A halogatás az egyik legkárosabb viselkedésjellemző tud lenni, amelynek hátterében olyan tudattalan motivációink dolgoznak, mint hogy egy feladat/munka/dolgozat eredménye ne veszítsen a saját magunktól elvárt minőségből, vagy hogy megakadályozzuk a tanárokkal, családtagokkal, barátokkal meglévő produktív és egészséges kapcsolatok megromlását.

A halogatást legjobban az érzelemközpontú megküzdési stratégiaként érthetjük meg. A feladatok elkerülését az azokhoz kapcsolódó, asszociált negatív érzések elkerülésére használjuk (pl. frusztráció, unalom, stressz, szorongás). Amikor rossz érzéseink vannak az adott feladattal kapcsolatban, olyankor nagyobb valószínűséggel kerüljük el azokat annak érdekében, hogy jobban érezzük magunkat. Természetesen ennek a rövid távú hangulati javulásnak ára van a jövőt tekintve. Sokan úgy érezzük ilyenkor (rosszul), hogy még bőven van időnk.

Ha gyakori jelenség életünkben a halogatás, valószínűleg másoknál hajlamosabbak vagyunk a szorongásra és a depresszióra, valamint az ismétlődő negatív gondolatokra – a múlton való töprengés és a jövőre vonatkozó aggodalom formájában. A személyiségpszichológia perspektívájából nézve, akik hajlamosak a halogatásra, rájuk feltételezhetően jellemzőbb a magasabb neuroticizmus (neuroticizmus az egyének hajlamát mutatja olyan negatív érzelmek megtapasztalására, mint a félelem, szomorúság, szorongás, düh). A kérdés az, hogy ez jobban hajlamosít minket a halogatásra?

Korábbi kutatások már dokumentálták a szorongás és a halogatás, valamint a depresszió és halogatás közti pozitív összecsengést. Ezeknek a kapcsolatoknak a hátterében megbújó folyamatok azonban kevésbé ismertek. Vajon milyen háttérben zajló kognitív folyamatok, ismétlődő negatív gondolatok jellemzik a halogatást? A kutatók szerint ezek a negatív gondolatok kétféleképpen változhatnak, attól függően, hogy hogyan gondolunk a jövőre (aggodalom) vagy a múltra (rágódás). Azt találták, hogy a szorongás, a depresszió, az aggodalom, és a tépelődés kapcsolatban állnak a halogatással, de a legnagyobb összefüggés a tűnődés és a halogatás között mutatkozott.

A halogatás mindennapi életre gyakorolt hatása

Amikor halogatunk, élvezzük a jelenünkre vonatkozó ideiglenes hangulatjavító hatást, miközben a jövőnk önmagában hordozza a késedelem következményeit. Ez a jelenség arról szól, hogy nem sokat törődünk jövőbeli énünkkel, valójában idegenként tekintünk későbbi önmagunkra, nem foglalkozunk azzal, milyen nehéz lesz szűk időkerettel megoldani a feladatot. Szakértők szerint az önegyüttérzés növelése kulcsfontosságú lehet a halogatás csökkentésében. De miért is? Az önegyüttérzés, amellyel elfogadjuk emberi természetünket, megalapozza a gondolatainkról, érzéseinkről alkotott ítélkezésünk csökkenését, miközben elősegítheti múltbeli kudarcaink elfogadását, és segíthet enyhíteni az ezzel járó szorongásunkat. Ha elfogadóbbak vagyunk önmagunkkal, azzal csökkentjük szorongásainkat, ezáltal kevesebb lesz a múltról alkotott ismétlődő negatív gondolat a fejünkben, megengedve magunknak a továbblépést.    

Az első lépés a halogatás leküzdéséhez

Többféleképpen, eltérő motivációk miatt halogathatunk Sapadin (2012) szerint, aki a halogatás hatféle típusát azonosította. Vajon magadra ismersz egy-vagy több típusban?

A perfekcionista: a perfekcionista abban hisz, hogy minden feladattal az ő saját emberi értéke forog kockán. A világ minden vagy semmi egy perfekcionista számára, ami azt jelenti, hogy ha egy projekt, amelyen dolgozik, hibás, vagy nem a legjobb, akkor az az ő saját kudarca. Legnagyobb félelme az, hogy nem felel meg a saját vagy mások elvárásainak (ennek a hiedelemnek a gyökere sokszor olyan szülőktől származik, akik egy 98%-os dolgozatnál a hiányzó 2%-ot keresték a gyermeken). A prefekcionista ember számára a halogatás lehetővé teszi a megbízás/feladat teljesítésének késleltetését, hiszen ami nem teljes, az nem értékelhető.

