A hajléktalanság margójára
2019. június 20. írta: 7köznapi vendég

A hajléktalanság margójára

A hajléktalanság egy kurrens téma manapság, amely megosztó tud lenni. Az emberek sztereotíp módon gondolkoznak ebben a témakörben (is), mert talán így könnyebb megküzdeni azzal, pl.: hogy őket ez a veszély nem fenyegeti, illetve önbecsülésüket így tudják fenntartani. Azonban a hajléktalanok is mások és mások tudnak lenni, nagy variancia jellemzi ezt a csoportot (is). Az alábbiakban interjúmat olvashatjátok Lászlóval (38), aki szintén hajléktalan életmódot folytatott fiatal felnőtt korában, de a szokványostól eltérő módon. 

László budapesti lakos, itt született és nőtt fel 3 testvérével, ő a 3. a sorban. Testvéreivel együtt 6 éves korában intézetbe került, mert a család anyagi gondokkal küszködött, és az édesapa egyre lejjebb csúszott az alkoholizmusban. Lászlót problémás magaviselete miatt egy év múlva kiemelték testvérei közül, és szigorúbb intézetbe vitték. Édesanyjával az intézeti évek alatt a folyamatos látogatások ellenére sem tudtak intim kapcsolatot kialakítani, bizalmatlan légkör uralkodott közöttük. László egészen 18 éves koráig intézetben volt, akkor hazakerült, de édesanyjával annyira megromlott a viszonya, hogy egy fél éves otthonlakást követően el kellett mennie, mert édesanyja nem tűrte tovább László életvitelét (akkoriban sokat drogozott és bulizott), és az anyagi megterhelést, mivel László nem szállt be a költségekbe, így utcára került.

nb.jpg

Milyen volt az első nap az utcán, hogyan élted meg?

Az első nap csak a buliról szólt. 18 évesen a szórakozáson járt folyton az eszem, a sok drogtól nem aludtam 3-4 napig, így szerencsére csak ritkán kellett alvóhelyet keresnem magamnak. Először barátoknál húztam meg magam, meg lányoknál, egyszer jobb volt, máskor rosszabb, de nem zavart. Ez így ment másfél évig.

Honnan tudtad előteremteni a pénzt a megélhetésre?

Mindig is szerettem dolgozni, eléggé aktív embernek tartom magam. Mivel sok ismerősöm volt, tudtam érdeklődni náluk munkalehetőségek iránt, gyakorlatilag bármit elvállaltam. Vettem egy kis Simpsont az intézetből való szabadulásom után, amivel elkezdtem futárkodni egy hotelben, mint iratfutár. Aztán a családi pótlékból vettem egy autót, hogy több munkát tudjak vállalni, és tudjak benne aludni. A hotelben le tudtam fürdeni, adtak törülközőt meg fogkefét, sőt, még szolárium is volt! Aztán sajnos egy idő után már nem tudtak elég munkát adni, szóval elvállaltam egy pultos munkát egy talponállóban. Félretenni nem tudtam, napi bérezésben voltam, és annyi meg pont elment ételre, bulira, ruhára, mert hát, valahogy fel kellett öltözni, nem akartam igénytelen lenni. Nem tudtam mit kitalálni, ezért elkezdtem drogot árulni, hogy legyen tartalékom.

Mi történt másfél év után? Sikerült eleget spórolni, hogy kikerülj ebből a helyzetből?

A napi bérezés megnehezítette a dolgot, nem tudtam rendszeresen félrerakni. A barátokat se lehetett örökké terhelni, egyre reménytelenebb lett a helyzet. Közben nőtt bennem a szégyenérzet, főleg mikor lépcsőházakban aludtam, késő estig vártam, hogy az emberek ne lássanak már, és korán reggel felkeltem, hogy ne találkozzak senkivel még. Az embereknek nem tűnt fel, hogy hajléktalan vagyok. Jártam a várost fel alá, körút, Ferencziek, Váci utca stb., amíg egyik este felfigyeltem arra, hogy a Ferenczieken van egy felújítás, a párizsi udvar mögött. Láttam, hogy a födém fölé vezet egy létra, kíváncsiságból megnéztem, mi lehet ott. Egy helyiség volt, koszos ugyan, de fedett, és elszigetelt, privát, tehát úgy döntöttem ott húzom meg magam egy időre. Elneveztem dúclakásnak. Vittem oda egy matracot lomtalanításról, pokrócokat meg hálózsákot, és berendezkedtem. Persze itt is figyelni kellett, hogy ne vegyenek észre a járókelők, mert akkor „kilakoltattak” volna. Nagyon élveztem, hogy itt lakhatok, egyrészt biztonságérzetet adott, hogy van hova „hazamenni” minden nap, másrészt én ezt egy menő környéknek gondoltam, szóval menő volt ott lakni. Az egyik munkám alkalmával megismertem egy lányt, Nikinek hívták, akivel összejöttünk. Kezdetben hazudtam neki, hogy egy öreganyónál lakok, aki annyira házsártos, hogy nem vihetek fel senkit, mert megijed. Féltem, hogy ha őszinte vagyok vele, elhagy a helyzetem miatt. 2 hónap együttlét után vallottam be neki, hogy hajléktalan vagyok, akkor vittem fel először a dúclakásba, és tetszett neki. Amikor Niki apja megtudta, hogy hol élek, kivett nekünk egy albérletet, amit csak fenn kellett tartani.

