Mi az EQ, és hogyan fejleszthető?
2018. január 08. írta: M. Steinbach Annamária

Mi az EQ, és hogyan fejleszthető?

Mikor intelligenciáról beszélünk, hallunk, hajlamosak vagyunk azonnal a logikai és ismeretalapú tudásra gondolni, pedig nem szabad elfelejteni, hogy a sikeres és elismert ember nem feltétlenül csak az, aki pillanatok alatt old meg matematikai és nyelvi feladatokat, hanem az is, aki egy adott területen kimagaslóan jól működik. Legyen szó praktikus képességekről, kreatív vagy logikai, analitikus gondolkodásról, van egy képesség, amely nélkül nagyon nehéz boldogulnánk az emberi kapcsolatokban és elveszve éreznénk magunkat ismerkedéskor, együttéléskor vagy bármely nagyobb csoport, társaság részeként.

Ez pedig az érzelmi intelligencia. Annak ellenére, hogy ez a képességünk a népszerű, kiegyensúlyozott és olajozott, társas működésünk egyik alapköve, sőt, kutatások bizonyítják, hogy a sikeres és eredményes élethez fontosabb, mint a magas IQ, mégis sehol, senkit nem érdekel, ki, hogyan boldogul az érzelmek „katyvaszában”. Az IQ-val ellentétben sehol sem alapvető elvárás, senki sem foglalkozik vele, és az érzelmi intelligencia fejlesztése talán az emberek többségének fejében még csak meg sem fordult (eddig).

Mi tehát az EQ?  Hogyan fejleszthető? Milyen előnyünk vagy akár hátrányunk lehet a nagyon magas vagy éppen nagyon alacsony érzelmi intelligencia miatt? És hogyan tudjuk mérni a sajátunkat? Alábbi és következő két cikkünk az alábbi témákat boncolgatja.

A mai, racionális világban leginkább úgy hisszük magunkról, hogy döntéseink mozgatórugója mindig valami logikára, ésszerűségre való törekvés. Holott, napjaink nagy részében automatikus üzemmódban működünk, és észre sem vesszük, mennyire befolyásol minket és döntéseinket mások viselkedése és saját érzelmi reakciónk. Tehát közel sem vagyunk annyira ésszerűek és logikusak, mint azt hinnénk. Így nem árt, ha képesek vagyunk az érzelmek világában jól tájékozódni. A magas EQ-tól leszünk jó kapcsolatteremtők, jó társak, jó barátok, jó vezetők. Hatására tudunk jó problémamegoldóvá, jó stressz-megküzdőkké, jó csapatjátékossá válni akár a sportban, vagy bármely közösségben.

Az érzelmi intelligencia egy képesség, amely lehetővé teszi, hogy felismerjük és megfelelően kezeljük saját és más emberek érzelmi reakcióit. Egyszerűbben fogalmazva lényegében azt mutatja, hogy mások hogyan érzik magukat a társaságunkban. Ehhez arra van szükségünk, hogy át tudjuk érezni és meg tudjuk érteni mások érzéseit, és képesek legyünk rájuk jól reagálni. Jól látható, hogy mindehhez az is kell, hogy saját hangulatunkat is jól tudjuk észlelni, képesek legyünk felismerni, hogy azok az érzések, amiket megélünk, mivel indokolhatóak, és ha szükség van rá, akkor kontrollálni is tudjuk önmagunkat. Azok, akiknek magas az EQ-ja, könnyebben alakítanak ki kapcsolatokat, és mások nagyon szívesen töltenek velük időt, mert senkit sem fog meglepni az a tény, hogy az értő figyelem mindenkinek nagyon jól tud esni.         

Fejleszthető?

Az érzelmi intelligencia részben velünk születik, de nagyrészt megtanuljuk, fejlődésünk során elsajátítjuk a képességet, hogy miként ismerhetjük fel mások reakcióit és saját érzelmeinket. A jó hír viszont az, hogy az EQ egy olyan képesség, amelyet megfelelő tudatossággal fejleszteni is tudunk.

