Figyelve a körülöttem élő embereket, azt, hogyan élik meg a mindennapokat, hogyan viselik a megpróbáltatásokat, elgondolkodtatott, hogy milyen személyiségvonások azok, amelyek segítenek lelki egészségünk megteremtésében, megőrzésében, a stresszel való megküzdésben. Melyek azok az erősségek, amelyeket fejleszteni, továbbadni tudok a gyermekeimnek ahhoz, hogy dacolva a nehézségekkel, minden körülmények között tudjanak egészségesek maradni, legyenek képesek befogadni és elfogadni az életükben történteket, és késznek lenni a jó dolgok megélésére?

A kutatások alapján a stresszel való pozitív megküzdést olyan személyiségvonások segítik, mint a kontrollképesség, a tanult leleményesség, a keményen helytálló személyiség, a reziliencia, az én-tudatosság, az én-hatékonyság, a koherencia érzék, a konstruktív gondolkodás, a diszpozicionális optimizmus, az érzelmi intelligencia és a spirituális intelligencia.

Az Énerő Akadémia megálmodója, dr. Vizin Anita coach, tréner egykori büntető bíróként számtalan nehéz élethelyzettel, krízissel, illetve mindezek különféle megélési módjaival találkozott a tárgyalóteremben, pályája 15 éve során az emberi reakciók és érzelmek széles skálája tárult elé. Mindennek hatására – ahogy Anita fogalmaz - foglalkoztatta, mi a titka annak, hogy egyik ember viszonylag könnyen feláll a padlóról, míg mások évek múlva is megtörten állnak bizonyos események hatása alatt?

Már Freud felfigyelt arra, hogy a sok énerővel rendelkező emberek hatékonyabbak, kitartóbbak, könnyebben kezdenek neki egy feladatnak akkor is, ha ahhoz nincs kedvük, hamarabb leküzdik a kezdeti nehézségeket. Az énerő azonban leginkább Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében kapott szerepet. Erikson szerint személyiségünk születéstől halálig nyolc egymást követő szakaszban fejlődik. Minden szakaszban, melyek bizonyos életkori intervallumokhoz köthetők, egy-egy kihívással, fejlődési krízissel találkozunk, melyet sikeresen legyőzvén egy-egy énerő - remény, akarat, szándék, kompetencia, hűség, szeretet, gondoskodás, bölcsesség - birtokába jutunk. A meg nem oldott fejlődési krízisek pedig probléma formájában újra és újra visszatérnek az életünkbe.

Az Énerő Akadémia hamarosan induló tréningje kapcsán Dr. Vizin Anitával egy fontos témáról beszélgetünk: az Akadémia névadó fogalmáról, az énerőről és a rezilienciáról beszélgetek, melynek fejlesztése legfőbb célkitűzésük.

Illés Hilda: Anita, hogyan látod, mi az énerő, és mi jellemzi az énerős embereket?

Vizin Anita: Az Énerő Akadémia „névadó” fogalma annyiban kapcsolódik az eriksoni elmélethez, hogy mint a reziliencia, azaz a lelki rugalmasság, a megküzdési képesség alapjaként és hajtóerejeként tekintünk rá, egyfajta belső erőként. A stabilabb belső erővel bíró személyek képesek leginkább beleengedni magukat ebbe a rugalmasságba, ők tudnak igazán nyitottak lenni a változásokra, és egy kíváncsi attitűddel tekinteni a történésekre, legyenek azok pozitívak vagy negatívak.

