"Nem találtam a helyem, ez váltotta ki a depressziót” - élet a visszavonulás után
2020. május 08. írta: M. Steinbach Annamária

"Nem találtam a helyem, ez váltotta ki a depressziót” - élet a visszavonulás után

sport1.jpg

Van egy mondás, miszerint egy sportoló kétszer hal meg az életében, amiből az első akkor történik meg, amikor visszavonul. Nem meglepő, ha egy atléta számára talán az egyik legijesztőbb életesemény a váratlan leállás, a versenyből való lemorzsolódás vagy éppen az elkerülhetetlen kiöregedés. A felmérések szerint hatból egy hivatásos atléta él meg a visszavonulás következtében pszichés, szociális, anyagi vagy kapcsolataiban megmutatkozó problémákat, ugyanígy jellemző azon traumatikus élmények megtapasztalása, mint a droghasználat, depresszió, étkezési zavarok, csökkent önértékelés, diffúz identitás és öngyilkossági kísérlet. emiatt a pályafutásukat lezáró sportolók 15-20%-nak van szüksége pszichológus segítségére, hogy rendezni tudják az életüket.

Semmi sem képes elégedettséggel eltölteni a ringen kívül...nem létezik olyan dolog az életben, amely összevethető azzal, amikor az ember világbajnok lesz, és a pillanattal, amikor a kéz győzedelmesen emelkedik a magasba, mikor ezrek, milliók szurkolnak neked. /Sugar Ray Leonard - boxlegenda/

sport4.jpgAz emberi szervezet mint időzített berendezés, a 20-as éveiben éri el maximális működését, majd ezt követően az izmok, vázrendszer állapota hosszú stagnálást, majd fokozatos állapot-gyengülést mutat. Bár az élsportolók körében végzett kutatás alapján, az izmok fokozatos leépülése – a sportágtól és populációtól függetlenül – csak 50 éves korban kezdődik, ez nem lehet iránymutató az atléták számára, ugyanis ritkán fordul elő, hogy valaki még a harmincas éveiben is hivatásszerűen lehet része a sportéletnek. Nem csoda, ha a versenyzők szemléletében központi szerepet tölt be a minél hamarabb, minél magasabbra törés vágya, hiszen életük része az a gondolat, hogy bármikor jöhet egy jobb, egy fiatalabb, egy erősebb.

Bár nem a téma fókuszába tartozó jelenség, de véleményem szerint aktualitásként nagyon is ide tartozik a Covid-19 járvány okozta helyzet, ami nagyon sok sportolótól vette el az utolsó szezont, és még több atlétában kelthetett szorongást azáltal, hogy értékes évek és versenyek válnak semmivé egy váratlan életesemény miatt. Michael Phelps, úszólegenda sokatmondóan nyilatkozta a napokban: „Ha velem történne ez, teljesen kiborulnék és összeroppannék a bizonytalanságtól. Az egész olyan lenne, mint egy rossz álom.”. Ezek az emberek kicsiben ugyanazzal a gyásszal kerülnek szembe, mint az az idősödő sportoló, aki kénytelen belátni, hogy számára nincs már több verseny. A járvány miatt parkolópályára küldött sportolóknál mérlegre kerül az, hogy a sport milyen mértékben töltötte ki az addigi életet, és mi az, ami még képes boldogsággal és értelemmel kibélelni az elkövetkezendő napokat akkor is, ha a sport, a verseny és az azzal járó egy ideig nincs olyan formában, mint eddig.

Fizikiai átállás

Ehhez heti három-négy fitnesz- és kardioedzés kellett, ez esetben már megvan a kellő endorfin és adrenalin. A stresszes időszakokban, amikor az építőiparban dolgoztam a válság közben, sokszor úgy éreztem, az életemet menti meg, ha elmegyek futni. Más bevesz egy nyugtatót, én lefutok tíz kilométert. /Kiss Balázs – olimpiai bajnok kalapácsvető/

Amikor a napi rutin részévé válik az edzés, a test ehhez idomulva működik. Az atléták számára a versenyre való felkészülés és maga a versenyzés olyan adrenalin szintet produkál a szervezetben, amely csak nagyon nehezen reprodukálható a sportolók számára azután, hogy abbahagyják a versenyzést.  Emellett a napi szerotonin termelést is nagyban befolyásolja a rendszeres mozgás, amely szintén hangulatingadozással járhat az aktív életmód intenzitásának visszavételét követően. A test kémiai folyamatainak normalizálásához időre van szükség, addig viszont a sportoló számos testi és érzelmi változásnak lesz részese.

Mi van a versenyeken túl?

