Valószínűleg mindenki fel tud eleveníteni gyermekkorából egy történetet, meghatározó pillanatot. Az viszont már izgalmasabb kérdés, és nagyobb szórást is mutathat, hogy kinek hány éves koriak ezek képsorok.

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy vajon hány éves korunktól vannak emlékeink és mik azok: intenzív érzésekhez, egy-egy különösen kellemes élményhez, esetleg egy hétköznapi eseményhez kapcsolódnak? Néha bevillannak megmagyarázhatatlan képek a fejembe, ahol látom a szemeim előtt, hogy anyuval, apuval vagyok otthon, ott egy idegen is, aki fizikailag bántalmazza apukámat. Pár évvel ezelőtt ezt a szorongatóbb, ijesztőbb jelenetet próbáltam feleleveníteni szüleimnek, teljes részletességgel elmesélve – ők azonban nem emlékeztek a történtekre. Akkor elbizonytalanodtam, vajon ez a képsor a fantáziám szüleménye volt, az akkori félelmeimmel vegyítve, vagy valóban megtörtént, csak ők nem vették észre az adott helyzetben, hogy hogy éreztem magam? Vagy titkolnak előlem valamit? De az is lehet, hogy nem is bántalmazta senki édesapámat?

A mentális időutazás tapasztalatokkal tűzdelt, érzésekkel terhelt képsorok felidézését jelenti, amelyek lehet, hogy inkább tükrözik a mitikus családi elbeszéléseket, mint a valóságot. Vitatott és sokakat elgondolkodtató téma legkorábbi gyermekkori emlékeink eredete. Egyesek számára az első méhcsípés, míg mások számára totyogó korukból maradt meg szüleikkel egy szimpla hétköznapi interakció. Mások állítják, hogy ők emlékeznek arra, amikor a babakocsiban feküdtek és tolták őket az utcán. De mennyire lehetünk biztosak benne, hogy ez egy megtapasztalt valódi emlék, nem pedig a családi anekdotákból, fotóalbumokból kreáltuk magunknak? A freudi elmélet szerint negatív emlékeink nem törlődnek, hanem a mélyben elnyomva jelen vannak, a tudatalattiban dolgoznak és mérgeznek bennünket.

Kevés felnőtt emlékszik arra, mi történt vele 3 éves kora előtt. A legújabb kutatások szerint körülbelül 7 éves korunktól kezdenek elhalványulni azelőtti emlékeink – ez a „gyermekkori amnézia” néven ismert jelenség.

Készítettek egy kutatást, amely során a résztvevő szülőknek 3 éves gyermekükkel kellett beszélgetniük legutóbbi életeseményeikről, például az állatkertről, vagy egy születésnapi zsúrról. Majd évekkel később megkérték a gyermekeket, hogy emlékezzenek vissza korai tapasztalataikra. A kutatást vezetők arra az eredményre jutottak, hogy a 6-7 éves gyermekek a három évesen összegyűjtött emlékek 72%-át, 8-9 évesen mindössze 35%-át tudták felidézni. Ez a memóriavesztés valójában az új emlékek mellékterméke lehet. Az új idegsejtek termelődése az agy memóriarendszerében – amely úgy tűnik, hogy segít az új ismeretek felfogásában, elsajátításában – megzavarhatja és kiszoríthatja a korábbi neuron kapcsolatokat, így az emlékeket is.

Egy 2018-as tanulmány szerint azonban korai emlékeink nagy része valójában fikció, családi történeteken, fényképeken alapul. Eszerint az emberek 40%-a gondolja úgy, hogy 2 éves, vagy még korábbi korukból vannak emlékeik (a pelenkacserétől, a babakocsiig, vagy az első lépésekig). 3 éves kor az általánosan elfogadott életkor az első emlékekre vonatkozóan, egyes tudósok azonban az 5-6 éves kort jelölik meg a megbízható emlékek eredetére.

A kutatást végző professzor elmagyarázta, hogyan eresztenek gyökeret és válnak valódi első emlékekké fikcióink. A kutatás során a résztvevők válaszait megvizsgálva rájöttünk, hogy sok ilyen első emlék gyakran a csecsemőkorhoz kapcsolódik, és tipikusan a babakocsihoz köthető. Az ilyen típusú emlék annak az eredménye is lehet, hogy a gyermek sokszor „találkozott” a babakocsival (ült benne, aludt benne stb..). A személy aztán elképzeli, hogyan nézhetett ki mindez. Idővel pedig ezek a képtöredékek a memória részévé válnak és ezeket az emlékképeket töltjük meg idővel tartalommal, színezzük ki fantáziánkkal.

Függetlenül attól, hogy a gyermekkori emlékek eredetiségét és folyamatát a neurobiológiához vagy mélységi pszichológiához rendelik-e, a tény az, hogy mindannyiunknak vannak korai emlékei. Nehéz időkben pedig belső erőnkre kell támaszkodnunk. Egyes pillanatokban tudatunkba kerülnek ezek a gyermekkori emlékeink, amelyek akár valóságosak, akár nem, valamit mondanak magunkról; figyelmeztetnek, vagy útmutatást ad(hat)nak. Érdemes velük foglalkozni.

Forrás:

Tulving, E. (1985). Memory and consciousness. Canadian Psychologist, 25, 1–12.
Wang, Q., & Peterson, C. (2014). Your earliest memory may be earlier than you think: Prospective studies of children’s dating of earliest childhood memories. Developmental psychology, 50(6), 1680.
https://psychcentral.com/news/2014/01/26/whats-your-earliest-memory/64982.html