 2018.08.20. 11:49:37

@Almandin:
" A komolyabb, szerelmi kapcsolatoknál pedig a vonzalom nem elsősorban a külsőn alapul, "

" nagy eséllyel a fiatalságkultusz is lehet"
Ez egy ellentmondás.
Külsőre látszik hogy fiatal vagy.....öreg.
Komolyabb szerelmi kapcsolatban 10.-ed rangú a külső.Meg hogy fiatal vagy ,vagy öreg.

hülyegyerek12 2018.08.20. 12:39:16

@pina noir: Így van, az is röhejes, de mivel a topik nem erről szólt, ezért hagytam. De így h szóba hoztad, igen Vajna Timi is viccesen néz ki az apukája mellett...:)

Alick 2018.08.20. 14:01:25

@czerka: "Aki viszont már nem fogamzóképes nővel kezd, annak (nem rossz értelemben) perverziója, fétise van."

Ha egyébként jó karban van, akkor van értelme, mert kockázat nélkül lehet bele spriccelni. :)
Egyébként egy egykorú házaspár is eljut ide 50 felett.

Sadist 2018.08.20. 14:16:22

@Girhes: 43 évesen szülni megfontolt és bölcs dolog.

Sadist 2018.08.20. 14:18:52

@Girhes: Szerinted majd pont neked fogják elkotyogni, hogy hormonkezelésre jártak és valójában az orvostudománynak köszönhető, hogy nagymama korban ikreket tudott szülni?

gumicukor1 2018.08.20. 14:19:23

@Captain Admin: hogy te mekkora egy bunkó vagy... ilyenkor azért elgondolkozom, hogy a szüleid büszkék (mert ugyanolyan sötétek, mint te) vagy szégyellnek, mert ők igyekeztek de elcsúszott valahol a dolog...

Sadist 2018.08.20. 14:25:06

@DOKINÉNI: AHAHAHAHAHAHAHAHAH :D

Tudod az én cerkámnál nem bug, hanem feature, hogy nem áll fel vén csoroszlyákra :D
Egészséges férfinél a legérzékenyebb műszer, ami messziről kiszagolja a bullshitet, egy gerontofílnél meg pont hogy rosszul működik és arra izgul, amire egyáltalán nem kellene.

csakférfi 2018.08.20. 14:25:22

@Alick:
Három "pap" vitatkozik.
A református lelkész.
A zsidó rabbi.
A keresztény pap.
Mikortól élet az élet.
A keresztény pap azt mondja
-az élet a fogantatással kezdődik!
A református.
-nem. Az élet születéskor kezdődik.
Zsidó rabbi.
-nemtudtok ti semmit. Az élet akkor kezdődik amikor a gyerekek elköltöztek és a kutya is megdöglött!

:)

csakférfi 2018.08.20. 14:29:11

@Sadist:
A szerelem nem szex alapu.
A szex szerelem alapu.
Egyikből következik a másik.
Állítólag.
:)

Nagy Anita Sv 2018.08.20. 14:39:41

@erkölcsi hulla: 40-50-es no nem feltetlenul “nagymama” még...

Nagy Anita Sv 2018.08.20. 14:40:30

@Sadist: vén csoroszlya..:) koszi:)

csakférfi 2018.08.20. 14:51:17

@Nagy Anita Sv:
A "vén csoroszlya"...."nagymama"....nem szerethető?
Mintahogy a "vén kujon" ....nagypapa ....sem?
Ezért van esélye a dokinő-nek.
Ha szerencséje van.....akkor 80 évesen is szeretni fogja a fiatalabb párja.
A sex nem minden.
Ha nem jó akkor mindent elronthat.
Kivéve ha komolyan gondolják a szerelmet.....mint érzelmet.
:)

Alick 2018.08.20. 16:53:19

@Sadist: "nem áll fel vén csoroszlyákra"

Barátosném elment a strandon a büfébe, majd egyedül leült az asztalhoz. Nem kellett soká várni, megjelent egy kb. korai harmincas csávó és szóba elegyedett vele. Láttam, hogy megy a PUA nyomulás... és röhögtem magamban, mert tudtam hogy a srác néhány perc múlva megtudja majd, hogy a hölgynek két, csaknem vele egyidős gyereke van, jövőre tölti be az ötvenet és ha még ez se lenne elég, akkor közli azt is, hogy foglalt.
A hölgy persze élvezi a helyzetet, mert fürdőruhában is csak harmincasnak néz ki, remek alakja és feszes bőre van. Claudia Schiffer megirigyelhetné a genetikai hátterét... :)