Azt gondolom, hogy az emberek azért lesznek depressziósak, mikor vissza kell vonulni, mert képtelenek a meglévő fókuszt áthelyezni az élet más területeire. /James Cracknell – kétszeres olimpiai bajnok/

sport2.jpegEgy hosszútávfutókkal végzett kutatásban 25-62 év közötti futókkal vettek fel interjút arról, hogy hogyan élték meg a versenyzést, és miként birkóztak meg a visszavonulással. Az elmesélésekből 4 fő vonal került megvilágításba, amelyek hozzájárultak a sportnyugdíjazás sikeres megéléséhez. Az élsport csupán egy korszak lezárulását jelentette, hosszútávban való gondolkodás fontossága, a hozzáállást muszáj megváltoztatni, és a győzelem nem lehet az egyetlen és kizárólagos. Ez az eredmény arra mutat rá, amelyet Alfred Adler, osztrák pszichiáter nyomán már ismerünk: az élet értelmének keresése az ember egyik legerősebb működtetője és életbentartója. Különösen fontos lehet ez azon sportolók számára, akik éveken keresztül a célok elérésére szocializálódtak, és akik szeme előtt a folyamatos fejlődés lebegett az egész karrierjük során. A fenti kutatás tehát annak tényét erősíti, hogy visszavonuló sportolók számára fontos az új perspektíva megfogalmazása, a fókusz áthelyezése a sportsikerekről más kihívásokra. Ez persze akkor megy a legkönnyebben, ha valaki az élsport mellett már két lábon áll, azaz duális karriert épít. Erre jó példa Kovács Kokó István, olimpiai és világbajnok, aki 2002-es visszavonulását követően rövid időn belül éttermet nyitott, majd számos hivatalos pozíciót töltött be a sportéletben, illetve karitatív szervezetek támogatásában. 

Az identitás átformálás

Huszonhárom évig kézilabdáztam, ehhez értek, de hogy ezen kívül még mihez, azt nem tudom. /Tóth Tímea – válogatott kézilabdázó/

Összeállítás: Nyolc kiváló sportoló, akik visszavonultak 2018-ban ...A visszavonult atléták közül nagyon gyakran élnek meg ürességet, miután felfüggesztik a versenyszerű sportot. Sokan, pl. a többszörös olimpiai bajnok, Ian Thorpe vállalta nyilvánosan depresszióját, amelyet a visszavonulás eredményezett. Egy versenyző számára nagyon fontos elsajátítani egy új, hosszútávra tervező gondolkodást. Az új identitás beépítése és a sportolói identitás életpályába illesztése akkor mehet a legzökkenőmentesebben, ha azt megfelelő előkészítés előzi meg, és a visszavonulás nem egyik pillanatról a másikra történik meg. Ideális esetben tehát, egy atlétának fontos a jövőjét terveznie, hogy képes legyen látni magát nem élsportolóként is. Mi van akkor azonban, ha a visszavonulás hátterében nem a kiöregedés, hanem egy sérülés áll? Mindig könnyebb leállni úgy ha az önkéntesen, tervezve történik, mint váratlanul, külső erők hatására. Ha a nyugdíjazást veszteség szintjén értelmezzük, akkor a saját akaratból történő, tervezett visszavonulás hasonló az anticipált gyász folyamatáshoz, amikor valakinek van ideje felkészülni az elkerülhetetlen veszteségre, míg a kényszerleállás olyan, mint amikor a trauma sokkszerűen, elemi erővel történik meg. Egy maradandó sérülést szenvedő játékosnak sokkal több időre van szüksége, mint egy kiöregedő versenyzőnek ahhoz, hogy feldolgozza a hirtelen leállást.

A kiöregedés, nem elmúlás

Visszavonulásom óta nem tudtam beilleszkedni a civil életbe. A korábbi évekhez viszonyítva sikertelennek éreztem magam, nem találtam a helyem, ez váltotta ki a depressziót. /Savanya Norbert – búvárúszó világbajnok/ 

Egy sportolónak nem lehet egyszerű kiöregedni, már csak a szó miatt is. A nyugati kultúra eszményképe ugyanis az erőtől duzzadó, energikus, sportos test, és gondolkodásunknak nem része az idősödéssel való foglalkozás. Az öregedés, elmúlás sokszor egyet jelent a hanyatlással, eltűnéssel. Egy sportoló megtestesíti az erőt és fiatalságot, és sok sportágban tapasztalható az eltárgyiasítás, amely során a teljesítmény felülírja a személyiséget. Egy sportoló eszköz arra, hogy egy nemzet büszkeséget érezzen, így maga az ember egyé válik a sporttal, elveszíti az egyéniségét. Így az, aki kiöregszik, leválik a megbecsült, szeretett, idealizált kategóriáról, amely szintén nehéz folyamat lelkileg. A kollektivista társadalmakban az egyén szintén összeolvad a közös céllal, ugyanakkor az öregedés egy másfaja, sokkal inkább elfogadott és értékkel telített állapot. A nyugati, individualista kultúrában időssé válni egyet jelent a képességek elvesztésével, míg a keleti kultúrák nagy részénél a kor indikátora a tapasztaltságnak. Itthon, ha valaki kiöregszik, attól retteg, hogy majd elfelejtik, és valóban, az élsportolók helyére idővel újabbak kerülnek, és a köztudatban elhalványulnak a régiek. Éppen ezért, véleményem szerint a visszavonuló atléták számára nagyon fontos lenne a sikerek és a sportszeretet belső integrálása ahelyett, hogy kívülről, másoktól várnák az elismerést. A szeretet legyen a sporté és múltbeli emlékeké, ne a rajongóké, szurkolóké.

