15 évvel ezelőtt…Ő volt az első kapcsolatom…Az első barátom…Az első alkalom…17 éves voltam…Ő 19…Őrülten oda voltunk egymásért…Szakítottunk, mert…Annyi idő telt el azóta…Azt veszem észre, hogy még ma is eszembe jut…Álmaimban még mindig megjelenik…Boldog házasságban élek…Boldog házas vagyok, de…Tudom, hogy tovább kell lépnem…Kérem, segítsen…Mit kellene tennem?
Ha figyelmesen olvastad az első mondatokat, feltűnhetett a szomorúság és bánat között egy szó, amely többször felbukkant. Első. Első szerelmem. Első alkalom. És ellentétben az összes kapcsolattal, amely utána jött, ezzel az eggyel a múlt nem akar a múltban maradni.
Mert jóval azután, hogy véget ér, az első szerelmünk fenntartja felettünk a hatalmát. Egy kísérteties, keserédes hatalom a pszichénk felett, amely visszahúz minket, ami soha nem lehet újra…
De miért van ez így? Miért viselkedik ez a személy teljesen másképp az agyunkban, mint a többiek, még akkor is, ha ők hosszabbak, jobbak, sokkal igazibbak voltak?
A témával foglalkozó kutatások meglehetősen szűkre szabottak, bizonyos mértékig rejtély marad, miért ragaszkodunk ennyire első szerelmünkhöz. A pszichológusok közötti kollektív bölcsesség szerint azonban ez nagyon hasonlít az ejtőernyőzésre. Szerintük sokkal jobban és tisztábban emlékszünk arra, amikor először ugrottunk ki a repülőgépből, mint amikor tizedszerre, még akkor is, ha tizedik alkalommal megcsúsztunk ugrás közben.
Félelmetes volt és ez az, ami emlékezetessé teszi.
Bármiről is legyenek első tapasztalataink, sokkal jobban emlékszünk rá, mint a későbbiekre. Valószínűleg, sokkal jobban izgulunk, főleg, ha kissé félelmetes a szituáció. És szerelemesnek lenni kissé ijesztő – attól tartunk, hogy elutasítanak, attól félünk, hogy nem fogunk megfelelni az elvárásoknak, vagy a másik fél nem felel meg a mi elvárásainknak.
Az első szerelem nagy része szorongás, különösen a legelején. A kapcsolat oly módon belénk ég, ahogyan az utána következők képtelenek. Nem mintha a későbbi szerelmek nem lennének legalább olyan jók. Legtöbbünk számára, remélhetőleg, a következő kapcsolatok sokkal táplálóbbak, stabilabbak, szilárdabbak. De ez senkit nem akadályoz meg abban, hogy rákattintson első szerelme új profilképére, amikor megjelenik a Facebookon.
Vele tanultuk meg, milyen a szerelem érzése.
Lehetséges, hogy az első szerelem élménye amiatt is felértékelődik, mert serdülőkorban sokszor a hormonok játszanak velünk. És minden élettapasztalat ellenére – legyenek azok rossz jegyek, családi konfliktusok, nagy győzelmek –, a szerelem érzése kiugrik közülük. Még egy felnőtt agyában is nagyon erős a neurológiai válasz, ha szerelmes lesz. Hasonló, mint a kokain. Ugyanolyan nagy a vágy.
Jefferson Singer, a Connecticut-i Főiskola pszichológusa, akinek kutatásai az önéletrajzi emlékezetre összpontosítanak, azt mondja, hogy legtöbbünknek 15 és 26 éves kora között ahogy ő nevezi, „memória túltengése” van. Sok emlékünk van ebből a korból, amelyek többnyire pozitívak. Ez nemcsak azért van így, mert ebben az időszakban olyan sok „elsőnek” élünk, hanem azért is, mert több lehetőségünk van megtanulni, újrajátszani, újragondolni, átgondolni, és újra megtapasztalni mindent.
Singer szerint az első szerelmek bizonyos mértékben sablonként szolgálnak a későbbiekben. Ez a kapcsolat lesz az, amihez minden továbbit hasonlítunk és mérünk, ami veszélyes is tud lenni, ha az első kapcsolatunk izgalmas volt ugyan, de változékony és egészségtelen. Ha ugyanazt a magasságot és mélységet keressük a későbbi kapcsolatainkban is, legjobb esetben csak frusztrációt élünk meg, rosszabb esetben idegroncsokká válunk.