sdb.jpg

Hogyan sikerült kihasználni ezt a lehetőséget?

Nagyon sokat dolgoztam, és Nikinek ez nem tetszett. Ő állandóan buliba járt, én meg nagyon féltékeny voltam. Egyik este arra értem haza, hogy Niki az egyik haverommal iszogat, nevetgélnek. Sajnos elborult az agyam, és tettlegességig fajult a helyzet, nekem megrepedt pár bordám. Nikivel vége lett a kapcsolatunknak, én ismét az utcára kerültem. Egy ideig próbáltam bent maradni a kórházban mindenféle indokkal, de nem lehettem ott örökké.

Mi lett veled utána, visszaköltöztél a dúclakásba?

Nem, oda már nem tudtam, addigra vége lett az építkezésnek. Volt egy haverom, akivel még az intézetből ismertük egymást. Őt felkarolta egy férfi, aki előzetes letartóztatásba került egy időre. Erre az időre mi beköltöztünk a lakásába, az ott töltött 9 hónap maga volt a kánaán (buli, haverok, csajok, pénz) a Belgrád rakparton, ami szintén előkelő hely. Miután szabadult a férfi, megveretett minket, úgyhogy aztán onnan is menésünk volt.  Ismét munkakeresés, bármit elvállaltam továbbra is, így lettem egy Váci utcai fagyizóban „fagyis lány” és mindenes. Ez sajnos idénymunka volt, így a téli időszak beköszöntével más munka után kellett nézzek. Akkoriban az éjszakai élet vonzott, így kerültem össze egy akkor az éjszakai életet nagyon meghatározó emberrel, neki is a mindenese lettem. Volt pénzem ruhára és kajára, de az alvást továbbra is csak a haveroknál tudtam megoldani. Az egyik buli alkalmával összeismerkedtem egy lánnyal, és hamarosan össze is jöttünk, csodálatos 10 év következett, összeköltöztünk albérletbe, a lánynak volt egy lánya, akit sajátomként neveltem, és a drogokat is abbahagytam.

Ezek szerint felfelé ívelt a karriered, meddig jutottál?

A 10 év alatt valóban nagyon sok jót megéltem, volt családom, tartoztam valahová, de ennek is vége lett. 2012 decemberében szakítottunk, mert Szandi apja beleszólt a kapcsolatunkba, és elküldött a lakásból, ami az ő tulajdona volt ugyan, de mi laktunk benne. Hívogattam a barátokat, egy-két napig segítettek, de hosszú távú megoldást nem találtam. Jött egy másfél év, amikor minden nap sírtam, azt hiszem akkor depressziós voltam. Folyamatos volt a kilátástalanság, a magány és a bizonytalanság. Volt, amikor napokig nem ettem, de lopni nem tudtam elmenni, túl büszke vagyok hozzá. Róttam az utcákat, az egyik volt munkahelyem előtt találkoztam az egyik régi kollégámmal, aki érdeklődött, hogy vagyok. Elmondtam a helyzetemet, és ő segített munkába állni futárként, így hostelekben tudtam megszállni, volt, ahol vándornak hívtak, mert ezt az életformát űztem. Félrerakni megint nagyon nehéz volt, mert napi bérezésben voltam. Alvásproblémáim voltak, néhány naponta tudtam csak aludni egyet-egyet, a füvet is csak azért szívtam, hogy végre kiüssön, és tudjak pihenni. Aztán egyik este besokalltam, annyira el voltam keseredve, ott voltam 32 évesen, semmi nélkül, pedig nagyon sokat küzdöttem, és nem volt kilátás a jövőre vonatkozóan, úgy éreztem ennek soha nem lesz vége, ezért beleugrottam a Dunába. A vízbe érve nagyon megijedtem, hideg volt, gyorsan elkezdtem kifelé úszni, végül megmenekültem. Tiszta víz voltam, addig kellett mászkálnom, amíg megszáradtam.

A családod nyújtott számodra támogatást?

