A szeretni és szeretve lenni tűnhet úgy, mintha két igen hasonló érzés lenne, mégis abban nagyon eltér, hogy az egyik ösztönösen belőlünk fakad, míg a másikért tennünk is kell. Gondolkodás nélkül vagyunk képesek szeretni a családunkat, a szüleinket, párunkat, gyermekünket, vagy a barátainkat is. Viszont az, hogy minket szeressenek, ugyanolyan jelentős szükségletünk, és ezért nap mint nap teszünk is. Nem feltétlenül tudatosan, hanem néha érdekes módon pont azzal biztosítjuk a felénk áradó érzelmeket, hogy kimutatjuk a másik felé megbecsülésünket, lojalitásunkat, ragaszkodásunkat, és mindent, ami a szeretet komponense lehet. Becsületesen dolgozunk, hogy főnökünk elismerje munkánkat, ajándékot veszünk testvérünk születésnapjára, felhívjuk barátunkat, hogy megkérdezzük tőle, hogy van, vagy megöleljük párunkat, mikor hazaér a munkából, hogy érezze, szeretjük őt. A hangsúly pedig – jól figyeljünk – az ’érezze’ szón van, mivel ha jól mutatjuk ki érzéseinket, a másik személy szívéhez tényleg el tudunk jutni, és ez az érzés az, ami megnyomja benne az ’én is szeretlek’ gombot. És mindez képes elindítani egy olyan spirált, amiben ha jól vagyunk benne, képesek vagyunk fenntartani kapcsolatainkban a szeretet és a szeretettség érzését is.
Feltankolni a szeretettankot
Biztosan feltűnt a kedves Olvasónak az, hogy többször is használtam a ’jól csinálni valamit’ megfogalmazást. Elárulom, nem hiába. Van egy elképzelés a pszichológiában, miszerint minden ember rendelkezik egy szeretettankkal. Pont úgy, mint ahogyan az autók üzemanyagtartállyal. Akkor tudunk jól működni az életben, ha ez a tank tele van, mert amint kezd kifogyni, valami elkezd változni bennünk. Észre sem vesszük, hogy hol állunk a szeretettség érzésében, de azt tudjuk, hogy egyre szomorúbbak, tehetetlenebbek, erőtlenebbek vagyunk. Nehezebben mennek a mindennapi teendők, ingerlékenyebbek vagyunk, és kevesebbet tudunk adni párunknak is. Mígnem eljutunk addig, hogy a tank kiürül, és azt már nem tudjuk nem észrevenni. Felvillan agyunkban a piros lámpa, és óhatatlanul figyelmeztet minket arra, hogy baj van. Ekkor jövünk rá, hogy életünkből hiányzik valami eszenciális, ami nélkül nem lehet boldogan létezni. Jelen cikkem és az ezt követő sorozat célja bemutatni, hogy hogyan vegyük észre, ha saját vagy párunk szeretettankja kifogyóban van, és ami még fontosabb, hogyan tudjuk azt csordultig tölteni úgy, hogy visszakerüljünk abba a spirálba, ahol mindenki megkapja a neki járó szeretetet.
Szerelemből szeretetbe:
Mikor alábbhagy a kezdeti euforikus szerelmi láz, kitisztul a köd, kapcsolatainkban is hirtelen élesebbé válnak a kontrasztok. Ismerősek lehetnek esetleg az olyan érzések, mint az „olyan, mintha eltávolodtunk volna egymástól”, „szinte nem is ismer engem”, „nem tudja, hogy mire vágyom”, „mást akarunk az életben”. Aztán mikor verbalizálásra kerül a sor, jönnek az alábbi mondatok, persze más-más kontextusban:
Már megint a barátaiddal mész focizni, én meg ülhetek itthon egyedül!
Bezzeg a Szilvinek mindig vesz a Zoli virágot!
Szerintem te nem is tartasz engem semmire, mert csak magaddal törődsz!
Mindent egyedül csinálok itthon. Mosok, főzök, takarítok, te meg csak ülsz egész nap a TV előtt!
Olyan vagy, mint egy fadarab, nem engeded, hogy megöleljelek!
A témához elengedhetetlen megragadni egy fontos jelenséget kiegészítésképpen: a fenti mondatok mindegyikében láthatjuk, hogy hajlamosak vagyunk úgy megfogalmazni hiányunkat, gondjainkat, hogy a másik hibáztatásával indítunk. Te így, te úgy, te bezzeg nem! Ez azért nehezíti meg a dolgunkat, mivel ösztönösen a másik fél védekezésre készül fel, és nehezebben fogadja be a tényleges kérésünket, igényünket. Próbáljuk ki a jövőben, mennyivel könnyebben vagyunk képesek megbeszélni egy témát párunkkal, ha saját szemszögből közelítünk meg egy kérést. Hiányzol, szeretném, ha többet lennél velem. Néha annyira boldoggá tennél, ha virágot hoznál, mert akkor igazán érezném, hogy nő vagyok melletted. Hiányzik az érintésed, és ha nem ölelsz meg, én úgy érzem, hogy nem szeretsz. És más sok-sok példát lehetne írni, amivel vita nélkül adhatjuk kedvesünk tudtára, mire vágyunk.
