Mitől szexi az intelligencia?
2020. október 16. írta: FBEP_PSY

Mitől szexi az intelligencia?

what-is-sapiosexuality-4-signs-you-might-be-sapiosexual.jpg

Sokféle intelligencia létezik. A mostani cikkben az IQ tesztek által mért intelligenciáról esik szó, illetve annak vonzalomra gyakorolt hatásáról. A kutatások azt mutatják, hogy mind a nők, mind a férfiak számára a párválasztás során a legértékesebb jellemző az intellektus.

A szépséggel ellentétben, amelyet passzív megfigyelés által könnyen észlelünk, az intelligencia felismerése nehezebb, mert a két fél között dinamikus interakciót igényel. A szépségre, az esztétikumra adott reakcióink  képalkotó eljárások segítségével is könnyen azonosíthatók az agytevékenységünkben is, míg az intelligenciára adott válaszaink egyáltalán nem leképezhetők ilyen egyértelműen. A mindennapi életben a beszélgetések során a tartalomból, a szókincsből és a humorból észleljük, hogy intelligens partnerrel-e van dolgunk.  

Amikor kutatások során azt vizsgálták, hogy mi az az IQ szint, ami egy jövőbeli partnernél vonzónak számít, akkor a 120-as körüli IQ szint rajzolódott ki. Ez a szint magasabb, mint a populáció 90%-ának az intelligenciája. Hosszú távú partnerkapcsolat esetében a nők ezt az intelligencia szintet tartják a leginkább kívánatosnak és szexuálisan vonzónak.

Érdekes módon azok, akiknek az IQ-ja 135-nél magasabb, vagyis az emberek 99%-nál okosabbnak számítanak, kicsivel kevésbé tűnek vonzó partnernek, mint a 120- körüli IQ-val rendelkezők, ugyanakkor ők is sokkal vonzóbbak, mint azok, akik csak az emberek 50%-nál számítanak okosabbnak.

Mi a szapioszexualitás?

A név alapján szexuális orientációnak tűnhet, de ebben az esetben egy attitűdről van szó, ami abban mutatkozik meg, hogy miként választunk partnert, jelen esetben intelligencia alapján. Egyszerűen szólva az intelligencia szexi. A szapioszexualitás nem egy ritka beállítódás. Gyakori, hogy a külső (majdnem) teljesen háttérbe szorul, mert önmagában a másik okossága elegendő erőteljes érzelmek és vonzalom kiváltásához. Ez persze nem jelenti azt, hogy a külső vagy az ápoltság egyáltalán nem számít, csak az intelligencia sokkal többet nyom a latban.

Mitől lesz szexuálisan vonzó az intellegencia?

Kétféle pszichológiai magyarázat állhat ennek hátterében.

  • Az egyik a Holdudvar-hatás, ami azt jelenti, hogy ha egy embernél érzékelünk egy pozitív tulajdonságot, mint a szépség, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez a többi jó tulajdonsággal kéz a kézben jár. A vonzó emberekkel jobban bánnak embertársaik és pozitívabbnak tűnnek a többiek szemében. Szakmai területen is könnyebben boldogulnak az attraktív emberek és szexuális partnert is könnyebben találnak. A mechanizmus úgy tűnik, hogy fordítva is működik: ha valakinél meglátunk egy olyan értékes tulajdonságot, mint a az intelligencia, a humor vagy a jó társas készségek, akkor könnyen hozzákapcsolunk hozzá szexuális vonzerőt is.
  • A másik befolyásoló tényező az arousal transzfer (emelkedett izgalmi szint átadása) lehet. Arról a folyamatról van szó, amikor egy tényező által kiváltott izgalom, beindítja, átterjed egy másik független tényező által kiváltott izgalomra. Jól szemlélteti ezt az a kísérlet, amikor egy veszélyesnek tűnő és egy biztonságos hídon kellett áthaladnia férfiaknak. A hídon találkoztak egy vonzó nővel. A veszélyesnek tűnő hídon áthaladva a férfiak nagyobb szexuális vonzalmat éltek meg a nő iránt, mint a biztonságosnak tűnő hídon. A félelmi izgatottság átadódott a szexuális izgatottságra.

