Félelmek a felnőtt élet küszöbén – avagy: a kapunyitási pánik
2019. március 28. írta: MoraKatalin

Félelmek a felnőtt élet küszöbén – avagy: a kapunyitási pánik

utkereses.jpg

„Nem lennék a mai fiatalok helyében”…„Nagyon sokat változott a világ, manapság nehéz elkezdeni az életet”…Bizonyára nagyon sokan vagyunk, akik ehhez hasonló mondatokkal találkoztak már, illetve akár saját bőrünkön is tapasztalhattuk (vagy épp most tapasztaljuk) a „nagybetűs életbe lépés” nehézségeit. E várakozásokkal teli, szabadsággal és önállósággal kecsegtető időszakra sötét árnyékként vetülhet a kapunyitási pánik jelensége, mely oda vezethet, hogy megkérdőjelezzük önmagunkkal, leendő szakmánkkal, jövőképünkkel, életutunkkal kapcsolatos elképzeléseinket. Ebben a helyzetben könnyen előfordulhat, hogy a családi fészket elhagyni készülő madár szárnyaszegettnek érzi magát, mielőtt még elkezdett volna repülni. Az alábbiakban a fiatalságot széles körben érintő életkezdési problémákkal foglalkozom részletesebben.

Átalakuló társadalmunk

A felnőtté válást általában az oktatási rendszerből való kilépéssel, a munkakezdéssel, az anyagi önellátással és az önálló háztartás megteremtésével azonosítják. E rögös út állomásait végigjárva a fiatalból felnőtt lesz. Ennek a természetes folyamatnak a gyakorlati megvalósulása napjainkban számos akadályba ütközik, ami nagy terhet ró a fiatalok és családjaik vállára. Az elmúlt évtizedekben ugyanis több társadalmi-gazdasági változás zajlott le, melyek a fiatalok helyzetét sem hagyták érintetlenül.

Poszt-adoleszcencia – egyensúlyozni a serdülőkor és a felnőtt-lét határán

 Manapság elmondható, hogy a 18. életévét betöltött személy biológiailag és jogilag ugyan nagykorú, ám sokan közülük mégsem élik a „klasszikus értelemben vett felnőtt-életet”. Többen a szülői házban, vagy kollégiumban laknak, mivel tanulmányaikat a felsőoktatásban folytatják, vagy egyéb szakképesítés megszerzését tűzik ki célul, járnak, így az anyagi függetlenedéstől még messze állnak.
A tanulás és munka időszaka gyakran párhuzamosan zajlik, a pályaválasztási és párválasztási döntések nem véglegesek, a lakóhelyek, munkahelyek és életmódok is változhatnak. Mindez a felnőtté válás menetét is bizonytalanabbá, kiszámíthatatlanabbá teszi. Modern világunkban a kutatók szerint a fiatalkor és a felnőttkor közé beékelődik egy átmeneti életperiódus, amit poszt-adoleszcenciának nevezhetünk. Ez a húszas éveikben járó személyeket jellemzi, esetükben a felnőttségre úgy tekinthetünk, mint pszichológiai-érzelmi önállóságra, nem az anyagi-háztartási függetlenség a fő szempont. Míg szüleink, nagyszüleink fiatalságában társadalmi elvárás és elsődleges egyéni cél is volt, hogy minél hamarabb el tudják hagyni a szülői házat, addig manapság a helyzet gyökeresen átalakult.

Ennek egyik fontos oka az oktatási lehetőségek kiszélesedése. A tanulmányaikat folytató, állandó és önfenntartáshoz elegendő jövedelemmel még nem rendelkező fiatalok gyakran még a húszas éveik végén, harmincas éveik elején is otthon laknak. Sokan nemcsak az anyagi biztonság megteremtésének problémái miatt választják ezt az életmódot, számtalanszor említést tesznek arról, hogy a felnőttséggel járó felelősségvállalás gondolata szinte bénítólag hat rájuk, képtelenek emiatt is elszakadni családjuktól.

Mi a kapunyitási pánik?