Véleményem szerint az élet megpróbáltatásaihoz vagy kihívásaihoz fűződő eltérő jellegű és előjelű viszonyulás tekintetében alapvetően meghatározó, mennyire mély valakinek az önismerete, mennyire stabil az önértékelése, mennyire széles vagy intenzíven működő a támogató kapcsolati rendszere, ám azt, hogy milyen gyorsan nyeri vissza a kibillent egyensúlyát, milyen szájízzel megy tovább egy-egy nehézség vagy probléma után, számos egyéb körülmény is befolyásolja. Leginkább az, hogy milyen szemüveggel tekint a történtekre, mennyire képes meglátni azt, hogy egy nehéz helyzetben mit tanult. Észre tudja-e venni a kimerültség ellenére, hogy a veszteség, a rossz érzések, a nehézségek mellett gazdagabb is lett valamivel: a megküzdés tapasztalataival, eredményével, sikerével. Függ attól, meg tudja-e érezni a saját erejét, van-e szeme vagy mersze meglátni azt, hogy a kilábalást magának (is) köszönheti. Mert azt gondolom, hogy sokszor ezekre nem vagyunk tudatosak, márpedig valamennyi korábbi sikeres megküzdésünk lesz a magja az énerőnknek, és a további életünkben a rugalmasságunknak, a „Keljfeljancsi” attitűdünknek is. 

A belső erőnk az önmagunkkal való empátiából fakad és táplálkozik, majd így növekszik, és hat kifelé, mutatkozik meg a külvilág eseményeire való reagálásban, a másokkal való interakciókban és a speciális nehéz helyzetekben.

Ha empatikus vagy magaddal, nem harcolsz az érzelmeiddel, nem akarod legyőzni, megmásítani vagy elterelni őket. Odafigyelsz rájuk és meghallgatod, mit üzennek, legyenek azok az adott pillanatban kellemesnek vagy akár kellemetlennek tűnőek is, együtt vagy velük, és megéled a létezésed a maga teljességében. A “self-empathy” tanulható gyakorlatok összessége: a relaxáció utat nyit, oldja az érzelmeket blokkoló krónikus stresszt, a fókuszolás és a kontemplatív technikák interaktív kapcsolatot teremtenek az érzés-érzelem-gondolat háromszögben, és mindez életre hívja az empatikus együttlétet önmagunkkal, erőszak, ítélkezés és manipuláció mentesen. Ha pedig ez utóbbiakra nem pazaroljuk el az energiánkat, akkor az énerőnket is a legmagasabb szinten leszünk képesek  megélni.

Az énerő tehát semmiképpen sem a konkrét fizikai, nyers erő. Sokkal inkább a saját „csúcs-erősségek” (Martin E. P. Seligman) ismerete és tudatos, bátor használata, hajlandóság a gyengeségeinkkel való szembenézésre, és azok fejlesztésére. Egyfajta tudatosság, önuralás, énhatékonyság, a perspektívaváltás képessége. Emellett az énerő néha pont a passzivitás vállalásában, a nemtevésben nyilvánul meg, azaz, hogy vmit nem teszek meg, amit ösztönösen megtennék, mert jól működik az impulzusok feletti kontrollom.

Az Énerő Akadémia küldetése megláttatni az emberekkel a saját énerejüket, segíteni kibontani azokat a kincseket, erőforrásokat, amelyekkel az eddigi életükben is előre jutottak, és amelyekkel még messzebbre juthatnak a jövőben, hiszen óriási ereje van annak, ha felismerjük, hogy egy kellemetlen történés miként fordítható a javunkra, hogyan válhat egy nehéz helyzet vagy egy válság a fejlődés ugródeszkájává az énerőnk megélése által.

Illés Hilda: Az általad említett csúcs-erősségek miből fakadnak, hogyan lelhetjük meg őket?

