„Ugyan már! Ez csak influenza!” – Miért reagálunk különbözőképpen a koronavírusra?
2020. március 13. írta: M. Steinbach Annamária

„Ugyan már! Ez csak influenza!” – Miért reagálunk különbözőképpen a koronavírusra?

uegktkpturbxy84mzrlodhjnthmzjjiytzlmziznthiodvjzwvhmmy3zs5qcgeslqmais0d6m0cmpuczqnsamld.jpeg

Szerintem az utóbbi napokban már mindenki folytatott beszélgetést a koronavírusról olyan emberrel, aki teljesen másképp reagált a járvány okozta pánikhangulatra, mint ő maga. És bizony, ez meglehetősen dühítő tud lenni. Szülők az iskolában, kollégák és családtagok vitatkoznak arról, hogy túlzás-e minden korlátozásnak, tiltásnak eleget tenni, vagy fontos és megkerülhetetlen? Menjen-e a gyerek közösségbe, vagy következetesen tartsuk otthon? Ha valaki kicsit köhög, azonnal vegyen ki betegszabadságot? Rengeteg helyzet adódik, amire nekünk megvan a biztos válaszunk, de a szomszédunknak már lehet, hogy teljesen ellentétes a véleménye. Miért reagálunk másképp egy nehéz helyzetben, és mit árul el a megküzdésünkről a pánikhangulatban mutatott reakciónk?

Egészen ijesztő érzés megélni azt, hogy nincs ráhatásunk a folyamatokra, az életünkre, és ez minden olyan élethelyzetben érezhetővé válik, amikor elveszítjük a kontrollt a dolgok történése felett. Ilyen a koronavírus terjedése is, mivel meg kell élnünk, hogy a betegséget bárhol elkaphatjuk. Mi, emberek azonban képtelenek vagyunk bizonytalanságban élni, és éppen ezért mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük a szorongást, amit az egyensúlyát vesztett élethelyzet hoz. Nagyon hasonló ez ahhoz, mint amikor valaki egy váratlan diagnózis következtében talajvesztett állapotba kerül, mert hirtelen már azt sem tudja, hogy mit hoz a holnap. Ilyenkor vannak, akik tagadásba merülnek, vannak, akik egész nap a betegségről olvasnak, és olyan reakciók is léteznek, ahol a társas támasz, a szerettek megnyugtató szavai tudják csak enyhíteni az aggodalmakat. És mindegyik megküzdési mód egyetlen közös célja a kontroll megtalálása. Mert akkor enyhül a szorongásunk, ha találunk egy olyan módot, amivel hatásunk lehet az eseményekre. Hogyan néz ki ez a kontrollkeresés a koronavírus esetében? 

1. "Mindenki túlreagálja a vírust!" - a tagadás embere

Képtalálatok a következőre: tagadás„Ugyan már, ez csak egy vírus! Több ember hal meg influenzában, mint koronavírusban...” Ugye hallottuk már ezt mindannyian? Talán vannak olvasók, akik maguk is így látják a helyzetet, és ha néha ellenreakciót is vált ki ez a fajta viselkedés, a tagadás, veszély minimalizálása gyakori dolog. A háttérben gyakran álszkeptikusság lapul, és ez is a kontroll megszerzésére irányuló fellépés. Aki a felszínen marad, az nem akar mélyebbre menni, mert az ott talált dolgok megijesztik őt. Az önszabályzást, kontrollt abban találja meg, hogy tudatosan elnyom minden olyan információt, ami stresszt váltana ki benne. Ez egy ideig kimondottan adaptív, mivel időt nyer ahhoz, hogy képes legyen feldolgozni a körülötte történteket, jelen helyzetben például azt, hogy a koronavírus akár őt is érintheti. Amikor a Kínában megjelenő koronavírusról először hallottunk, a legtöbbünk nem foglalkozott annak lehetőségével, hogy a betegség hozzánk is elérhet, mivel könnyebb volt tagadni. Sokaknál ez a tagadás még akkor is megvolt, amikor a határos országokban is találtak már koronavírusos eseteket. Ők azok, akik valószínűleg most is legyintenek, és állítják, hogy fel van fújva a vírus okozta félelem, és sajnos ők azok, akik ezt a tagadást kénytelenek feladni hamarosan, ami viszont komoly félelmeket, feszültséget, akár kétségbeesést is ébreszthet bennük.