Édesanyámmal nem tartottam a kapcsolatot, nem volt eddig sem támogató, nem is akartam igazából hozzá fordulni, nem akartam újabb csalódást átélni, hogy nem akar velem foglalkozni. Két nagyobbik testvéremmel sem bensőséges a kapcsolat, illetve külföldön élnek, hozzájuk sem tudtam fordulni. Öcsém próbált segíteni, lakhattam volna nála, csak az én életritmusom (későn jártam haza, buliztam, reggel meg korán keltem) nem egyezett az övékkel, mivel ő éppen akkor alapított családot.

Kihez fordultál segítségért?

A hétköznapokat megoldottam magamnak: munka, edzés, haverok, hétvégén meg buli. Nem látták rajtam, hogy baj van, a külalakomra mindig adtam. Túl büszke voltam ahhoz, hogy segítséget kérjek, így inkább nem fordultam segítségért. A Lónyay utcában találtam egy kis zugot az egyik ház padlásán, fél évet tudtam itt lakni, egészen addig, amíg egy vihar alkalmával feljöttek ellenőrizni, és rám találtak.

Azt meg tudnád fogalmazni, miért nehéz felállni ebből a helyzetből?

Hát, egyrészt a tartalékolás miatt, napról napra nagyon nehéz spórolni. Nincs rendszeresség az életben, az alvás és az evés is zaklatott, és egy idő után az ember önsajnálatba esik. Munkába is nehéz járni utcáról, meg kell oldani a tisztálkodást, leplezni a kimerültséget. Nehéz azt megélni, hogy teljesen egyedül van az ember, pszichésen sincs támasza a legnagyobb szükségben, és a munkába járás is nehezített. Az állam is csak krízishelyzetben segít, adnak teát és ételt, meg szállón lakhat az ember, de az is csak 8-ig van nyitva, én meg általában 10-ig dolgoztam. Meg hát, a szállókon néha rosszabb, mint az utcán, nem éreztem magam odavalónak. A krízishelyzetre visszatérve, igényeltem krízissegélyt is, amit én úgy értelmeztem, hogy azonnal megkapok. Nem így volt, 3 hetet kell várni, és 8000 forint volt akkor, egyszeri alkalommal. A hajléktalanszállókról kirúgtak, mert nem nincstelenként mentem oda, látszott rajtam, hogy azért igyekszem (pl.: amikor dolgoztam, és béreltem motort, elküldtek mondván, ha motorra futja, akkor másra is). Költségoptimalizálás érdekében 3-4 napot az utcán töltöttem, és csak egyszer-egyszer mentem szállókra vagy hostelekbe, de így is nehéz volt spórolni. Szerettem volna pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulni a gondjaimmal, de mivel nem volt TB-m, elküldtek. Egyszerűen senki nem támogat, sőt, pont akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá.

sd.jpg

Mi volt a legjobb és a legrosszabb, amit meg tudnál fogalmazni a hajléktalansággal kapcsolatban?

A legrosszabb a magány volt, ez engem teljesen felőrölt. Sírtam magamban, meg mások előtt is. Foglalkoztatott, hogyan kerülhettem ebbe a helyzetbe a saját hazámban, úgy, hogy van családom. Nekem is van részem a dolgok alakulásában, de azt gondolom, sokat küzdöttem, és alig látszik az eredmény. A legjobb dolog pedig a szabadság volt, hogy turistáskodtam a saját hazámban, illetve „megtehettem”, hogy minden nap máshol aludtam. Sok új emberrel is találkoztam, tanultam új dolgokat pl.: túlélni és mások fájdalmából építkezni. Ez lehet furcsán hangzik, de mások tükrében tudtam szerencsésnek gondolni magam, ami újra erőt adott nekem, hogy másokon segítsek, ha éppen úgy kívánta a sors.

Mit üzennél az utca emberének?

A hajléktalanoknak 2 fajtája van, érdemes differenciálni: 1: aki már teljesen lecsúszott, intézményes segítségre szorul, és már az egészségügyi állapota is leromlott. 2: a junkyk, akikben benne van az élni akarás a drogok mellett. Ezekben az emberekben még van tartás, és némi kultúra a körülményekhez képest. Rajtuk még lehetne segíteni, ha nem csak lejjebb löknék őket. Már az nagy segítség nekik, ha nem kapnak rosszalló pillantásokat, vagy beszólásokat. Talán az utca embere is könnyebben nézne rájuk, ha mögéjük próbálná képzelni az életüket, a történetüket. Illetve azt is fontos lenne számításba venni, hogy vannak külső tényezők, amiket nem lehet befolyásolni, nálam is volt. Nem mindenki a saját életének a kovácsa, hidd el, ha én az lennék, már rég nem itt tartanék. Kell a külső segítség is, akár lelki, akár fizikai.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr1314901920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2019.06.20. 20:20:25