Annyira emlékezetesek, hogy árnyékként vetülnek ránk örökre. A legjobb tehát elkerülni – természetesen, ha el lehetne. Az első kapcsolatok annyira idealizáltak tudnak lenni, és irreális referenciaértékeket állítanak fel a későbbi kapcsolatokra nézve, hogy sokszor tényleg jobban járnánk, ha elkerülnénk. Ideális esetben ezek az értékek a második kapcsolatban is felébrednek.
De hogyan maradhatunk életben egy első kapcsolat után úgy, hogy ne váljunk örökre hajótörötté?
Tekintettel arra, hogy a legtöbbünknek az első szerelme 14 és 20 éves kora között jelenik meg az életében, meglepő és ijesztő lehet a gondolat, hogy egyben az utolsó is legyen. Linda, amerikai pszichológus különös érdeklődést mutat a téma iránt, miután hozzá ment első szerelméhez, Benhez, akivel 35 évig nem beszélt. „Ő volt az első szerelmem a gimiben, 4 évig voltunk együtt.” – mondja Linda. „Én hozzá akartam menni, de ő jogi egyetemen szeretett volna továbbtanulni. Nagy volt rajta a nyomás. Szakítottunk. Mindketten megházasodtunk, majd elváltunk. Egy osztálytalálkozón újratalálkoztunk, ahol Ben azt mondta: „Azt hiszem,itt az ideje, hogy beszéljünk.” 12 éve házasok vagyunk.
Az első szerelem bevésődik.
Fiatalon nem szeretnénk a kapcsolaton dolgozni, hiszen tovább akarunk haladni, új dolgokat kipróbálni. Az első szerelem vonzerejét sokan a pszichológiában használatos imprintinggel hozzák párhuzamba, amely azt jelenti, hogy erősen ragaszkodunk az első emberhez, akivel kapcsolatba kerülünk, ahogyan gyermekkorunkban az édesanyánkhoz fűzött szoros viszony és hatott erősen későbbi életünkre. Dr. David Nias, a londoni egyetem pszichológusa úgy véli, hogy az első szerelem valószínűleg egy egész életen át tartó kapcsolat, hiszen az első romantikus kapcsolatunk megegyezik az imprintinggal.
A bevésődés (imprinting) a pszichológiában (is) használt fogalom. Megfigyelések szerint az újonnan világra jött kiskacsák azonnal követni kezdik a körülöttük mozgó legnagyobb tárgyat, ami az ő esetükben a szülő. Így egy tartós kötődés alakul ki azzal, akit először megpillant a kicsi. Az élet korai szakaszában megélt pillanatok pedig kitörölhetetlen nyomokat hagynak az élőlényben, amelyek élete végéig kitartanak. Konrad Lorenz nevéhez fűződik a fogalom, aki kimutatta, hogy az inkubátorban született nyári ludakra is jellemző, hogy az először látott legnagyobb mozgó inger a kritikus időszakban meghatározó erővel bír kisállat fejlődésére.
Szeretjük azt, akik akkor voltunk.
Singer kíváncsi volt arra, hogy az első szerelem gondolata hogyan maradhat annyira friss és vonzó – még évtizedek múlva is. Talán kifejezetten évtizedek után megy. Szerinte nemcsak a másik személyéről van szó. Arról is szól, hogy kik voltunk mi abban az időben. Nagyon szeretjük saját képünket. Első szerelmünk emlékeivel engedélyt kapunk arra, hogy azok legyünk újra, akik akkor voltunk: fiatalok, élénkek és szépek.
Tekintettel arra, hogy elkerülhetetlen az első kapcsolat, mit tehetünk? Legyünk pragmatikusak, ismerjük fel, hogy a későbbi, felnőttkori kapcsolataink nagy valószínűséggel eltérnek az első szerelem lendületétől. Meg kell őrizni a fiatalkori szerelem kincseit, és tudatosítanunk kell, hogy az a valaki, aki első volt az életünkben, segített és hozzájárult ahhoz, hogy azok legyünk, akik ma vagyunk.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes, 7köznapi témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon!
Forrás:
https://www.psychologicalscience.org/news/why-we-never-really-get-over-that-first-love.html
https://www.washingtonpost.com/news/soloish/wp/2016/02/12/why-we-never-really-get-over-that-first-love/?utm_term=.ac7b6ac5c152
https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2009/aug/08/first-love
