Csak nem vagy féltékeny?! Gyakran elhangzó és lássuk be, nem túl építő kérdés. Hogy miért? Mert a kérdés már önmagában bagatellizálja a másik vélt/valós érzéseit és még szégyenérzetet is kelt. Tulajdonképpen ez a pejoratív él erősen hozzátapadt a féltékenység fogalmához. Aki féltékeny, az valahogy esendővé válik, még akkor is, ha féltékenységének nincs valós alapja. Aki féltékeny, az mindig alárendelt pozícióban van és valamilyen tekintetben kisebbségi érzéssel küzd.
A féltékenység ugyanakkor korántsem olyan egyértelmű fogalom, mint elsőre tűnik. Ha belegondolunk, a féltékenység valahogy 2 irányba ágazik el: az egyik az, amikor egy kapcsolatban valóban történik valami olyan, ami miatt értékét vesztettnek érzi magát az egyik fél, a másik esetben viszont nincs konkrét kiváltó helyzet. Talán elsőre mindenki párkapcsolati felállásra gondol féltékenység esetén, de ne felejtsük el, hogy egy családban is előállhat olyan helyzet, hogy egy szülő vagy nagyszülő kiemelt pozícióba helyezi az egyik gyereket/unokát, miközben a másikat elhanyagolja.
Azt a fajta féltékenységet, amely valós külső fenyegetés hatására alakul ki, a szakirodalom reaktív féltékenységnek nevezi, hiszen ez az érzés olyan eseményre való reakcióként jelenik meg, amelyet az egyén a kapcsolatára nézve fenyegetőnek él meg. Ilyen lehet, ha egy párkapcsolatban az egyik fél a másikkal szexuálisan vagy emocionálisan hűtlen. Ebben az esetben az elégedetlenség kifejezése tulajdonképpen jogos és racionális reakció. Létezik olyan nézet, hogy a reaktív féltékenység pozitív folyamat, hiszen annak kifejeződése, hogy a másik fontos és félünk a kapcsolat elvesztésétől. Az előzőhöz képest másfajta féltékenység, amikor már egy fenyegető rivális gondolata elegendő ahhoz, hogy a kapcsolatban az egyik fél bizonytalannak érezze pozícióját. Ilyenkor a féltékenység érzése a féltékeny ember saját belső világából ered, miközben a másik valójában nem ad rá okot. Gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy már az is zavarja az egyik felet, ha a másik ellenkező nemű személlyel érintkezik. Ezt nevezi a szakirodalom birtokló féltékenységnek. Ezt az érzést sem helyes negatív színezettel felruházni, hiszen számtalan olyan korábbi tapasztalat lehet az illető életében, ami miatt ingatag lehet az önbizalma. Itt valahol logikailag összekapcsolódhat a két irány, a reaktív és birtokló féltékenység: aki gyakran élt meg valós fenyegetettséget emberi kapcsolataiban, egy idő után könnyen fenyegetőnek érezhet mindenkit a szeretett személy körül.
A harmadik típust szorongó féltékenységnek nevezik. Ebben az esetben a féltékeny ember belső világának központi témája a másik feltételezett hűtlensége. Ezzel kapcsolatban folyamatosan konkrét eseményeket képzel el, és emiatt állandóan szorong, gyanakodó és bizalmatlan. A birtokló és a szorongó féltékenység könnyen összecsúszik és abban különbözik a reaktív féltékenységtől, hogy nincs szükség valós külső riválisra az érzés létrejöttéhez.
A féltékenység fogalmával egyébként már Freud is foglalkozott: nézete szerint létezik egy úgynevezett normális vagy racionális féltékenység, ami a kapcsolatot reálisan fenyegető tényező hatására alakul ki, és beszélhetünk abnormális, patológiás vagy morbid féltékenységről, amely esetében hiányzik a valós fenyegetés. Olyan kategorizálás is létezik, amely különbséget tesz a gyanún alapuló féltékenység (még nem történt meg az eset, de gyanakszunk rá) és a tényleges félrelépés okozta féltékenység között. Más szerzők kiemelik, hogy létezik helyzeti féltékenység, amelyet egy konkrét szituáció vált ki, de beszélhetünk vonásszintű féltékenységről is, amikor egy egyént általánosságban jellemzi a féltékenykedés.
