Álomfejtés: út a titkok világába
2017. május 24. írta: FBEP_PSY

Álomfejtés: út a titkok világába

a_lom.jpeg

Az álom a tudattalanhoz vezető királyi út- mondta Freud. Talán nem lehetünk ennyire magabiztosak az álomvilág mindenhatóságát illetően, de annyi bizonyos, hogy a minket komolyan foglalkoztató események, érzelmek megjelenhetnek álmainkban nyílt vagy szimbolikus formában. Alvás állapotában tudatunk is szunnyad. Az egyébként őrt álló egonak, aki normál esetben gondoskodik kellemetlen késztetéseink elhárításáról, az éjszaka leple alatt lankad a figyelme, és olyan gondolatok törnek felszínre, amelyekkel tudatosan nem akarunk vagy nem merünk foglalkozni.

Így lehetséges az, hogy egy-egy álom után, reggel felébredve, kellemetlen érzések lakoznak bennünk. Tényleg ilyen fontos ez nekem? Valóban így érzek? Még mindig annyira hiányzik? Hasonló kérdések futnak át gondolatainkban, amelyekre a választ sok esetben a tudattal karöltve ismét elfojtunk, de az is lehetséges, hogy elkezdjük vizsgálni, hogy miről is van szó.

Álmaink sokszor egyértelmű vágyteljesítő vagy félelmet megtestesítő tartalommal bírnak és megfejtésük is meglehetősen könnyű. Ilyen a hiányérzetet előhozó álom egy rég elveszett barát megjelenéséről, vagy egy traumatizáló esemény újra álmodása. Ide tartoznak azok a tipikus álmok is, hogy megnyertük az ötös lottót vagy egy csodálatos trópusi helyen nyaralunk. Álmaink ilyenkor direkt módon utalnak vágyainkra, félelmeinkre, hiányainkra.

Az álom ugyanakkor sok esetben nem bír ilyen egyértelmű üzenettel, csak szimbolikus szinten jelenik meg a tartalom, és az átvitt értelmet kell átültetnünk életünk konkrét eseményeire, hogy megértsük, mit üzen nekünk.

Néhány izgalmas álom, ami gyakran fordul elő:

Híresség az álomban

Az, hogy melyik hírességgel álmodunk, rámutathat azokra a tulajdonságokra, amelyeket elismerünk, kedvelünk, de azokra is, amelyekre vágyunk. Híres topmodellel álmodni utalhat saját külsőnkkel való elégedetlenségünkre, férfiként kisebbségi érzésre egy nagyon szép nő mellett, de a szakterületünkön kutató híres professzor álombeli felbukkanása, megmutathatja azt, amire szakmailag vágyunk. Összességében az elismerési igény domináns jellemzője a csillogó élettel rendelkező hírességgel való álmodás során.

Megcsalás

Ne ijedjünk meg, az álombeli megcsalás nem jóslat! Sokszor pusztán arról van szó, hogy társunk olyan dologgal tölti ideje jelentős részét, amelybe nem tudunk bekapcsolódni és hiányzik az intenzívebb figyelem. Ugyanakkor, ha jellemző a kapcsolatra a bizalom hiánya, akkor az fel is erősítheti az átélés intenzitását.

Üldöztetés     

chased-vs-pursued.jpegAz emberek jelentős része számolt már be arról, hogy álmában üldözték. Bár sok esetben nehéz visszaidézni egy-egy álom tartalmát, az üldöztetés élményére feltehetőleg azért emlékszünk intenzíven, mert nagyon erőteljes szorongással jár. Valódi jelentése általában nem a tényleges üldöztetéstől való félelemben lakozik. Inkább arról van szó, hogy valami elől menekülünk, amivel szembe kellene néznünk. Az álom segíthet tudatosítani, hogy van egy olyan kapcsolat, munka vagy egyéb terület az életünkben, amely több figyelmet érdemelne, de mi mégis homokba dugjuk a fejünket, megfutamodunk a szembenézéstől.

Emberek az álomban

Az álmainkban megjelenő emberek gyakran énünk különböző részeit testesítik meg, vagy azokra a karakterekre mutatnak rá, amelyeket érdemes lenne fejlesztenünk. Ha konkrét emberrel álmodunk az rámutathat viszonyulásunkra az álmodott személyhez, vagy olyan problémákra a kapcsolatban, amelyekkel foglalkoznunk kell.

Fogaink kihullása

A szakértők nagyon eltérő állásponton vannak a fogvesztés álombeli megjelenése kapcsán. Egyesek szerint a fogak az erő és magabiztosság jegyei, és olyankor álmodunk fogaink kihullásáról, amikor egy tényleges átélt helyzetben kicsúszik a lábunk alól a talaj és bizonytalanná válunk. Más szerző szerint a foghullás rossz kapcsolatra utal, míg megint mások a fogvesztést nőknél a terhesség iránti vágy megnyilvánulásának tekintik, férfiaknál pedig a szexuális ingerlés iránti sóvárgásra utal.

