Egyre több helyen hangzik el a nárcizmus szó, egyre több emberre aggatjuk a nárcisztikus tulajdonságot. Valójában a szó és a hétköznapi nyelvben előforduló jelentései sokak számára tisztázatlanok lehetnek. Tényleg tartsunk a nárcisztikus személytől vagy csupán egy újabb, túlmisztifikált jelenségről van szó? 

Gyakran elhangzó kérdések a nárcizmusról:

Mit jelent pontosan, hogy valaki nárcisztikus? Mitől több ez a tulajdonság annál, hogy valaki szimplán jól érzi magát a bőrében, van önbizalma, és elégedett önmagával?

Az a jó, ha bizonyos mértékig felismerjük magunkban a nárcizmust. Ugyanis, elmondható, hogy hétköznapi értelemben mindannyiunk személyiségében megbújik egy kis nárcisztikusság. Az egészséges ember ugyanis elfogadja, sőt mi több, az implicit egoizmus értelmében nagyon is szereti önmagát pozitívan megítélni. Tovább nézve, az egészséges társas lény lételeme, hogy megszerezze környezete elfogadását, elismerését. Ezeket együttvéve már meg is közelítettük a nárcisztikus személy hétköznapi értelemben vett jellemzőit. Gondoljunk csak bele, milyen lenne olyan bőrben élni, aminek jobban esne a kritika, mint a lelket melengető nagyratartás? Az egészséges önbizalom, helyzettől függő egocentrizmus és bizonyos szintű nárcizmus szinte elengedhetetlen.

Akkor miért van mégis annyira negatív hangzása, ha valakire azt mundjuk, hogy nárcisztikus? Miért halljuk egyre többet ezt a szót? Egyre több a nárcisztikus ember?

Ahhoz, hogy a modern világban érvényesülni tudjunk, jelen kell lennünk, mégpedig mindig, mindenhol a legjobb formánkban. Ez egy verseny önmagunkkal. Ha csak felmegyünk egy közösségi média (Facebook, Instagram..) oldalára nézelődni, mindegy, hogy amúgy a valóságban mennyire vagyunk a legszebbek/legjóképűbbek a suliban, a legokosabbak a munkahelyen, a legfáradhatatlanabb anyukák/apukák otthon, mindig lesznek szebbnek, okosabbnak, „szuperanyubbnak” tűnő nők és sportosabbnak, sikeresebbnek, "alfahímebbnek" tűnő férfiak, akik magasra teszik a lécet. Mit csinálunk ekkor? Olyan képet posztolunk, ahol mi leszünk a „legeslegek”, hogy inkább más járjon a mi csodánkra. Ez a modernkori nárcizmus kialakulásának egyik kitűnő útvesztője, mivel önmagunk sérülékenysége miatt generálunk egy olyan folyamatot, ahol egyre inkább el kell távolodnunk valódi önmagunktól annak érdekében, hogy szerethetőek és megbecsültek lehessünk. És ez csak egy példa. És még nem is beszéltünk a modellek tükrözte etalonról és a nárcizmus fellegváráról, a celebvilágról vagy a politikai közegről. 

Hogyan lesz valakiből nárcisztikus személyiség?

Amit élesen el kell különíteni a fenti kategóriáktól, az a nárcisztikus személyiségzavar. Itt már egy komoly patológiás esetről van szó. A természetes személyiség ezen torzulása az, ami a köznyelvben használt nárcisztikus tulajdonságot annyira pejoratív hangzásúvá tette. Viszont élesen el kell különíteni a két jelenséget, mivel mikor személyiségzavarról beszélünk, már rég nem a pszichológiai értelemben vett egészség talaján járunk.

Maga a betegség egy önvédelmi reakció eredménye, és gyermekkorban kell a gyökerét keresni. Bár kutatások azt mutatják, hogy a gyermeküket kritika nélkül piedesztálra emelő szülők is a nárcisztikus személyiség kialakulását segítik elő, elmondható, hogy a hosszantartó, többnyire szülőktől vagy iskolatársaktól elszenvedett lelki és/vagy testi bántalmazás hatására fordulhat a személyiség a nárcizmus irányába.

Az eszköz és támogatás nélkül lévő gyermek azt gondolhatja, hogy a világon számára egyetlen megbízható személy létezik, mégpedig önmaga. Úgy érezheti, hogy nem kap elég szeretet, pozitív visszajelzést,  így a képzeletében működő belső hangtól kapja meg az annyira vágyott elismerést. ”Minek is mennél a többiekkel focizni, te úgyis százszor jobb vagy náluk, csak levernéd őket!” Mivel így sokkal könnyebb boldogulni, mint állandó sanyargatásban élni, így tűzbe dobja valódi énjét, majd kompenzálásként létrehoz magának egy új, részletesen megkreált, hamis ént. Ez az új személyiség szerethető és tökéletes. Csak nem valódi és instabil.

Ezért is beszélünk személyiség zavarról, mivel az ilyen embernek nincs stabil identitása. A vele élő személynek pont ez a képlékeny, állandóan változó hozzáállás tűnhet fel legelőször.

Mik egy ilyen ember legjellemzőbb tulajdonságai?

A továbbiakban nárcisztikus személyről, mint személyiségzavarban szenvedőről érdemes beszélni, mivel ahogy fent is említésre került, a hétköznapi értelemben vett nárcisztikusság életünk része. Valaki jobban szükségét érzi, hogy felfigyeljenek rá, valaki kevésbé.

