Engedd el! - De hogyan?
2019. december 15. írta: Sipos Kinga

Engedd el! - De hogyan?

Sokszor hallhatjuk azt a mondatot, hogy „engedd el”, de joggal fordul meg a fejünkben, hogy ugyan hogyan, könnyen mondják ezt mások. Olykor tényleg nehéz elengedni felgyülemlett indulatainkat, vagy nem felidegesíteni magunkat helyzeteken. Sok tréningprogram és könyv célozza meg az indulatkezelést különböző szinteken. Cikkemben arról írok, mi húzódhat bizonyos indulatok mögött, milyen folyamatok gerjesztik, illetve csillapítják aktuális mentális állapotunkat.

Az elfogadás témaköre népszerű a pszichológiában, embere válogatja, kinek mekkora a toleranciaszintje. Környezeti hatások is befolyásolják pl.: a türelmünket is, elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy rövid éjszaka után mindenki nyűgös tud lenni. Például sokkal könnyebben felcsattanunk azon, hogy valaki szötymörög előttünk, és nem tudunk a saját tempónkban haladni. Ez a példa akár logikus is lenne, mert végül is a gyors haladás a leghatékonyabb, így racionalizálva meg tudjuk magyarázni, miért nekünk van igazunk, és megtartjuk pozitív önértékelésünket. Viszont a teljes kép érdekében azt is érdemes figyelembe venni, hogy a lassabb haladás nyugodtabb életvezetést feltételezhet, aminek szintén megvannak az előnyei. Ahogy a szólás is mondja: lassan járj, tovább érsz. Az előbb említett példánál a nagyobb haszon/feszültség vs. nyugalom/kevesebb haszon a kérdés, kinek-mi a fontosabb. Viszont, ha már arról van szó, mi a fontosabb nekünk, az azt jelenti, hogy ez a kérdéskör tulajdonképpen rólunk szól. Érdemes lehet a figyelmet inkább a magunk irányába fordítani, ahelyett, hogy a másikon vezetnénk le a saját frusztrációnkat.

kl.png

Az önismeret
Szokták mondani, hogy az önismeret fontos dolog. Tényleg az. Pszichológusként is segíti a munkánkat, ha tudjuk, mi szól rólunk és mi a másikról. Azonban a hétköznapi ember számára is tud hasznos lenni. Minél inkább tisztában vagyunk saját késztetéseinkkel és szükségleteinkkel, annál jobban tudunk alkalmazkodni a környezethez, vagy annál jobban tudjuk kialakítani magunk számára a megfelelő közeget – társast és fizikait egyaránt. Nem csak környezetünk vonatkozásában profitálhatunk önismeretünkből, nagyjából mindenre kihat pl.: párválasztásunkra is. Ha tudjuk, mi nyomja meg nálunk a piros gombot, és indíthatja be régi berögződéseinket, valószínűleg sikeresebben kerüljük el azokat az embereket, akik kihozzák belőlünk bizonyos nemkívánatos reakciókat – például dühroham -, illetve valószínűleg sikeresebben választunk olyan párt, akivel igazi, intim kapcsolatot tudunk kialakítani.

Ámde, az önismeret segíthet nekünk elfogadni is dolgokat. Vegyünk egy példát: Timi olyan férfiakba tud szerelmes lenni fülig, akik uralkodnak rajta, esetleg eszközként is használják. Volt pár kapcsolata, ahol a férfiak megfelelően bántak vele, de velük rendre szakított, sőt néha ő nyomta el őket. Timi édesapja egy domináns férfi, partnerként kezelte lányát, belevonta magánéletébe, kissé ő is eszközként használta őt. Ha Timi kellő önismerettel rendelkezik, akkor ahelyett, hogy követi a véget nem érő köröket domináns férfiakkal annak érdekében, hogy apjához hasonló férfit találjon, vagy folyton szakít “rendes” férfiakkal, mert ők “nem elég férfiasak”, törekedhet arra, hogy a kialakított férfiképet megdolgozzon magában, hogy képes legyen egyenrangú kapcsolatokat kialakítani azokkal, akik megfelelően bánnak vele.