A kutatók azt is megállapították, hogy a férfiak és a nők esetén is igaz, hogy minél komolyabbak a szándékait egy partnerrel, annál inkább fontossá válik az intelligencia kérdése. Míg egy könnyed kapcsolat esetében elfogadható az átlagos intellektus, addig házasság esetén a legtöbb ember igényli, hogy a partnere okosabb legyen az átlagnál.

Az továbbra is kérdés, hogy kiemelkedően magas intellektus esetén miért csökken a vonzerő. Elképzelhető, hogy a társas területen gyakran megjelenő nehézségek állhatnak ennek hátterében.

Forrás:

  • Akimoto, Y., et al., R. (2018). Approach or avoidance: Neural correlates of intelligence evaluation from faces. European Journal of Neuroscience, 48, 1680-1690.
  • Ben-Ze’ev, A. (2019). The arc of love: How our romantic lives change over time. University of Chicago.
  • Dutton, D. G. and Aron A. P. (1974). Some evidence for heightened sexual attraction under conditions of high anxiety. Journal of Personality and Social Psychology 30, 510–17.

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr6716241638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 21:38:39

@Hunyadi János1: Ez jön fel elsőnek. :-))
Ordít hogy milyen hülye vagy.

"Brendel Mátyás - blog.hu user profil - Aktivitásblog.hu › user › tab › activity
Ebben hinni, na az az irracionális, idióta, elmebeteg hit. És az egész kommented az. Tele van ordító ellentmondásokkal. Brendel Mátyás 2020.10.10 17:29:08."

jaj, szétröhögöm magam... hogy pofára estél! :-))

2020.10.18. 21:41:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 21:43:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 21:43:34

:-))

"Google brendel mátyás

Nagyjából 31 600 találat (0,30 másodperc)

Brendel Mátyás - blog.hu user profil - Aktivitásblog.hu › user › tab › activity
Ebben hinni, na az az irracionális, idióta, elmebeteg hit. És az egész kommented az. Tele van ordító ellentmondásokkal. Brendel Mátyás 2020.10.10 17:29:08."

2020.10.18. 21:43:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 21:45:47

2020.10.18. 21:48:51

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 21:49:34

@Hunyadi János1:

:-))

"Google brendel mátyás

Nagyjából 31 600 találat (0,30 másodperc)

Brendel Mátyás - blog.hu user profil - Aktivitásblog.hu › user › tab › activity
Ebben hinni, na az az irracionális, idióta, elmebeteg hit. És az egész kommented az. Tele van ordító ellentmondásokkal. Brendel Mátyás 2020.10.10 17:29:08."

2020.10.18. 21:49:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az ateista klub már nem tudom hány éve, vagy évtizede működik. Eddig sem volt baj vele, ezután sem lesz baj vele. Nem akarok olyan helyen dolgozni, ahol ez gond lenne. Egyébként egy gombnyomás eltüntetni, és akkor a google-ból is eltűnik egy kis idő után. Most elkezdtél helyettem olyan dolgokról okoskodni, amelyek egy másik témához tartoznak. Eddig is mindig koppantál, amikor okoskodtál. Most miből gondolod, hogy igazad lesz?

Meridian74 2020.10.18. 21:51:47

ezt az értelmetlen floodot nem lehetne kitörölni innen?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 21:53:06

@Hunyadi János1: "Egyébként egy gombnyomás eltüntetni, és akkor a google-ból is eltűnik egy kis idő után." - Jó ötlet! Írok posztot rólad és az nem tűnik el. :-))

2020.10.18. 21:55:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az ateista blog sok éve, ha nem évtizede működik. Sosem volt gond belőle. Hasonlóan, voltak cikkeim a Népaszavában és Népszabadságban is. Mindkettőre büszke vagyok. Ha valamelyik oka lenne annak, hogy nem vesznek fel, akkor jobb, ha nem vesznek fel. Nem akarok bigott hívő mongolFidióta faszoknak dolgozni. Egyébként a Népszava és Népszabadság cikkekkel ellentétben a blog törölhető, és akkor eltűnik a google-ből is egy kis idő után.
Megint terelsz, megint okoskodsz, megint csak te koppantál.

