Kedvenc gyerek a családban: létezik a szülői kivételezés?
2018. augusztus 06. írta: Vén Betti

Kedvenc gyerek a családban: létezik a szülői kivételezés?

Ha egy többgyermekes családban vitát szeretnénk kezdeményezni, tegyük fel a kérdést: ki anya kedvence? A legtöbb édesanya ragaszkodik ahhoz, hogy egyenlően szereti gyermekeit, míg sok gyerek azt mondja, hogy anyának van titkos kedvence otthon.

parental-favoritism-parent-loving-one-child-more-than-the-others.jpg

Kellemetlen téma, talán tabu is társadalmunkban, és egy kissé provokatívnak is tűnhet, ugyanakkor létező jelenség. Kíváncsi voltam arra, hogy mit írnak erről a kutatások. Nehéz egy ilyen érzékeny területet vizsgálni, hiszen az anyák – még ha szívük mélyén tényleg éreznek némi különbséget a gyermekek felé irányuló szeretet között - nem szívesen ismerik el.

A szülői preferenciák bizonyos esetei sokszor szükségszerűek és helyénvalóak is. Például egy újszülött érkezése természetesen nagyobb figyelmet igényel, mint az idősebb testvér. Ugyanez igaz, amikor egy beteg gyermek él a családban. Az ilyen helyzetek nagyobb szülői részvételt igényelnek, elvonva a figyelmet az egészséges gyermekről.

0_f1ntgjiqquojvqer.jpeg

A szülői kivételezéssel kapcsolatos felmérések során felismerték, hogy mind az észlelt, mind a valódi kivételezés létezik a szülőknél gyermekeik felé. Különböző tanulmányokat végeztek, ahol a szülőket és a serdülőket, vagy a felnőtt korú gyermekeket kérdezték arról, vajon a szülők egy vagy több gyermekükkel máshogy bántak-e, mint a többiekkel.

Úgy képzeljük, hogy a szülők egyformán szeretik gyermekeiket – ez azonban nem mindig van így. Gyakran előfordulhat, hogy egy szülő az egyik gyermekét előnyben részesíti a másikkal (másikakkal) szemben, amely tartós hatással lehet mind a szülőre, mind a gyermekre, valamint a testvérekre egyaránt.

A szülői kivételezés általában a gyermek fejlődésének korai szakaszában kezdődik és jellemzően felnőttkorban is eltart. A kutatások azt találták, hogy a kivételezést befolyásolja:

  • a születési sorrend
  • a nem
  • a gyermek személyisége

A születési sorrend

Felmerült az az elgondolás, hogy a születési sorrend oly módon befolyásolja a kivételezést, hogy a gyermek megszületésével a szülő továbbélési ösztöne kel életre. Evolúciós szempontból a szülők nagy energiát fektetnek az elsőszülött gyermek túlélésébe, nemcsak abban a reményben, hogy a gyermek hosszú életével fenntartja a családi genetikát, hanem biztonságot nyújt az idősödő szülő gondozásához is. Ezért érdemes (tudat alatt) több erőforrást adni az elsőszülöttnek, mint a többi gyermeknek. Az elsőszülött ráadásul az első gyermeket is képviseli, aki a legnagyobb figyelmet kapja, hiszen még nincsen(ek) jelen a versengő testvér(ek).

Másrészről, az utoljára született gyermekek is könnyen kedvenccé válnak. Hasonlóan az elsőszülöttekhez, az utoljára születettek is egyedül maradnak, ők élnek legtovább a szülői házban, és nekik sincs fiatalabb versenytársuk otthon. Ebből következik, hogy egy háromgyermekes családban a középső gyermekek azok, akik a legkisebb figyelmet, támogatást kapják szüleiktől, éppen ezért a családi kapcsolatok kevésbé érdeklik őket.

Anyja fia, apja lánya, vagy anyja lánya, apja fia?

A nemek tekintetében a kutatások számos megállapítást kínálnak. Az első az, hogy az anyák hajlamosak az elsőszülött fiuk előnyben részesítésére, és az apák pedig az utolsó szülött lányuk preferálására. Bár a kivételezésnek ez a formája létezik, az anyák lányaikkal való kapcsolata sokkal szorosabb a fiaikéhoz képest. Ezt nemcsak a nemek közti hasonlóság magyarázza, hanem érzelmi beállítottságuk, érzékenységük is.

Az érzelmi beállítódás azonban nem az egyetlen olyan jellegzetes vonás, amely befolyásolja a szülői preferenciát.

  • A szülők általában több időt töltenek és közelebb kerülhetnek az azonos nemű gyermekekhez.
  • Mozaikcsaládokban a szülők biológiai gyermeküket részesítik előnyben a mostohagyermekekhez képest.
  • A patriarchális családokban a szülők egyszerűen a fiúkat tekintik gyermeknek.

ff_94a5751swop.jpg

A gyermek személyisége

A gyermek személyisége és viselkedése szintén befolyásolhatja a szülők bánásmódját. A szülők kedvesebben viselkednek a kellemes és ragaszkodó gyermekekkel, és több fegyelmet irányítanak a deviáns viselkedést gyakorló gyermekekre is. Mivel a lányok általában melegebbek és kevésbé agresszívak, mint a fiúk, a szülők általában a lányokat támogatják a fiaik felett (nemcsak a patriarchális kultúrákban). 