Az első lépés ahhoz, hogy másokat értsünk az az, ha először önmagunkat tanulmányozzuk. Figyeljük meg saját reakcióinkat, érzelmi ingadozásunkat. Azt, hogy mikor, milyen hatásra, hogyan reagálunk, és próbáljuk magunknak verbalizálni is. Ha például valaki megbánt minket, fogalmazzuk meg magunkban: „Sértett vagyok, de miért is? Talán csalódottnak érzem magam, mert azt hittem, fontos vagyok neki, és most úgy érzem, nem törődik velem?” Talán egyértelműnek tűnhetnek ezek a belső beszélgetések, de rengeteget tanulhatunk belőlük.

Második lépésként fejezzük ki hangosan is az érzelmeinket, de a megfelelő önkontrollal. Tehát nem ömleszthetjük rá másokra az érzéseinket mindig, mindenhol, bármi áron. Itt persze senkit sem elfojtásra ösztönöznék, csupán saját érzelmeink és a másik fél érzelmi állapotának ismeretének jelentőségét hangsúlyozom. Először vizsgáljuk meg saját reakciónkat, majd csak ezt követően tálaljuk a véleményünket. Ha megbántva érezzük magunkat, ne kezdjünk vádaskodásba, hanem saját szemszögből fogalmazzuk meg érzéseinket. Ha lehet annyira letisztult formában, amennyire csak lehet.

Végül, de nem utolsó sorban ott van az a bizonyos empátia, amely képessé tesz elképzelni és átérezni mások érzelmeit, hogy ezáltal jól tudj reagálni az érzéseire. És igen, ez is tanulható bizonyos határokon belül. Bátran meg lehet kérdezni a másikat, hogy mit érez, ha úgy látjuk, ideges, szomorú vagy elkeseredett. Maga a kérdés is azt mutatja, hogy a kérdezőt foglalkoztatja a másik személy állapota. Ezek az érdeklődések közelebb vihetnek minket mások érzelmeinek megértéséhez.

Az EQ jelentőségének újraértelmezése napjainkban is aktívan zajlik, mivel újabb és újabb kutatások jelennek meg a téma fontosságával kapcsolatban. Úgy tűnik, a magas EQ rengeteg pozitív hozadékkal rendelkezik mind a pszichés, mind a fizikai jóllét területén. Ami ennél is meglepőbb, hogy nem egy hátránya is van a magas érzelmi intelligenciának. Ezekről, és arról, hogy hogyan állapítható meg az érzelmi intelligenciánk mértéke, cikksorozatunk következő részében lehet olvasni.

 

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr7913559473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakférfi 2018.01.08. 18:30:49

A nagy erény nem jótékonykodik, ezért jó.
A kis erény jótékonykodik, ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik, nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög, erővel cselekszik.
A szeretet cselekszik, eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög, erővel cselekszik. A tisztelet cselekszik, s mert nem viszonozzák, kényszerít a tiszteletre.
Ezért: az út ha elvész, itt az erény az erény ha elvész, itt a szeretet, a szeretet ha elvész, itt az erkölcs, az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet. A tisztelet a hűség és bizalom hiánya, a zűrzavar kezdete. A külső tudás az út virága, a belső tudatlanság kezdete. Ezért az igaz ember a valódit akarja és nem a látszót, a gyümölcsöt akarja és nem a virágot, a közelit akarja és nem a távolit.
Lao Ce
:)
EQ?
A magas EQ-tól leszünk jó kapcsolatteremtők, jó társak, jó barátok, jó vezetők. Hatására tudunk jó problémamegoldóvá, jó stressz-megküzdőkké, jó csapatjátékossá válni akár a sportban, vagy bármely közösségben."

Van némi ellentmondàs.
Ugyanis.

"Rang, vagy élet: melyik főbb? Kincs, vagy élet: melyik több? Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetőbb? Aki sokat szerzett, sokat vesztett; aki sokat gyűjt, több kárt szenved. Aki megelégszik, kudarc nem éri, aki megtorpan, veszély nem éri, a maradandóságot éli."

Kell még némi kutatàs hogy ugyanúgy gondolkodjunk mint a bölcs.
:)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2018.01.10. 08:56:29

:: a sikeres és eredményes élethez fontosabb, mint a magas IQ

Én is ezzel próbálkoznék, ha egyszer buta lennék, kellene valami, amitől magasabb rendűnek érzem magam :)
süti beállítások módosítása