Miközben az érzelmi biztonság első hallásra egy közhelyesnek tűnő fogalom, ha jobban belegondolunk egy olyan jelenségről van szó, ami nélkül egyetlen emberi kapcsolat sem tud jól, felszabadultan működni. Biztonsággal kapcsolatban sokféle kapcsolati élményünk lehet. Biztonságot jelenthet, hogy a másik ott van, amikor baj van, amikor szükségem van rá. Része a biztonságnak az is, hogy kiszámíthatóan empatikusan reagál. Hozzá tartozik az is, hogy feltétel nélkül fogad el. Akkor sem hagy magamra, ha utálatos vagyok vagy hibázok és a legrosszabb formámban is szerethetőnek tart. Érzelmi biztonság az is, ha az egymás társaságában töltött csend nem tűnik feszítőnek. És érzelmi biztonság az is, hogy egy vita nem kérdőjelezi meg az egész kapcsolatot, és a düh nem tud mindent elsöprő pusztítást végezni.
Ezeket a sorokat elolvasva többekben felmerülhet, hogy a szülőség során vagy a szülők mellett megélt vagy vágyott érzés nagyon sokban hasonlít az érzelmi biztonság élményeire. A hasonlóság nem véletlen és a kulcs a kötődésben rejlik.
Míg kezdetben kötődés alatt az első évek során az elsődleges gondozó felé kialakult szoros kötelékre utalt a fogalom, már jó ideje egyértelmű, hogy a kötődés fontossága nem szűnik meg a gyermekévek elmúltával, hanem egyfajta belső munkamodellként tovább él és referencia pontként szolgál a felnőttkori emberi kapcsolatban. Egy biztonságos, kiszámítható és válaszkész kora gyerekkori kapcsolat éppoly erősen meghatározza a felnőttkori kapcsolódási készséget, mint egy kiszámíthatatlan, magára hagyó közeg.
A felnőttkori kötődés fogalmával a 80-as években kezdtek el foglalkozni, amikor felismerték, hogy a felnőttkori intim kapcsolatok tartalmi elemei nagyban hasonlítanak a gyermekkori kötődés komponenseire. A biztonságos bázis keresése, a kitüntetett másik közelségének az igénye, a szeparáció okozta feszültség, a másik menedék funkciója a világ explorálása során mind olyan elemek, melyek gyerekkorban is kulcsszerepet töltenek be a gondozóval való kapcsolatban.
A Hazan és Shaver, a témával foglalkoz szakemberek, azt találták, hogy a gyermekkori szülőhöz való kötődési stílusok (biztonságos, bizonytalan, elkerülő) nagyban meghatározták a felnőttkori kötődési stílusokat. A három csoport korai családi élményei, kötődési munkamodelljei és szerelmi élményei jelentősen eltértek egymástól.
A párkapcsolatok, a párkapcsolati problémák világában a kötődésnek jelentősnek szerepe van. Susan M. Johnson, az Érzelmekre Fókuszáló Párterápia megalkotója, könyvében a kötődés számtalan aspektusát emeli ki, melyeken keresztül hatást gyakorol a felnőttkori szerelmi kapcsolatokra.
Johnson, ahogy a felvezetőből is kiderült, hangsúlyozza, hogy a kötődés egy velünk született motivációs erő, melyet nem vetközünk le magunkról a gyerekkor végén, hanem egész életünk során jelen van a fontos másikkal való kapcsolatban. A mai, individualizációt erősen hangsúlyozó világban a kötődés sokszor patológiás függés színezetét kapja, miközben az autonómia és a biztonságos függés megfelelő aránya szükséges és nem beteges hozzávalója egy párkapcsolatnak. Jól kirajzolódik e mondat mögött a párhuzam a gyerekkori autonómia törekvések és a szülőn való érzelmi tankolás jelenségével. A kötődés ugyanis jó esetben érzelmi bázis, menedék, ahova visszahúzodhatunk, ha a világ szorongatóvá, félelmetessé, bizonytalanná válik. Ahogyan ideális esetben gyermekként a szülőhöz fordulhat a gyerek biztonságért és szeretetért, úgy egy jól működő párkapcsolatban is vígaszt és biztonságot nyújt a másik jelenléte. Ha pedig ez nem történik meg, akkor a másik elérhetetlensége fájdalmas, szorongató élmény, ami magányossá és sérülékennyé teszi a biztonságra vágyó felet.
A biztonságos alap lehetővé teszi a világ felfedezését, az egyéni igények kibontakoztatását és az új tapasztalatok beépítését az “énbe”, miközben vissza is húzódhatunk, ha megterhelővé válik a komfort zónából való kilépés. A gyermek is hasonlóan lépked a világban, időnként orra bukik, de szülője bíztató jelenléte és támasza újbóli próbálkozásokra sarkallja. A kudarc, a félelem, a negatív tapasztalatok és a bizonytalanság mind olyan tapasztalatok, amelyek újból és újból előhívják a kötődési szükségletet, és ha ez a szükséglet válaszra talál, akkor a kapcsolatban kialakul az az élmény, hogy biztonságban vagyok.
A biztonságot az érzelmi elérhetőség és a válaszkészség adja meg. A másik empatizál azzal, amit megélek, érzelmi síkon tud kapcsolódni hozzám és ennek megfelelően válaszol az igényeimre. Amikor ez a válaszkészség gyakran elmarad, a bizonytalanság élménye veszi át az irányítást.
Nehéz kérdés persze, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. A biztonságosan kötődő gyermek azt tanulja meg, hogy az emberek megbízhatóak és lehet rájuk számítani. Ezzel az alapvetéssel indul el az életbe, és ezzel már önmagában erőteljes hatást gyakorol a kapcsolatai kimenetelére. A bizonytalanul kötődő gyermek gyanakvó, bizonytalan felnőtté válhat, aki akár a semleges vagy ártalmatlan viselkedést is veszélyesnek vagy fenyegetőnek élheti meg, ami negatív hatást gyakorolva a kapcsolatra olyan folyamatokat indíthat be, mely végsősoron önigazolásként is szolgál a kezdeti gyanakvásra és bizonytalanságra.
Mindannyian sokféle csomagot cipelünk életünk során, ugyanakkor személyiségünk nagymértékben rugalmas. Nem kell beletörődnünk gyerekkori sérüléseinkbe, mert felnőttkori pozitív kapcsolati élményeink képesek a gyerekkori élményeket is gyógyítani és új utakat nyitni a teljesebb emberi kapcsolatok felé.
Ha kíváncsi rá, hogy párkapcsolatában hol tartanak az érzelmi biztonság felé vezető úton, töltse ki a párkapcsolati érzelmi biztonság kvízt.