Ha belegondolunk, mindegyik ugyanazt a kétpólusú fogalmat járja körül: tényleges esemény által kiváltott eseti érzés vagy állandó attitűd külső tárgy (külső fenyegető személy) nélkül.
A féltékenység egyébként a romantikus kapcsolatok központi szereplője. Párokat kérdezve az derül ki, hogy a féltékenység része a három leggyakoribb párkapcsolati problémának.
De vajon hogyan hatnak a különféle féltékenység típusok a párkapcsolat minőségére?
Egy több, mint 600 párt vizsgáló tanulmányból az derül ki, hogy a szorongó féltékenység negatívan, míg a reaktív féltékenység pozitív hatással bír a párkapcsolat minőségére. Valahogy a párok a reaktív féltékenységet, mint a szerelem és kötődés jelét élik meg, és gyakori, hogy szándékosan elő is idézik a másikban, hogy így szerezzenek konkrét bizonyítékot a másik fél elkötelezettségéről. Egyes kutatások szerint egyébként általában a nőkre jellemző, hogy szándékosan féltékenységet kiváltó módon viselkednek, így mutatva a másiknak, hogy még mindig kívánatosak. Érdekesség, hogy a birtokló féltékenység nem mutatott negatív összefüggést a kapcsolat minőségével. A válasz talán abban áll, hogy a birtokló féltékenység, ellentétben a szorongó féltékenységgel, lehet pozitívan formában kifejezett. Például, amikor az egyik fél figyelmességgel juttatja érvényre birtokló féltékenységét, az pozitív hatással lehet a kapcsolatra, ellenben, ha folyamatosan korlátozza a másikat, fenyegetően lép fel és szűkre szabja a másik életterét, az a kapcsolat megromlásához vezet. Az is lehetséges, hogy a birtokló féltékenység tulajdonképpen a következménye vagy az enyhébb formája a szorongó féltékenységnek. A másik hűtlenségével kapcsolatos szorongató fantáziák könnyen vezethetnek a másik korlátozására irányuló magatartáshoz, így végső soron a kapcsolat minőségét rombolva.
Honnan ered a féltékenység?
Az, ahogyan felnőttkori kapcsolatainkban sokszor önkéntelenül alakítjuk a dinamikát, nagymértékben gyerekkori kapcsolatainkban gyökerezik és azokat tükrözik. Ez egyrészt azokat a kapcsolati mintákat jelenti, amelyekkel kora gyerekkorban tartósan szembesülünk, másrészt azt, ahogyan hozzánk viszonyulnak gyerekkorunk főbb kötődési személyei. Az a gyerek vagy unoka, aki abban az érzésben nő fel, hogy testvérével szemben mindig háttérbe helyezik, könnyen sajátítja el azt a belső munkamodellt, hogy minden emberi kapcsolatban alárendelt szerep az övé és folyamatosan fennáll a veszélye, hogy háttérbe helyezik vagy lecserélik. Ez könnyen eredményezheti azt felnőtt korban, hogy az első gyanús jelre ugrik, pozícióját védendő.
A gyerekkorban beépült szégyenérzet láthatatlanul fejti ki hosszú távú hatását. A folyamatos önostorozó gondolatok belső bizonytalanságot eredményeznek, amely termékeny talaj a féltékenység számára. Amikor aztán felnőttkorban valamilyen visszautasítással szembesül felnőttkori kapcsolatában, könnyen nyúl vissza ahhoz a belső ismerős érzéshez, hogy alapvető baj van vele, amiért nem kell a másiknak.
Féltékenység az agyban
A féltékenység neurobiológiáját olyan fajoknál lehet értelmezni, akik monogám társas életet folytatnak, hiszen ilyenkor jelenik meg egyfajta kisajátítási igény. Egy tavalyi kutatásban monogán majmoknál vizsgálták a féltékenység esetén aktiválódó neuronális hálózatokat. A kísérlet során 2 csoportra osztották a majmokat. Az egyik csoportban levőknek azt kellett végignézniük, ahogy társuk egy másik hím majommal kerül interakcióba, míg a másik csoportban egy idegen nőstény folytatott interakciót egy idegen hímmel. A saját társukat néző majmokat lényegesen megnövekedett a stresszért felelős kortizol és az agresszív viselkedéshez köthető tesztoszteron. Amikor hím majmok egy külső harmadik által fenyegetve érezték pozíciójukat, az agyuk társas kötődéshez és (társas elutasítottságból fakadó) fájdalomhoz kapcsolódó területe aktiválódott. A vizsgált majomfaj azért érdekes, mert társas fenyegettségi helyzetben ugyanolyan féltékenységet jelző viselkedést mutat, mint az ember, így feltételezhető, hogy a neuronális működése is az emberéhez hasonló lehet.
