A te önértékelésed kiktől függ?
2019. április 21. írta: M. Steinbach Annamária

A te önértékelésed kiktől függ?

self-confidence-1440x810.jpg

Mit értünk azon, hogy helyén van az önértékelésünk? Én úgy szoktam magyarázni, hogy nem mindegy, hogy mikor megkérdezünk valakit, milyennek látja magát, akkor arról számol be, amilyen valójában, vagy olyannak írja le magát, amilyennek a környezete látja őt. Egészséges önértékelésről márpedig akkor beszélhetünk, ha másoktól független elképzelésünk van önmagunkról, ami megingathatatlanul él bennünk. A való élet azonban egyre inkább a környezet megítéléséről szól. Rendszeresen felismerem másokban és magamban is azt a csalóka jelenséget, amikor az emberek olyannak látják magukat, amilyennek a környezet tartja őket. Ezek után akkor hol is van az önbizalmunk pontosan? Sajnos sokszor nem bennünk, hanem sokkal inkább a külvilág kezében, mert függünk mások véleményétől, értékelésétől. Ez viszont egy nagyon sérülékeny állapot.

A tökéletes nem cél, mert nem a tökéletes a normális

Twitter, Facebook, Instagram... mind olyan közösségi médiumok, amelyekben lehetőségünk van magunkról egy képet sugallni, és a környezetünk, követőink ezt díjazzák egy lájkkal vagy egy kedves kommenttel. Minden egyes pozitív reakció az agyunkban kellemes dopaminlökettel ajándékoz meg minket, amit jutalmazásként, örömként élünk meg. Mintha csak egy csokoládét majszolgatnánk annak örömére, hogy szimpatikus arcunkat mutattuk másoknak. Ezután már sejthető, hogy a sok lájkot, sok kommentet kapó képeink lesznek iránymutatóak abban, hogy milyennek kell lennünk. Így veszi kezdetét az az ördögi kör, amely ellehetetleníti, hogy önmagunkat adjuk, hogy smink nélkül, előnytelen testtartással, síró gyerekkel a kezünkben, otthoni ruhában jelenjen meg rólunk a közösségi oldalak valamelyikén, mert azért bizony nem nagyon jár dicséret.

Képtalálat a következÅ‘re: „facebook perfect”Hiba lenne azt javasolni, hogy mostantól mindenki mondjon le az ideális önmaga posztolásáról, mivel úgy tűnik, ez a modern világ velejárója. De járhatunk nyitott szemmel és gondolkodhatunk kritikusan, hogy ne hagyjuk magunkat megvezetni. Attól még, hogy nem szeretjük megmutatni a gyengeségeinket, mindenkinek van esendő oldala, ami elválaszthatatlan része. Nem vagyunk tökéletesek, még ha szeretünk is annak tűnni, és ugyanígy nem makulátlan az összes többi ember akkor sem, még ha posztjaiban hibátlannak is tűnnek.

Mindenáron megfelelni? Még mit nem!

Mi, emberek társas lények vagyunk. Környezetünknek szeretnénk megfelelni, ugyanis minél többen kedvelnek minket, annál biztosabb, hogy valamit jól csinálunk. Az egyik legkellemetlenebb dolog az életben, ha valakiről tudjuk, hogy nem szimpatizál velünk. Valahogy nehéz elfogadni, hogy lehetnek olyanok, akik fintorognak ránk. De kedvelhet-e minket mindenki? Létezik-e olyan, hogy egytől-egyig minden embernek pozitív véleménye van rólunk? Szinte biztosan nem. Erre akkor jöttem rá személyes példán keresztül, amikor kiadták az első könyvem, és arcon csapott az igazság: nem írhatok olyan könyvet, ami mindenkinek tetszik, mert nem felelhetek meg mindenkinek. Csak a kaméleonok képesek alkalmazkodni a környezetükhöz a végtelenségig. Az embereknél azonban itt kezdődik az egészséges önértékelés. Hogy elfogadjuk, hogy az emberek sokfélék, a világ színes, és pont ezért nem gondolkodhat mindenki egységesen, mert ami valakinek tetszik, az másban akár ellenszenvet kelthet. Hogy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk a valóságban, és már nem akarunk másokhoz hasonlóvá válni áldozatok árán. Hogy mikor feleslegesen kritikával illetnek minket, ahelyett, hogy összeomlanánk, pontosan tudjuk, hogy a másiknak nincs igaza. És, hogy képesek vagyunk hinni abban, hogy szerethetőek vagyunk olyannak, amilyennek az élet formált minket, mert a számunkra fontos emberek pont így szeretnek minket. Hogy pontosan tudjuk, lehetünk a gyengeségeinkkel, másságainkkal együtt teljes emberek, mert így kerek a lényünk. 

Képtalálat a következÅ‘re: „self confidence”A stabil, belülről fakadó önértékelés egy óriási kincs, amelyet sokkal kevesebb ember birtokol, mint ahány magabiztosnak tűnő ember járkál az utcákon. A bennünk megszilárdult önbizalom ráadásul elvehetetlen tőlünk. Ez az a minket körülölelő védőburok, amelyet érhet szidás, fejrázás, kinevetés és gúnyolás, mégsem omlik össze, mert bennünk van, és nem mások kezében. Bent és nem kint! Nem vagyunk tökéletesek, de ismerhetjük magunkat nagyon jól. Éppen ezért tartom rendkívül fontosnak az önismereti munkát, amely nem a gyengeségek eltörléséről szól, hanem azok megismeréséről is. Arról, hogy önértékelésünket befelé vigyük, és ne a többiektől tegyük függővé. Ugyanis minél jobban ismerjük magunkat, annál kevesebb újat mondhatnak rólunk mások.

 

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr3114775728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.