2020.10.18. 21:56:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt egy másik eset, amikor bizonyíték van arról, hogy mekkorát szoptál. egész délelőtt készültél, hogy szétbaszod a blogom, aztán csak annyi történt, hogy telefingottál egy szobát, amelyben egyedül voltál. mielőtt bárki is észrevette volna, bejöttem, kibasztalak, mint macskát szarni. 6 gombnyomás volt a nagy erőlködésed eredménye. senkinek nem sikerült ártanod, te kis pszichopata!

ateistaklub.blog.hu/2020/09/27/koronavirus_es_vallas/full_commentlist/1#c39096334

2020.10.18. 21:56:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 21:57:26

2020.10.18. 21:57:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 21:59:32

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 21:59:46

@Hunyadi János1: Egyre jobban félsz. Lassan fény gyúl a sötét agyadban, hogy egy életre nevetségessé teszed magad?

2020.10.18. 22:00:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:01:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:01:34

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 22:01:51

@Hunyadi János1:

:-))

"Google brendel mátyás

Nagyjából 31 600 találat (0,30 másodperc)

Brendel Mátyás - blog.hu user profil - Aktivitásblog.hu › user › tab › activity
Ebben hinni, na az az irracionális, idióta, elmebeteg hit. És az egész kommented az. Tele van ordító ellentmondásokkal. Brendel Mátyás 2020.10.10 17:29:08."

2020.10.18. 22:02:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ha mégis előkerülne, akkor megemlítem, hogy a "baszom szét a blogod" kommenter írta a blogot. biztos nagyon hiteles leszel.:)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 22:04:44

@Hunyadi János1: Egyre jobban elhatalmasodik rajtad a félelem. :-))
Könnyedén lehet téged manipulálni és megfélemlíteni.

2020.10.18. 22:05:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt egy másik eset, amikor bizonyíték van arról, hogy mekkorát szoptál. egész délelőtt készültél, hogy szétbaszod a blogom, aztán csak annyi történt, hogy telefingottál egy szobát, amelyben egyedül voltál. mielőtt bárki is észrevette volna, bejöttem, kibasztalak, mint macskát szarni. 6 gombnyomás volt a nagy erőlködésed eredménye. senkinek nem sikerült ártanod, te kis pszichopata!

ateistaklub.blog.hu/2020/09/27/koronavirus_es_vallas/full_commentlist/1#c39096334

2020.10.18. 22:07:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 22:07:30

@Hunyadi János1:

:-))

"Google brendel mátyás

Nagyjából 31 600 találat (0,30 másodperc)

Brendel Mátyás - blog.hu user profil - Aktivitásblog.hu › user › tab › activity
Ebben hinni, na az az irracionális, idióta, elmebeteg hit. És az egész kommented az. Tele van ordító ellentmondásokkal. Brendel Mátyás 2020.10.10 17:29:08."

2020.10.18. 22:08:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt egy másik eset, amikor bizonyíték van arról, hogy mekkorát szoptál. egész délelőtt készültél, hogy szétbaszod a blogom, aztán csak annyi történt, hogy telefingottál egy szobát, amelyben egyedül voltál. mielőtt bárki is észrevette volna, bejöttem, kibasztalak, mint macskát szarni. 6 gombnyomás volt a nagy erőlködésed eredménye. senkinek nem sikerült ártanod, te kis pszichopata!

ateistaklub.blog.hu/2020/09/27/koronavirus_es_vallas/full_commentlist/1#c39096334

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.18. 22:10:01

Na jó éjt matyika! És figyelj a blogodra, mert lehet éjjel még egyszer szétbaszom!