A  kedvenc gyermek számára számos pozitív következménnyel járhat a reflektorfény. Nagyobb jóllétben nőnek fel, több erőforrásban részesülnek (mind interperszonális, mind anyagi javakban), mint testvéreik, és nagyobb autonómiát is kapnak általában – ezek mindegyike ösztönzi az érettség és a felelősségvállalás fejlődését. Azok a gyermekek, akik úgy érzik, vagy valóban háttérben vannak testvéreikkel szemben, hajlamosak lehetnek depresszív tüneteket produkálni, alacsonyabb az önbecsülésük, problematikusabbak a testvéri kapcsolataik. Érthető módon, a szülői különbségtétel a testvérek között jelentős hatással bír(hat). A testvérféltékenység mindig is létezett, amelynek a nem megfelelő kezelése/ vagy a kezelés hiánya komoly következményekkel járhat, ami a gyerek felnőttkorára is kihathat.

Vajon a gyermeknek mi a szerepe a kedvenccé válásban? A testvérek közti rivalizálás határozottan kapcsolódik a kedvenc státusz megszerzéséhez. Ez a fajta viselkedés talán a túlélésért folytatott küzdelem legalkalmasabb módjának tűnik egy ösztönösen viselkedő gyermeknél, aki azért küzd, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrások többségét megkapja – legalább az egyik szülő figyelmét.

A valóság az, hogy mindannyian olyan egyéniségek vagyunk, akik különböző igényekkel, eltérő képességekkel, érdeklődési körrel rendelkezünk. A legkiegyensúlyozottabb és legnagyobb szeretetben élő család sem garantálja, hogy nincs súrlódás, versengés, vagy hogy mindig egyenlően oszlik a figyelem a gyermekek között. A másik pedig az, hogy többféle szeretet létezik...

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

Forrás:

Salmon, C. (2003). Birth order and relationships: Family, friends, and sexual partners. Human Nature, 14, 73-88. DOI: 10.1007/s12110-003-1017x

Suitor, J. J., Sechrist, J., Steinhour, M., & Pillemer, K. (2006). “I’m sure she chose me?” Accuracy of children’s reports of mothers’ favoritism in later life families. Family Relations, 55, 526-538. DOI:10.1111/j.1741-3729.2006.00423x

Suitor, J. J., Sechrist, J., Plikuhn, M., Pardo, S. T., Gilligan, M., & Pillemer, K. (2009). The role of perceived maternal favoritism in sibling relationships in midlife. Journal of Marriage and Family, 71, 1026-1038. https://doi.org/10.1111/j.1741-3737.2009.00650.x

   

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr10014165555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

apanna 2018.08.06. 21:24:17

Anyám soha nem szeretett. Én voltam a nagy ló, a húgom a kicsi ártatlan, a bújós, anyám jövője. Mintha nem a lánya lettem volna. Így utólag, azt gondolom, apámmal való rossz kapcsolatát tölthette ki rajtam. Az egész életemet meghatározta a szeretet hiánya, a fájdalom, hogy nem ölelt meg, nem szeretgetett. Már nem vagyok fiatal, de mind a mai napig valami hiányzik odabent...csodálkozom,hogy egyáltalán normális ember, szülő lettem. A kapcsolatom a családommal megszakadt,senki nem kíváncsi sem rám, sem a családomra, a gyerekeimre. Próbáltam normalizálni a kapcsolatunkat, hogy a fiaimnak nagyszülei legyenek, ez sem sikerült, nem akart az lenni. Anyai részről mindenkit elveszítettem gyakorlatilag árva vagyok.

csillagporszem 2018.08.08. 00:12:28

Én még nem láttam olyan családot ahol a szülőknek nincs kedvence. Nem is fogok szülni mégegy gyereket az biztos. Csalódnék magamban ha én is jobban szeretném valamelyiket is.
Nálunk húgom volt a kedvenc. Hisztis volt, mindent magának akart, lopott anyáméktól ha nemkapott meg valamit... ésatöbbi, mégis őt szerette anyum nagyon. Valószínűleg azért mert olyan kis szép volt, mindig büszkélkedett vele milyen bjutifúl gyereket hoztak össze. Neki megvettek mindent amit szeretett volna. Nekem mindig azt mondták sajnos nincs rá pénz. Rám sose volt büszke anyám. Ha valami miatt boldog voltam, akkor mindig odaszúrt valamit, hogy elvegye a kedvem. Szuper érzéke van ahhoz hogy tudja mivel tud lehúzni másokat. Ma már nem fáj, nem is haragszom rá, elfogadtam hogy így alakult. Változtak azóta a dolgok. Tesó ugyanolyan önző maradt és kezd anyumnak elege lenni belőle, hogy még 30on túl is rájuk támaszkodik, követelőzik, puffog ha valamit nem adnak meg neki. Én meg csak röhögök magamban, mert ők cseszték el. Anyu próbálna már hozzám húzni, mert valószínűleg felfogta, hogy tesó nem fogja ápolni ha lerobban. Sokszor kívülállóként nézem őket és hálát adok az égnek, hogy nem lettem olyan mint a húgom. Igazán tudom értékelni azt, aki tényleg szeret és legalább megtanultam, hogy úgyis lehet boldog az ember ha nincs meg mindene. Más kérdés hogy megvan mindenünk ami kell, mert megküzdöttünk érte :) Én boldog vagyok. Nézem anyuékat, tesómékat, ők nagyon ritkán tűnnek annak. Nem cserélnék velük soha.