Annak ellenére, hogy a riportalany hajléktalan, de a cikk szerzője nem a legjobb példát hozta. Ez a férfi maga is tehet róla, hogy hogyan alakult a sorsa. Ha valakit 18 évesen kidob az édesanyja otthonról, annak oka lehet. Drogosan valószínűleg agresszív, önmagában bulizásért egy fiatalt nem rak ki a szülője. Ha pénze van, két kézzel szórja. Drogfutárkodott (ha éhesen lopott volna a közértben egy kis vacsorára valót, bocsánatos bűn lett volna).
Én olyan interjúalanyt választottam volna, aki pl. rokkant hajléktalan. Sok egyedülálló rokkant kerül utcára, mert jóval 100 ezer alatti összegekből nem lehet hosszú távon enni is, lakást fenntartani is, gyógyszereket kiváltani is, tisztálkodni, ruhát venni. Ők pl. valóban vétlenek a dologban.

Sir Galahad 2019.06.20. 21:21:39

Szerintem meg pont jó példát hozott. Nagyon sok hajléktalan ilyen: elsősorban a saját hibájából otthontalan, nem a társadalom vagy a körülmények áldozata. Ezt tudni kell, amikor a hajléktalanságról beszélünk.

Yossarian_M 2019.06.20. 23:07:02

Ingyen heroint az osszesnek, ket honap alatt megoldodna a hajlektalanproblema.

Almandin 2019.06.21. 01:02:44

@Sir Galahad: Pont ezért rossz példa. A cikkíró nem gondolta volna, hogy pont az ellenkezőjét éri el a cikke a szándékának: azok, akik eddig is úgy gondolták, hogy önhibásak a hajléktalanok (mind), most igazolást látnak a nézeteikre.

Sir Galahad 2019.06.21. 07:51:49

@Almandin: Ja, tehát nem jó a cikk, mert a szerző eredeti szándékával ellentétben véletlenül a valóságot mutatja be? Érdekes megközelítés.

élhetetlen 2019.06.22. 14:51:21

@Sir Galahad: “elsősorban a saját hibájából otthontalan, nem a társadalom vagy a körülmények áldozata.”. Igen, dicső lovag? Csak kérdezek. Ha téged 6 évesen bevágnak egy intézetbe, te már akkor olyan öntudatos lettél volna, hogy nem a viszonyokhoz, az ottani erős fiúkhoz próbálsz meg alkalmazkodni, csakis a szellemi és lelki épüléseddel foglalkozol 18 éves korodig? Dehogy vettél volna részt az éjszakai drogos buliban, gondolod, pedig nem próbáltad. Induló tőke.“Ez a pénz tipikusan több százezer forintra rúg”. Még csak el sem tolta egyben, beruházott, vett egy Simpsont, azaz beruházott, hogy el tudjon kezdeni dolgozni. De ez azért nem egy stabil létalap. Napi bérezés, bizonytalan. Vagy van munka aznap, vagy nincs. Nem tudom az 1989-es alkalmi munka bérezését, de azt hiszem, hogy, ha nap végén félretesz egy keveset, abból sem egy albérlet, sem egy lakás nem lesz. Viszont egy olcsó droggal azt az estét megoldotta, pár órára gondtalan. És, hogy ezt így látja, annak semmi köze ahhoz, hogy 6-tól 18 éves koráig milyen körülmények között élt, milyen mintát kapott. “Ezt tudni kell, amikor a hajléktalanságról beszélünk.”. Ja!

Sir Galahad 2019.06.22. 15:34:19

@élhetetlen: Senki sem köteles drogozni, ez döntés kérdése. Az anyjával összeférhetetlenül viselkedni, a rezsiköltségekbe nem beszállni úgyszintén. Drogot árulni, bűnöző életmódot folytatni is.

élhetetlen 2019.06.22. 16:00:20

@Almandin: Nyilván az egyszerű gondolkodásnak is megvan a gyakorlati haszna, egyszerű. A te gondolkodásmódodra célzok. “Ha valakit 18 évesen kidob az édesanyja otthonról, annak oka lehet. Drogosan valószínűleg agresszív, önmagában bulizásért egy fiatalt nem rak ki a szülője.”. Biztosan 6 évesen is drogos, agresszív volt a két testvérével együtt, ezért kerültek intézetbe. Apróságok: “Lászlót problémás magaviselete miatt egy év múlva kiemelték testvérei közül, és szigorúbb intézetbe vitték.“. Én el tudom képzelni, hogy a legkisebb hányszor hallotta, hogy nem volt elég az a kettő, már csak te kellettél? Biztosan jót tett az egészséges lelki fejlődésének.
“Drogfutárkodott (ha éhesen lopott volna a közértben egy kis vacsorára valót, bocsánatos bűn lett volna). “. Csak megpóbált, ha nem is a legjobb módon, valami induló tőkét teremteni. Ha lop két kiflit, abból nem lesz új élet.
“Én olyan interjúalanyt választottam volna, aki pl. rokkant hajléktalan.”. Ilyennek nem lenne szabad megtörténnie: nepszava.hu/1063299_kilakoltatjak-a-71-eves-rokkant-ferfit . Vagy olyan elhelyezés kéne mutatni neki, ami kényelmesebb a mostaninál. és nem jelent nagyobb korlátozást, mint egy társasházi lét, vagy az állam feladata lenne, hogy felfogja a valóságot, és azt mondja, hogy ha az illető befizeti a járandósága 25 %-át akkor maradhat, a többit pótoljuk. Egyébként ki a rokkant? Az az utcára kicsapott futóbolond, az nem az, akit csak akkor visznek be, ha viccből a villamos alá lök egy idős nőt?

