Hol születnek az érzelmeink?
2019. július 06. írta: Vén Betti

Hol születnek az érzelmeink?

Az érzelmek hagyományos elmélete szerint az interperszonális kapcsolatainkban megjelenő érzelmi reakcióink fiziológiai reakciókat váltanak ki a másik személy tettére való reagálás eredményeként. Egy konkrét példával szemléletve talán világosabb a kijelentés: „Annyira feldühítettél, amikor amikor tegnap elkéstél!” Az ilyen érzelemmel átitatott élményeket „normálisnak” tekintjük. Az érzelmek hagyományos megközelítése feltételezi, hogy minden érzelemhez tartozik egy fiziológiai állapot, amely az agy bizonyos területét aktiválja, pl. van egy sor neuron, amelyek akkor kezdenek el működni, amikor munkatársunk, vagy házastársunk bosszant fel éppen valamivel.

1_3qzhjc8pjmjks3njerkipw.jpeg

Az új nézet
Barrett F. és munkatársai által végzett kutatások egy új nézetet kínálnak az érzelmek működésére. Az új megközelítés szerint az érzelmek (még az alapvető is, mint a félelem, harag, szomorúság, boldogság, vagy az undor) nem különálló entitások bennünk. Barrett kutatása kimutatta, hogy egyetlen agyi terület sem rendelhető hozzá kifejezetten egyetlen érzelemhez. Továbbá minden feltételezett érzelmi agyi régió aktiválódik a nem érzelmi gondolatok és észlelések során is.

Barrett eredményei felváltják azt az ötletet, hogy minden pszichológiailaig azonosítható érzelemnek egyedülálló biológiai „ujjlenyomata” van, amelyet az izommozgások, a test változásai, és az agy elektromos jelei alapján lehet azonosítani.

Attól függ…
Az olyan érzelmek, mint a harag, a boldogság, és a félelem olyan fizikai állapotokra utalnak, amelyek az adott kontextustól függően változnak.
Amikor idegesek vagyunk az egyik munkatársunkra, a pulzusunk olykor emelkedni fog, máskor pedig csökkeni, de van olyan is, hogy nem változik.

Hogyan érthetjük meg érzelmi reakcióinkat? Hogy érthetjük meg, hogy milyen kontextusban milyen érzelmeink születnek? Hogyan értékeljük azt a kontextust, amelyben létrejön érzelmünk, hogy jobban megértsük és kezeljük őket? Kétféleképpen gondolkodhatunk a kontextusról:

  • a saját történetünk, a történelmi kontextus és
  • a jelenlegi helyzetünk, a környezeti kontextus alapján.

Mindenkinek van egy története…

emotion-brain-marketing-communication-1200x630.png

Szeretnénk megérteni saját érzelmi reakcióinkat a saját egyedi történetünk alapján. A mód, ahogyan érzelmileg reagálunk bizonyos helyzetekre, a korai gondozóinkkal való kapcsolatainkkal összefüggésben fejlődik, attól függően, hogy hogyan reagál a környezet korai érzelmeinkre. Minden gyermeknek szüksége van mindennapi táplálkozásra, gondoskodásra, megnyugtatásra.

A korai félelem és szorongás a növekvő tudatossághoz kapcsolódik, ahhoz, hogy megtapasztaljuk, hogy kevés kontrollt gyakorlunk környezetünk felett, és hogy mások biztosítják számunkra a túléléshez és a növekedéshez szükséges dolgokat. A harag valószínűleg azért fejlődik ki, mert mások nem reagálnak jól a szükségleteinkre (mint a szeretet vagy a megnyugtatás). A gondozóink vonakodása, ügyetlensége vagy tehetetlenesége hatást gyakorol a saját mindenhatóságunkba vetett hitünkre, arra az alapvető vágyunkra, meggyőződésünkre, hogy jogosultak vagyunk arra, hogy a mi igényeink teljesüljenek. Természetesen ekkor még minden érzelem nagyon kezdetleges, rosszul definiált formában kezdődik, és csak idővel válik kifinomultabbá az érés és a másokkal való kapcsolataink változó jellege következtében.

 A saját történet és a jelenlegi helyzet egyesítése…

A saját személyes történetünk a jelenlegi interperszonális kapcsolatainkban, helyzetünkben játszódik le.

Például: 

„Mérges vagyok, mert nem veszed ki a részed a munkából.”

Nem hiszem el, hogy teljesen figyelmen kívül hagysz engem.

Az én véleményem soha nem számít.

Sok pénzt költesz feleslegesen, nagyon önző vagy.

Ezen állítások mindegyikében a félkövéren szereplő elemek egy másik személy akcióját ábrázolják, jellemzik. Ez a mi tapasztalatunk a helyzetről, anélkül, hogy a másik beszélt volna arról, hogyan látja a helyzetet. Mások ritkán, vagy egyáltalán nem észlelik hasonlóan saját cselekedeteiket. A fenti példákban az „igazságtalanság” a saját személyes tapasztalatunk, észlelésünk a helyzetről. Az az érzés, hogy figyelmen kívül hagynak bennünket, személyes szinten jelentős. Ez a saját történetünk, hogy „elhagynak” minket az aktuális szituációban.

Mit kell tenni? 

Ha általában érzelemből reagálunk a helyzetekre, adjunk időt magunknak mielőtt reagálunk, hogy hatástalanítsuk a reakcióinkat. Ismerjük meg, figyeljük meg a reakció személyes részét. Lássuk, mennyi időre van ehhez szükségünk!

Ha egyszer hatástalanítottuk az érzelmi reakciót, meg tudjuk vizsgálni, hogy a helyzet milyen problémát jelent számunkra. Egy munkahelyi helyzetben azzal vádolhatjuk munkatársunkat, hogy nem veszi ki a részét megfelelően a munkából. Amíg nem végzi el a neki kijelölt munkát, vagy más végzi el helyette, addig nem fogja látni, hogy ez másokkal szemben nem fair. Az az érzés, hogy figyelmen kívül hagynak bennünket, nem figyelnek ránk oly módon, ahogyan mi azt szeretnénk, talán az elhagyás korai tapasztalai miatt alakult ki bennünk. Az a személy, aki nem figyel oda, nem látja, hogy mit csinál, nem veszi észre, hogy azzal amit tesz, minket ignorált.

Meg kell tanulnunk leírni ezeket a helyzeteket, amelyek problémát jelentenek számunkra, pl. nem végzi el a másik a feladatait. A problémák ilyen jellegű körülírása megteremti a lehetőséget azok megbeszélésére. Lehet, hogy nem mindig működik, és a „tárgyalás” nem jön létre, mert a másik nem nyitott, vagy nem reagál, nem akar munkaköri feladatokat megbeszélni. Ilyenkor érdemes tovább menni, és megpróbálni beszélni egy felettessel. Ha nem sikerül megoldani egy problémát, annak ellenére, hogy az összes lehetőséget megpróbáltuk, könyveljük el, hogy ez most így sikerült, de minden tőlünk telhetőt megtettünk.

Forrás:
Barrett, L. F. “What Emotions Are (And Aren’t)”.   New York Times, Sunday, January 17, 2016.
Barrett, L. (2006). Are Emotions Natural Kinds? Perspectives in Psychological Science. Vol.1(1) 28-58
Barrett, L. (2006). Solving the Emotion Paradox: Categorization and the Experience of Emotion. Personality and Social Psychology Review.  Vol 10 (1) 20-46. 

Nussbaum, M. (2003). Upheavals of Thought. Cambridge: Cambridge University Press.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr8614929418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.