Tanács: Ahogy írtam is, a tagadás mindaddig hatékony eszköze a szorongás távoltartásának, amíg a félelmet okozó dolog ténylegesen távoltartható. Az, aki kontrollált, tudatos módon elnyomja a félelmét, sokkszerűnek élheti meg azt, ha muszáj belátnia a problémát (pl. ha a kollégája koronavírusos lesz), mivel nem készült fel annak elfogadására. A legideálisabbnak azt tartanám, hogy akik úgy látják, hogy hajlamosak a tagadásra, adjanak egy esélyt annak elfogadására, hogy a vírus a napjaink része már. Az internet és tévé hatásvadász híreivel nem kell ettől még azonosulni, de érdemes a tagadás általi kontrollt áthelyezni a tettek mezejére, és a tagadás helyett tervet készíteni a mindennapokra: pl. óvintézkedések, immunerősítés. Hosszútávon sokkal jövedelmezőbb ez a hozzáállás.

2. "A legjobb, ha mától nem megyek sehova!" - a tettek embere

Képtalálatok a következőre: koronavírus boltokA vészforgatókönyvek gyártását, a tömeges, raktározáscélú bevásárlást, a gyerekek óvodából/iskolából azonnali kivételét sokan túlreagálásnak, egyenesen butaságnak címkézik, pedig ezen mozzanatok hátterében igenis érthető lélektani folyamatok állnak. Ugyanis a kontroll megtartásának egyik legszembetűnőbb módja a cselekvés. Ezért sokan számtalan cikket olvasnak el, videót néznek meg a vírusról, mert ha lényegi változás nem is történik ezáltal, belül azt élik meg, hogy ellenőrzés alatt tartják a betegséget. Ugyanis ha valamit ismerünk, azt kevésbé érezzük fenyegetőnek. A gond akkor van, ha a tettek átcsúsznak irreális mozzanatokba, például ha valaki egyáltalán nem mozdul ki a lakásból, vagy sorra olvassa a rémhíreket terjesztő portálokat, mert a sok-sok negatív információ okozta feszültség csak akkor képes enyhülni, ha még többet megtud a koronavírusról. Ha azt érezzük magunkban, hogy egy-egy gondolatunk vagy félelmünk szinte már-már irreális, vizsgáljuk magunkat felül. Számomra például a mai napon felröppent kitaláció, miszerint lezárják Budapestet, intő jel volt. A korlátozás irreális hirtelenségének ellenére, megalapozott hír hiányában kezdtem tervezni a gyerekeim nagyszülői felügyeletét, és bevallom, meglehetősen feszült voltam. Ekkor parancsoltam megálljt magamban, és elhatároztam, hogy akkor fogok bármilyen lépést is tenni, ha a főváros lezárásáról hivatalos információk lesznek. És ezzel a stressz is egycsapásra megszűnt.

Tanács: Ha valaki szemfüles, a végső reakciómban felfedezte, hogy a stressz megszűnéséhez szintén egy cselekedet, egy kontroll gyakorlás vezetett. Elhatároztam, hogy akkor teszek bármit is, ha biztossá válik Budapest lezárása. Hogy mivel jobb ez a tett a vészforgatókönyvek gyártásánál? Abban, hogy nem egy láthatatlan, felfújt lufit akartam kipukkasztani, hanem eldöntöttem, hogy amikor a lufi láthatóvá válik, majd akkor lyukasztom ki. Ugyanezt tudom javasolni azoknak, akik önmagukat a tettek emberének tartják. Az örökös harc azért, hogy kontroll alatt tartsunk mindent, borzasztóan kimerítő. Tegyünk meg mindent, amit megtehetünk a koronavírus megfékezése érdekében, de engedjük el azokat a küzdelmeket, amik megalapozatlanok. Mossunk kezet, szedjünk vitaminokat, mozogjunk és merjük elengedni magunkat, mert mindez az egészségünkért tett tudatos, kontrollált tettek, amik megnyugtatóak. De ne zárkózzunk be négy fal közé, menjünk levegőre és találkozzunk ott másokkal, mert az élet koronavírussal vagy anélkül is megy tovább.