notC 2018.08.21. 12:37:52

@Captain Admin: "Na és, mindez meddig fog tartani?"
Nem igazán értelek... Miért egy (szerinted) PC kapcsolat meddig tart? És milyen véget ér? És ha két korban egymáshoz illő jár együtt, netán gyereket is csinál, mi a garancia arra, hogy 10 éven belül nem utálják már annyira egymást, hogy mindent borítanak?
Egy párkapcsolat nem attól lesz jó vagy rossz, hogy hol mennyi a korkülönbség, de még csak nem is attól, hogy megfelel-e az "elvárásoknak", hanem attól, hogy a benne lévők jól érzik magukat, s hogy ez így is maradjon kommunikációval, toleranciával, "munkával" fenn is tartják ezt az állapotot.
Nekem 4 olyan 40-50 közötti nőismerősöm van, aki szeretőként vagy kvázi párkapcsolatként van együtt egy fiatalabb sráccal. Jól elvannak, jól érzik magukat, "üzletileg" mindenki magkapja azt, amire vágyik. A srác anyai gondoskodást, rajongó szeretetet, forró kávét reggel az ágyba, a csajok (nők) pedig egy fiatal tehetséges csikó mindig tettre kész farkát. És nem kell kígyót bűvölni, hogy hátha ma feláll a korban hozzájuk illően 5-10+ évvel idősebb elhízott, EQ-mínuszos megkeseredett "férfiakkal" szívni :-)
Nem mellesleg a dolog fordítva is egész jól működik: elég sok fiatal lány gondolja úgy, hogy egy tapasztalt vén róka tud mutatni pár fogást, amit majd ha gyerekre kell pasi, megtaníthat párjának :-) Addig meg jól elvannak a nem PC-kapcsolatukban :-)

Sztravinszka 2018.08.21. 14:16:44

@erkölcsi hulla: görényke, ebből már nem tudsz jól kijönni. Aki leírja, komolyan gondolja ezt a "sunáznám" cuccot, az egy ótvar nagy proli görény, mentálisan IS teljesen igénytelen. Egy nem komolyan vehető netgörény.

erkölcsi hulla 2018.08.21. 15:42:08

@Sztravinszka: Ezzel a hányással csak saját magadat minősíted. De nyugodtan, valaki itt adja ki magából a felgyülemlett epèt. Pont leszarom.

Sztravinszka 2018.08.21. 16:32:06

@erkölcsi hulla:

Ne szívd mellre, tanulj belőle. Tele van a net ezzel a "sunáznám" dumával, valamelyik degenerált elkezdte, a többi agyhalott meg folytatta. Eredeti stílus, gondolatok, megfogalmazás... ugyan már, minek az, nem? Sunáznám a halivúdi ötvenes luvnyákat! Aaaz igen! :D

Látod öcskös, van még mit tanulnod az idősebb nőktől, úgyhogy ezt vedd jószándékú figyelmeztetésnek. Bár felőlem megmaradhatsz igénytelen, buta netgörénynek is, nekem nyolc.

Sadist 2018.08.21. 16:51:47

@Alick: Nagyon szórakoztató sztori. De tényleg. (Értsd: nem.)

Egy anekdotikus példa nem változtat a tényen, hogy egészséges szexualitású férfiak a fiatal, egészséges, termékeny nőkre izgulnak.

Sally and Billy 2018.08.21. 18:17:28

@Captain Admin: Segítek értelmezni a kommentemet:

1. A (mentálisan rendben lévő) nőknek a hozzád hasonlók véleménye, ízlése nem releváns.
2. A férfiak, akiknek a véleménye, ízlése releváns, az alapján választanak, amit írtam.

Szívesen :)

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.21. 18:51:53

@notC: írtam többször is, hogy időtöltésnek, jobb híján, alkalmi jelleggel, szexpartnerekként vagy szeretőkként nincs ezzel bajom, sok szempontból még előnyös is lehet. De ezek nem párkapcsolatok, mert nem akként működnek, pusztán csak eljátszák a benne lévők, hogy az.

Közben pedig a fiatalabb pasi folyamatosan keresi az ugyanilyen előnyökkel (odaadó a szexben, készséges, házias stb) rendelkező, de fiatal és korban hozzá illő csajt, akivel nem ciki megjelenni és akivel akár még családot is lehetne alapítani (elvégre ez a párkapcsolat egyik főbb célja/értelme), az idősebb nő fejében pedig minden nap megfogalmazódik ez a félelem.

