Mindennapjainkban elkerülhetetlenek a konfliktusok, nem tudjuk úgy irányítani életünket, hogy alkalmanként ne találnánk szembe magunkat nézeteltérésekkel. A konfliktusok stresszel járnak, amelyekre mindenki másként reagál: harcba száll, vagy elmenekül. Sokszor egyik választás sem megfelelő, ezért kell megtalálnunk és megtanulnunk a hatékony módját a véleményeltérések kezelésének. 
De hogy mit kell tennünk, hogyan tudjuk hatékonyan megoldani ezeket a konfrontációkat?

A (pár)kapcsolatainkban…

...konfliktusaink kiválthatják legmélyebb érzéseinket. Gondoljunk két 3 éves gyerekre, akiknek  a szobában lévő sok kisautó közül biztosan az egyetlen tűzoltóautó kell. Ugyanazért harcolnak addig, amíg az egyiküké nem lesz. Az ilyen konfliktusok felnőtt harcainkban is jelen vannak. A használt szavak kifinomultabbá válhatnak, de az alapul szolgáló érzések nagyon hasonlóak. 

Amikor két ember sok időt tölt együtt, életük összefonódik, időről időre van olyan, hogy nem értenek egyet. Apró véleménykülönbségektől (pl. hogy mit együnk vacsorára), komolyabb vitáig (pl. a gyerek vallási nevelése) terjedhetnek ezek a konfrontációk. Ha megfelelően kezeljük a konfliktusokat, javulhat kapcsolatunk minősége. Ha soha nem beszélünk a problémáinkról, soha nem harcolunk, nem fogjuk megoldani azokat. 

Következzen pár tipp, mégis hogyan lehet egyszerűen, de hatékonyan kezelni a konfliktusokat!

Legyünk direktek: sokszor inkább közvetett módon fejezzük ki elégedetlenségünket. Az egyik fél például az ellenségeskedés érzetét keltve beszél a másikhoz. Van, hogy a partnerek egyszerűen elkerülik a probléma megvitatását, ha felmerül a téma, gyorsan terelik azt. A harag ilyen jellegű kezelése nem konstruktív, hiszen ily módon éppen az a személy nem tud harangunkról, akit érint, és arról sincs világos elképzelése, hogy milyen viselkedést várunk el tőle. 

Beszéljünk arról, hogyan érezzük magunkat, anélkül, hogy a partnert hibáztatnánk: a másik személy karakterének támadása különösen káros lehet a kapcsolatra. Ehelyett a saját érzéseink megfogalmazása, egyes szám első személyben történő kommunikáció célravezető megoldás lehet a konfliktus feloldásában.

Megalapozottság: ha már fokozottak az indulataink, érdemes egy pillanatra szünetet tartanunk és végiggondolnunk a szituációt, mielőtt olyasmit tennénk, amit később megbánnánk. Vegyünk egy mély levegőt, és  közben figyeljünk testünkre, vannak-e bennünk olyan kellemetlen fizikai érzetek, amelyek fokozhatják érzelmi izgatottságunkat (pl. éhség, fáradtság). Ha van ilyen és lehetséges, helyénvaló, próbáljunk meg először ezek ellen tenni. (A nyújtás/nyújtózkodás is jó módja annak, hogy gyorsan kiengedjük a feszültséget.)

Távolság: képzeld el, hogy távolról, kívülről, semleges személyként nézed a konfliktust. Képzeld el, hogy levágod az érzéseidet és eltávolodsz a szituációtól, ezzel tudod növelni a tudatosságot és biztosítani az objektivitást.

Nonverbális kommunikáció: legyünk tudatában annak, hogy a kommunikáció nagy része nem a szavakon keresztül zajlik. Arckifejezéseinkre, kézmozdulatainkra, testbeszédünkre figyeljünk, és bizonyosodjunk meg róla, hogy megfelelően közvetítik a szándékolt üzenetet.

Ne adjunk olajat a tűzre: a fizikai vagy szóbeli sértés sohasem elfogadható. Konfliktusaink során el kell kerülnünk: a kritizálást (személy jellemét ne támadjuk), megvetést (pl. ne húzzuk fel szemöldökünket), időhúzást (ne állítsuk le a másikat mondandójában), és a védekezést (ne tekintsünk magunkra áldozatként).