Vizsgahelyzet

vizsga.jpegA vizsgához kapcsolódó szorongás jellemzően maximalista emberek álmaiban jelenik meg. Mivel az iskolában elvárt teljesítmény párhuzamba állítható a munkahelyi nyomással, ezért az ilyen álom általában az álmodó munkahelyi megküzdési nehézségeire utal.

Homoszexuális álom

Bár sok heteroszexuális férfi megijed, ha szexuális tartalmú álmában férfival van együtt, de ez nem jelenti, hogy az álmodónak homoszexuális késztetései lennének ébrenlétben. Sokszor egyszerűen azt szimbolizálja, hogy az álmodó megtanulja elfogadni magában férfias és nőies oldalait egyaránt. A másik tipikus eset, amikor párunk rólunk szex közben alkotott elképzeléseit vetítjük ki álmunkra, vagyis a megjelent férfi arról szól, ahogyan feltételezésünk szerint párunk lát bennünket intim helyzetben.

Bénulás, magatehetetlenség

Talán kevesen tudják, de a test valóban elernyedt, “bénult” állapotban van az álom során, ami megakadályozza, hogy végrehajtsuk álmunkban elképzelt tetteinket. Ugyanakkor a bénultság állapota az álomban, azt is jelentheti, hogy úgy érezzük, nincs kezünkben életünk kormánya, és csak nézőként asszisztálunk eseményeihez.  

Halál

Bár a halálról szóló álmot rendszerint negatívnak éljük meg, a legtöbb esetben pusztán arra utal, hogy egy korszak lezárult, valami fontos véget ért. Ugyanakkor a vég mindig kaput nyit egy új lehetőségnek, és ebben segít az elengedés, vagyis, ha képesek vagyunk túllépni a múlton. 

Repülés

repu_le_s.jpegAzt álmodni, hogy repülünk, szintén az életünk felett érzett kontrollra utal, illetve arra, hogy mennyire érezzük magunkat magabiztosnak céljaink elérésében. Az álomban megélt szárnyalás eufórikus érzéssel jár, viszont, ha úgy érezzük, hogy folyamatosan a föld felé tartunk, akadályokba ütközünk, azt jelezheti számunkra, hogy bár megvan a kezdő löket, de mindig jelen van egy kis bizonytalanság, ami visszahúz minket a földre.

 Ház

Az álomban megjelenő ház sokszor az álmodó elméjét szimbolizálja. Az egyes szobák a tudatosság különböző szintjeit jelképezik, amelyben a pince általában a tudattalan, az elfojtotani kívánt részünk, a hálószoba pedig az intimitás, a közelség tere.

„Elaludtam”

Ha álmunkban arra riadunk, hogy elaludtunk, miközben fontos dolgunk lett volna, az általában túlterheltségre, feszített munkatempora utal. Jelzi, hogy érdemes lenne kicsit lassítani. Olyan értelmezése is van ennek az álomnak, hogy ne tegyünk felelőtlenül olyan ígéretet, amit nem tudunk tartani, ne mondjunk mindenre igent, hanem álljunk ki magunkért.

Meztelenség

Meztelennek lenni az intim szféránkon kívül kiszolgáltatott érzés. Erre a pszichés és érzelmi kiszolgáltatottságra utal, amikor teljesen oda nem illő helyzetben jelenünk meg álmunkban ruha nélkül. Ilyenkor az egyébként szociális kapcsolatban megjelenő oldalunk, a homlokzat, nem véd minket a tekintetektől és esendővé válunk.

Ha nem is vehetjük mindig készpénznek az álmokat, de a reflektor, amely által az álom egy-egy gondolatot, kapcsolatot megvilágít, segíthet nekünk abban, hogy felismerjünk vágyainkat, félelmeinket, életünk egyes problémás területeit, amellyekkel érdemes foglalkoznunk. Jó hír, hogy a tudatosság útjára lépve elkezdhetünk dolgozni tudattalan késztetéseinken, szembenézhetünk félelmeikkel, és  önismerettel gazdagodva egy teljesebb élet útjára léphetünk.

 Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

 

Forrás:

http://mentalfloss.com/article/55442/12-common-dreams-and-what-they-supposedly-mean

https://www.dreamscloud.com/en/dream-dictionary/symbol/lgbt

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr2912535983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem leszünk gyarmat ! 2017.05.24. 20:57:02

Nekem egyszer Sharon Stone jelent meg álmomban, leült az ágyam elő, rövid miniben, magassarkúban és ujatlan blúzban. Úgy ülve egy magasívű combkeresztezést mutatott be, és azt mondta nincs rajta bugyi :) :) :)

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2017.05.25. 00:18:54

én még közel 20 év után is rendszeresen az általános iskolámmal álmodok, kb kétheti, havi rendszerességgel. Felébredés után mindig kétségbeesett vagyok, de a tudat megnyugtat, hogy csak álom volt. Néha a visszaalvástól is félek, mert attól félek, hogy ott folytatódik az álom, ahol abbamaradt.