Ha arról kérdeznek minket, mik a legfontosabb erőforrásaink és erősségeink, általában fel tudunk sorolni néhányat, amennyiben van egy megfelelő szintű önismeretünk. Néha azonban ezeket nem látjuk tisztán és objektíven: sokszor nem is vesszünk észre, hogy valamely erőforrás mennyire jól is működik az életünkben, mert annyira magától értetődő, és már annyira a személyiségünk részévé vált. Ezzel szemben sokszor bizonyos erőforrásokat csak szeretnénk magunkénak tudni, talán önmagunkat is azzal hitegetjük, hogy birtokoljuk őket, de valójában az éles helyzetekben mégsem tudjuk ezeket működtetni, vagy környezetünk igazol vissza egészen mást, mint amit gondolunk. Az erőforrások felkutatásához sokféle eszközünk, gyakorlatunk van, én magam néha tárgyakat, szimbólumokat is alkalmazok, de előszeretettel használom például Martin Seligman Autentikus életöröm, A teljes élet titka című művéből  a 6 erény 24 erősség tesztjét, amely egy rendkívül széles skálán vonultatja fel a legelemibb és legfontosabb erősségeket, olyan tipikus szituációkat hozva fel példának, amelyekből rögtön kiderül, hogy az adott erőforrást ténylegesen működtetjük-e a mindennapokban. Észrevettem a tréningek során azt is, hogy amikor a résztvevőknek lehetőségük adódik egy szituációs gyakorlatban kipróbálniuk egy-egy olyan erőforrás alkalmazását, amelynek egyébként saját bevallásuk szerint híján vannak, de szeretnék fejleszteni és beintegrálni a személyiségükbe, akkor rendkívül kreatívak és bátrak lesznek ebben a biztonságos közegben, és nagyobb lendülettel folytatják az adott erőforrás kimunkálását az életükben. Ahogy Seligman is írja, azért is nagyon fontos a saját csúcs-erősségeink ismerete, mert ezek működtetésével tudunk teljesebb életet élni, a nehéz helyzetekben bizony ezekre támaszkodva tudunk a legkönnyebben, a legkevesebb energiával megoldásra jutni, és éppen ennek hatására nem lesz a megküzdés „izzadságszagú”.

Az erőforrások feltérképezéséhez nagyon jó eszköz a saját krízis-történetünk megrajzolása és elemzése is. Ez olyan, mint egy összetett, izgalmas térkép, rengeteg következtetés vonható le belőle önmagunkra és a működésünkre nézve, néhány gyakorlattal pedig kinyerhetők belőle azok az erőforrások, amelyek a kenőolajat fogják jelenteni a jövőbeli megpróbáltatásaink esetében.

Illés Hilda: Igen, a rajz, mint művészetterápiás eszköz azért is kiváló technika erőforrásunk felfedezéséhez, mert a rajzolás során megmutatkozik a tudatalatti, és már maga az alkotás folyamata is terápiás jellegű. 

A reziliencia az, ami nálatok a fejlesztés középpontjában áll. Miért?

Vizin Anita: Legfőképpen azért, mert álláspontom szerint a reziliencia az életképesség sava-borsa. Előszeretettel használok ennek érzékeltetésére egy metaforát. Gyakran emlegetjük, hogy “áthajózunk az élet tengerén…” Ilyenkor általában elképzeljük, hogy a vízen béke van, hajónk egyenletesen halad egy meghatározott cél felé, mi pedig kézben tartjuk az irányítást, biztonságban vagyunk.

Jóval ritkábban, vagy egyáltalán nem idézzük fel azt a képet, hogy viharos szél tombol, a hullámok átveszik az uralmat a térben, mi pedig egyszer csak kiszolgáltatottá válunk az elemeknek.

Pedig rendkívül fontos kérdés, hogy tudunk-e hinni abban, hogy a viharban is meglelhető a biztonság. Ha pedig hiszünk ebben, és azt gondoljuk, hogy minden „csak” a profi felszerelésen múlik, akkor pedig nem mindegy, hogy hogyan érzünk: „Noé bárkáját” kell megépíteni a biztonsághoz, vagy elég egy szörfdeszka is ahhoz, hogy uralni tudjuk a hullámainkat, és ne azok temessenek maguk alá minket. 

A reziliens működés éppen ezt jelenti: a “szörfdeszka” szükséges, ám elégséges voltát, a könnyedség és biztonság zseniális egyvelegét, az énhatékonyság és a sorsuralás érzetét, illetve tapasztalatát. Úgy vélem, ezek tényleg igazi kicsek, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy minőségi életet éljünk az önmagunkért való felelősség jegyében.