Életük első negyedének végéhez közeledve a mai fiatalok közül sokan szembesülnek egy sajátos, életkori krízis-állapottal. A kapunyitási krízis a normatív krízisekhez tartozik, hiszen ezen minden ember átesik, maga a megoldás módja és minősége az, ami egyénenként változó. Ennek az állapotnak mindmáig nincs pontos definíciója. A szakemberek úgy jellemzik, mint azt a korszakot, amikor az ifjú korban lévő személy a leginkább koncentrált módon kérdőjelezi meg a jövőjét. Ez a problémakör a közismert kapuzárási pánik fordítottja. Míg az életközépi válságot megélő személyek a múltjuk miatt aggódnak, addig az élet küszöbén álló fiatalok jövőjükkel kapcsolatos félelmeikkel szembesülnek. A kapuzáráshoz a stabilitással, lezárulással, a rohanó idővel való kínzó szembesülés köthető, a kapunyitást a végtelen lehetőségek kiszámíthatatlansága, a sebezhetőség és bizonytalanság érzése, valamint önmagunk kétségbeesett keresése jellemzi. A jelenség az Y (1980-1994 között születettek), és az utánuk következő generációk tagjainál nyilvánul meg. Az oktatási rendszer által „burokban nevelt világból” a felnőttek védtelen, kihívásokkal teli életterébe való átlépés átmenetét fedi le. A krízisállapot akár harmincas évek közepéig eltarthat, bár általában a legintenzívebben a huszonéves korban jelenik meg. A korábbi generációkhoz tartozó személyek (1980-as évek előtt születettek) karriermodelljét inkább az egyenes utak, a kiszámíthatóság jellemezte, gyakorta előfordult, hogy a szüleik szakmáit vitték tovább, és képzésük után elsőként választott munkahelyükről mentek nyugdíjba. A jelenkor ezzel szemben verseny-értékeken nyugvó, a teljesítményt középpontba helyező, feszültséggel és szorongással átitatott, fejlett társadalmak világa, emiatt sokkal sérülékenyebb a mai ifjúság.

Kapunyitási krízis – a gyötrő bizonytalanság 

A krízisek jellege és a hozzájuk kapcsolódó átélt érzelmek életkor szerint is különböznek. A húszas éveik elején járó ifjúságnak döntést kell hozni arról, hogy milyen szakmát, milyen szakot válasszanak, milyen szakmai gyakorlatot keressenek, felsőoktatási tanulmányaik mellett dolgozzanak-e, végezzenek-e inkább munkát továbbtanulás helyett. Ők gyakran élnek át nagyfokú szorongást a lehetőségek sokfélesége és a fontos döntések súlya miatt. A húszas évek végén-harmincas évek elején járók közül sokan már elhelyezkedtek (dolgoznak, tovább tanulnak), de most jönnek rá, hogy más elvárásaik voltak a felnőtt élettel, a munkájukkal és önmagukkal kapcsolatban is. Ezek az érzések hatalmukba kerítik őket, ami szintén szorongáshoz vezet a realitással való szembesülés és az elképzelt jövőkép meghiúsulása miatt.

Több kutatás is zajlott, melyekben egyetemi hallgatókat kérdeztek a kapunyitási krízissel kapcsolatban. Az egyetemisták sokszor említették, hogy nagyon frusztrálón számukra, hogy nem tiszta, hogy mit szeretnének kezdeni a jövőjükkel az egyetem befejezése után. Másoknak viszont az elképzeléseink egyértelműek és tiszták voltak arra vonatkozólag, hogy mit szeretnénk a jövőben, de kétségeik támadtak, egyáltalán nem voltak biztosak, hogy sikerülni is fog elérni álmaikat. Sok egyetemista említette, hogy a szakot, ahol jelenleg tanulmányait folytatja, nem azért választotta, mert érdekelte, nem is tudott igazán dönteni 18 évesen még azt sem tudta, mihez kezdjen. A szakválasztás mögött álló indok gyakran az alacsony felvételi pontok által remélhető sikeres felvételi, vagy a képzés által nyújtott szakma vonzó anyagi lehetőségei volt.