2020.10.18. 22:11:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:13:45

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:16:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt egy másik eset, amikor bizonyíték van arról, hogy mekkorát szoptál. egész délelőtt készültél, hogy szétbaszod a blogom, aztán csak annyi történt, hogy telefingottál egy szobát, amelyben egyedül voltál. mielőtt bárki is észrevette volna, bejöttem, kibasztalak, mint macskát szarni. 6 gombnyomás volt a nagy erőlködésed eredménye. senkinek nem sikerült ártanod, te kis pszichopata!

ateistaklub.blog.hu/2020/09/27/koronavirus_es_vallas/full_commentlist/1#c39096334

2020.10.18. 22:37:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:39:34

2020.10.18. 22:40:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:42:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 22:43:08

2020.10.18. 22:51:17

2020.10.18. 23:03:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a múltkori baszásodat is csak a guminőd látta.

2020.10.18. 23:04:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 23:05:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt egy másik eset, amikor bizonyíték van arról, hogy mekkorát szoptál. egész délelőtt készültél, hogy szétbaszod a blogom, aztán csak annyi történt, hogy telefingottál egy szobát, amelyben egyedül voltál. mielőtt bárki is észrevette volna, bejöttem, kibasztalak, mint macskát szarni. 6 gombnyomás volt a nagy erőlködésed eredménye. senkinek nem sikerült ártanod, te kis pszichopata!

ateistaklub.blog.hu/2020/09/27/koronavirus_es_vallas/full_commentlist/1#c39096334

2020.10.18. 23:09:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 23:12:47

2020.10.18. 23:14:19

2020.10.18. 23:25:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: itt sírtál, hogy nyertem, és, hogy mekkorát szoptál, te kis kretén! Utána elkotródtál, most meg hazudsz, orrba-szájba, te kis pszichopata selejt!

"Előzetes moderáció van. Matyi elérte célját. Többet nem is kattintok a mentális deficitre."

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 23:26:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: eddig minden blogon én nyertem. a moderáció bevezetésével is én nyertem, elismerted.

mentalisdeficit.blog.hu/2020/10/13/hany_koronas_halal_kell_ahhoz_hogy_vegre_elkezdjunk_vedekezni/full_commentlist/1#c39076530

2020.10.18. 23:28:34

2020.10.18. 23:31:38

s 2020.10.18. 23:54:08

"Az továbbra is kérdés, hogy kiemelkedően magas intellektus esetén miért csökken a vonzerő."

Egyáltalán nem kérdés. Azért csökken, mert a kiemelkedően magas intellektus kiszúrja, hogy leendő partnere nem olyan okos. Ezért mérséklődik iránta a vonzalma, amit amaz megérez, és már ő sem hevül annyira. Ugyanis nem csak az okosság számít, hanem a kölcsönösség is.

Az elenyésző esetszám vizsgálhatatlanná teszi, hogy mi történik két 180 -as IQ találkozása esetén. Valószínűleg ott nem lesz akadály a kiemelkedően magas intellektus.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.19. 06:12:00

@Hunyadi János1: Majd csinálok posztot rólad a blogomon hadd őrződjön meg a googlen a sok állatságod. Hadd maradjon meg a net emlékezetében mekkora barom vagy! Szépen kimásolom a röfijeidet a linkekkel együtt, leendő potenciális munkaadóid hadd szembesüljenek vele milyen "piszopata" vagy.

2020.10.19. 07:41:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már megint szívatod magad, sokat dolgozol a semmiért.