Elfogadni a végességet

Hasonló a helyzet határtalanság elengedésekor. Egy sportoló a karrierje során folyamatosan azon dolgozik, hogy saját határait egyre jobban kitolja, minél jobb eredményeket érjen el, amivel folyamatos fejlődést mutasson. Minél gyorsabb idő, minél erősebb dobás, minél több gól, minél szebb technika produkálásán van a hangsúly, amely elkezd megszűnni akkor, amikor már nem tudja felülmúlni önmagát. A sokkoló élmény ebben az lehet, hogy el kell fogadni önmaga határait, amelyek nem csak a teljesítményben, hanem a korban, test fittségében is megjelennek.

Társas támogatás

Onnan tudod, hogy elég erős vagy, ha belátod, az élet néha túl kemény ahhoz, hogy egyedül bírd, és segítséget kell kérned. /Allison Schmitt – úszó, nyolc olimpiai arannyal/

sport3.jpgAzok a sportolók, akik több lábon állnak, úgynevezett duális karriert építenek, emellett stabil kapcsolati hálóval rendelkeznek, könnyebben lépnek át egy új életszakaszba, mivel nem veszik oda minden a sportélet megszűnésével. Egy sportoló számára nagyon fontos, hogy a sportélettől független kapcsolódási pontjai legyenek, mivel ezek, mint védőháló tartják meg akkor, amikor a talaj kihullik a lába alól. A gyakorlatban azonban ez a legtöbbször úgy néz ki, hogy a sportba fektetett idő mellett csak kevés energia jut a kapcsolatokra. Pedig a barátok, környezet, akik nem a sport által kapcsolódnak hozzá, ugyanúgy stabil elemként lesznek jelen a jövőben is, így a veszteség nem súlyt le olyan erővel, mint azokra, akik számára a sport egyedüli tényezőként szerepel az életben. A társas támogatás, véleményem szerint, azért is kiemelkedően fontos, mivel a sportolói identitás része nagy valószínűséggel az is, hogy eredményeiket a kiemelkedő testi és mentális képességeiknek köszönhetik. Ezzel összeférhetetlennek tűnhet az esendőség, a lelki problémák kialakulása, és előfordulhat, hogy ők még az átlagosnál is kisebb valószínűséggel kérnek segítséget akkor, amikor a visszavonulás negatív fizikai és lelki hatásaival szembesülnek. Azt gondolom, hogy a környezet támogatásának nagyon nagy jelentősége van abban, hogy a sportoló képes legyen a szó jó értelmében „átlagossá” válni.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

 

Felhasznált irodalom:

  • Faulkner, J. A., Davis, C. S., Mendias, C. L. & Brooks, S. V. (2014). The aging of elite male athletes: age-related changes in performance and skeletal muscle structure and function. Clinical Journal od Sport Medicine, 18(6), 501-507.
  • Groove, J., Lavallee, D. & Gordon, S. (2008). Coping with retirement from sport: The influence of athletic identity. Journal of Applied Sport Psychology, 191-203.
  • Kadlck, J. & Flemr, L. (2008). Athletic Career Termination Model in the Czech Republic - A Qualitative Exploration. International Review for the Sociology of Sport, 43(3): 251-269.

  • Ronkainen, N. J., Ryba, T. V., & Nesti, M. S. (2013). The engine just started coughing!’ — Limits of physical performance, aging and career continuity in elite endurance sport. Journal of Aging Studies, 27(4), 387–397.

  • Torregrosa, M., Ramis, Y., Pallares, S., Azócar , F., & Selva, C. (2015). Olympic athletes back to retirement: A qualitative longitudinal study. Psychology of Sport and Exercise, 50-56.

  • Wylleman, P., Rosier, N. & De Knop, P. (2014). Transitional challenges and elite athletes’ mental health, In: Baker, J., Safai, P. & Fraser-Thomas, J.: Health and Elite Sport Is High Performance Sport a Healthy Pursuit? London: Routledge

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr9415670796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kajlamackó 2020.05.09. 20:27:17

Egyetértek a cikkben leírtakkal, de kérlek, kedves cikkíró, javítsd ki a lesúlyt-ot lesújtra!