Empátia kifejezése: képesség arra, hogy a másik felé azt közvetítjük, hogy megértjük őt – talán ez a leghatékonyabb kommunikációs készség. Lehetővé teszi, hogy meghalljuk a másik érzéseit, miközben nem kell egyetértenünk az ő perspektívájával, de megmutathatjuk, hogy képesek vagyunk megérteni őt. („Megértem, hogy felidegesítetted magad ezen!”)

Kommunikáljunk asszertíven
Próbáljunk meg nem passzívak (vállaljuk álláspontunkat) és nem agresszívek (ne legyünk ellenségesek) lenni. De e kettő kombinációja, a passzív-agresszív viselkedés sem célravezető (közvetett viselkedés, pl. nem válaszolunk az email-re). Maradjunk a jelenben, és ne emlegessünk fel múltbéli sérelmeket. Kérdezzük meg, mire van szüksége a másiknak, álljunk nyitottan a beszélgetéshez és legyünk kompromisszumkészek. A másik viselkedését kifogásolhatjuk. Fejezzük ki egyértelműen, megfelelő és közvetlen módon a bennünk keletkező érzéseket. Használjuk az „ÉN” , ne pedig a „TE”, vagy „TI” személyes névmást. Pl.”Nagyon ideges vagyok, hogy nem kaptam meg a munkát!”, nem pedig, hogy „Miattad van, hogy nem sikerült!”.

Legyünk nyitottak és rugalmasak: figyeljünk a másikra és hallgassuk meg. Tegyünk fel kérdéseket az információszerzés érdekében. Vegyünk tekintetbe más szempontokat vagy megoldásokat is.

Fókuszáljunk arra, amit tudunk befolyásolni, a többivel ne foglalkozzunk: saját viselkedésünket és reakciónkat tudjuk kontrollálni és alakítani, a másikét nem.   

+1: A bocsánatkérés és a megbocsátás képessége
A bocsánatkérés és a megbocsátás képessége azon túl, hogy erkölcsi érték, konfliktusaink megoldásában is segíthet. Legyen szó a munkahelyünkről, párkapcsolatunkról, vagy barátságunkról, bizonyítottan nagy szerepe van a bocsánatkérésnek és a megbocsátásnak. Munkahelyi környezetben például a sérült kapcsolatok kijavítására, gyengeségünk/büszkeségünk leküzdésére, a rugalmasság és a teljesítmény növelésére is alkalmas lehet „elsajátításuk”. Hiszen munkahelyünkön számos alkalom adódik – akár szándékosan, akár nem - a másik személy sértésére, bántására. A jó munkakapcsolatok pedig létfontosságúak a szervezeti hatékonysághoz.

Már gyermekkorban, a homokozóban találkozunk e két fogalom szociális előnyével, amelyeket később ki gyakrabban, ki ritkábban, de megpróbál alkalmazni. Paradox módon, akit szeretünk, azt bántjuk meg sokszor a legjobban. Ritka, hogy egy kapcsolatban ne éreznénk, hogy a másik „megbántott”, „elárult”, vagy ne hallanánk a másiktól, hogy „csalódtam benned”. Talán nem is meglepő, hogy egy házasság elégedettségét és élettartamát sokszor a bocsánatkérés vagy a megbocsátás képessége dönti el. Hiánya negatív, elhúzódó következményekkel járhat, és sokszor a későbbi erőfeszítéseink egy-egy probléma megoldására már majdnem hiábavalóak.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon! 

Forrás:
Gordon, A. M., & Chen, S. (2016). Do you get where I’m coming from?: Perceived understanding buffers against the negative impact of conflict on relationship satisfaction. Journal of personality and social psychology,110(2), 239.

Canary, D. J., & Lakey, S. (2013). Strategic conflict. New York: Routledge.

Overall, N. C., Fletcher, G. J. O., Simpson, J. A., & Sibley, C. G. (2009). Regulating partners in intimate relationships: The costs and benefits of different communication strategies. Journal of Personality and Social Psychology, 96, 620-639.