2020.10.19. 07:49:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a pszichopata nyilván te vagy, a vak is látja. Képes vagy órákig dolgozni egy hagymázas terven csak azért, mert arról álmodozol, hogy majd jól kitolsz valakivel, és csak azért, mert egy semmirekellő kis rendszergizda vagy, akit megzavartak a kommentelésben. Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül, csak az zavar, hogy egy intelligens megoldás kissé zárójelbe teszi az ordibálásodat a kommentfolyamban. Ráadásul a politikailag veled félig egy oldalon álló embert akarod rugdosni. Beteg vagy. Nem kicsit, nagyon.
De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.19. 07:57:13

@Hunyadi János1: Jó, igazad van, az árufeltöltő pozíciódban - polc manager :)) - nem keres rá a HR-es a nevedre. Két uncsi, hülyék által írt script hibájának megkeresése közben jól elszórakoztatsz. :-))

2020.10.19. 08:01:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: látod, mondom, mindig hülyeségeket hiszel a világról, és emiatt szívatod magad.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.19. 08:12:34

@Hunyadi János1: "De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba." - Ez a te véleményed. Majd a jövő megmutatja! :-)) Már tervezem a posztot Brendel Mátyásról és konzultálok ügyvéddel. Ha nem hagyod abba e

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.19. 08:13:31

@Hunyadi János1: "De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba." - Ez a te véleményed. Majd a jövő megmutatja! :-)) Már tervezem a posztot Brendel Mátyásról és konzultálok ügyvéddel. Ha nem hagyod abba ezt a szemétséget, nem fog elsüllyedni a net homályában amit csinálsz.

2020.10.19. 09:59:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: rendben, csinäld, konzultälj, addig sem zavarsz mäsokat az ostobasägaiddal!:)

2020.10.19. 10:11:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a pszichopata nyilván te vagy, a vak is látja. Képes vagy órákig dolgozni egy hagymázas terven csak azért, mert arról álmodozol, hogy majd jól kitolsz valakivel, és csak azért, mert egy semmirekellő kis rendszergizda vagy, akit megzavartak a kommentelésben. Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül, csak az zavar, hogy egy intelligens megoldás kissé zárójelbe teszi az ordibálásodat a kommentfolyamban. Ráadásul a politikailag veled félig egy oldalon álló embert akarod rugdosni. Beteg vagy. Nem kicsit, nagyon.
De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba.

2020.10.19. 10:15:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:16:20

2020.10.19. 10:18:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:19:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:22:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:23:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:25:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a pszichopata nyilván te vagy, a vak is látja. Képes vagy órákig dolgozni egy hagymázas terven csak azért, mert arról álmodozol, hogy majd jól kitolsz valakivel, és csak azért, mert egy semmirekellő kis rendszergizda vagy, akit megzavartak a kommentelésben. Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül, csak az zavar, hogy egy intelligens megoldás kissé zárójelbe teszi az ordibálásodat a kommentfolyamban. Ráadásul a politikailag veled félig egy oldalon álló embert akarod rugdosni. Beteg vagy. Nem kicsit, nagyon.
De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba.

2020.10.19. 10:26:28

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:26:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:27:59

2020.10.19. 10:29:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:30:01

2020.10.19. 10:34:34

2020.10.19. 10:35:35

2020.10.19. 10:39:38

2020.10.19. 10:41:40

2020.10.19. 10:44:12

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.19. 10:44:54

@Hunyadi János1: "Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül" - sehol másütt nem tudsz letiltani, te elmebeteg!

2020.10.19. 10:45:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:46:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:48:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:49:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:49:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a pszichopata nyilván te vagy, a vak is látja. Képes vagy órákig dolgozni egy hagymázas terven csak azért, mert arról álmodozol, hogy majd jól kitolsz valakivel, és csak azért, mert egy semmirekellő kis rendszergizda vagy, akit megzavartak a kommentelésben. Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül, csak az zavar, hogy egy intelligens megoldás kissé zárójelbe teszi az ordibálásodat a kommentfolyamban. Ráadásul a politikailag veled félig egy oldalon álló embert akarod rugdosni. Beteg vagy. Nem kicsit, nagyon.
De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba.

