Bizonyára mindannyian észrevettük már, hogy hangulatunk és a hallgatott zene között komoly kapcsolat van. Úgy tűnik, hogy ez nem csak pillanatnyi állapothoz kötött, hanem zenei ízlésünk akár árulkodhat is rólunk. Olyanok vagyunk, amilyen zenét hallgatunk? Te milyen zenét hallgatsz?

Mikor vidámak vagyunk, felhangosítjuk a rádiót, hogy düböröghessen kedvenc zenénk, ha pedig épp rossz kedvünk van, előkaparjuk a leglassabb, melankolikus számainkat zenelejátszónkon. Ez persze fordítva is működik, amire a szemfüles marketing szakemberek már réges-régen rájöttek, és pontosan olyan régóta manipulálnak, ösztönöznek minket vásárlásra karácsonykor boldogságot ígérő zenékkel, vagy éppen felejthetetlen bulit sejtető disco hangulattal egy farmervásárlás közben.

Abból kiindulva, hogy a vidám zenéket főleg emelkedett hangulatban, míg a melankolikus, lassúbb számokat inkább elgondolkozós, akár szomorúbb állapotunkban preferáljuk, kutatók azt feltételezték, hogy egy adott személyiségtípus valószínűsíthető a zenei ízlés alapján.

Igazából még csak kutatónak sem kell lenni azokhoz a prekoncepciókhoz, amik bennünk is kialakulnak, ha valakiről megtudjuk, milyen típusú zenét hallgat. Mit gondolunk arról a lányról, aki az autójában operát vagy klasszikus zenét hallgat? Milyen lehet az a férfi, akinél éjjel-nappal a metál megy? És aki az elektronikus műfajt részesíti előnyben? Netán mulatós zenét hallgat? Konzervatív? Rosszfiú? Pörgős? Régimódi?

A Cambridge egyetemen folyó kutatások azt állapították meg, hogy a fenti sztereotípiák ha nem is ilyen mereven, de működnek. A ritmikus, energetikus zenét, mint pl. a hip hop és dance műfajt hallgató személyek általában magabiztosak, többnyire extravertáltak, kedvelik a társaságot és liberális felfogás jellemzi őket. Szignifikánsan elégedettebbek magukkal, általában sportosak és a mozgalmas életet részesítik előnyben. A mindennapi és pop zenét hallgató emberekre szintén jellemző a pozitív önértékelés, de emellett nyitottak, őszinték és segítőkészek is. Munkahelyükön kitartóak és szorgalmasak. Legtöbbször konzervatív beállítottságúak, így ragaszkodnak a megszokott dolgokhoz, tisztelik a hagyományokat is. A sztereotípiákkal leginkább megfeleltethető kategória a klasszikus zenét, illetve a jazz-t, blues-t hallgatók köre. A kimutatások szerint rájuk a kifinomult ízlés, a finom lelkivilág jellemző, általában intelligensek és műveltek is, nyitottak a művészetre. Általában elfogadóak és toleránsak, de ha rámenőségre kerül a sor, a jazz-t preferálók az élen járnak. A rap kedvelők extravertáltak és nyitottak. Önbizalmuk alapjáraton is nagy, de szeretik is ezt mutatni. Vagányak és véleményüket nyíltan vállalják általában. A rock és heavy metált hallgató emberek ugyanilyen egyenesen vállalják önmagukat, emellett energikusak, sportosak és kíváncsi típusok. Azok, akik ezt a zenei műfajt kedvelik, gyakran magas intelligenciával rendelkeznek, és az átlagnál nem agresszívebbek, csak verbálisan nyitottak, „odamondogatósak”.

Adrian North és kutatócsoportja hasonló eredményeket kapott. A klasszikus zenét kedvelők például általában introvertáltabbak, míg a dance rajongók nyitottabbak, kreatívabbak. A rockzenét hallgató személyek meglepő módon nem a határsértők körébe tartoznak, hanem épp ellenkezőleg, általában nyugodt és higgadt emberekről van szó. Ami viszont nem annyira meglepő, hogy a depressziós személyek kerülik a felhangoló zenéket, az extravertáltak ugyanígy a lehangolóbbakat.

Elmondható tehát, hogy zenei ízlésünk minden bizonnyal személyiségünk kiterjesztésének egy formája. Egy olyan projekció, kivetülés, amelyben szavak nélkül mutathatjuk meg önmagunkat, érzéseinket, alap beállítódásunkat. Azok, akik zárkózottak, könnyen lehet, hogy az amúgy nagyon intenzív belső világukat a zene által tudják leginkább megélni. Néha egy kiadós tombolás segíthet levezetni a feszültséget, és néha egy nyugodt zene hatására jönnek a legértékesebb és legszebb gondolataink. Ha nyíltan nem is mindannyian vállalnánk, de magunkban bevallhatjuk, hogy szinte minden zenei stílus adott már nekünk valami pluszt. Táncoltunk lagziban mulatósra, retro buliban ABBA-ra. Pörögtünk fejvesztve Tankcsapdára, és ugráltunk elektronikus zenére. Akár rockerek, akár klasszikus kedvelők vagy pop fun-ok vagyunk, a zene átjárást enged valami másba, amire épp belső életünknek szüksége van.

És ha legközelebb az autóban ülve vagy otthon felhangosítunk egy zenét, amit addig talán nem is kedveltünk, kicsit álljunk meg, és gondolkozzunk „itt és most”-ban: mi az plusz, amit ez a zene ad? Ugyanígy azt javaslom a szülőknek is, hogy a gyerek szobafalán is áthatoló, idegölő zenére ne csak ellenségként gondoljunk. Hallgassuk inkább, és halljuk meg benne a lázadást, az el nem mondott szerelmi csalódást vagy éppen tomboló érzelmeket is. Néha többet tudunk meg, mint gondolnánk.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon!

Forrás:

• Chamorro-Premuzic, T., Fagan, P., & Furnham, A. (2010). Personality and uses of music as predictors of preferences for music consensually classified as happy, sad, complex, and social. Psychology of Aesthetics, Creativity, and the Arts, 4, 205/213.
• Delsing, J. M. M., Ter Bogt, T. F. M., Engels, R. C. M. E., & Meeus, W. H. J. (2008). Adolescents' music preferences and personality characteristics. European Journal of Personality, 22, 109-130.
• Rentfrow, P. J., & Gosling, S. D. (2003). The do-re-mi's of everyday life: The structure and personality correlates of music preferences. Journal of Personality and Social Psychology, 84, 1236-1256.
• Rentfrow, P. J., & Gosling, S. D. (2006). Message in a ballad: The role of music preferences in interpersonal perception. Psychological Science, 17, 236-242.
• Rozin, P. (2006). Domain denigration and process preference in academic psychology. Perspectives on Psychological Science, 1, 365-376.