A krízist átélő fiatalok viselkedése és érzései

Az élet küszöbén ránk nehezedő fontos döntések meghozatala során szinte elkerülhetetlen a fokozott stressz. E feszült állapot következménye sok fiatal esetében a halogatás. Pontosan azért halogatnak, mert a lehető legjobb döntést szeretnék meghozni, amihez számos tényezőt átgondoltan mérlegelni kell, emellett sokszor még a sürgető határidők nyomása is fokozza a feszültséget, ami megbénítja a cselekvést. Halogatás és a kapunyitás tudattalan krízise lehet a hátterében annak, ha a hallgató nem fejezi be a tervezett időre az egyetemet, még mindig hiányzik például néhány utolsó vizsga, vagy félévekkel késik a szakdolgozat leadása. Ezáltal, -ha nem is tudatosan- időt nyerhetnek, mivel a képesítés megszerzéséig az oktatási intézmény által nyújtott biztonságot még nem kell lecserélni a kiszámíthatatlan nagybetűs életre.  Az egyetemi tanulmányaikat befejező fiatalokra sokszor jellemző, hogy hamar találnak munkát bár azzal elégedetlenek, gyakran beilleszkedési zavarokkal küzdenek, úgy érzik, mégsem a megfelelő pályán vannak. Ennélfogva nemegyszer iskolából-iskolába járva a legkülönbözőbb végzettségeket halmozzák fel, „az iskolapadba menekülve” egyre többen, és egyre hosszabb időre válnak „főállású hallgatóvá”. A kapunyitás krízise lelkileg is megterhelő. A fiatal felnőttek, akik készülnek kilépni az életbe, úgy érezhetik magukat, mint akik először akarnak fejest ugrani egy repülőből, és rettegnek, hogy időben kinyílik-e majd az ejtőernyő. Több felmérés eredménye alátámasztja, hogy a tanulmányaik utolsó évében járó fiatalokat érintik leginkább a mentálhigiénés problémák. Átlagosan a végzős tanulók 62%-a depresszióról számolt be, 91 %-a pedig az általános szorongás jeleit mutatta, ez lényegesen súlyosabb, mint az alsóbb évfolyamosok esetében. Sokan élték át a reménytelenség, bizonytalanság és az elveszettség érzését is. Testi tünetekről is gyakorta beszámoltak a hallgatók, legtöbbször fejfájás, izomfeszülés, mellkasi fájdalmak, szívdobogásérzés, emésztési zavarok, illetve szédülés előfordulását említették.

krizis.jpg

A család szerepe

A családi tényezők befolyásoló hatásáról elmondható, hogy a stabil családi háttér, a családtagokhoz fűződő pozitív érzelmek, a család biztonságos bázisként való megélése segítik a fiatalt ebben a szorongásokkal, bizonytalanságokkal teli életszakaszban. Sajnos azonban a nem megfelelő családi háttér, a túl szoros, vagy túl zárt család még nehezebbé teszi a kapunyitás krízisét. Sok esetben azért nem tudnak a fiatalok leválni szüleikről -holott már anyagi feltételeik is megvolnának ehhez-, mert eluralja őket az önbizalomhiány, az önállóságtól való félelem, a folyamatos küzdéstől és kritikáktól való rettegés. Több szülő élheti át gyermeke felnőtté válása idején, hogy mivel kiüresedett a fészek, nincs több cél az életben. Ezt sokan veszteségként élik meg, és előfordul, hogy akár bűntudatot ébresztve (pl. „Mi lesz velem, ha itthagysz?” vagy: „Éveken át etettelek, iskoláztattalak, most meg csak úgy lelépnél?”) is megpróbálják a szülői házban tartani a fiatalt. A családi függés, az elszakadás ilyen mértékű korlátozása komoly identitás gondokat idézhet elő. Csökkenhet az önbecsülés, nyugtalanság és mély elégedetlenség érzés uralkodhat el a fiatalon

Mi segíthet a krízisben lévő fiataloknak?

Sokaknak már az is segítséget, ha megbizonyosodhatnak arról, hogy a kezdődő felnőttkor kríziseivel, a megélhetési problémákkal, az egzisztenciális kérdésekkel nincsenek egyedül, ha felismerhetik, hogy társaik is pont úgy küzdenek a nehézségekkel, mint ők.

