Michael Jackson, aki sohasem tudta szeretni önmagát
2018. február 15. írta: M. Steinbach Annamária

Michael Jackson, aki sohasem tudta szeretni önmagát

A férfi, akit annyian szerettek, és ő mégsem volt képes elfogadni saját magát. Michael Jackson több mint 30 plasztikai műtétet végeztetett el magán, és teljes átalakuláson ment keresztül néhány év alatt. Miért tette ezt önmagával, és hogyan volt képes megmételyezni az életét az örök elégedetlenség?

Soha, semmivel sem vagyok elégedett. A tökéletességre törekszem; éppen ettől vagyok az, aki. /Michael Jackson/

Michael Jackson a XX. század popkultúrájának egyik legjelentősebb alakja. Csodagyerek volt, akiben mindenki a lehetőségeket látta. Egész gyermekkorát és életét a zenének szentelte, miközben sohasem élt teljes életet. Huszonévesen már dollármilliomosnak mondhatta magát, mégis a zenében megtalált boldogsága nem terjedt ki a magánéletére. Életét nem csak a pszichés törések, hanem testi betegségei is megnehezítették.

Sikerre kényszerítve

Az énekes hetedik gyerekként már hat éves korában zenélt és énekelt a Jackson Brothersben, amit maximalista apjuk állandóan figyelemmel kísért. Az állandó fellépésre presszionálás szinte teljesen elvette a gyermekkort tőle. Míg más gyerekek önfeledten játszottak, addig számára az állandó próbák jelentették a mindennapokat. Mivel tehetséges volt, ezért apja számára ő jelentette a mintát, amelyhez nagyobb testvéreinek zeneileg fel kellett nőnie. A fizikai gyötrés hozzátartozott a zenéléshez, mivel egy-egy rontást fenyítés, ütlegelés és szíjjal verés követett.

...és szíjat hasított belőled, ha elvétettél valamit. Így nagyon idegesek voltunk, amikor próbáltunk, mert ott ült azzal az övvel a kezében, és ha elrontottál valamit, elkapott rendesen. Nagyon sokszor kikaptam, de azt hiszem, a bátyám, Marlin kapott a legtöbbet...Mindig mondta, „Úgy csináld, mint Michael! Úgy csináld, mint Michael!”. Mindenki ideges volt és én is, mert nagyon kemény volt.

Nem hiába hát, hogy a kis Michael számára csak a tökéletesség elérése adhatta meg a biztonságérzetet. Ez a fajta perfekcionizmus végig kísérte életét, és meghatározta az önmagával kialakított kapcsolatát.

Az ellopott gyermekkor

Michael Jacksont kétszer is meggyanúsítottak gyermekmolesztálással, de mindkét alkalommal elvetették a vádakat. A viselkedését, gyermekszeretetét többször is félreértették, mivel felnőtteknél nem megszokott mértékben, szívesen töltötte idejét gyermekek körében. Szeretett velük játszani, és könnyedén elvegyült közöttük. Többek között létrehozta a Neverland Ranch-et, ahol többször együtt játszott a gyerekekkel. Pszichiáterek szerint az énekes érzelmileg körülbelül egy 10 éves gyerek szintjén rekedt meg, amely okozója a meg nem élt gyermekkor. A sztár számára a játék nem eszköz volt, amivel közelebb került a kiskorúakhoz, hanem gyermekként szeretett velük együtt szórakozni. Ő maga mondta: „A szívemben legbelül én egy Pán Péter vagyok”. A Pán Péter szindróma ugyanis a felnőtté válás küszöbén megrekedt emberek jellemzője. Az ilyen felnőttek, mint Michael nem szívesen vannak felnőttek társaságában, és lélekben sohasem nőnek fel igazán.

Az örök elégedetlenség

Michael Jackson sohasem látta magát elég jónak. Se munkájában, se megjelenésében nem volt képes elfogadni még az apró hibákat sem, ezért folyamatosan arra törekedett, hogy itt-ott faragva változtassa saját magát. Ennek eredménye lett a számtalan plasztikai műtét, feltehetően az anorexia (175 cm magassághoz 47 kg-ra fogyás), orthorexia nervosa (kórosan egészséges táplálkozásra való figyelés), az alvászavarok, szorongás és depresszió, amely egyenes ágon a halálát okozó gyógyszerfüggésbe torkollott. A legkomolyabb terhet talán mégis a saját testében látott tökéletlenség okozta, és ez vezetett ahhoz a sohasem feltárt pszichiátriai zavarához, amelyet testdiszmorfiás zavarnak neveznek. Mivel azok a személyek, akik ebben a kényszerbetegségben szenvednek, általában egyáltalán nem látják be, hogy komoly pszichiátriai segítségre szorulnak, így pszichiáter helyett inkább orvosokhoz, plasztikai sebészekhez fordulnak, hogy elérjék a kívánt tökéletességet. Az énekes számára nem volt pénzügyi akadálya, hogy megtalálja azokat az orvosokat, akik vállalva a felelősséget megcsinálták a kért beavatkozásokat még akkor is, ha egy nyolcadik orrműtét már nem mondható reális igénynek.