Ahhoz, hogy jól tudjunk szeretni, meg kell találni saját és párunk szeretetnyelvét
A fenti példamondatok mind-mind azt jelzik, hogy ürül a szeretettankunk. Hiányzik valami, amit nem kapunk meg. És úgy gondoljuk, hogy ha sikerülne elérnünk célunkat párunknál, jobban éreznénk magunkat. De biztosan attól lennénk boldogok, ha ő nem menne többet focizni, többször venne virágot, kisebb lenne az önbizalma, vagy levinné a szemetet, netán hagyná, hogy többet ölelgessük őt? Nem az inkább a gondunk, hogy több időt szeretnénk magunknak, figyelemre vágyunk, elismerésért sóvárgunk, vagy több ölelést szeretnénk kapni, mert attól úgy éreznénk, hogy fontosak vagyunk neki? Mi van, ha minden duzzogás, puffogás és zsörtölődés csupán egy nagy-nagy felkiáltójel a kapcsolatunkban, ami arra mutat rá, hogy nem egy nyelvet beszélünk párunkkal?
Biztosan előfordult már olyan is, hogy mikor valakinek panaszkodtunk a párunkra amiatt, hogy mit nem csinál, akkor a minket hallgató barátunk, barátnőnk így reagál: „Jó, igaz, tényleg nem szép, hogy (pl.) nem vesz neked soha virágot, de hát annyira sokat segít neked a háztartásban, még főz is. Ez azért nagyon ritka ám!"I lyenkor értetlenül állunk ott, és gondolhatjuk azt is, hogy hogyan lehet az, hogy nekünk ez mégsem elég, mikor a kívülállók nem látnak semmi hibát a kapcsolatunkban. Ugyanez előfordulhat saját társunknál is, hogy ő elkezdni bizonygatni, hogy attól még, hogy (pl.) ő nem bújik össze elalvás előtt, még nagyon is szeret minket, hiszen amikor teheti, minden szabadidejét velünk tölti. llyenkor válik érezhetővé, hogy különböző nyelvet beszélünk. Míg párunk a szeretetét a minőségi idő megteremtésével fejezi ki, addig mi a testi érintésekből érezzük leginkább, hogy szeretnek minket.
Gary Chapman, a kommunikáció-pszichológia egyik úttörőjének nagy felfedezése az, hogy minden ember számára van egyfajta szeretetközlés, szeretetnyelv, amelyre gyermekkori neveltetése során, környezetétől és élettapasztalatainak következtében ráhangolódott. Ezt a nyelvet használva mutatja ki párja felé az érzéseit, és ugyanezen a csatornán várja ő is a szeretetet. De vajon mi biztosítja azt, hogy egy teljesen összeillő pár ugyanazt a szeretetnyelvet beszéli-e?
Mindenki másból érzi, hogy szeretik őt:
Szívességek - Testi érintés - Ajándékozás - Minőségi idő - Elismerő szavak
Attól még, hogy egy pár egy hullámhosszon van, nem feltétlenül van ugyanarra, ugyanolyan mértékben szükségük. Létezik 5 olyan gesztus, amelyből mindannyian képesek vagyunk szeretetet meríteni, hiszen ki nem örült még például egy kis segítségnek a ház körül, egy nagy ölelésnek, mikor hazaér, valami kis meglepetésnek, egy jó beszélgetésnek vacsora közben vagy éppen egy megérdemelt dicséretnek a szeretett személytől? Ezek közül is általában dominál egy, amelyből ha sokat kapunk, szeretettankunk képes jólesően megtelni. Olyan is előfordulhat, hogy valamelyikre mi nem tartunk átlag fölötti igényt, míg párunk pont abból érzi igazán, hogy szeretjük őt. Ez a felismerés viszont fordulópont lehet a kapcsolatunk javításában.
Számos példa van arra, hogy egy kapcsolatban elbeszélnek egymás mellett. Nem egy házasság megy tönkre amiatt, hogy a benne élők nem érzik szeretve magukat. Lehet, hogy eddig mi sem a legjobb szeretetnyelvet használtuk a kapcsolatunkban. Azonban ha ezt már felismertük, képesek lehetünk megtalálni párunkkal közösen az egymáshoz vezető utat, hogy aztán csordultig tölthessük egymást elismeréssel, boldogsággal, ragaszkodással, megbecsüléssel, és még megannyi pozitív érzéssel, amik mind a szeretet tartozékai.
Következő cikkeimben igyekszem feltárni az 5 szeretetnyelvet, illetve azt, hogy hogyan találjuk meg sajátunkat és párunkét is.
Hosonló cikkek a témában:
Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!