Sajnos a krízis belátása sok esetben nem elég a megoldáshoz, és konkrét gyakorlati segítségre van szükség.  A segítségnyújtás hatékony megvalósítása többszintű. Az ifjúságnak először is információkra van szüksége, ez az első szint. Vannak olyan fiatalok is, akik bonyolultabb, összetettebb, akár több életterületet is érintő döntési helyzetekkel kell szembesülniük, ez második szint, mely esetén megfelelő segítség lehet a karrier-tanácsadás, életvezetési tanácsadás. Más fiataloknak a belső konfliktusokkal való megküzdéssel kell szembesülnie, ez a harmadik szint, ahol akár önismereti csoport, egyéni önismereti terápia is ajánlott. A negyedik szintre sorolhatók azok, akik depressziót, klinikai szintű szorongást élnek meg, ilyenkor a mielőbbi terápiás segítség igénybevétele javallott.

 Láthatjuk tehát, hogy modern társadalmunk komoly akadályokat gördít az önállósodás útjára, ezért nagyon fontos, hogy ne bagatellizáljuk el a kapunyitási pánikot, az ehhez fűződő krízisállapotot.  Ne kiáltsuk ki az ifjúságot lustának, cinikusnak, elkényeztetettnek, inkább nyújtsunk megértést és érzelmi támaszt, hogy mihamarabb rátaláljanak saját útjukra.

Irodalom:

  • Vida Katalin: A kezdődő felnőttkor és a kapunyitási pánik.
  • Hajduska Marianna: Krízislélektan. Budapest. ELTE, Eötvös Kiadó.
  • Alexandra Robbins és Abby Wilner: Quarterlife crisis: The unique challenges of life in your
  • twenties.
  • Lisznyai Sándor és Puskás-Vajda Zsuzsa (szerk): Életszakaszok határán. Közösségi és egyéni tanulási feladatok.
  • Kacsuk Zoltán (szerk): Fiatalok a felnőtté válás küszöbén

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr5714720563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2019.03.29. 11:44:40

Szerintem ez bonyolult kérdés. Manapság sokan szembesülnek azzal, hogy nem tudnak elhelyezkedni a tanult szakmájukban, ezért sokszor kell magukat átképezni, új szakterületeken elhelyezkedni.
Másrészt sokan álmokat kergetnek, ezért választanak rosszul. Egy mai 18 éves ha akarna, se tudna objektíven dönteni, mert nincs hozzá elég élettapasztalata. A legtöbbjük sose dolgozott, de aki igen, az is csak valami diákmunkát végzett, ami nem ad kellő tapasztalatot. Régen ez a probléma a többségnél nem létezett, mert a paraszt gyermeke paraszt lett, kiskortól abba nevelték bele, az arisztokrata is tudta, hogy az marad. A pályaválasztás keveseket érintett.
A párválasztás megint más tészta. Ma górcsővel kell keresni azt a párt, amelyik együtt marad élethossziglan. Egyre rövidebb az átlag párkapcsolat, az ember többször kerül manapság olyan helyzetbe, hogy újból párt kell keresnie. Idősebb korban is.
Manapság mind a munkaerőpiac, mind a párkapcsolatok világa kiszámíthatatlan. Nem csoda, hogy a fiataloknak nehéz választani. Másrészt ma valóban az van, hogy sokkal több az átlagember választási lehetősége, mint a régi korokban. Ez is az oka a sok bizonytalanságnak, nehéz döntésnek.

a szürkebarát ötven árnyalata 2019.03.29. 14:59:46

"Láthatjuk tehát, hogy modern társadalmunk komoly akadályokat gördít az önállósodás útjár(b)a [...]". Nem a modern társadalom, hanem az egyre szűkösebbé váló erőforrások, és az azokra igényt formáló egyre több ember. Ezért tűnik nehezebbnek, bonyolultabbnak, kiszámíthatatlanabbnak az élet ma, mint - mondjuk- 50 évvel ezelőtt. A modern társadalom - legalábbis a normálisan működő országok, közösségek - inkább segítik a polgáraikat ezen nehézségek leküzdésében.