no.nick.today 2018.08.08. 03:54:04

Szerintem most inkább hátrafelé lejt a pálya.
Míg száz évvel ezelőtt az elsőszülöttre irányult a figyelem a "vagyon" megőrzése érdekében, addig most - a kényszer hiányából adódóan - az érzelmek kapnak nagyobb teret, ami többnyire a legkisebbnek kedvez. Persze, az elsőszülöttnek továbbra is meg kell felelnie az elvárásoknak (főleg ha fiú), de többnyire csak a siker elmaradása kelti fel a szülők érdeklődésé.

Ami nem változott, hogy a középsők most is gyakran hoppon maradnak.

nyúúlacska 2018.08.08. 07:42:49

Egykeként el sem tudom képzelni milyen lehet testvérrel felnőni. Én is csak egy gyereket vállaltam, úgyhogy szülőként sincs tapasztalatom, de most úgy érzem, nem tudnék egy második gyereket úgyanúgy és ugyanannyira szeretni, mint a lányomat.

Nerevaryne 2018.08.08. 07:48:28

Minden embernek megvan a maga preferenciája az emberi kapcsolataiban, van aki intelligens, van aki szép, van aki érzelmileg erőteljesebb emberek társaságát keresi. A gyerekei közül is így választ kedvencet, aztán a kivételezés mértéke már csakis a szülő önkontrollján múlik. Sokszor elintézik azzal, hogy "majd te is kapsz ha nagyobb leszel" aztán valahogy mégse mert a kedvencnek megint kell valami.

Láttam rá nagyon durva példákat, divatőrült nővér három szekrénnyi ruhával míg az öccsének nyári munkából kellett magát ruháznia 14 évesen. Egyik régi osztálytársam szobafogságban töltötte a nyári szünetet, mert szétrohadt alatta a 10 éve vett használt bicikli, és nem volt pénz kicserélni mert bátyónak most vettek autót. Szerintem egy életre megtanulta a világ működését azon a nyáron.

Amúgy teljesen mindegy mekkora a kivételezés mértéke, a gyerek akkor is traumaként éli meg ha amúgy gyakorlatilag nincs is. Előbb utóbb elmennek egy vidámparkba ahol centihez kötik a sergő használatát és értesd meg egy négyévessel, hogy nem azért nem ülhet fel mert ez a bátyó kiváltsága. Aztán két év múlva mikor ő is felülhet már rá meg majd azon traumázik hogy a bátyó hullámvasutazik neki meg megint nem lehet.

hotredchili 2018.08.08. 08:44:39

Nagyon régen meghaltak a szüleim és a nővérem is. Gyerekkoromban viszont én voltam a vitathatatlan kedvenc. árulkodós, hisztis, önző kiscsaj voltam, és mindig a nővéremnek kellett engednie. Mire ezt felismertem, ő egy balesetben meghalt. A gyerekeimmel igyekszem egyenlően bánni, de szerintem ez nem lehetséges. A negyedik fiam nagyon megnyerő személyiségű, mégis az a meggyőződése, hogy ő háttérbe szorul (ha őszinte akarok lenni, szerintem ő éppen a titkos kedvenc). A lányomat a négy bátyja gyakran szekálta/szekálja, aztán kikiáltották kedvencnek, ő meg úgy érzi, háttérbe szorul. A legidősebb fiam elégedett egyedül a helyzetével...

Sir Galahad 2018.08.08. 12:38:50

Nálunk a húgom volt a kedvenc. Mindig csak neki lehetett igaza, én engedjek, mert én vagyok a nagyobb és különben is milyen dolog egy lánnyal civakodni. Később is mindig ő volt a büszkeség, pedig kb. egyformán tanultunk. De ma már jónak látom, hogy így történt. Elmondhatom, hogy mindent a magam erejének köszönhetek és nem vagyok rászorulva senkire, akik szeretnek, azok magamért szeretnek. Ja, persze ha ez a téma szóba kerül, anyám vérig sértődve kéri ki magának, hogy kivételezett volna :)
süti beállítások módosítása