Belül fekete maradt?

Bár dalaiban többször is hangsúlyozta, hogy ő egy fekete férfi, és sohasem utalt arra, hogy szeretne megváltozni, mégis ha felmerül Michael Jackson neve, legtöbbünknek a drasztikus „kifehéredese”, nőies, fehér férfivá válása ugrik be. Jackson arcának megváltoztatása árulkodik identitászavarairól. Minden egyes műtét a negroid vonások eltűntetését és a feminim, europid arcszerkezet kialakítását célozta meg. Jól látható hát, hogy nem csupán a felnőtt személyiség kialakulása rekedt meg nála, hanem a nemre, korra és rasszra jellemző identitás sem vett egészséges utat. A halálát követő boncolás nem csupán a gyógyszerek okozta túladagolást mutatta ki, hanem azt is, hogy az énekes vitiligoban és lupusban is szenvedett.  Míg előbbi egy pigmenthiányt okozó betegség, amely foltokban kialakuló fehér bőrelváltozást okoz, addig a lupus vörös elszíneződést, kopaszodást és egyéb szervi gondokat is kivált. Michael Jackson rettegett attól, hogy ezek a tünetek feltűnnek a külvilágnak. Attól félt, hogy testi hibái miatt mindenki rá fog figyelni, és végleg lelepleződik tökéletlensége. A betegségekkel való harc újabb gyógyszeres kezeléseket, újabb rejtőzködést (kesztyű és maszk) és további szorongásokat hoztak.

A mindenki számára jól ismert pop ikon míg egyik oldalról feltűnő és nagyvolumenű viselkedése miatt sokak számára irigyelt volt, addig ha a kulisszatitkok mélyére nézünk, a nagyszerű viselkedés titkon valaminek a kompenzációja lehetett. Michael Jackson számára az ellopott gyermekkor és tökéletesre ütlegelés feldolgozatlansága vezetett fatális megbékéletlenséghez. 

 

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

Forrás:

  • Németh Attila: Művészek és pszichopatológia, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2015.
  • http://www.lupus.org.uk/news-events/celebrity/196-michael-jackson
  • https://www.umassmed.edu/vitiligo/blog/blog-posts1/2016/01/did-michael-jackson-have-vitiligo/
  • https://www.youtube.com/watch?v=ptjy7g0gpa0

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr1513671786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RichiKo 2018.05.09. 23:37:30

Vajon mennyire szakmai pszichológiai elemzést adni bárkiről hamis információkra alapozva? Jackson-nak vitiligoja és lupusza volt. Az orrplasztika eredendő oka egy orrtörés 20 évesen és egy ezzel összefüggő -felthetetőleg orvosi műhiba miatt kialakult -légzési probléma. És egyáltalán milyen forrásból származik, hogy "30 műtétje volt"? Daily Mail? A feje tetején keletkezett égési seb rekonstrukciója miatt ott valóban számos műtétet végeztek rajta, de az nem az orra. A halottkémi jelentés ezeket részletesen ismerteti. Talán lehetne értelmesen elemezni, hogy egy énekes szàmára milyen trauma lehetett az orrtörés miatt fellépő légzési probléma és mit okozhatott még a lupus, hogy egy afro amerikai identitasú, fekete ikonként definiált embernek milyen trauma lehetett a kényszerű melanin vesztés ("kifehéredés") a vitiligo miatt (a vitiligo okozta identitas traumának van irodalma...), a harmadfokú égési sérülés okozta fájdalom és trauma is értelmesen vitatható. Ez itt egy bulvár színvonalú, bulvárra alapozó áltudomámyos írás. Ez kinek segít?

M. Steinbach Annamária 2018.05.10. 09:06:09

Kedves RichiKo, mivel láthatóan elmélyült Michael Jackson történetében, köszönettel veszem, ha megírja az Ön által olvasott irodalmakat, szívesen olvasnék még a témában. Ön az enyémeket a cikk alján láthatja, így meggyőződhet a cikk tudományosságában. A lupus kérdést nem teljesen értem. Feltételezve, hogy olvasta végig a cikket, Michael Jackson bőrbetegségéről természetesen írtam.
"A halálát követő boncolás nem csupán a gyógyszerek okozta túladagolást mutatta ki, hanem azt is, hogy az énekes vitiligoban és lupusban is szenvedett. Míg előbbi egy pigmenthiányt okozó betegség, amely foltokban kialakuló fehér bőrelváltozást okoz, addig a lupus vörös elszíneződést, kopaszodást és egyéb szervi gondokat is kivált."
Üdvözlettel,
Annamária

