„You can do it!” - kiabálta teljes meggyőződéssel Károlyi Béla az '96-os atlantai olimpián, miután Kerri Strug tornász többszörösen sérült, szakadt bokaszalagokkal állt be lehetetlennek tűnő gyakorlata megkezdéséhez. A tornász lány elszánta magát, majd ugrott, és nyert. Mert míg mások már rég feladták volna, ő mindvégig tudta, meg tudja csinálni. Kerri Strug ma minden bizonnyal nem rendelkezne olimpiai aranyéremmel, ha nem egy olyan edző állt volna mellette, akinek tekintete és belé fektetett bizalma megingathatatlanul veszi körül.

A "You can do it!", azaz "Meg tudod csinálni!" hozzáállás nem csak a fentihez hasonló, látványos sikertörténetekben jelenik meg. Anélkül, hogy felismernénk, környezetünk apró jelzései képesek megerősíteni minket abban, hogy amit csinálunk, az jó. Az emberek többségének önképét jelentősen meghatározza az, hogy milyennek gondolják őt a körülötte lévő személyek, főleg a számukra fontos és meghatározó személyek. 

Amerikai kutatók látványos kísérletben mutatták be a környezet befolyásoló hatását. Felmérték több iskola tanulóinak képességeit, de az eredményeket félretették, mivel a tesztek csak a megtévesztést szolgálták. Véletlenszerűen kiválasztottak pár gyereket, majd a tanároknak, környezetnek azt mondták, hogy ez a néhány gyermek átlagon felüli intellektussal rendelkezik, a bennük rejlő potenciál kimagasló. Bizonyos idő elteltével újra megmérték a gyerekek képességeit, és a „kiválasztott” gyerekek teljesítménye egyértelműen magasabb lett, mint azoké, akiket nem emeltek ki.

Mivel a tanulók nem voltak jobbak diáktársaiknál, őket a környezet kitüntető figyelme tette különlegessé, kiemelkedővé. A tanárok kimondatlanul is elkönyvelték őket osztályelsőknek. („Hiszen a "mindent tudó" kutatók megmondták, hogy kétség nem fér hozzá, ők a kiemelkedő képességű diákok…”). Így a támogató bólogatásoktól, akaratlan mosolyoktól a tanulók szép lassan elkezdtek jobban teljesíteni. Beteljesítették a jóslatot. Ezt hívjuk Pygmalion effektusnak, mikor eredeti képességeinktől eltérően olyanokká válunk, mint amilyennek a környezetünk lát minket. A Pygmalion kísérletet többször, többféleképpen megismételték, az eredmények azonban mindig ugyanazt a pszichológiai folyamatot mutatták. 

Galateiához hasonlóan a fenti kísérlet kiemelt gyermekei képesek voltak kiemelkedni a csoportátlagból. Önmagukon túlteljesítve keltették életre magukban a tehetséget és fejlődést. És mindez minek volt köszönhető? Csakis a szülők és tanárok támogató, jóslatbeteljesítő hozzáállásának. Hogy hittek bennük. A környezet pozitív hozzáállása, várakozó attitűdje olyanná tette a gyerekeket, amilyennek a tanárok látták, vagy inkább látni akarták őket.

Így működne a világ? A minket körbevévő, láthatatlan szociális háló velünk szemben tanusított elvárásait magunkba fogadjuk, majd önkéntelenül úgy érezzük, mintha a sors által kijelölt utat járnánk be? Önbeteljesítő jóslatok mindenhol működnek: otthon, a munkahelyen, sportban vagy az iskolában. Egy kompetens orvos bíztató szavai megerősíti a gyógyulásba vetett hitünket. Egy sportoló sikerességét befolyásolhatja az, hogy edzője lát benne potenciált vagy sem. 

Ahhoz, hogy egy másik ember fejében kialakuló, rólunk alkotott kép önbeteljesítő jóslattá váljon, az kell, hogy úgy érezzük, „Ő biztosan jobban tudja.”. Azokra van a legnagyobb hatással a környezet elvárása, akik bizonytalanok az önmagukról alkotott képükben. A magabiztosság azonban megvédhet minket mások elvárásának hatásaitól.

Hogy miért kell megvédenünk magunkat? Mert ha mások tükrében látjuk önmagunkat, ingoványos talajon állunk. Az, hogy a környezet milyennek lát minket, apró és sokszor befolyásolhatatlan sztereotípiákon is múlik. Gondoljunk csak a nemre, név hangzására, családi háttér milyenségére, orgánumra, ruházatra, vagy akár az etnikumra.

A sztereotípiák és elvárások igencsak negatívan is elsülhetnek. Egy önmagában kételkedő szőke hajú nő, könnyen tarthatja magát butábbnak. A roma kisfiúnak meg sem fordul a fejében, hogy akár ki is törhet a tehetetlenségből, mivel bármerre is néz, a tekintetek azt sugallják: „Ne is ábrándozz…!” A sikeres, ambiciózus nő pedig sohasem engedheti meg magának, hogy nőiessége kibontakozzon a munkahelyén, mivel ha nem a férfias keménységet látják munkatársai, akkor akaratlanul életre kelthetik benne a gyenge, határozatlan nőt. 
Sorolhatnánk a példákat a végtelenségig. Annyi biztos, hogy saját utunk kiteljesedésének kulcsa saját önbizalmunk és reális önképünk megteremtése. Ezt pedig egy olyan világban lehetne ideálisan megteremteni, ahol a sztereotípiáknak már nincs helye, csak a tiszta emberi potenciálnak.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!

Forrás:

• Cole, M. & Cole, S. (2003). Fejlődéslélektan. Budapest: Osiris Kiadó.
• John, M., M. (2016). The "Pygmalion Effect" and Surgical Mentoring. The Indian Journal of Surgery, 78(1):79.
• Smith, E., R. & Mackie, D., M. (2004). Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.
• Vekerdy, T. (2013). Jól szeretni: Tudod-e, hogy milyen a gyereked? Budapest: Kulcslyuk Kiadó.
• Weaver, J., Filson, M., J. & Snyder, M. (2016). Self-Fulfilling Prophecies in Ability Settings. Tha Journal of Social Psychology, 156(2):179-89.