Veszteség és bánat: demencia a családban
2019. január 17. írta: Vén Betti

Veszteség és bánat: demencia a családban

Amikor egy szerettünk megkapja a diagnózist a demenciáról, számos ellentmondásos érzelmet élünk át, néha egyszerre. Sokan mély fájdalommal reagálnak, van, akit sokkolnak a hírek. A jelentős életváltozás előtt álló kilátások demoralizálttá, zavarttá, dühössé tehetnek.

1140-crc-overcoming-lonliness-dementia-caregiving_imgcache_rev340ce270c7fd93e033b4568fa74fa05c.jpg

Az idősebbeknél nincs másik olyan betegségpopuláció, mint ami akkora változatosságot és sokféleséget mutat – akár egy pszichológus számára is-, mint a demenciában szenvedő betegek.

Mi a demencia?

A demencia a kognitív funkciók fokozatos elvesztését jelenti, melyet memóriaproblémák, kommunikációs nehézségek, megromlott ítélőképesség és zavaros gondolkodás jellemez. Ezt az agysejtek károsodása okozza, és idővel általában rosszabbodik az állapot. A demencia leggyakrabban az időseket sújtja, de nem tévesztendő össze a normál öregedéssel, annak egy súlyosabb formáját jelöli. Azok, akik demenciában szenvednek, elveszíthetik érzelmeik szabályozásának képességét, személyiségük is megváltozhat.

A demencia több szakaszból áll, néhány kisebb funkcióvesztéstől a súlyos károsodásig terjedhet. A legsúlyosabb szakaszban az érintettek teljes mértékben függenek mások segítségétől a mindennapi életben (a tisztálkodástól, egészen az evésig). Legelterjedtebb formája az Alzheimer-kór. A legtöbb demenciára nincs gyógyír, de bizonyos kezelések segíthetnek a tünetek ideiglenes enyhítésében, illetve a folyamatromlás lassításában.

Általában az élet késői szakaszában alakul ki, de egyesek már az 50-es, 60-as éveik elején is megtapasztalhatnak kezdeti demenciát, míg egy-két ritka formája még korábban is felléphet.

A demencia szakaszai

A betegség előrehaladása általában három szakaszra oszlik, bár ez egyénenként változhat.

  1. A korai stádiumban a tünetek lehetnek zavartság és memóriaromlás (különösen a közelmúltbeli eseményekre vonatkozóan), a dezorientáció, a személyiség és az ítélőképesség megváltozása, valamint a rutinfeladatok ellátásában fellépő problémák. Ebben a szakaszban a demenciában szenvedő személy által észlelt változások tévesen betudhatók a normális öregedesének vagy a stressznek.
  2. A második, mérsékelt szakaszban a korai stádium tünetei egyre nyilvánvalóbbá válnak, és a személy egyre nehezebben kezeli azokat, további segítséget igényelhet a napi tevékenységekben. További tünetek lehetnek a hangulatingadozások, a növekvő feledékenység, valamint a barátok és a családtagok felismerőképességének hiánya.
  3. Végül, a demencia előrehaladott szakaszában a személy elveszítheti az emberekre és a környezetre adott válaszadási képességét, és előfordulhat az is, hogy segítség nélkül nem tudja elvégezni az alapvető feladatait. Általában a kommunikációs képességek elvesztése, jelentős memóriavesztés, a magatartás jelentős változásai, valamint az egyre nehezebb mobilitás is jellemzővé válik.

A demenicában szenvedő betegek mintegy 90%-a viselkedési és pszichológiai tüneteket tapasztal, amik komoly kihívásokat jelentenek a közvetlen környezet számára. Ilyen viselkedés lehet például a vándorlás, hallucinációk, téveszmék és az agresszió. A megjelenő viselkedés mindig jelentős eltérést mutat a személy tipikus, megszokott viselkedésétől, és ennélfogva nagyobb terhelést jelent a családi kapcsolatokra, mint például egy fejlődési rendellenesség.

1140-demetia-camp-caregiver-aarp_imgcache_rev6b4be3998386ea00508c6368097eec30.jpg

Egy családtag szellemi, fizikai hanyatlása lelkileg, fizikailag is megterhelő a többi családtag számára. A szerepek megváltoznak. Gyakran tapasztalható veszteségérzet és bánat, hiszen a saját életünk, és annak a személynek az élete is megváltozik a demencia által, akiről gondoskodnunk kell. Ezek a változások jelentős hatást gyakorolnak az érintettekre, a családtagokra. A leggyakoribb érzések, melyet a közeli hozzátartozók átélnek: a bűntudat, a bánat, a veszteség, a harag.