RichiKo 2018.06.15. 00:52:19

Kedves Annamária! Mint látom egy hetekkel ezelőtt megírt válaszom valami miatt nem jelent meg az oldalon. Teszek egy újabb kísérletet. Honnan van az „info”, hogy MJ-nak több, mint 30 műtétje volt? Értve ezalatt hiteles forrást. A boncolási jkv. ugyanis az arcon nem erősítette meg a nagyobb számú műtét/vágás tényét. A feje tetején (ahol az égési sérülés miatti rekonstrukciós műtétek miatt) valóban volt számos vágás, ahogyan a felsőtestén is, az arcán azonban nem. Kétlem, hogy helyes egy alá nem támasztott információból kiindulva bárkit is önutálónak kikiáltani. A vitiligo és a lupus, továbbá a balestek nem (csak) azért érdekesek, mert megtörténtek, hanem – ha már pszichologizálunk – a vitiligo okozta pigmenthiány különösen a fekete identitású emberek esetében önmagában súlyos pszichés problémákat (identitásválságot) okozhat. Nem lehet, hogy MJ nem az eredeti önmagával nem volt kibékülve, hanem azzal az arccal, ami a betegségek és balesetek folytán – akaratán kívül – lett az övé? Vajon miért, hogy ennek ellenére kiállt a nyilvánosság elé és színpadon adott elő? Nem lehet, hogy épp fordítva igaz: MJ nagyon is erős identitású volt, ezért volt képes ezeket a súlyosan deformáló betegségeket és baleseteket – még ha szélsőséges következményeiket palástolta is hajpótlással, arcán sminkkel, majd megfelelő kezeléssel – a nyilvánosság előtt megélni? Vajon ki mondta, hogy MJ-nak kórosan egészséges táplálkozása volt? Nyalókán, pattogatott kukoricán, KFC csirkén élt… Mi van, ha a „nagyszerű viselkedés” egyszerűen csak a tehetség megnyilvánulása, se több, se kevesebb?

RichiKo 2018.06.15. 01:06:19

Mivel a linkeket visszadobja, ime:
The psychological impact of vitiligo in adult Sudanese patients
AM Osman, Y Elkordufani… - African journal of psychiatry, 2009 - journals.co.za
Vitiligo: Patient stories, self-esteem, and the psychological burden of disease
PE Grimes, MM Miller - International Journal of Women's Dermatology, 2018 - Elsevier
Psychosocial effects of vitiligo
K Ongenae, L Beelaert, N Geel… - Journal of the …, 2006 - Wiley Online Library
Coping with the disfiguring effects of vitiligo: A preliminary investigation into the effects of cognitive‐behavioural therapy
L Papadopoulos, R Bor, C Legg - Psychology and …, 1999 - Wiley Online Library
Quality of life and psychological morbidity in vitiligo patients: A study in a teaching hospital from North-East India
LN Sangma, J Nath, D Bhagabati - Indian journal of dermatology, 2015 - ncbi.nlm.nih.gov
The psychosocial impact of acne, vitiligo, and psoriasis: a review
CM Nguyen, K Beroukhim, MJ Danesh… - Clinical, cosmetic and …, 2016 - ncbi.nlm.nih.gov
introduction to the psycho-social impact and psychological treatment of vitiligo
RB Shah, AR Thompson, J Hunt - Dermatological Nursing, 2013 - researchgate.net
The genetic concept of vitiligo
XJ Zhang, JJ Chen, JB Liu - Journal of dermatological science, 2005 - jdsjournal.com
Stigmatization experience, coping and sense of coherence in vitiligo patients
G Schmid‐Ott, HW Künsebeck, E Jecht… - Journal of the …, 2007 - Wiley Online Library
Vitiligo: A life-altering skin disease
RM Halder, HN Pham, LM Crawford - Loss, Grief & Care, 1996 - Taylor & Francis
Female genital dialogues: female genital self-image, sexual dysfunction, and quality of life in patients with vitiligo with and without genital affection
D Sarhan, GFA Mohammed, AHA Gomaa… - Journal of sex & …, 2016 - Taylor & Francis

Social anxiety and disfigurement: The moderating effects of fear of negative evaluation and past experience
G Kent, S Keohane - British Journal of Clinical Psychology, 2001 - Wiley Online Library

Racial variation in reaction to physical stigma: a study of degree of disturbance by vitiligo among black and white patients
JR Porter, AH Beuf - Journal of Health and Social Behavior, 1991 - JSTOR
Psychological reaction to chronic skin disorders: a study of patients with vitiligo
J Porter, AH Beuf, JJ Nordlund, AB Lerner - General hospital psychiatry, 1979 - Elsevier
Different shades of meaning: illness beliefs among vitiligo sufferers
L Papadopoulos, R Bor, C Walker… - Psychology, health & …, 2002 - Taylor & Francis
Vitiligo is more than skin deep: a survey of members of the Vitiligo Society
N Talsania, B Lamb, A Bewley - Clinical and experimental …, 2010 - Wiley Online Library
süti beállítások módosítása