Meddig tart még? Mikor ér véget a mindig is utált általános iskola?

M. Steinbach Annamária 2017.05.25. 11:28:58

@Balogh Zsolt: A kérdés inkább az, hogy milyen érzelmet/félelmet szimbolizál Ön számára az általános iskola? Félelem az elnyomástól? Megszégyenítés? Nehéz beilleszkedés? A "nagyok világa" (=tanárok) maradandó sebet képes hagyni egy épphogy a szülők keze alól kikerült, sokszor kapaszkodók nélküli gyermekben. A felnőttkori álmok azonban nem feltétlenül a gyermekkori élmények feldolgozatlanságát jelentik, hanem például az általános iskolában kialakuló komplexusok, félelmek felnőttkori analógiáit. Pl.: Ha valakivel gyakran éreztették a tanárok, hogy nem elég jó, egy felnőttkori, párhuzamos élethelyzet (pl. tanár-diák kapcsolat helyett főnök-beosztott) ugyanúgy kiválthatja ezeket a komplexusokat. Álom formájában pedig ez megjelenhet akár egy iskolai szituációként is. Ehhez hasonlóan sajnos nagyon sok negatív élményt hozunk gyerekkorunkból.
A lényeg, hogy mi az az érzelem, amit Ön ébredéskor intenzíven érez? Ezután érdemes belegondolni, hogy jelenlegi életében mikor érez hasonlókat. Ott érdemes kutakodni.

Nj Tommy 2018.05.15. 14:05:56

Ami a mai nap álmodtam az kegyetlen volt és elég nagy félelmet tett bele. Egy házban zajlott az egesz. Álmom: A párom szülei vettek egy házat. Majd én és a párom illetve a szülei és a bátyám költöztünk oda. Az el helyezkedesunk ugy volt hogy 3 szoba volt az eggyikbe én és a párom voltunk a másikban a párom szülei és végül a 3 dik ba pedig a bátyám. Az ő szobája valahogy más volt. Olyan kis gyerekek voltak benne vele eggyütt akik valahogy úgy ereztem hogy a rokonságunkba tartoztak. Ezek a gyerekek nem voltak max 6 évesek. De legalább 10 en. Az első délután el mentem a párom szüleivel vásárolni. És az utcán sétálva ki volt rakva egy nagy láda rengeteg arany gyűrűvel ékszerrel. Persze eggyik sem volt valódi. És az anya meg kérdezte tőlem hogy evvel szeretném el venni a lányukat? És én azt mondtam hogy nm mert amivel én kérem majd meg a kezet az igazi arany lessz. Erre csodálkozva rám nézett. Majd meg le ültünk egy kávézó elé és vártuk hogy a párom meg érkeztem a busszal. De én rettentő ideges voltam mert ereztem hogy hihetetlenül nagy a baj...
Majd mikor meg érkezett a busz egy kisebb kép rebbent be hogy a terhes páromat egy fekete no hasba fogja szurni egy késsel majd ahogy ki nyitódott az ajtó azonnal fel leptem és meg láttam a hata mögött a fekete nőt. Egyből le rántottam a párom a busz lépcsőjén és a fekete nőt pedig hasba rúgtam de nem jött utánunk. Majd el jött az este és bátyám ugy tervezte hogy csapunk egy bulit. Báttyam szobájába mentünk át mind annyian kivéve a párom szüleit ők masnapi dolgozás miatt le feküdtek aludni. Amikor halhattuk a zenét az apja fel jött és kiabálni kezdett én pedig rá szóltam bátyámra hogy ezt mondtam nem lessz jó vége tessek mi lett belőle. És a párom bátyámhoz húzta magát én pedig erre fel basztam magam és el húzódtam tőlük az ágy másik végébe. Majd a gyerekek el tűntek és nem láttam őket. Végül egy hangos zajt hallottunk a földszintről és le rohantunk a párommal. De bátyámat a szobájába hagytuk. Az szüleik ajtaja előtt altunk az annával együtt. Az anya ki róhat a szobából és érthet ő hogy miért. Egy nagy csattanást hallottunk és mind a 3 -an bátyámhoz szaladtunk de mire be értünk a szobájába addigra a falon volt fel csatanva és tiszta ver volt minden ó pedig halott. Le rohantunk a szülei szobájához és ujra az ajtó elé altunk de akkor láttuk hogy egy nagyon erős fény szűrődik ki az ajtó alján tetején és minden egyes résen. Hallottunk bentről valami hangos és egyre hangosabb üvöltést. És ahogy a hang közeledett ki küldtem a párom és anyát és szaladtam utánunk a kocsi fele. Be ültünk az autóba és ahogy tudtam nyomtam a gazt. De sajnos nem sokáig mert egy 100-150 méteren belül egy sötét vékony csúnya nő alt a kocsi előtt de valahogyan nagyon illesztő volt mert nem teljesen emberi -formája volt de ezt csak egy pillanatra láttam mert a nagy sebesség miatt el ütöttem. És itt ébredtem fel. Vége.
süti beállítások módosítása