Szex és agresszió: szomszédok vagy ellentétek?
2018. augusztus 08. írta: FBEP_PSY

Szex és agresszió: szomszédok vagy ellentétek?

sex-34-325.jpg

A szexualitás és az agresszió nem ritkán kerülnek közösen terítékre. Az állatvilágtól kezdve az emberek együttélésen át gyakori a két terület összefonódása, akár közös megegyezéssel, de sok esetben sajnos egymás kárára, egymás elleni erőszakban megnyilvánulva.

Jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy létezik-e, és ha igen, milyen magyarázat áll a két viselkedés összekapcsolódásában? Lehetséges-e, hogy agyi szinten kódolva van a szex és az agresszió- olykor patológiás- együttjárása?

David Anderson neurobiológus ezutóbbi kérdésre kereste a választ egerek agyát vizsgálva. Korábban azt gondolták, hogy a szexualitásért és az agresszióért teljesen különálló területek felelnek, mivel úgy tűnt, hogy az agy két teljesen eltérőrésze aktiválódik a két különböző ingerre. Anderson azonban, a tudományos eszközök fejlődésének köszönhetően feltárta, hogy létezik egy kisebb neuroncsoport, amely egyaránt kapcsolatban áll a szexuális és agresszív magatartással. A terület elektromos ingerlése egereknél agresszív viselkedést vált ki, míg a szexualitás, a közösülés iránti vágy ezidőre gátlás alá kerül, és ugyanez igaz fordítva is. A kutatók feltételezése szerint egyébként ez a gátlás feltételezhetően az agresszív szexualitás, a másikban kárt tevő szexuális viselkedés megakadályozására alakult ki.  Mivel azok a területek, ahol az említett neuroncsoport található- a hypothalamus és az amygdala- az emberi agy legősibb egységei és szerkezetileg ugyanolyanok, mint az egereké, ezért bár direkt bizonyíték nincsen, de feltételezhető, hogy az embernél is létezik ez a sejtcsoport.  

Egy későbbi szintén egereket vizsgáló tanulmány egyébként azt találta, hogy ez a kettős funkciójú neuroncsoport csak a hím egyedeknél található, a nőstényeknél teljesen elválnak a szexualitásért és agresszióért felelős területek. Feltehető, hogy a hímeknél a fennmaradás oka a kapcsolat korábbi adaptív értéke: a legerősebb hím, aki a többieket legyőzi, képes a legtöbb nősténnyel utódot nemzeni, de az utódnemzés során az agresszivitás háttérbe szorul.  Lényegében ilyen értelemben az agresszió a szexuális rivalizálás eszköze. Egyébként az is érdekes, hogy Anderson állatoknál azt találta, hogy az egyik magatartás léte megerősíti a másikat, vagyis azok az  állatok, akiknek van szexuális tapasztalata, agresszívabbak, mint tapasztalatlan társaik. Ők lesznek a domináns hímek a falkában, akik előjogot élveznek a nőstényeknél. Kérdés, hogy átültethető-e ez az eredmény az emberre?

A fentieket átgondolva merült fel az ugyan spekulatív, de logikusan következő kérdés: ha a két funkció, szex és agresszió elvileg gátolja egymást, akkor mi történik a szexuális agresszió különböző formáinál agyi szinten? A kutatók felvetik, hogy ezekben az esetekben az említett területek működése eltér az átlagostól: vagy a gátlás nem működik megfelelően, vagy valamilyen eltérés lehet abban, ahogy az egyik inger jelenléte hat a másikra. Ennek következtében a szex és az agresszió sajátos összefonódása jelenik meg.  Feltételezhetően ebben az esetben fordulhat elő, hogy a szexuális aktusként induló viselkedés komoly agresszióba fordul át, vagy éppen fordítva az agresszivitás vált ki erőteljes szexuális ingert és végül szexben végződik. Mindkét eset megjelenik mind állatoknál, mind embereknél. Hogy valóban a fenti magyarázat áll-e a háttérben még tisztázásra vár.