Illés Hilda: Lelki ellenálló képességünket gyermekkorunktól fogva egy olyan dinamikus folyamat alakítja, mely saját belső világunk és a külső környezetünk, a szüleink, tágabb családunk, tanáraink, barátaink, között zajlik.  A kutatások szerint öt kora gyermekkori tényező az, ami kihat a későbbi reziliens működésre: 1. a megbízható, stabil kapcsolat, 2. a stabil, megbízható és kiszámítható környezet, 3. a környezetben jelenlevő, utánozható, követhető minta, 4. a jól tagolt, minőségi időélmény, illetve 5.  az időorientáció. Mindemellett a rugalmas lelki ellenálló képesség már gyermekkorban fejleszthető pl. a mesélés révén, hisz az egyrészt a gyermekkel töltött minőségi idő, segíti a belső képek kialakítását, a mesék hősei pedig jól példázzák a reziliens működést azáltal, ahogyan legyőzik az eléjük kerülő akadályokat.

A reziliencia felnőttkorban is fejleszthető? Hogyan?

Vizin Anita: A reziliencia egy olyan kompetenciacsomag, amely felnőttek esetében is rendkívül hatásosan fejleszthető. Mi egyrészt egy ún. reziliencia kereket használunk, amely úgy működik, mint egy “check-list”: minden fontos - összesen 8 - területen végigmegyünk a meglévő kompetenciák feltérképezése, és a fejlesztendők felismerése céljából, illetve ez az eszköz egy konkrét megoldandó probléma helyzet esetében is térképként szolgál. Az egyéni és csoportos gyakorlatokon belül fontosak többek között az érzelem regulációt, impulzus kontrollt segítő technikák, az énhatékonyság tudatot fejlesztő eszközök, az egészséges  határtartás kimunkálását, a stabilitás megőrzését és helyreállítását célzó gyakorlatok. Célunk a perspektíva váltás lehetőségeinek megismertetése, a megküzdési stratégiák szélesítése, és még sok-sok izgalmas reziliencia-kompetencia elmélyítése az egyénben. A fejlesztésben kiemelt szerepe van a szemlélet formálásnak is: szükséges annak a tudatosítása, hogy bizony van, amikor a sötét, van, amikor épp a rózsaszín szemüveg van rajtunk, azonban érdemes egy reális optimizmussal, a reziliencia tiszta, de színes keretű szemüvegén át ránézni az életünk történéseire, mert annak rendkívül kedvező hatása lesz az életminőségünkre.

Köszönöm a beszélgetést!

Szeretettel ajánlom az Énerő Akadémia hamarosan, szeptemberben induló Énerőforrás-nyerő tréningjét, ahol egy művészetterápiás technika és a neurolingvisztikus programozás eszközeinek segítségével feltérképezhetitek Én-eteket, meglelhetitek a bennetek rejlő legelementárisabb erőforrást, és megerősíthetitek, feltölthetitek vele önmagatokat. Bővebb információt az Énerő Akadémia honlapján találtok.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon! 

Felhasznált irodalom:

• Gy. Kiss E. (2012). A személyiség pozitív erőforrásai. In: Gy. Kiss Enikő, Polyák Lilla (szerk).: Egészség Rehabilitációs Füzetek II. A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában. Budapest: Oriold és Társa Kiadó
• Járai R. és mtsai. (2015). A Connor-Davidson Reziliencia Kérdőív 10 itemes változatának jellemzői. Alkalmazott pszichológia, 15 (1):129-136.
• Kádár A. (2012). Mesepszichológia. Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban. Budapest: Kulcslyuk Kiadó
• Nemes Éva: Reziliencia, avagy a boldogulási képesség és a szupervízió. https://szupervizorok.hu
• https://rajzelemzési-intézet.hu: 09 Rajzelemzésről 3 percben: Az énerő fogalma a Freudi személyiségelméletben.