Sir Galahad 2019.06.22. 16:02:53

@élhetetlen: Egyébként a legjellemzőbb rész az, ahol azt mondja, a testvére befogadta volna, de mivel ő esténként bulizott, későn járt haza és így nem passzolt az életritmusuk. Ha valaki hajléktalan és lakhatást kínálnak neki, alkalmazkodjon. Bulizni nem muszáj minden este... aztán ha nem óhajt alkalmazkodni senkihez és inkább a hajléktalanságot választja, az is rendben van, de akkor ő ezt választotta és nem kell érte sajnálni.

élhetetlen 2019.06.22. 16:13:34

@Almandin: @Sir Galahad: Na, ez az. ” azok, akik eddig is úgy gondolták, hogy önhibásak a hajléktalanok (mind), most igazolást látnak a nézeteikre.”. Igaz, hogy a srác befektetett, dolgozott, próbálkozott, mégsem tudott rózsadombi villát venni, ti tudjátok, hogy ez az ő hibája.

élhetetlen 2019.06.22. 18:00:31

@Sir Galahad: “Ha valaki hajléktalan és lakhatást kínálnak neki, alkalmazkodjon.“. Ja. Teljesen más. Az unokahúgom egyetemista lett, nem kapott koleszt, a suli itt van szemben, jó, négy hónapig nálam lakik, azalatt vesznek lakást. Kiköltöztem a hálószobámból, az a legzártabb, és az egy-két éjszakás vendégágyon aludtam, egy fogasról, és egy dobozból öltöztem. Nem tud világosban aludni. Felszereltem kát sötétbarna lepedőt az ablakra, azzal a kéréssel, hogy reggel akassza le az egyik oldalt,mert a növényeknek nem mondhatom, hogy majd négy hónap múlva kaptok fényt. Nem tette meg. Ha szóltam valamiért, bemószerolt az anyjánál. A srác legalább elköltözött, ha nem akart este nyolckor lefeküdni, mikor a gyereket ágyba tették. Egyébként érdekes a hozzáállásod, ha 6-tól 18 éves koráig alkalmazkodik a közegéhez, az rossz, ha nem tud alkalmazkodni a testvére ritmusához, az is rossz, de, gondolom, te tudod, mikor, kihez kell alkalmazkodni.

Sir Galahad 2019.06.22. 19:25:32

@élhetetlen: Így van. Az ember felelős a saját sorsáért, például hogy be tudja látni, amikor alkalmazkodnia kell.

élhetetlen 2019.06.22. 21:31:41

@Sir Galahad: “Az ember felelős a saját sorsáért, például hogy be tudja látni, amikor alkalmazkodnia kell.“. Szerencsésen leéltem úgy az életemet, hogy nem kellett belátni, hogy alkalmazkodnom kellene. Nem tudom, hány éves vagy, vagy emlékszel a vállalati kiváló dogozóra, vagy nem, de hét év után kaptam egy olyan ov-t, aki vevő volt az osztály mószer arankájának szövegére. Az első támadás után bizonyítani akartam az igazamat, de, mivel egyik főnököm sem értette, miről beszélek, másnap beadtam a felmondásomat. Más, öt év után (ott már miniszteri dícséretem is volt), miniszter váltás, és az intézetet megkapta a miniszter haverja, hármónkat vettek volna át. Elmentem a húsz perces beszélgetésre, és utána “kiálltam az utcasarokra”, azaz, az akkor még létező újság hirdetésre jelentkeztem. És a legszebb. Külföldi céggel, három éves project. Magyar projectvezetőnek megvettek két embert egy neves magyar cégtől. Ez IT project volt, az első ember aki jött, alkatrész technológus volt. Igen, visszabeszéltem. Jött a társa, az erős ember. Szívatott. Kihívtam a folyosóra, hogy ne gondolja, hogy a cégemtől a múltammal ő ki tud piszkálni, úgyhogy leállhat. Ezt azért látta a külföldi partner cég vezetője is, mondta, hogy ki tud venni ebből a közegből, de ő nem tud pénzt osztani. Nem gond, megélek a fizetésemből. Három évig nem láttam project pénzt, pedig volt bőven, de nekem megérte. Munkás életem talán legszebb három éve volt, amit ezzel a zseniális emberrel közösen csináltunk. Nem fogadom el, hogy az ember sorsa az alkalmazkodáson, vagy a megalkuvási képességen múlik.