Ezek a tipikus maradékelvű kapcsolatok. A jelenlegi körülmények miatt nincs olyan partner amilyet igazából szeretne, ehelyett beéri ezzel. A nő a fiatalabb, de csóróbb/külsőre bénább/balfaszabb stb pasival, a pasi meg az idősebb nővel, akinél pusztán csak a kora miatt is jóval korlátozottabbak a párkapcsolat lehetőségei (pl gyerekvállalás stb).

Mindegy,hogy az ezekben a felállásokban résztvevők mit hazudnak kifelé és maguknak, aki őket együtt egy párként látja, azokban mind azonnal tudatosul a realitás, sem a nő sem a pasi nem talált KORBAN hozzá illőt. Ha egy nő ezt garantáltan megtudja csinálni egymás után több fiatalabb pasival is egészen a haláláig, akkor oké, ez egy járható út lenne a nőknek. De mivel nekünk a nő elsődlegesen a szexhez kell, így mondjuk max 50 fölött már a balfaszok is találnak nagyobb élvezeti értkű nőt. Egy fiatalabb pasinak az idősebb nő soha nem az elérhető maximum, pusztán csak ideiglenes megoldás lehet, és ha valakinek ez tetszik, akkor még élvezetes is. Szerintem ha már csak 1-2 évvel is idősebb a nő, az sem egészséges a kapcsolat szempontjából,már az egykorúaknál is sokszor gond ez.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.21. 19:03:04

@Sally and Billy: jól értem, hogy szerinted a mentálisan rendben lévő nők a zöldségesben a fonnyadtabb, csúnyább, esetenként rohadt, romlott áruért fizetnek ugyanannyit mint a friss áruért?

Girhes 2018.08.21. 20:30:50

@Sadist: Mondom, barátaim. A pár nőtagja általános iskolától fogva a barátnőm. Szerinted el tudta és akarta volna titkolni? Ugyan.

Egyébként nem értem, hogy miért zavar mindenkit két másik, számukra ismeretlen ember élete, boldogsága. Megnézném az itt kommentelő tesztoszteron-bombákat a valóságban. Biztos mindegyik kigyúrt Adonisz, hatalmas pénisszel. Ja. Inkább kígyóvállú geek-ek, akik csak képen láttak még nőt.

Sally and Billy 2018.08.21. 21:06:31

@Captain Admin: Hát nem :)

Most megpróbálhatnám elmagyarázni, hogy mi a különbség egy zöldség és egy ember között, de mivel páran már kísérletet tettek ilyesmire nálad, eredmény nélkül, inkább nem fárasztom magam.

Szóval maradjunk annyiban, hogy amit te megfelelő "árunak" ítélsz, azt más találhatja romlottnak (ha jól emlékszem, írtad is csp-n, hogy te szereted a nem normális nőket, mert azok jobbak az ágyban), ill. vice versa.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.22. 03:47:33

@Sally and Billy: nincs különbség ilyen szempontból a zöldség és az ember között. Mindkét esetben a szebbef, a jobbat választaná mindenki ha tehetné, pláne ugyanazért az árért. Csak sokszor már elfogy hamar a jó áru, be kelk érni azzal ami van, ha főzni szeretne az ember. Pont mint a társkeresésben. Ilyen esetben lehet jó egy kéznél lévő és első szóra szopó nyaló baszó milf, aki szintén a friss banánba ül bele, ha még kap olyat, nem pedig a rohadtba. Pedig az érett lenne a neki való, de az hamar elfogy mindig. :)

DocBulywood 2018.08.22. 11:17:10

@Gour:
"Drasztikus leszek, de a punci izmok sincsenek már a toppon, dugod es fakanál a pudingban esete...ki a fene kíváncsi erre? "

A mondat helyesen:

Drasztikus leszek, de a punci izmok sincsenek már a toppon, dugod es fakanál.

notC 2018.08.23. 10:59:51

@Captain Admin: "...akivel nem ciki megjelenni..."
Látod, igazán ezzel van baj! Van egy elfogadott, PC nézőpont a (pár)kapcsolatokra. Minden és mindenki aki kilóg ebből, az rosszul tudja, rosszul csinálja, és természetesen elítélendő. Függetlenül attól, hogy az, amit a sokszor álszent "társadalom" elvár, elfogad az nem működik, maradi, rossz irányba vezet, stb...
Marhára okosak tudunk lenni mások érzelmeivel kapcsolatban, nagyon meg tudjuk mondani, hogy mi az amit szarul csinál, miközben sokszor lenne mit söprögetni a saját portánkon is!
Tudod, szokták mondani, hogy az elvek olyanok, mint a fing. Az ember tartja, tartja egy darabig, aztán... :-)

