A válás nehéz. Minden érintettnek. Egy házasság vége – különösen a gyermekes családokban – nagy veszteségeket, változásokat hoz. Az érzelmi zűrzavar közepette a gyermek sokszor eszközzé válik a szülők játszmáiban, és mint egy kötélhúzás során a kötél szerepét osztanák neki, lavírozik a két szülő között.

Pedig egy válást elszenvedő gyermeknek szüksége van arra, hogy egészséges és erős kapcsolatot tartson fenn mindkét szülőjével, és arra, hogy védve legyen szülei konfliktusától. Egy rendkívül sérülékeny időszak ez a gyermek életében. Az addigi család felbomlik, a válás egy gyászfolyamattal járó élethelyzetet teremt minden családtagnak.

Válást követően azonban néhány szülő azért, hogy borogassa saját szülői identitását, elvárja gyermekétől, hogy minden körülmények között mellé álljon, az ő pártját fogja. És ezért mindent el is követ. Ezt nevezzük szülői elidegenítésnek.

A szülői elidegenítésről…

A szülői elidegenítés szindrómát már 1980. óta ismerjük, egy gyermekpszichiáter által leírt kifejezés, amellyel akkor találkozunk, mikor az egyik szülő megkísérli a gyermeket a másik szülő ellen fordítani. A dühös szülő (a gyakorlatban leggyakrabban az anya), aki haragszik a másikra, minden eszközzel azon van, hogy elidegenítse gyermekét a harag tárgyától (többnyire az édesapától). Teszi ezt úgy, hogy teljesen negatív képet fest róla különféle megjegyzésekkel, hamis vádakkal, terhelve ezzel a gyermeket.

Az elidegenítő szülő

Többnyire tényleg az édesanyák az elidegenítő szülők, ugyanakkor előfordul, hogy az apa a felbujtó, és mérgezi a gyermeket az édesanya ellen. Általában az elidegenítő szülő a kevésbé egészséges érzelmileg, sokuknál megfigyelhetőek nárcisztikus jellemvonások.

• Hajlamosak felszívni magukat és általában hiányosságuk közé tartozik az a képesség, hogy meghallják és meglássák mások eltérő persepktíváit.
• Ehelyett rendkívül nagy hangsúlyt helyeznek arra, amit ők akarnak, gondolnak, éreznek és hisznek, anélkül, hogy figyelembe vennék mások vágyait és elképzeléseit.
• A nárcisztikus elidegenítő szülő a gyermeket fegyverként használja a másik szülő elpusztítására, miközben azt állítja, hogy ő valójában megvédi a gyermeket a gonosztól. Azt nem veszi észre, hogy ha a gyermeket állandó küzdelemben a másik szülő bántalmazására használja, a saját gyermekének az érdekeit hagyja figyelmen kívül.

A valóság az, hogy azok a szülők, akik mérgezik gyermekeik természetes érzelmi szükségletét, a másik szülő iránti szeretetét, súlyos, sőt visszaélésszerű károkat okoznak. A szülői elidegenítés a gyermekbántalmazás nagyrészt figyelmen kívül hagyott formája, a gyermekek és a válás résztvevői sajnos gyakran nincsenek tudatában ennek. A gyermeknek joga van mindkét szülőjét ismerni és gondoskodását élvezni.    

A szülői elidegenítés számos stratégiát magában foglal, köztük:

• a kígyót-békát összehordani a másik félre,
• a kapcsolattartás minimalizálását az érintett szülővel,
• a másik szülő teljes törlése a gyermek életéből (beszélgetések tiltása és a fotók teljes eltüntetése),
• erőszakkal rávenni a gyermeket, hogy utasítsa el a másik szülőt,
• olyan benyomást kelteni a másik félről, hogy ő veszélyes,
• a gyereket kényszeríteni arra, hogy válasszon a szülők között (ezzel a szeretet visszavonására kérve őt),
• a rossz szülő családjával való érintkezés korlátozása, vagy teljes eltiltása.

Kutatások szerint a gyermekfelügyelettel nem megbízott szülői fél (ez leggyakrabban még most is az apa), aki kiszakad a gyermeke életéből, legtöbb esetben a kapcsolatot akaratlanul veszíti el gyermekével, a szülői elidegenítés következtében.

De hogyan hat ez a gyermekre?

A felnőtté váló, elidegenítéssel érintett gyermekek beszámolói szerint (akik felismerték) az elidegenítő szülők taktikája rendkívüli pszichológiai bántalmazást jelent, beleértve az elutasítást, a terrorizációt, az elszigetelést, az erkölcstelenséget, a kizsákmányolást, valamint az érzelmi reakciók visszautasítását. A gyermek számára a szülői elidegenítés súlyos mentális állapot. A fiatalok abban a hamis meggyőződésben élnek, hogy az elidegenített szülő gonosz és veszélyes.

A következmények jól dokumentáltak:

• alacsony önbecsülés és öngyűlölet,
• a bizalom hiánya,
• depresszió,
• kábítószerfogyasztás, valamint a függőségek egyéb formái széles körben elterjedhetnek…

…hiszen a gyermekek elveszítik a szeretet adásának és fogadásának képességét az egyik szülőtől.

Az önutálat különösen zavaró következmény az érintett gyermekek körében. Érzésük abból ered, hogy az elidegenített szülő felé irányuló gyűlöletet belsővé, saját érzésükké alakítják, amely arra engedi őket következtetni (rosszul), hogy az érintett szülő nem szereti vagy akarja őket látni, miközben súlyos bűntudatot élnek meg emiatt, úgy érzik, ezzel elárulják szülőjüket.

Depressziójuk azokból az érzésekből gyökeredzik, hogy úgy érzik, nem szereti őket az elüldözött szülő. Külön élnek, nem tudják elgyászolni sem, hiszen nem engedélyezett számukra a gyászolás sem, a veszteség megélése, vagy akár az, hogy beszéljenek róla otthon. Ezek a gyermekek egyébként sokszor konfliktussal terhelt vagy távolságtartó kapcsolatot mutatnak az elidegenítő szülőkkel szemben, és nagy a kockázata annak, hogy ily módon felnövők később saját gyermekeiket idegenítik el maguktól. Aki elidegenítést tapasztalt meg gyermekkorában, 50% eséllyel lesz elidegenítő saját gyermekével szemben.

A szülői bántalmazás ezen, rejtett módja nem ritka jelenség, a válások negyedét érinti. Sokszor természetesen kezeljük, hogy a válást követően a gyerek viszonya megromlik a különélő szülőjével. Pedig ez messze nem természetes. Vesztes a helyzetet elszenvedő szülő, aki sokszor tehetetlenül kénytelen végignézni, ahogy elveszti gyermekét, de az igazi vesztes valójában mindig a gyerek.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.  

Forrás:

Baker, A. (2010). “Adult recall of parental alienation in a community sample: Prevalence and associations with psychological maltreatment.” Journal of Divorce and Remarriage, 51, 16-35.
Bernet, W. et al (2010). “Parental alienation and the DSM V.” American Journal of Family Therapy, 38, 76-187.
Fidler, B. and Bala, N. (2010). “Children resisting postseparation contact with a parent: Concepts, controversies, and conundrums.” Family Court Review, 48 (1), 10-47.
Kruk, E. (2011). Divorced Fathers: Children’s Needs and Parental Responsibilities, Halifax: Fernwood Publishing.
Amy Baker, Paul Fine (2018) EXtelen döntések. Kézikönyv a szülői elidegenítés kezeléséhez.