Sir Galahad 2019.06.22. 23:15:29

@élhetetlen: Pedig, mint a poszt példája is igazolja, néha tényleg azon múlik. Nyilván adott helyzetben neked megvolt hozzá a szakmai háttered, hogy más módon is meg tudd oldani a helyzetet, de a bejegyzés alanyánaknem volt a kezében semmi ilyesmi.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.23. 10:43:16

@Sir Galahad: nem a valóságot, banem egy pici részletét, amire ti söpredéke a netnek, megint ráfoghatjátok, hogy ez a valóság.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.06.23. 10:46:38

@Sir Galahad: kivéve amikor nem. Amikor a díler beeteti a tini hülyegyereket, aki aztán a fizikai függőség miatt már képtelen szabadulni. Imádom az okos fajtádat... mindenki hülye, csak te vagy helikopter.

Sir Galahad 2019.06.23. 11:34:17

@Le a spammerekkel: Az is egy népszerű szemlélet, hogy senki nem felelős a döntéseiért, a tetteiért. Te ezt az irányzatot követed, én meg nem.

Almandin 2019.06.23. 11:48:59

@élhetetlen: Pont én vagyok az, aki azt mondja, hogy bárki lehet hajléktalan, nem mindenki önhibás. Viszont a riportalany nekem nem szimpatikus ember. Épp a cikkíró az, aki nagyot hibázott azzal, hogy egy olyan példát hozott, amivel lovat ad a hajléktalanhibáztatók alá. Másrészt a riportalany nem tipikus példa. Ugyanis sokszor nagyobb összegekhez juthatott, valószínűleg drága ruhákban járt, egyszer fent, másszor lent életet élt. Egy átlag homlesz sose jut nagyobb összegekhez, az se jellemző, hogy dúclakásból ápoltan dolgozni járjon, luxuslakásban dorbézoljon ideiglenesen, meg a barátnőjével rendes albérletben éljen. Inkább egy tipikus kalandor életút az övé, amit rossz pénzgazdálkodás és komoly impulzuskontroll-zavarok szegélyeznek.

Almandin 2019.06.23. 13:39:16

@élhetetlen: Az általad idézett példa tipikus, ma a társadalom belerúg a rokkantakba. Az ő alacsony jövedelméből valóban nem lehet megélni, tragikus, hogy az önkormányzat válasza erre egy kilakoltatás. Sajnos gyakori az ilyesmi. Na, ők teljesen vétlenek, és az a legrosszabb, hogy bárki kerülhet hasonló helyzetbe. 30 évesen pl. még senki nem látja, hogy 40 évvel később milyen egészségi állapota, családi helyzete, vagyoni helyzete lesz, tehát aki fiatalon jól él, szintén kerülhet ilyen helyzetbe. Megrokkanni M.o.-n életveszélyes.

élhetetlen 2019.06.23. 19:01:54

@Sir Galahad: Ez nem ilyen egyszerű. Ha egy álláshírdetésre jelentkezel, azt mondasz, amit akarsz. Én a két dilomámmal is lehettem volna használhatatlan, a srác meg lehetett volna jó futár, csak véletlen, hogy nem kapott fix állást, húsz éve még nem volt futárhiány.Ő is próbálkozott. Arról nem is beszélve, hogy diplomásan jelentkezel ismeretlenül egy jó állásra, vagy végzettség nélkül egy azt nem igénylő jó állásra, az esélyed ugyanaz.
Ennyi a lényeg, a többi mese.
Ez a munkahely. Pénteken reggel mentem az első beszélgetésre, igen, felvettek, csak azt nem értettem, miért örülnek annyira a munkaügyesek nekem. Kiderült délre, külső cég csinálta bérszámfejtő programot, (még Dbase), és nem vállalta, hogy a létező adatokból kiszedje a dolgozóknak járó év végi akármit. Ja, ahova kerültem az egy negyven fős számítástechnikai osztály volt, (soha nem tudtam meg, hogy mit is csinálnak), de ott sem vállalta senki, a főnök szerint ez nem volt a feladatuk. Délben hazavittek egy PC-vel, az adatbázissal, és egy nyomtatóval. Hétfőn értem jöttek, vittem a listát, és a munkaügyesek ezután halálra kényeztettek. Élhettem volna ezzel, de nem tűnt jó ötletnek, hogy negyven ember közül csak én dolgozzak, húsznak elég, hogy a főnökkel ebédel, a másik húsznak elég, hogy utálja az előbbieket. Még próbaidő alatt hagytam magam elcsábítani ahhoz a céghez, ahonnan aztán nyugdíjba is mentem.