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.08.23. 11:35:51

@notC: "Marhára okosak tudunk lenni mások érzelmeivel kapcsolatban"

Párkapcsolatokról beszéltünk. Hogyan kapcsolódnak ide érzelmek? Megismerkedéskor nyoma sincs semmilyen érzelemnek, vonzódás és érdekek vannak.

notC 2018.08.23. 12:35:51

@Captain Admin: :-) Micsoda???
Jól értem, hogy azt mondod, hogy két ember között definitive érdekek mentén születik kapcsolat, az érzelem meg majd kialakul? Ezek szerint te még nem voltál szerelmes (akár plátóilag), nem láttál meg egy nőt, akiről első látásra is lenyaltad volna a bugyit, házat, pénzt, paripát ráírva, ha kell, hogy csak egy napra legyen a tiéd, de ha lehet egy életre? Nem küzdöttél egy nő figyelméért és nem jártál fellegekben csak mert összeért a kezetek?

Szerinted miről szól a párkapcsolat? (jelzem, miért pont és csak és kizárólag "pár"?) Fiú-lány megmérik egymást, és ha az érdekük úgy kívánja, akkor jól szerződést kötnek úgy 60 évre hűséggel, kötelezettséggel, vagyonmegosztással, gyárilag kódolt hazugsággal?

Csak hogy rövidre zárjuk: szerintem emberi kapcsolatok vannak! Gyakran megfelelő(?) korkülönbségű fiú és lány között, akik közös szándék szerint csemetét is akarnak, s elképzelésük szerint azzal a hittel teszik ezt, hogy sikerülni is fog.
Még gyakrabban meg nem. Mert van aki nem érdekből, hanem csak úgy, mert jó, mert épp ezt dobta az élet, kapcsolódik valakihez. Aztán kiderül, hogy működik, kiderül hogy akár egy életen át is tarthat, mert mondjuk változnak, változtatnak, hatással vannak a másikra, élvezik azt, amiben vannak. És lehet, hogy gyerekük lesz, amit közösen nevelnek egy életen át. Sokszor meg tovább keresnek, más alternatívákat választanak, akár olyat is, ami nem fér bele a "normális" meg "tökéletes" kategóriába (na, szerintem ők vannak a legtöbben!). így lesz az, hogy hárman élnek párkapcsolatban, vagy azonos neműek, vagy soványak és kövérek, vagy idősebbek meg fiatalabbak, meg olyanok, akik csak hátulról szeretik, meg akik sehogy, és még lehetne sorolni, hogy mennyi mindenféle "nem normális" emberi kapcsolat létezik!
És a benne lévők boldogok, jól érzik magukat. Vagy legalábbis szeretnék jól érezni magukat, ha az olyan szűk látókörű, begyöpösödött, demagógok szerint "nem lenne ciki"...

Barbybaby nyolcvanötCé 2018.08.24. 10:14:36

@DOKINÉNI: Teljesen normális, hogy lehet ilyen eset is mint a tietek, ami nagyban eltér a társadalmi normáktól. Ti vagytok a fehérholló, a kivétel. Legyetek boldogak még sokáig! Semmiképpen sem arra vagytok példa, hogy a ti utatok a társadalom nagy többsége számára járható.
De a ti példátok egyáltalán NEM cáfolat a blogposztra, mert az meg az általánosságot, a többséget írja le.

M87 2018.08.24. 15:33:49

@erkölcsi hulla: "Egyszerű pedig: a 40+-os nők kevésbé találnak párt maguknak, mivel a 40+-os férfiak jó része meghal addigra, vagy már van annyi pénzük hogy fiatalabb, feszesebb, csillagokat nem elváró nőket szedjenek össze."

Igen csak ne gondold azt, hogy a fiatal csajnak nem lesznek anyagi elvárásai is a tőle idősebb pasi felé, aki ezeket eséllyel megadhatja neki. Inkább esélyes, hogy lesznek elvárások. Az se mindegy benne milyen jellegű kapcsolatban vannak a felek. Alkalmi, szexkapcsolat vagy komolyabb szinten álló?

@Sally and Billy: "Szóval azok a középkorú, ne adj isten, még idősebb férfiak, akik huszonéves lányokat kergetnek, valószínűleg azért teszik, mert (a látszat ellenére) velük vannak egy érettségi szinten. Ugyanezen logika mentén pedig azok a férfiak, akik idősebb nőkhöz vonzódnak (tehát nem érdekkapcsolatról beszélek), valószínűleg érettebbek a korosztályuknál."

