2017. március 16. írta: M. Steinbach Annamária

boritokepunkkel_001_2.jpeg

Kedves Olvasónk!

Az oldalt a pszichológia elkötelezett híveiként a téma iránt érdeklődők számára hoztuk létre azzal a céllal, hogy a mindennapi életet érintő pszichológiai kérdésekre választ keresve mutassunk be pszichológiai jelenségeket, fogalmakat és kutatásokat, amelyek iránt magunk is érdeklődünk, és amelyek reményeink szerint mások számára is érdekesek lehetnek.

Bár az oldal szerkesztőiként leendő és végzett pszichológusok vagyunk, mégis úgy gondoljuk, hogy az állandóan bővülő, színesedő pszichológia mindig tartogat új és felfedezetlen területeket. Emiatt a lélek tudományának alapjait a végletekig tiszteletben tartva igyekszünk a pszichológia friss és élvonalbeli gondolatait, eredményeit közvetíteni blogunkon, miközben reményeink szerint mi is együtt fejlődünk, csiszolódunk a kedves Olvasóval.

Mert a pszichológia mindenki életének része, és mindenkire tartozik. Számunkra ettől lesz 7köznapi. 

Üdvözlettel és szeretettel,

a 7köznapi pszichológia szerkesztői

 

Szerkesztőség

amiprofil.jpg

M-Steinbach Annamária

Első végzettségem szerint neurobiológus vagyok, szakmai tapasztalatomat agykutatás területen szereztem a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében. Mindig is foglalkoztatott az emberi elme kifürkészhetetlen mivolta, s emiatt két kisfiam várása és gondozása mellett belevágtam a pszichológus képzésbe. Azóta pszichológusként, párkapcsolati mediátorként, pszichodramatistaként és íróként vagyok kapcsolatban az emberekkel. A 7köznapi pszichológia nevű pszichológiai oldal tudatos koncepció mentén került megalapításra, ugyanis szerkesztő társaimmal együtt úgy gondoljuk, hogy a modern élet elengedhetetlen része az emberi pszichével való foglalkozás. Célunk egyrészt edukáció, másrészt a hétköznapi ember pszichológiához való közelítése volt, amely folyamatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy válságban lévő személy egyrészt felismerje saját vagy a környezetében élő problémáját, másrészt merjen (ne szégyelljen) segítséget kérni azzal kapcsolatban. Személy szerint abban hiszek, hogy a lelkünkkel való törődés, annak tudatos gondozása az egészséges, boldog és elégedett élet egyik alappillére.


Frank-Bozóki Eszter

img_4415.jpeg
Pszichológus diplomámat az ELTE-n szereztem. Az egyetemet követően kezdtem el a Magyar Családterápiás Egyesület családterapeuta képzését, illetve mellette Nagy Zsóka akkreditált párkapcsolati mediátor iskolájában is bővítettem ismereteimet. A pszichológus hivatáshoz némi kitérővel érkeztem, először közgazdász végzettséget szereztem, ami elsőre távolinak tűnhet, mégis a reáltudományokra jellemző rendszerszemléletet már sok esetben tudtam hasznosítani pszichológusként is. Állami és magán területen egyaránt dolgozom. Munkám során családokkal, párokkal, illetve egyéni tanácsadással is foglalkozom. Pszichológusként - és egyébként magánemberként is - alapvető értéknek tartom a feltétel nélküli elfogadást, a hitelességet és az őszinteséget. Célkitűzésem, hogy legjobb tudásom szerint segítsek klienseimnek megtalálni a számukra legmegfelelőbb, a személyiségükhöz és az életútjukhoz leginkább illeszkedő "működésmódot", hogy ne egy kívülről, mások által diktált elvárás halmazhoz akarják igazítani az életüket. Bővebben rólam itt

 

Vén Bernadett

7ko_znapipszichologia-23845-edit.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További munkatársak:

dr. Illés Hilda - állandó író

Már középiskolás koromtól szenvedélyem a pszichológia, először mégis jogi diplomát szereztem, és a rendőrség kommunikációs osztályán helyezkedtem el, ahol pár évvel később osztályvezető-helyettes lettem. Első gyermekem születését követően azt éreztem: vagy most vagy soha, így jelentkeztem az egyetem pszichológia szakára. A BA képzést a Károli Gáspár Református Egyetemen végeztem, ahol 2017-ben diplomáztam viselkedéselemzőként. Mester képzésre a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetébe jártam tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon, ahol 2019-ben tettem sikeres záróvizsgát. 2018-ban elvégeztem az Alapozó Terápiák Alapítvány alapozó fejlesztő képzését, és 2018 óta alapozó fejlesztőként, mozgásfejlesztés útján segítem a gyermekek idegrendszeri érését a váci Kistigris Fejlesztőponton. Hiszek a mesékben és a beszélgetés erejében. A mesélés közösséget teremt, ürügyet szolgáltat a beszélgetésre, ezt felhasználva női önismereti mesekört és gyermek mesecsoportot vezetek Vácott.

Az Énerő Akadémia csapatának tagjaként a reziliencia fejlesztését, a megküzdési képesség erősítését és az énerő növelését szolgáló workshopok és tréningek szervezésben és tartásában veszek részt.

Családanyaként és fejlesztőként is folyamatosan tanulok a gyerekektől magamról, az emberekről, a feltétel nélküli elfogadásról, és a türelem fontosságáról a másik ember iránt, de önmagunk iránt is. Folyamatosan tapasztalom, hogy a változást nem lehet siettetni, az én feladatom pedig az, hogy a végigkísérjem a hozzám fordulókat azon az úton, melyen rátalálnak a saját erőforrásaikra, megoldásaikra, hiszen a mag bennünk van.Vácott élek a férjemmel és három gyermekemmel. Szeretünk játszani, kirándulni, néha csak úgy lenni, és barátokkal találkozni. Egy jó könyvvel bármikor levehetsz a lábamról.  A pszichológia területén belül különösen érdekelnek a fejlődéslélektani témák, a különböző csoportpszichológiai jelenségek, a kriminálpszichológia és a függőségek témaköre.

 

Dr. Németh Szilvia - kommunikáció és PR munkatárs

ke_pernyo_foto_2019-10-07_11_44_06.pngEredeti végzettségem szerint jogász vagyok, de már az egyetemen kiderült számomra, hogy az életem teljesen más irányt fog venni. Az újságíró iskola elvégzése után hosszú évekig egy  közéleti rádiós magazin műsort szerkesztettem, és vezettem. Szenvedélyesen érdekeltek a történések mögötti ok-okozati összefüggések, riporterként mindig fontosnak éreztem a különféle, sokszor homlokegyenest ellentétes nézetek, álláspontok ütköztetését, és a hallgatóra bíztam a konklúzió levonását.

Magánemberként már nagyon fiatalon azon kaptam magam, hogy a családi konfliktusok kezelése, a békétlenségek elsimítása rendkívül fontos a számomra. Lelki folyamataink mozgatórugóinak megértése iránt kisfiam születése után kezdtem igazán érdeklődni.

Az önismeret rögös útját járva találtam rá, és lettem lelkes rajongója a 7köznapi pszichológiának is. Nagy öröm számomra, hogy immár kommunikációs szakemberként segíthetem a csapat munkáját. Szívügyemnek érzem, hogy szakértőink lélekemelő gondolatai minél több olvasóhoz eljussanak, és bízom benne, hogy az online és offline interakciók révén valódi közösséget sikerül  építenünk! 

 

Minden ötletet, véleményt és javaslatot szívesen veszünk az alábbi e-mail címen: 7koznapi@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr4812343489