Sir Galahad 2019.06.23. 19:25:48

@élhetetlen: No igen. Van, aki tanul, képzi magát (ez talán eleinte még a szülei érdeme), aztán ahogy felnő, dolgozni akar, ott igyekszik megállni a helyét, fegyelmezett, szorgalmas, és kihasználja az élet kínálta lehetőségeket. A másik meg inkább szétcsapja magát, drogozik, bulizik, nem veszi komolyan se a munkát, se az életet, nem hajlandó alkalmazkodni senkihez, semmihez, aztán sír, hogy így járt.

Biztos, hogy a két ember közti különbségre pusztán annyi a magyarázat, hogy az egyiknek szerencséje volt, a másiknak meg nem? Az nem lehet, hogy felelősek vagyunk a döntéseinkért, a tetteinkért, végső soron a sorsunk alakulásáért?

élhetetlen 2019.06.23. 20:18:53

@Almandin: “akik eddig is úgy gondolták, hogy önhibásak a hajléktalanok (mind), most igazolást látnak a nézeteikre.”. Lehet, hogy itt értettelek félre. De egyébkét sem értek veled egyet. “az se jellemző, hogy dúclakásból ápoltan dolgozni járjon, luxuslakásban dorbézoljon ideiglenesen, meg a barátnőjével rendes albérletben éljen.”. A dúclakásról nem tudod, hogy építkezés miatt felvitték-e a vizet vagy eleve ott volt. Luxus lakás. ha megkapja pár hónapra, akkor a spórolt pénzéből ő is vehet egyet, ugye? Ha talál egy barátnőt, aki befogadja a lakásába, de az az apjáé, és az apa kivágja, mert jobb partit vár a lányának, ettől a srácra szerinted már ez vonatkozik, “Inkább egy tipikus kalandor életút az övé, amit rossz pénzgazdálkodás és komoly impulzuskontroll-zavarok szegélyeznek.”. Neked nem szimpatikus, mert 6-tól 18 éves koráig nem tanulta meg egy intézetben a pénzgazdálkodást, és az impulzuskontrollt sem. Mégiscsak ő a hibás?

élhetetlen 2019.06.23. 21:24:30

@Almandin: “ma a társadalom belerúg a rokkantakba.”. Ne nekem mesélj! 50 éves koromban elgázoltak egy zebra közepén, repültem három métert, padkát fogtam, a törött sípcsontom felszúrta a térdizületet, és elment annyi darabka, hogy nem lehet protkót beültetni, mert nincs, ami megtartsa. Guggolni, térdelni, földről felállni nem tudok, fájdalom nélkül menni kb. kétszáz métert. Nem rokkantosítottam magamat, mert nem a lábamból éltem. Kísérleti távmunkásként (16 éve), itthon is volt egy irodai gépes környezetem, a munkát meg telefonon, vagy e-mailben kaptam, tehát a nyugdíjamig teljes állásban dolgoztam. Egyetlen kedvezményem volt, a rokkant parkolási, és véglegesnek tűnt, mert az állapotom nem fog javulni. Aztán nekiálltak kiszűrni a csalókat. Felülvizsgálat, négy rész, 25, 25 százalék. Bal térd leletekkel alátámasztva tropa, de az idegek élnek, (kalapács), jobb térd kopott, de az idegek élnek, összejött alul harminc valahány százalék, a másik ötven % a karok állapota, ami 0 % volt, és megkaptam a határozatot, hogy nem vagyok jogosult, mert ahhoz 40 % kellene. Ja, ha nem tudok a lábamon menni, akkor járjak kézen, mert a karjaim épek. És ez nem vicc, kiszűrtek, mint csalót.

Almandin 2019.06.23. 21:47:59

@élhetetlen: Biztos, hogy a hányattatott gyerekkor is hozzájárult ahhoz, hogy oda jutott, ahol van. Jelenleg egyébként valószínűleg nem hajléktalan. Mindenesetre az egyik testvére konszolidáltan él, de ő se kért belőle.
Jó kérdés, hogy a nehéz természete mennyire a gyerekkori hatásoktól alakult ki, vagy inkább ilyen a genetikája. Ez a bűnözőknél is vitatott. Sok erőszakos bűnözőnél is a megalapozás a gyermekkori verés, durva bánásmód, nemi erőszak, szeretethiány. De az ember felnőttként már felelős a tetteiért. Posztunk szereplője maga is elismeri, hogy ő is sokat hibázott.
Pl. egy nőverő is gyakran attól agresszív, hogy őt is verték, maga is sérült ember. Viszont ez nem menti fel a felnőttkori tettei alól.
Ennek a pasinak egy kiadós elvonókúra kellett volna még fiatalon. De talán még most se késő, én nem kívánok neki rosszat.
A poszt szereplője amúgy eléggé belemerülhetett az alvilágba is fiatalon, mert nemcsak drogfutárkodott, hanem valami gengszter mindenese is lett (vajon milyen "munkákkal" bízták meg?), a belvárosi lakás is, ahol bulizott, valami előzetesben lévő nagykutyáé lehetett. Nem egy ártatlan bárányka ez a hapsi, még ha ő is sokat szenvedett és a gyermekkori évei valamelyest csökkentik is a felelősségét. Csökkentik, de nem szüntetik meg.