Időnként olyan érzésem van, hogy a fiatal csajokat kereső idősebb férfiak úgy adják ezt elő, hogy versenyezhetnek a tizen-, huszonévesekkel kinézet tekintetében. Előny, ha valaki tényleg fiatalos és jól néz ki korához képest, de mindenki ilyen. Nem vagyunk egyformák. Mindenki olyat választ, amilyet akar és engednek a lehetőségei.

M87 2018.08.24. 16:12:41

@Sadist: "Öhhh... az már nagyon erősen leszállóág. Egy nőnél 30 fölött már bőven a B oldal forog."

Attól függ mi a cél egy adott nővel. 30 fölött is nézhet ki bőven jól, ha magára igényes és tesz érte. Termékenység más eset. Tévében láttam egyszer, hogy 32 év kor körül van a határ teherbeesés valószínűségének visszaesésére. Nem lehetetlen, csak nem ugyanaz, mintha korábban történne.

@notC: "Egy párkapcsolat nem attól lesz jó vagy rossz, hogy hol mennyi a korkülönbség, de még csak nem is attól, hogy megfelel-e az "elvárásoknak", hanem attól, hogy a benne lévők jól érzik magukat, s hogy ez így is maradjon kommunikációval, toleranciával, "munkával" fenn is tartják ezt az állapotot."

Ha kölcsönös, akkor működhet csak a nagy lángolás után is.

"Nekem 4 olyan 40-50 közötti nőismerősöm van, aki szeretőként vagy kvázi párkapcsolatként van együtt egy fiatalabb sráccal. Jól elvannak, jól érzik magukat, "üzletileg" mindenki magkapja azt, amire vágyik. A srác anyai gondoskodást, rajongó szeretetet, forró kávét reggel az ágyba, a csajok (nők) pedig egy fiatal tehetséges csikó mindig tettre kész farkát. És nem kell kígyót bűvölni, hogy hátha ma feláll a korban hozzájuk illően 5-10+ évvel idősebb elhízott, EQ-mínuszos megkeseredett "férfiakkal" szívni :-)
Nem mellesleg a dolog fordítva is egész jól működik: elég sok fiatal lány gondolja úgy, hogy egy tapasztalt vén róka tud mutatni pár fogást, amit majd ha gyerekre kell pasi, megtaníthat párjának :-) Addig meg jól elvannak a nem PC-kapcsolatukban :-)"

Ha jól értelmezem, amit írsz az előre tisztázott "jól érezzük magunkat egymással" szexkapcsolat, ahol a felek kölcsönösen megkapják egymástól, amit szeretnének. Mindenki boldog és kielégült lesz. Win-win.
Ha valamelyiküknek lesz bármi komolyabb kapcsolat ezek szerint megbeszélték egymással korábban, hogy abbahagyják ezt a viszonyt?

@DOKINÉNI: @Captain Admin: Ebben egyik se fogja tudni a másikat meggyőzni. Majd az élet igazolja kinek lett végül igaza.

@Girhes: "Egyébként nem értem, hogy miért zavar mindenkit két másik, számukra ismeretlen ember élete, boldogsága. Megnézném az itt kommentelő tesztoszteron-bombákat a valóságban. Biztos mindegyik kigyúrt Adonisz, hatalmas pénisszel. Ja. Inkább kígyóvállú geek-ek, akik csak képen láttak még nőt."

Így jár, aki megosztja az életének egy szeletét.:D
Ha boldogság van tök jó neked csak itt a blogokon egyesek szeretik külső szemlélőként leegyszerűsítve megfoghatóvá tenni, hogy miért is boldog vagy nem boldog valaki. Ha saját élettapasztalat alapján is fűznek bele gondolatokat, akkor se derül ki mindig a tűpontosan az igazság. A kommentelők kinézete egy másik kérdés.

Sadist 2018.08.24. 16:50:57

@M87: "Attól függ mi a cél egy adott nővel. 30 fölött is nézhet ki bőven jól, ha magára igényes és tesz érte."

Szórakozni még jó lehet, de azt kell megértenie minden nőnek, hogy ha a hosszútávú cél a boldog, teljes élet férjjel, családdal, gyerekekkel, akkor harminc éves kor után a lehetőségeik zuhanórepülésben száguldanak a nulla irányába.

