A minap megakadt a szemem egy hirdetésen, hogy kamaszkorom híres zenekara ismét összeáll és koncertet ad hazánkban a jövő évben. Túl azon, hogy ennyi idő elteltével már cikinek sem éreztem felvállalni, hogy egykoron szerettem őket (:)), egyszer csak azon kaptam magam, hogy meredve bambulok a nagyvilágba, miközben gondolatban lágyan imbolygok fiatalkori emlékeim között. Eszembe jutott az első igazi házibulim, amint életem első „nagy” szerelmével nyújtott karral toporogtunk egymással szemben az akkoriban sláger Killing me softly című számára, majd átvándoroltam azokra a felejthetetlen bulikra, ahol nem csak az italtól ordítottuk önfeledten, hogy ’Jéég dupppla viszkiveeel’. Minden kornak, minden generációnak megvannak azok a zenéi, amelyek időutazásra visznek, és rég nem megélt érzelmi húrokat pendítenek meg. Van, akinél az LGT számoknál kezd el gyorsabban verni a szív, másoknál a Queen vagy Roxette számok indítják be a nosztalgiázás édes folyamát. Túl azon, hogy rengeteg emlék kerül felszínre azáltal, hogy felidézzük azokat a kontextusokat, amelyekben e régi zenéket hallgattuk, egyszerűen a régi élmények fiatalító szérumként hatnak ránk. Valahogy megváltozik önmagunk érzékelése, mintha hirtelen kortalanná váltunk volna. Egyszer egy idős ember mondta nekem, hogy higgyem el, a ráncok és az ősz haj mögött ugyanaz a rakoncátlan fiatal kandikál kifelé. Valami ilyesmit vált ki a zene is: visszarepít az időben, miközben testünk a jelenben időzik.
A legtöbb emberben a zene könnyen indít be nosztalgikus érzéseket. Érdekes az is, hogy olyan számok is képesek emlékezésre serkenteni, amik annak idején nem feltétlenül tartoztak kedvenceink közé, és akkor is, ha mára teljesen megváltozott a zenei ízlésünk. Egyszerűen a „régi szép idők” érzése elegendő lehet ahhoz, hogy elinduljon bennünk a múlt felé fordulás, és értékessé váljon egy korábban nem is annyira kedvelt zeneszám. Mert hát lehet, hogy nem volt a kedvenc, de titkos átjárót jelent egy felejthetetlen világba, a fiatalságunkba.
Egy kutatásban random módon kiválasztott populáris zenéket hallgattak a vizsgálati személyek, majd jelölniük kellett, hogy adott szám milyen érzéseket váltott ki belőlük. A válaszokból világossá vált, hogy egy-egy számnál a nosztalgikus érzések annál erősebbek voltak, minél ismerősebb és az önéletrajzi szempontból minél kiugróbb volt az adott zene. A nosztalgikus érzések mind pozitív, mind negatív érzelmeket előhívtak. A nosztalgiázásra való hajlam egyébként összefüggést mutatott az érzelmi stabilitást/labilitást megragadó személyiségtesztekben mért neuroticizmus faktorral. Érdekes, hogy azok a régi számok, amelyek nem voltak önéletrajzi emlékekhez köthetők, így nem váltottak ki nosztalgikus érzéseket, irritációt eredményeztek a hallgatóknál.
Vajon miért hatnak ránk ilyen erővel a régi slágerek?
Képalkotó eljárások eredményei szerint a zeneszámok az agy számos területét stimulálják és dopamin felszabadulással járnak. Életünk meghatározó időszakaiban, pillanataiban hallgatott számok örök emlékként ragadnak elménkbe, és amint ismét meghalljuk a régi dallamot, azonnal emléknyomok kapcsolódnak a hallási információhoz. Az emléknyomok agyi szinten történő összegyűjtését nevezzük rekollekciónak, amelynek gondolati és érzelmi komponensei egyaránt vannak.
A zene a látókéreggel is kapcsolatban van. Talán ez így elsőre furcsán hangzik, de a látókéreg nem csupán a ténylegesen látott információkat dolgozza fel, hanem azt is, amit elképzelünk, amiről fantáziálunk vagy éppenséggel, amiről nosztalgikusan merengünk. Amikor beindul egy régi zeneszám, akkor lényegében azonnal megjelennek a vizuális kéregben a nosztalgikus számhoz korábban asszociált reprezentációk, szép lassan felépítve a korábbi emlékhez kapcsolódó képeket.
A zene nem csak egy konkrét eseményhez, hanem életünk meghatározó időszakaihoz is visszarepít. Megérezzük általa, hogy milyen volt fiatalnak, önfeledtnek, szabadnak és vadócnak lenni, milyen érzések jártak át az egyetemi évek alatt, milyenek voltak a gimnáziumi házibulik vagy a felejthetetlen balatoni nyarak. Nem véletlenül ezutóbbi időszakok annyira meghatározók: kutatások kimutatták, hogy visszaemlékezéseink során, legtöbben az alakuló személyiségünkre nagy hatást gyakorló kamasz éveink és fiatal felnőttkorunk emlékeihez zarándokolunk vissza. Ehhez az időszakhoz általában több emlék kapcsolódik, mint bármely más időszakunkhoz az életünkben.
Az, hogy a zene ilyen szorosan kapcsolódik az emlékekhez feltehetően annak tudható be, hogy talán ebben az időszakban van a mennyiségi szempontból a leginkább lehetőség az önfeledt zenehallgatásra. Ez a nagy házibulik, koncertek időszaka, a nagy szerelmi bánatok melankolikus dallamokkal átitatott időszaka, amire a felnőtt élet során kevesebb tér nyílik.
A Spotify által végzett kutatások egyértelműen alátámasztják, amit intuitívan magunk is megtapasztalhatunk: a régi idők slágereinek hallgatói főképp azokból állnak, akik a szám megjelenésének idején 14 év körüliek voltak. Kedvenc számaik megjelenésénél a férfiak átlagosan 13 és 16 év közöttiek, míg a nők valamelyest fiatalabb, 11-14 év közöttiek voltak.
Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.