f94c022e-3e07-4eb3-8f7d-249b030f5569.jpg

Szexuális szadizmus, mint pszichiátriai zavar

Szexuális szadizmus esetén olyan pszichiátriai zavarról van szó, amelynél az érintettnek a szexuális kielégüléshez elengedhetetlen a másiknak okozott fájdalom, megalázás vagy megfélemlítés, vagy bármilyen egyéb mentális vagy fizikai fájdalom okozása. A szadisztikus szexuális aktusban jellemző a kötelek, bilincsek, láncok használata, a másik megverése, ostorozása, kikötözése. Fontos tudni, hogy abban az esetben, ha valakinek úgy vannak szadisztikus szexuális vágyai, hogy ez nála semmilyen szorongást vagy diszfunkciót nem vált ki, és senkinek nem okoz vele semmiféle kárt, illetve nem kényszerít senkit ilyen jellegű aktusra, akkor nem beszélhetünk pszichiátriai zavarról. Akkor kaphat valaki szexuális szadizmus diagnózist, ha legalább háromszor előfordul, hogy a másik beleegyezése nélkül kényszerít szadisztikus jellegű együttlétre valakit. Ugyanakkor fontos, hogy ha az egyén számára az ilyen jellegű fantáziái komoly szorongást, társas kudarcokat és viselkedési problémákat okoznak, akkor megadható számára a diagnózis és mindenképpen pszichés támogatásra szorul. A szexuális szadizmus súlyos esetben kriminalitásba torkollhat és komoly sérüléseket, illetve akár halált is okozhat a másiknak.

Elszakadva az agy működésétől az agresszív szexuális viselkedés megítélése innentől kezdve nagyban függ annak pontos megnyilvánulásától, a partner viszonyulásától, és nagy részben morális kérdés. Ha a szexualitás úgy fonódik össze agresszióval, hogy az mások elleni erőszakban nyilvánul meg, vagyis olyan aktusban, amelyben a másik fél akarata ellen kényszerül részt venni, akkor az eltérő agyi működés olyan megnyilvánulásáról van szó, ami egyértelműen elitélendő. Ugyanakkor számos kapcsolatban közös megegyezésen alapszik, hogy bizonyos mértékű durvaság része a szexuális életnek, és, hogy mi és mennyi fér bele, azt a felek szabad, konszenzusos megállapodása határozza meg. Persze nagyon törékeny területről van szó, ami egy párkapcsolatban rendkívül nagy odafigyelést igényel, hiszen könnyen fordulhat át egy együttlét olyan jelentbe, ami mégis sok lehet egyik vagy másik szereplőnek. Mint minden más esetben, itt is kulcsfontosságú a nyílt kommunikáció, hogy mindkét fél számára világosak legyenek a határok.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

Forrás: 

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr5014168901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalay Miklós 2018.08.09. 23:27:52

Egy tömör általános összefoglaló az agresszióról:

egyvilag.hu/temakep/068.shtml

HABONYKOMMANDO 2018.08.10. 07:24:17

@Szalay Miklós: teged kene mar eroszakkal megszekszualizalni, az allando spemmeles miatt, te faszkalap.

notC 2018.08.13. 13:23:40

"Egy későbbi szintén egereket vizsgáló tanulmány..."
Hmmm... Az emberi szexualitás tanult folyamat, leginkább társas érintkezések, média, pornó, stb.. határozzák meg, és persze az alapbeállítottság, habitus, hogy mire vagyunk fogékonyak és mi az amit elutasítunk. Bár, azt azért nem árt figyelembe venni, hogy ha valamit elég sokszor látunk, hallunk, elég nyomatékos az "elvárás", akkor hajlamosak vagyunk relativizálni eredeti elképzelésünket, mondjuk megszeretni azt is, ami eredetileg nem volt sajátunk.

Izgalmas kérdés lehet a fájdalom élvezet fokozó hatása (ez leginkább nőknél jelenik meg). Ez vajon mennyiben ösztönös, vagy inkább tanult viselkedési forma? Kicsit direktebben fogalmazva: alapjában véve minden nő élvezi a megfelelő időben, megfelelő módon történő fenekelést? Vannak akik tudati gátat emelnek vele szemben (s ezzel kimaradnak a "jóból"), vagy ők ténylegesen másképp működnek? Mi az amit az ilyen jellegű agresszió felébreszt a nőben (a fizikai fájdalom közvetlen, vagy a férfi erő megtapasztalása, az erős, "hatalmi gének")?
süti beállítások módosítása