2020.10.19. 10:51:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:52:19

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:54:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:58:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 10:59:25

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a pszichopata nyilván te vagy, a vak is látja. Képes vagy órákig dolgozni egy hagymázas terven csak azért, mert arról álmodozol, hogy majd jól kitolsz valakivel, és csak azért, mert egy semmirekellő kis rendszergizda vagy, akit megzavartak a kommentelésben. Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül, csak az zavar, hogy egy intelligens megoldás kissé zárójelbe teszi az ordibálásodat a kommentfolyamban. Ráadásul a politikailag veled félig egy oldalon álló embert akarod rugdosni. Beteg vagy. Nem kicsit, nagyon.
De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba.

2020.10.19. 10:59:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 11:00:56

2020.10.19. 11:01:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 11:01:58

2020.10.19. 11:03:59

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: amikor a pszichopata patkánynak ügyvéddel kell konzultálnia, mert maga is jól tudja, hogy amit tervez, az pszichopataság, és fél, hogy beperlik.

2020.10.19. 11:05:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a pszichopata nyilván te vagy, a vak is látja. Képes vagy órákig dolgozni egy hagymázas terven csak azért, mert arról álmodozol, hogy majd jól kitolsz valakivel, és csak azért, mert egy semmirekellő kis rendszergizda vagy, akit megzavartak a kommentelésben. Technikailag ugye kommentelhetsz, nem tiltottalak le sehol, a saját oldalamon kívül, csak az zavar, hogy egy intelligens megoldás kissé zárójelbe teszi az ordibálásodat a kommentfolyamban. Ráadásul a politikailag veled félig egy oldalon álló embert akarod rugdosni. Beteg vagy. Nem kicsit, nagyon.
De ismétlem, a hagymázas terved nevetségesen ostoba.

Dan da Man 2020.10.19. 11:06:18

@Hunyadi János1: Nem tennéd meg mindenki kedvéért, hogy leállítod magad?
A penetráns stílusod miatt már tényleg egy fájdalom kommenteket olvasgatni.
És sürgősen keress fel egy pszichológust, mert láthatóan nagyon durva kisebbségi komplexusaid vannak.
(Egyébként én tényleg kíváncsi lennék rá, hogy miért. Mi van a múltadban, ami miatt ilyen erős becsípődéseid vannak? Miért érzed, hogy mindenképp dominálnod kell mindenkit mindenhol? Nem gondolod, hogy ha a probléma alapjait kezelnéd, akkor esetleg könnyebb lenne az életed? És ezt most a legjobb indulattal kérdezem, nem bántásból...)

Dan da Man 2020.10.19. 11:11:08

Sajnos nem értek egyet a posztban írtakkal. Tapasztalatból.

A kémia abszolút felülír mindent, és maximálisan az első hat helyen szerepel.

Láttam már kevésbé okos férfit minden nőt megdönteni, és láttam okos férfit küzdeni azért, hogy észrevegyék, mint férfi.
Én sem vagyok buta, és soha senki sem akart még velem ágybabújni azért, mert tudott velem beszélgetni bármiről. Sőt, annál kevésbé akart, mert az "ilyen embert megtartjuk barátnak" - még akkor is, ha egyébként a "talán" kategóriába tartozik.

Szóval az intelligencia nem tesz szexivé.
Maximum egy szexi embert tehet még kívánatosabbá, vagy a hiánya rombolhat le egy pozitív képet.
De azt még soha nem hallottam SENKITŐL, hogy "annyira okos, hogy most azonnal megdúgatnám magam vele".
(Érdekes módon férfiaknál kicsivel többször láttam olyat, hogy a szép nő már nem gyakorolt rá erős hatást - azt IS akarta, hogy okos legyen. De ott is első a külalak volt...)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.10.19. 18:30:59

@Dan da Man: "Nem gondolod, hogy ha a probléma alapjait kezelnéd" - A kezelés módja KCN, vagy Pb.
süti beállítások módosítása