A személyiségzavarral rendelkező nárcisztikus személy egyenesen lehengerlő. Úgy érzi, sokra hivatott a világban, szeretne mindenki fölött állni és rendelkezni. Szeret magáról beszélni, de ha partnerét érdekesnek tartja, őt is szívesen beszélteti. Grandiózus és ellenállhatatlan. Azért tűnik hitelesnek, mert ő is pontosan ezt gondolja magáról. Ezért is könnyű annyira beléjük szeretni. A kapcsolat elején a szerelmes azt érezheti, hogy megtalálta a Nagy Ő-t, a hiányzó láncszemet, az ő kis lyukas zsákjának a gyönyörű foltját. Miért érzi ezt? Mert a nárcisztikus személy olyan, mint egy puha gyurma. Ha szeretne valakit megszerezni, olyanná válik, mint maga a személy, vagy olyanná, amire szerelmének tárgya pontosan vágyik.

A gond ott kezdődik, ha az amúgy is állandóan más fókuszt kereső nárcisztikus megunja a jelenlegi párját, mert talál egy „jobbat”. Merthogy neki mindig van jobb, de soha sincs elég jó. Ekkor a gyurma átalakul az aktualitásoknak megfelelően, és a tündérkirályfi átalakul békává. Ilyenkor látják meg többnyire benne a szabályokra fittyet hányó, negatív kritikára agresszívan reagáló, és állandóan magáról beszélő személyt, akinek szokása partnerét szép lassan alárendelt pozícióba helyezni.

Ha valakinek nyilvánvalóvá vált, hogy rendelkezik nárcisztikus vonásokkal, mit tegyen? Elnyomja? Egyáltalán okozhat ez problémát?

Ha valaki egészséges mértékű nárcizmust fedez fel magán, akkor arra érdemes odafigyelnie, hogy környezete hogyan rezonál az ő viselkedésére. Amíg a fontos emberek jól reagálnak hosszútávon, addig nincs gond. Sajnos, ha valaki önmagában a betegség szintű nárcizmust fedezi fel, nem akar majd ezen változtatni. Ő így szereti önmagát, és ettől lesz ő több, különlegesebb, egyszóval fantasztikus. Az ő környezete szenvedhet miatta, a hibás sohasem ő lesz, hanem az irigy/rosszindulatú/gonosz emberek körülötte.

Ha barátunkon, családtagunkon vagy párunkon fedezzük fel a nárcisztikus jegyeket, mit tegyünk? Hogyan beszéljünk vele a témáról?

Attól, hogy barátunk, netán szerelmünk gyakrabban mutatja újabban az önimádat jeleit, nem valószínű, hogy ténylegesen személyiségzavara lenne. Ilyenkor érdemes leülni vele, és megérteni, mik azok a háttérben meghúzódó érzések, amik miatt fontossá vált az erőteljesebb megmutatkozás. Az önbizalom hiánya például nagyon gyakran vált ki túlzott önreprezentálást.

Ha azonban egy fontos kapcsolatunkban a nárcisztikus személyiségzavarra (!) utaló tulajdonságokat kezdünk felfedezni, amit a gyermekkori események feltárása is megerősít, a legtöbb szakember által javasolt reakció a kapcsolat megszakítása. Elsőre erősnek tűnhet, de arra érdemes gondolni, hogy ezzel az emberrel egyszer biztosan meg fog szakadni a kapcsolatunk. Akkor viszont már nekünk fog jobban fájni. Sajnos a nárcisztikus ember olyan sérüléseket képes ejteni másokon – főleg ha eszközei között a manipulációs technikák foglalják el az előkelő helyet – , amelyek maradandó nyomot hagyhatnak. 

Amennyiben a kapcsolatnak nem lehet véget vetni (munkahely, család, túlzott ragaszkodás), két dolgot érdemes önmagunkban átgondolni:

- Ha a kapcsolat nem általunk választott, tartsuk szem előtt, hogy az illető felfújt önérzete alatt sérülékeny önbecsülés, az alkalmatlanság érzése áll. Azonban ő nem fog változni, Mi még megtehetjük.

- Szerelmi, azaz a mi döntésünkön is múló kapcsolatban pedig érdemes elgondolkozni azon, milyen tudattalan késztetések vezettek ahhoz, hogy éppen egy önimádót válasszunk. Miért lehet szükségünk egy ilyen tökéletes, nálunk is jobbnak gondolt emberre?

Mindkét esetben a legfontosabb teendőnk, hogy ne essünk az áldozat szerepébe. Inkább védekezésként fejlesszük saját önbizalmunkat, hogy belső erőnk segítségével önmagunk urai lehessünk minden helyzetben. 

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

Forrás:

• Kernberg, O. (1976). Borderline conditions and pathological narcissism. New York Charles, S. C. (2006). Személyiségpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.
• Brunell, A. B., & Campbell, W. K. (2011). Narcissism and romantic relationships. In W. K. Campbell, & J. D. Miller (Eds.), The handbook of narcissism and narcissistic personality disorder: Theoretical approaches, empirical findings, and treatments (pp. 344–350). Hoboken, NJ: John Wiley & Sons, Inc.
• Keller, P. S., Blincoe, S., Gilbert, L. R., DeWall, C. N., Haak, E. A., & Widiger, T. (2014). Narcissism in romantic relationships: A dyadic perspective. Journal of Social and Clinical Psychology, 33, 25–50. http://dx.doi.org/10.1521/jscp.2014.33.1.25
• https://blog.allpsych.com/raising-a-narcissist/
• http://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/00223980.2016.1248807
• https://www.psychologytoday.com/blog/communication-success/201409/10-signs-youre-in-relationship-narcissist