Amelyik nőnek van egy kis esze és nem a rövidtávú szórakozás a célja, az legkésőbb 30 éves korára már férjhez megy és megszüli az első gyereküket.

Nekem is van néhány ismerősöm, akik 35-40 körül szülték az első (és 99% eséllyel az egyetlen) gyereküket. Gondolj bele, közel 60 évesek lesznek, amikor a gyerekeik érettségiznek.
Olyanból meg aztán rengeteg van, aki már elmúlt 30 és még sehol a láthatáron a férj- és apajelölt. Még nem találta meg a Zigazit (sic!) vagy 5+ éve tök értelmetlen kapcsolatban bohóckodik.

M87 2018.08.24. 17:31:15

@Sadist: Nőismerősök nekem is vannak, akik 30 után vagy 40-hez közel szültek. Vegyes a kép, mert volt akiknek későn jött össze ott is évekig tartó próbálkozás volt az oka meg voltak, akik gond nélkül estek teherbe és lett több gyerek is.
Ami rátehet egy lapáttal az arra hajlamosaknál, hogy ismert nőket vesznek példaképnek, akik későn szültek és azt üzenik vele ezt így is lehet.

notC 2018.08.24. 17:58:21

@M87: "Ha jól értelmezem, amit írsz..."
Egy tetszőleges PC kapcsolatban mi történik, ha bejön egy jobb lehetőség? Együtt maradnak, vagy elválnak, attól függően, hogy a meglevő kapcsolat mit ígér még a jövőben, mit bizonyított a múltban, és hogy az új vajon tényleg jobb lenne-e...
Az emberek, a helyzetek változnak, a újak jönnek, régiek mennek, ki tudja, hogy mit hoz a holnap... És ez annyira független attól, hogy ki idősebb és mennyivel, számtalan egyéb "paraméter" befolyásolja, hogy mi és ki marad velünk és ki megy...

Sally and Billy 2018.08.24. 18:32:43

@M87: És tényleg :) Biztos a szintelméletezős pasiktól tanulták, hogy a férfiaknak jót tesz az öregedés, a nőknek meg nem. Pedig én pont annyi (nem olyan sok) 40 felett egyre sármosodó férfit látok, mint amennyi egyre nőiesebbé váló nőt...

Sally and Billy 2018.08.24. 18:42:36

@Sadist: "azt kell megértenie minden nőnek, hogy..."

Annyira megható, hogy így a szíveden viseled a 30 feletti nők sorsát... Bezzeg az összes párkapcsolati/női blogot összehisztiző/rinyáló pasikkal nem törődik senki! :'(

Szóval ha neked még nem esett le, hogy így 2018-ban mennyire gáz, hogy még mindig hozzád hasonló férfiak akarják megmondani a nőknek, hogy mit kezdjenek az életükkel, akkor valószínűleg nem a nők, hanem a saját defektjeiddel kellene foglalkoznod...

Girhes 2018.08.25. 10:55:19

@M87: nyehehe, nem magamról írtam, bár valóban életem egy szelete.

M87 2018.08.25. 15:27:19

@Sally and Billy: Az idő vasfoga ugyanúgy elér mindenkit csak másképp. Egy alapból jó genetikával és megfelelő életmóddal kitolhatók a dolgok. A szintelméletben vannak igazságok csak hajlamosak a külsőségekre és vagyoni helyzetre redukálni. Nem mondom, hogy nincs ezeknek alapja, de nem csak ezek vannak. Inkább általános sokaságról szól.

@Sadist: Az van sajnos(?), hogy mindkét nem hülyíthető az arra fogékonyaknál. Férfioldalon is ugyanúgy tudnak jönni agymosó szövegek, megnyilvánulások.

@Girhes: Visszaolvastam. Azt írtad baráti kör. Ha jól megvannak ok, de nem ez az általános. Ők élnek benne nem más.

Sadist 2018.08.27. 18:41:35

@Sally and Billy: "Annyira megható, hogy így a szíveden viseled a 30 feletti nők sorsát..."

Sokkal jobban aggaszt a nyugati civilizáció sorsa.

"Szóval ha neked még nem esett le, hogy így 2018-ban mennyire gáz, hogy még mindig hozzád hasonló férfiak akarják megmondani a nőknek, hogy mit kezdjenek az életükkel, akkor valószínűleg nem a nők, hanem a saját defektjeiddel kellene foglalkoznod..."