Almandin 2019.06.23. 21:54:01

@élhetetlen: Együttérzésem. Ez a felülvizsgálat nem a 2012-es "rokkant-holokauszt" idején történt? Akkoriban sok szerencsétlen rokkantat lehetetlenítettek el anyagilag, közülük is sokan lettek hajléktalanok.

élhetetlen 2019.06.23. 22:04:47

@Sir Galahad: Azt hiszem, nem fogjuk megérteni egymást. Hogyan várod el valakitől, aki 6-tól 18-ig egy intézetben élt, és igen, enni kapott, de mégis, mit gondolsz, ki motiválta, hogy hogy hogyan tovább? Gondolod, hogy minden gyereknek van egy személyiség fejlesztő trénere? A srác próbálkozott, vett agy kismotort, hogy futárkodhasson. 20 éve nem voltak okj képzések, és ha lettek volna , sem mondta volna neki senki, hogy inkább arra költsön. “Biztos, hogy a két ember közti különbségre pusztán annyi a magyarázat, hogy az egyiknek szerencséje volt, a másiknak meg nem?”. Biztos. Csak ez a szerencse nem az, amire te gondolsz. A szerencse egy életre az, ha kapsz szilárd erkölcsi alapokat, (amit egy nem jól működő családban sem kapsz, de egy intézetben sem valószínű). Ha ezt nem kapja meg gyerekként, akkor felesleges az ő felelősségéről hablatyolni. Nem úgy kezdi a felnőtt életét, ahogy egy jó házból való úrigyerek, bár ott is vannak kisiklások, nehezebb sínre kerülnie. Nem tudok többet mondani erről a témáról. Befejeztem.

élhetetlen 2019.06.23. 22:21:07

@Almandin: Semmi gond, 2015-ben (öt évente) kellett volna érvénysíttetni, akkor fúrták meg, nem nagy veszteség nekem, az állam biztosan sokat nyert ezen, hogy egy ingyenes Tesco parkolóban nem állhatok meg a bejárathoz közel, de nyalják ki…Tudom, sokan jártak sokkal rosszabbul.

élhetetlen 2019.06.23. 22:35:06

@Almandin: Az előző komentedre. Ha valaki úgy él napról napra, hogy van másnap is munka, vagy nincs, de, ha van is, az sem kiút, abból nem lesz egzisztencia, én megértem, ha egy gengszter mindenese lesz, azt remélve, hogy, ha nem bukik a főnök, akkor talán ő is boldogulhat. Ezt csak az értheti meg, aki megélte a kilátástalanságot, ez nem én vagyok, vagy akit olyan empátiás készséggel vert meg a sors, mint engem. Bocs.

Sir Galahad 2019.06.23. 22:47:25

@élhetetlen: Ha befejezted, akkor én sem folytatom. Nem értünk egyet, másképp látjuk a világot, de legalább kulturáltan vitáztunk. Ez is valami.

Almandin 2019.06.23. 23:01:47

@élhetetlen: Ez valóban nem könnyű kérdés. Meg tudom érteni, ha valaki szorult helyzetében esetleg illegális dolgot tesz, de csak addig, amíg azzal másnak nem árt. Ha pl drogot árul, akkor az már kimeríti a másnak ártás fogalmát, ráadásul ő tőkét akart ezzel gyűjteni. Ha összeférhető ember lett volna, az anyjánál vagy az öccsénél is lakhatott volna, elvonókúrára mehetett volna. Én elég empatikus ember vagyok, de nem vagyok a végletek híve. A hajléktalanok is sokfélék, sok szerencsétlen ember is van köztük, aki gyakorlatilag önhibáján kívül került oda (teljesen hibátlan ember ugyanis nincs, akár hajléktalan, akár gazdag), de köztük is van ellenszenves, agresszív, bűnöző is. Minden hajléktalant ártatlannak kikiáltani ugyanolyan hiba, mint mindet utálni és azt gondolni, megérdemelte a sorsát.
Amúgy kevés választotta el emberünket a börtöntől is. Amikor mélyre süllyedt a bűn mocsarába, drogot árult, le is csukhatták volna.