Az álmodozó egy egyszerű, fájdalommentes, életveszélyek nélküli életre vágyik. Amikor a világ ezt az álmot az adódó kihívásokkal megnehezíti, az álmodozó visszavonul a saját gondolataiba, létrehozva ott azt az ideális világot, amelyben ő egy különleges ember, akire nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok, mint mindenki másra. Ez az álom nagyon megnyugtató, de a befejezetlen feladatok, a félbemaradt ígéretek  komoly következményekkel járhatnak az élet minden területén.

Az aggályoskodónak hatalmas védelemre, biztonságra van szüksége, de magas árat fizet ezért az érzésért. Legfélelmetesebb érzései a kockázatok, és a változások, amelyek teljesen megbéníthatják, mert attól tart, hogy ezzel kibillen a szűkre szabott komfortzónájából. Felkészülve a legrosszabbra, olyan negatív gondolatsort hoz létre, amely arra készteti őt, hogy mindig készen várja a katasztrofális kimenetelt. Éppen ezért ők kevésbé élvezik saját életüket, kevesebb örömöt tapasztalnak a mindennapokban, mint a többség, de számukra ez az áldozathozatal megéri a biztonságérzetért cserébe.

A válságkezelő élete sok drámát teremt, az utolsó pillanatra vár, hogy befejezze a feladatot. A távoli határidőt igénylő kötelességek nem motiválják, nem tud hatékonyan dolgozni, amíg nem érzi a nyomást, majd a határidő előtt közvetlenül hatalmas fellángolással reagál. Ez a stratégia fiatalon még működőképes, később azonban egyre nehezebbé válik áttranszformálni az adrenalint produktív hajtóerővé.

A lázadó haragszik az autoritásra, a hatóságra, a szabályokra. A passzív-agresszív technikákat elsajátítja, és biztonsága érdekében előszeretettel alkalmazza. Ha egy feladat elvégzésére kérjük, szinte mindig azt mondja, hogy „Persze, megcsinálom!”, de utána elfelejti megcsinálni, amit ígért. Ez a stratégia a mások feletti hatalom érzetét adja a „tulajdonlójának”, de sajnos gyakran elhagyják a számára fontos emberek, mert elárulva, manipulálva vagy felhasználva érzik magukat.

A kedveskedő mindig elfoglalt, ezért nem tűnik úgy, mintha halogatna. A fókusz azonban nem annyira a munkája elvégzésére, hanem a mások iránti kedvességre irányul. Valójában nincs probléma ezzel a stratégiával, hacsak nem veszik el a személy a saját kötelezettségei összpontosításában. Az ilyen típusba tartozók azt gondolhatják, hogy mindent képesek megcsinálni, de idővel elvesztik az egyensúlyt a munka és a szabadidő, az iskola és a szórakozás, valamint a szakma és a magánélet között. És következményként könnyen előfordul, hogy csalódást okoznak maguknak és másoknak is, mert úgy érzik, csak középszerű munkát végeztek, sorolják a kifogásokat, és megmagyarázzák, miért késnek a munkával.

Felismerted magad egy vagy több leírásban is? Ha a válaszod igen, már megtetted a jobb közérzethez vezető utazás első lépését.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, csatlakozz hozzánk Facebookon!

Forrás:

• Sapadin, L. (2012). How to beat procrastination in the digital age: 6 unique change programs for 6 personality styles. Long Beach, New York: PsychWisdom Publishing.
• Constantin, K., English, M.M., & Mazmanian, D. (2017). Anxiety, depression, and procrastination among students: Rumination plays a larger mediating role than worry. Journal of Rational-Emotive Cognitive-Behavioural Therapy. DOI 10.1007/s10942-017-0271-5
• Flett, A., Haghbin, M., & Pychyl, T.A. (2016). Procrastination and depression from a cognitive perspective: An exploration of the associations among procrastinatory automatic thoughts, rumination, and mindfulness. Journal of Rational-Emotive and Cognitive-Behavioural Therapy, DOI 10.1007/s10942-016-0235-1
• Sirois, F.M. (2014). Procrastination and stress: Exploring the role of self-compassion. Self and Identity, 13, 128-145. DOI: 10.1080/15298868.2013.763404
• https://doksi.hu/get.php?order=DisplayPreview&lid=6779&p=9
• http://www.apa.org/ed/precollege/psn/2017/01/overcoming-procrastination.aspx