Neked meg úgy látszik az nem esett még le így 2018-ra, hogy ahol a nők korlátlan szabadságjogokat és hatalmat kaptak, ott a társadalom elkezdett gyengülni és erodálódni. Nem tudsz mutatni egyetlen nyugati társadalmat se, ahol a fertilitási ráta 2.1-nek akár csak a közelében járna.
Ne félj, ha összeomlik a társadalom, lesz még itt Európában nőmozgalom azért, hogy álljon vissza a régi patriarchális rend, amiben a férfiak civilizációt építettek, a nők pedig benépesítették. Csak addigra valószínű már késő lesz.

Sally and Billy 2018.08.28. 21:52:19

@Sadist: Jaja, igazad van, túl késő lesz... merthogy addigra már a többi "civilizáció" által sajnos a laposföld perifériájára leszünk szorítva, és amikor végső elkeseredésünkben megadjuk az engedélyt, hogy újra ti rendelkezhessetek az életünk és a testünk felett, a sok civilizációnk fennmaradásáért aggódó férfi olyan hévvel fog megrohamozni szaporodás céljából, hogy ijedtünkben elszaladunk és leesünk...

Diorella Queen 2018.09.09. 09:02:56

@Captain Admin: Mit fogsz csinálni mondjuk 5 évvel öregebben amikor ott leszel egyedül? A jelenlegitől kb 60%-al lesz nehezebb bepasiznod.

Abban igazad van, hogy az idősebb nő, fiatalabb pasi felállásban a nők nagy félelme hogy mi van ha....
De mi van ha kilépsz az ajtón és a fejedre esik egy kínai műhold?

Hol van kőbe vésve, hogy csak úgy működik egy kapcsolat ha a pasi az idősebb a nő meg fiatalabb?
És főleg miért kizártólag ennyire a külsőségek a legfontosabbak a számodra? Léteznek belső értékek is, melyek sokkal vonzóbbak lehetnek ,egy simí bőrnél vagy feszesebb mellnél. Egy kapcsolat nem csak testi, hanem szellemi és lelki is. Ez utóbbi kettőt mint ha te kihagynád és fölöslegesnek tartanád.

Diorella Queen 2018.09.09. 09:05:27

Egy kapcsolat három részből áll.
Testi, lelki és szellemi együtt "rezgés." Ha ebből bármelyik hiányzik, a kapcsolat nem fog működni hosszabb távon.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.09.09. 10:11:52

@Diorella Queen: világos, h egy műhold fejemre pottyanásának ugyanannyi az esélye, mint egy milf megöregedésének. :D

Nekem aztán tökmindegy. Ha kicsit utánaolvasnál tudnád, hogy a normális, testileg és szellemileg egészséges férfiak miért fiatalabb nőt választanak ha tehetik, miért nem inkább öregasszonyokat. A többire ott vannak a buta nők és a szottyadtak.

Ruhában sem használtat vesznek a faszik, és gyümölcsben sem a fonnyadtat.

Diorella Queen 2018.09.09. 14:26:29

@Captain Admin: Csak hogy léteznek igényesebb férfiak is, akiknek marhára kevés, ha a nőjük csak pusztán jól néz ki. Hova tovább mint ha a férfiak is öregednének, csak ezt valahogy mindig elfelejtik. :) Ráadásul náluk a kriplisedés sokkal gyorsabban zajlik, mint a nőknél.:)

Diorella Queen 2018.09.09. 14:30:54

@Captain Admin: A férfiak fiatalabb nőket az esetek nagy részében a zuhanó vagy megszűnőben lévő potenciájuk miatt választalanak, azzal a céllal, hát ha feltámad a győzelmi zászló. Aztán ha viagra és egyéb eszköz nélkül, (ceruza,purhab stb) sikerül szexuálisan felajzaniuk, akkor ennek a tárgyát, aki legtöbbször egy fiatalabb nő, azonnal feleségül veszik. Majd gyorsan meghalnak, mert sem a tempót nem tudják felvenni a 20 évvel fiatalabbal, sem a bioritmust, sem az igényeiknek nem tudnak megfelelni hosszabb távon, vagy csak simán belehalnak a féltékenységbe. Na ez szokott történni a szerinted olyan egészséges öreg pasi fiatalabb csaj kombó esetében. :)

Diorella Queen 2018.09.09. 14:34:01

@Captain Admin: Ruhában sem használtat vesznek a faszik, és gyümölcsben sem a fonnyadtat.

Ízlések és pofonok. Van aki a löttyedtre gerjed, van aki a feszesre. Van aki Donatella Versacet simán megdöngetné bármikor. Van akinek a 200 kilós seggek jönnek ve és vannak akiknek a mellnélküli 30 kilós anorexek.
Szóval ne magadból indulj már ki folyton.