k.png

Honnan szerezhetünk megfelelő önismeretet?
Ha önismeretről van szó, mindenkinek beugranak a különböző csoportok, amelyek manapság elég népszerűek. Ezek a csoportok valóban hasznosak, azonban önismereti fejlődésünk sokkal korábban kezdődik, már egészen születésünk pillanatában, mert fő színtere a családunk, szüleink és persze később a kortársaink. Leginkább az ő visszajelzéseikre építkezünk magunkkal kapcsolatban, egy gyerek is szülei visszatükrözéseképp látja saját magát. Ha a szülő képes adekvátan tükrözni a gyermek mentális állapotait, érzelmeit, megtanítja mentalizálni, ami annyit tesz: tisztában lesz saját érzelmeivel, fel tudja ismerni mások milyen érzelmi állapotban lehetnek, és tudja, milyen hatással van a viselkedése a környezetére, és ezek alapján milyen szándékra/viselkedésre számíthat a másiktól. Ha a szülő is képes reflektálni magára, gyermeke is megtanulja ezt a képességet. Fontos, hogy egy reális képet tükrözzenek vissza, ne pl.: a szülők kívánt gyerekképének megfelelőt. Azt még fontos megemlíteni, hogy vannak bizonyos emberek, akik intenzív tapasztalatok (pl.: abúzus) miatt hipermentalizálnak. Az sem egy egészséges működésmód, mint máshol is, itt is az arany középút a cél.

Tehát hogyan tudjuk hasznosítani az önmagunkról való tudást?
Önmagában az nem elég, hogy tudatosítjuk magunkban szükségleteinket és késztetéseinket, bár a munka valóban itt kezdődik, ez az első lépés. A pszichológia egyik célja is ez lehet: az önmagunkról való gondolkodást facilitálja, más szemszögből közelíti meg a problémát, és a fókuszt személyen belülre fordítja – hogy ne másokon csattanjon a mérgünk. Viszont, ha képesek vagyunk a fókuszt befelé fordítani, akkor képesek vagyunk azonosítani, és változtatni bizonyos tényezőkön. Ha már a változtatásnál tartunk, illetve magunk változtatásán, akkor elérkezünk a kontroll témaköréhez. Ha valamit kontroll alá tudunk venni, akkor kifejthetjük hatóerőnket – ami a pszichológia szerint pozitív dolog az egónk (énünk) szempontjából, megéljük, hogy van hatásunk, így nem érezzük magunkat tehetetlennek. Ha kifejtjük hatóerőnket, tudunk magunkon és a környezetünkön változtatni, és ez tud egyfajta biztonságot adni – nem érezzük azt, hogy lépéskényszerben vagyunk.

p.png

Térjünk vissza előző példánkhoz. Timi önismereti fejlődése útján rájön, hogy eddigi férfiképe akadályozta párkapcsolatai harmonikusságában. Ha ez az önreflexió megtörténik, Timi el fog tudni kezdeni dolgozni a férfiasság benne eddig kialakult képén, tehát átveszi a kontrollt saját attitűdjei és vélekedései felett, és képes lesz arra, hogy kidolgozza saját megoldását is az intrapszichés konfliktusai tekintetében.

Sok helyzetértékelés, önreflexió és egyedi megoldások útján egyre jobban, tudatosabban láthatjuk magunkat. Persze ehhez a folyamathoz nagy segítség tud lenni egy külső szemlélő vagy szakember, aki hideg fejjel iránymutatást tud adni. Ha egyszer megértünk valamit abból, hogyan működünk, és hogyan hatunk a világra, azzal azt is megértjük, hogy mi az, ami rajtunk múlik. Ez segíthet leválasztani projekcióinkat a másikról, és a problémamegoldás nem egy hangos veszekedésbe torkollik, hanem egy befelé-figyelésbe. Így könnyebb abba is belegondolni, hogy a másikra milyen hatással vagyunk, és így talán könnyebb azt is elfogadni, hogy a másik hogy viszonyul hozzánk, hogy miért kerülünk mindig ugyanabba a helyzetbe, és hogy miért alakulnak az életben mindig úgy a dolgaink.

ek.png

Tehát, ha kiértékeljük a helyzetet, kellő önreflexiót gyakorlunk, majd azonosítjuk ennek mentén a kielégítetlen érzelmi szükségleteinket, illetve a fókuszt belülre fordítjuk, akkor könnyebb kontrollt gyakorolnunk saját késztetéseink felett. Ennek mentén könnyebben el tudjuk engedni az indulatainkat pl.: dühöt, mert úgy érezzük, nálunk van a labda, így a változásra hatékonyabban tudunk koncentrálni. Mivel magunkat vettük górcső alá, megértjük, hogy ez hatással van a másik ember vélekedésére és viselkedésére, könnyebb lesz a másik elfogadása, könnyebben tekintünk a másikra empátiával – ezáltal talán könnyebben is engedjük el a dolgokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr7515352976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.