3. "Kérlek, mondd meg, mit tegyek!" – a kérdezősködés embere

Képtalálatok a következőre: koronavírus telefonAzok, akik úgy érzik, hogy elvesztek a koronavírus információözönében, joggal érezhetik magukat úgy, mintha elveszítették volna a reális világképüket. Kinek lehet hinni, és kinek nem? Kinek a szavára lehet adni, és ki az, aki pánikol vagy éppen bagatellizál? Azok, akik stressz hatására a társas támogatást érzik a legmegnyugtatóbbnak, a számukra kompetens emberektől kérnek segítséget. Telefonon, találkozók során fontosnak tartják azt, hogy mások elmondják, ők mit terveznek csinálni akkor például, ha nem zárják be az iskolákat. Kivegyék a gyereket attól függetlenül is? Szeretnék, ha helyettük döntenének, mert magukban nem mernek megbízni. Félhetnek például attól, hogy a rossz döntésüknek valamilyen negatív hatása lesz. Ez a fajta megküzdés szintén tartalmaz kontroll funkciót, de azt a személy áthelyezi a környezetére, és elfogadja, hogy mások mondják meg, mit kellene tenni. Belül azonban feszültség alakul ki, mivel mindannyian vágyunk arra, hogy döntéseink hátterében mi magunk álljunk.

Tanács: Igyekezzük függetleníteni magunkat mások véleményétől, és próbáljuk meghozni a saját döntéseinket. Nagyon nehéz megszabadulni azoktól a belső hangoktól, amik ilyenkor felerősödnek: furcsán néznek rám, ha maszkot veszek fel bevásárláshoz? Kérjek segítséget, mert félek attól, hogy a korom miatt veszélyeztetett vagyok? Lemondjam a programomat, amit már régóta terveztem? Sok-sok kérdés merülhet fel bennünk, aminél a környezet reakciója miatt tartunk, de azt javaslom, hogy a kontrollt és önszabályozást igyekezzünk mi, magunk elsajátítani. Vegyünk figyelembe reális és ésszerű tanácsokat, de bízzunk magunkban, a döntéseket mi hozzuk meg, ugyanis a következményeket sem helyezhetjük át más emberekre.

A cikkem talán sokaknak elvontnak tűnhetett, de remélem, sokan magukra ismertek a fenti megküzdési módoknál, és gondolatébresztően hat rájuk. A pánik és félelem tökéletes ellenszere ugyanis valóban a kontroll, ami által javul a közérzetünk. Az azonban nem mindegy, hogy a tetteinket mi motiválja. Amit javasolnék, hogy igyekezzünk kizárólag hiteles fórumokról informálódni, és a céljaink legyenek reálisak. Ne azon szorongjunk, hogy mi lesz a nyaralással, le kell-e mondani a hónapok múlva tervezett programunkat, mert erre nincs jelenleg ráhatásunk, és ez óriási stresszt képes okozni. Foglalkozzunk a mai és holnapi nappal, tegyünk meg mindent, amitől jobban érezzük magunkat, amitől megnyugszunk, és fogadjuk el, hogy mindenki lehetőségeinek, tanult megküzdéseinek megfelelően reagál a koronavírusra, ami nem feltétlenül azonos a miénkkel. 

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr7315520120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéki béla 2020.03.15. 10:13:04

Van fólia sisakod??
Tudod, aki azt mondja, hogy az eddigiek alapján ez nem sokkal súlyosabb, mint az influenza, az odafigyel a hírekre, nem csak fantáziál és retteg.
A CoV halálozási rátáját a tesztelt esetekből számolják, nem a tényleges betegszámból, mert azt egyelőre megsaccolni sem lehet.
Az influenzáról lehet tudni, hogy a betegek x százaléka firdul vele orvoshoz és ezek y százaléka kerül kórházba, esetleg hal bele.
Olaszoknála kb 60 millió emberre jut per pillanat 20000 ismert fertőzött és ezer halott.
Mennyi lehet a fertőzöttek valós száma?