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.09.09. 14:37:34

@Diorella Queen: "Csak hogy léteznek igényesebb férfiak is, akiknek marhára kevés, ha a nőjük csak pusztán jól néz ki."

Így van. Ők már elvárnak adott esetben szellemi kvalitást is a fiatal csajoktól. De még náluk sem az idősebb nőkre irányítódik a figyelmük. :)

Mindegy, hogy ti nők mit gondoltok erről, a tények azok, hogy a fiatalabb lányok alkalmi vagy tartós kapcsolatban egyaránt csak előnyökkel rendelkeznek egy idősebb (mondjuk 30+) nőhöz képest. Az élet minden területén amire egy férfinek szüksége van. Ezért csinálják ezt.

Kérdésem: Ha ezek a pasik a szexre már alkalmatlanok szerintetek, akkor miért foglalkoztok velük egyáltalán vélemény nyilvánítás szintjén is? Hiszen nektek egyáltalán nem felelnének meg ezek a pasik? Vagy mégis? Ha igen, akkor mire a szexen kívül?

Captain Admin · http://szomszedhaboru.blog.hu 2018.09.09. 14:38:51

@Diorella Queen: írtam, a szellemileg és testileg egészséges pasik nem a fonnyadtat és romlottat fogják választani sem nőben, sem zöldségben. Akikről te beszélsz az egy aberrált (beteg) szűk réteg.

Diorella Queen 2018.09.09. 16:15:59

@Captain Admin: Fonnyadt és romlott, hát elég erős szavak ezek, mivel a romlottság sokkal inkább esélyes egy olyan emeber esetében, aki után még focicsapatok bomlanak. Szóval attól hogy egy nő fiatal, még szerintem nagyon is lehet romlott, megbízhatatlan és olyan aki nem becsüli meg társát. Sokkal meggondolatlanabbak a fiatalabb nők, sokkal hamarabb félrelépnek , sokkal hisztisebbek és még sorolhatnám sok előnytelen tulajdonságaikat, csak fölöslegesnek tartom egy olyannak, aki az " árut" kizárólag külleme és nem az íze, zamata, és tápnyagtartalma alapján válogatja. De sok sikert a ropogós gyümölcsökhöz, szerencsére igen sok férfi , nem így gondolkodik ahogy te. És egy nő pedig azért választ fiatalabb pasit, mert az még sokkal inkább alkalmas a szexre mint egy öregebb, továbbá nem olyan morcosak mint a vénemberek és vannak köztük egészen komoly, nem kizárólag a műmellekre és ajkakra bukó fajták is. Hogy egy férfi miért választ idősebb nőt, arról meg a férfiakat kéne megkérdezni, akik idősebb nőket választottak társul, szeretőnek, feleségnek stb-nek. :)

Diorella Queen 2018.09.09. 16:22:31

@Captain Admin: Kérdésem: Ha ezek a pasik a szexre már alkalmatlanok szerintetek, akkor miért foglalkoztok velük egyáltalán vélemény nyilvánítás szintjén is?

Sehol nem volt olyanról szó, hogy nem jók a szexre a fiatalabb pasik. Az idősebb pasikkal lehetnek bajok, ha a farkuk már nem áll fel csak 40 évvel ifjabb csajokra. Na már most szerinted ilyen pasikkal egy korabeli nőnek miért is kellene foglalkoznia? Keres mást, fiatalabbat, nem morcos vén trotylit hanem vidám pasit, akinek feláll még a légy zümmögésétől is bármikor. Aztán vagy marad szeretői szinten a kapcsolat, vagy lesz belőle valami komolyabb, vagy nem lesz belőle tartós dolog. De ezek a lehetőségek fiatalabb nő, idősebb pasi esetében ugyan úgy fennállnak. Vagy bármelyik korú párnál.
Aztán vannak extrém esetek, amikor lelkileg totál egy síkon vannak a felek, csak korban nem passzolnak. Vagy mondjuk magasságban nem passzolnak mert a nő magasabb 2 fejjel, oszt a szerelem és a kémia még is működhet akár. Hamvasságtól kortól akármitől független is.

Diorella Queen 2018.09.09. 16:24:42

@Captain Admin: A nők nagy és igényesebb részének azért elég kevés az, ha pasival külsőleg összeillenek, illetve korban összeillenek. Ha nincs meg a lelki összhang, a kémia, az egy húron pendülés midnen téren, akkor abból nem lesz hosszú kapcsolat, az is biztos.