A mai nap eseménye a két vezető történelmi jelentőségűnek mondott találkozása volt, így bizonyára nagyon sokan láttak az eseményről (akarva-akaratlanul) képeket, felvételeket. De milyen eredménnyel zárult a találkozó? Miről szóltak azok a papírok, amiket Kim Jong Un és Donald Trump olyan magabiztos tollvonással írt nagy bőszen alá? Erről mostanáig nem sok mindent tudunk, mégis a médiumokból a határozott elégedettség árad. A megbeszélésről készült fotók és felvételek is valahogyan azt az érzetet kelthetik bennünk, hogy a két elnök mindent a legnagyobb magabiztossággal tartott kézben, bármi is legyen az a minden. Hogy miért érezhetjük ezt? Talán azért, mert a találkozó legnagyobb eseménye maga a találkozó volt, és a megvalósítása olyannyira tökéletesen kivitelezett volt, hogy mindkét főszereplőt a legmagabiztosabban és legdominánsabban sikerült tálalni a nézőknek. Lássuk, hogyan.
Felfelé néző kéz, az őszinte közeledés jele
Az a gyerek, aki valami rossz fát tett a tűzre, kezét hátra teszi, és szemét lesüti. Ez a két gesztus, amit a találkozó során bizonyosan nem láthattunk egyik résztvevő részéről sem, mivel céljuk az volt, hogy nyílt, manipulációmentes arcot mutassanak egymásnak. Donald Trump ezt azzal fokozta, hogy amikor csak lehetősége volt, felfelé néző tenyérrel intett Kim Jong Unnak, ahogyan a fenti képen is látható. Ezzel a korrekt és egyenes fél szerepét bebiztosította magának, emellett a folyamatosa terelgetéssel, útmutatással azt a látszatot keltette, mintha az irányítás az ő kezében lenne, és az észak-koreai vezető az ő meghívottja lenne.
Lefelé néző kéz, a dominancia jele
Ha a tenyér lefelé néz, az hatalmat és tekintélyt sugall. A kézenfogva sétáló párok közül is többnyire az a személy dominál a kapcsolatban, akinek a keze felül van. De ha elképzeljük a zsarnokság jeleként elhíresült, hitleri karlendítést felfelé néző tenyérrel, pont a mozdulat ereje tűnik el. Nem hiába van, hogy kézfogásnál is a dominanciára törő felek igyekeznek a másik kezét leszorítani. Ahogyan a lenti képen is látszik, nem történt ez másképp az észak-koreai vezető esetében sem, aki kihasználva a testméreti különbségeket, így azt, hogy rövidebb karjaival magához tudja húzni az amerikai elnök kezét, minden kézfogásnál a föld felé terelte Trump kezét.
Manipulálás a kézfogással
A fenti jelenséget vizsgálva nem mehetünk el amellett, hogy Kim Jong Un előnye többszörös volt a kézfogás tekintetében. Ő minden alkalommal (feltehetően előzetes tárgyalást követően) balról érkezett, ami lehetővé tette neki, hogy a szemből figyelők, így a sajtó és persze rajtuk keresztül mi, nézők csak az ő jobb kezét lássuk lendülni, majd dominálni. Ez egy tipikus fogás, amit vezetők rendszeresen alkalmaznak. Mielőtt az amerikai elnököt sajnálni kezdenénk, meg kell állapítani, hogy ő sem ma jött le a falvédőről, ha a tekintély kimutatásáról van szó. Minden eszközt bevetett, hogy ő mutatkozzon erősebb félnek.
- Kézrázás: a legtöbb országban maximum 5-7 kézrázásból áll egy kézfogás. Donald Trump azonban úgy tűnt, mintha sohasem akarná elengedni az észak-koreai vezetőt. Úgy rázogatta a kezét, mint egy fiát első szexuális élménye előtt jótanácsokkal épp ellátni készülő apuka, akinek mindig van egy újabb gondolata.
- Első kéznyújtás: az amerikai elnök minden alkalommal kezdeményező volt ebben is. Még el sem indultak egymás felé a vörös szőnyegen, ő már kezét nyújtva várta a tárgyalópartnerét.
- Vállfogás: kézfogás közben megveregetni a másik felkarját vagy vállát annyit jelent, mint irányítani egy párosban. Az, akit vállon veregetnek, vagy nagyon jó barát, vagy olyan valaki, aki hierarchiában alacsonyabb szinten van, mint a veregető fél.
Félmosoly, a nem őszinte mosoly
Az emberi agy lateralizált, ami azt jelenti, hogy a két agyfélteke más-más feladat feldolgozásában működik optimálisan. A jobb agyfélteke az érzelmek kifejezésében és felismerésében jobb, emiatt a bal arcfélen megjelenő érzelmek fejezik ki a valódi, őszinte tartalmat. Ha megnézzük a két vezető arckifejezését, náluk is felfedezhető egy felemásság, főleg akkor, ha mosolyról van szó. Vannak fizikai dolgok, amiken akarva-akaratlanul sem lehet változtatni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a két férfi nem kedvelné egymást. Csupán annyit jelent, hogy a rengeteg mosoly és manír nagy része bizony csak a pozitív látszat és magabiztos, stabil vezetők képének fenntartása miatt van.
Összességében tehát elmondható, hogy a találkozó minden perce és mozdulata egy nagyon komoly háttérmunka eredménye, ahol egyik fél sem akarta túlzottan legyűrni a másikat, de annak esélyét sem hagyták meg, hogy a másik fél dominálhasson. Mosolygással vegyített feszengések, merevséggel ötvözött lazaságok és aláírásokkal demonstrált elégedettség volt az esemény fő célja, aminek a kivitelezése tökéletesen megtörtént. Donald Trump láthatóan többet beletett a találkozóra való felkészülésbe, és viselkedésével olyan érzetet keltett, mint aki őszintén elhiszi, hogy magabiztosságának köszönhetően irányítani tudja majd az észak-koreai Kim Jong Unt. Persze ebben mi, naiv, külső szemlélők sohasem lehetünk biztosak, hiszen esélyünk sincs betekinteni a kulisszák mögé. Ahogyan jelen tudásunk szerint azt sem tudjuk, pontosan mi is az együttműküdés eredménye. Talán jobb is.