Féltékenység a személyiségben
A kutatások megneveznek néhány olyan konkrét jellemzőt, amelyek gyakrabban vezetnek féltékenységhez:
- Alacsony önértékelés
- Neuroticizmus, ami egy általános tendencia az érzelmi labilitásra, szorongásra
- Bizonytalanság érzése
- Folyamatos birtoklási vágy
- Erős függőség a partnertől
- Alkalmatlanság érzése a kapcsolatban: az az érzés, hogy „nem vagyok elég jó” a másiknak
- Egyfajta szorongó kötődési mintázat, amely olyan általános orientációt jelent, amelyben az egyén mindig olyan romantikus kapcsolatokat alakít ki, melyekben általános a félelem, hogy a másik elhagyja vagy nem szereti eléggé.
Ami segíthet, az a direkt, de nem ellenséges kommunikáció. Sokszor annak megértetése a másikkal, hogy miből fakadnak a féltékeny érzések, már elegendő ahhoz, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Nem beszélve arról, hogy ha a másik fél megérti, hogy milyen gyerekkori tapasztalatok állnak a bizonytalanság hátterében, akkor sokkal rugalmasabban és nagyobb türelemmel kezeli a féltékenységi kirohanásokat. Amin pedig érdemes elgondolkodni, hogy vajon milyen üzenete lehet saját kapcsolatunkban a féltékenységnek? Talán belső iránytűként jelzi, hogy a kapcsolat ellaposodott és megnyílt a tér egy fenyegető harmadiknak? Vagy esetleg kevés a visszajelzés a kapcsolatban és ettől érezzük magunkat esendőbbnek? Talán olyan társat választottunk, akinél a szívünk mélyén magunk is érezzük, hogy hiába várunk el 100% lojalitást? Netán érdemes önismereti munkával feltárni mi áll alacsony önbecsülésünk hátterében?
Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!
Kapcsolódó cikkeink:
- 8 film a féltékenységről
- Hűtlenség- mitől retteg a férfi, és mitől a nő?
- Mérgező kapcsolataink
- 5 jelenség, ami biztosan rombolja a házasságot
Forrás:
- P. H. Barelds* and P. Barelds-Dijkstra : Relations between Different Types of Jealousy and Self and Partner Perceptions of Relationship Quality, Clinical Psychology and Psychotherapy
Clin. Psychol. Psychother. 14, 176–188 (2007)
- Khanchandani, L., & Durham, T. W. (2009). Jealousy during dating among female college students. College Student Journal, 43, 1272-1278.
- White, G. L. (1981). Some correlates of romantic jealousy. Journal of Personality, 49, 129-145. doi: 10.1111/j.1467-6494.1981.tb00733.x
- Gehl, B. L. (2011). Personality antecedents of the experience and expression of romantic jealousy. Dissertation Abstracts International, 71, 6482.
- Salovey, P., & Rodin, J. (1984). Some antecedents and consequences of social-comparison jealousy. Journal of Personality and Social Psychology, 47, 780-792. doi:10.1037/0022-3514.47.4.780
- Murphy, C. M., Meyer, S., & O'Leary, K. (1994). Dependency characteristics of partner assaultive men. Journal of Abnormal Psychology, 103, 729-735. doi:10.1037/0021-843X.103.4.729
- Rydell, R. J., McConnell, A. R., & Bringle, R. G. (2004). Jealousy and commitment: Perceived threat and the effect of relationship alternatives. Personal Relationships, 11, 451-468. doi:10.1111/j.1475-6811.2004.00092.x
- Nicole Maninger, Sally P. Mendoza, Donald R. Williams, William A. Mason, Simon R. Cherry, Douglas J. Rowland, Thomas Schaefer, Karen L. Bales. "Imaging, Behavior and Endocrine Analysis of "Jealousy” in a Monogamous Primate" Frontiers in Ecology and Evolution. (Published online: October 19, 2017) DOI: 3389/fevo.2017.00119