Bűntudat

Elég gyakori érzés, hogy bűnösnek érezzük magunkat, hogy bántottuk korábban a demenciában szenvedő személyt, bűntudatunk van, mert kínosan érezzük magunkat a furcsa viselkedése miatt, vagy bűntudatunk van azért, mert nem akartunk felelősséget vállalni a gondozásáért.

Bűntudatunk van akkor is, ha kórházi gondozásba kerül családtagunk, miközben mindent igyekeztünk megtenni azért, hogy otthon ápoljuk. És lelkiismeret-furdalásunk van amiatt, hogy azt ígértük, „Mindig vigyázni fogok Rád!”, amit esetleg nem tudtuk betartani.

Bánat és veszteség

dementiacareguide.jpg

A bánat a veszteségre adott válaszunk. Ha egy közeli hozzátartozónknál alakul ki demencia, akkor szembesülünk azzal, hogy elvesztettük azt a személyt, akit korábban ismertünk, és annyi tervünk volt még a jövőre nézve, amelyet most nem élhetünk meg oly módon, ahogy elterveztük. A kapcsolatot veszítjük el, amelyet egy gyászfolyamathoz hasonló állapot kísér.

Harag

Természetes, hogy csalódottak és dühösek vagyunk. Dühösek, hogy gondoznunk kell a demenciában szenvedő családtagot, dühösek másokra, hogy ők nem segítenek, haragszunk a másikra a nehéz viselkedéséért.

Néha talán úgy érezzük, hogy idegesít a demens személy, mérgesek vagyunk rá, a helyzetért. A szorongás, a frusztráció, a bűntudat, a kimerültség, a bosszúság érzése - tudnunk kell -, hogy teljesen normális. Azonban ha így érzünk, vagy aggódunk, hogy elveszíthetjük az irányítást, fontos megvitatni, megosztani valakivel az érzéseinket.  

Ne feledkezzünk meg a gyerekekről, a kamaszokról sem a családban

A fókusz ilyenkor – teljesen érthető módon -, a demens személyen van, ám sokszor a fiatalabb családtagok nem kapják meg a szükséges figyelmet, amelyre szükségük lenne, vagy a betegség nincs elmagyarázva nekik oly módon, hogy azt megértsék.

dementia_istock_000029744938_large.jpg

A gyermekek gyakran tapasztalják meg az érzelmek széles skáláját, amikor (többnyire) valamelyik nagyszülőjük küzd a demenciával. A fiatalabbak ilyenkor félhetnek attól, hogy ők is elkapják a betegséget, vagy hogy valamit ők tettek a betegség kialakulásáért. Serdülők bosszankodhatnak is, ha nagyobb felelősséget kell vállalniuk, vagy szégyent éreznek, hogy nagyszüleik „mások”.

Érdemes megnyugtatni a fiatalokat, hogy ezt a betegséget nem tudják „elkapni”. Kezeljük egyszerűen, és minél természetesebben a betegséget, a személyiség és a viselkedés változását. Ismertessük a gyermekkel a tüneteket, hogy a mama vagy a papa elfelejthet olyan dolgokat, mint a nevünk, beszélni is nehezebben megy neki. Győzzük meg a gyereket, hogy ez nem az ő hibája, nem direkt csinálja a nagyszülő sem, hanem ez a betegség eredménye.

Családtagként aggódunk, bánkódunk, túlterheltnek érezzük magunkat egy ilyen helyzetben. Azonban hasznos emlékeztetni magunkat, hogy a demenciában szenvedő személy észleli és érzi képességeinek megváltozását, és alkalmazkodik diagnózisához, betegségéhez. Emellett pedig ha szükségét érezzük, kérjünk segítséget bátran.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.    

Forrás:

Apostolova, L. G., & Cummings, J. L. (2010). Neuropsychiatric aspects of Alzheimer's disease and other dementing illnesses. In S. C. Yudofsky, & R. E. Hales (Eds.), Essentials of neuropsychiatry and behavioral neurosciences (pp. 409-432). Arlington, VA, US: American Psychiatric Publishing.

https://www.psychology.org.au/publications/inpsych/2010/october/pachana

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr8614568538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2019.01.18. 20:23:22

Kicsit elnagyolt a poszt.

Almandin 2019.01.18. 20:25:15

Ez egy érdekes cikk volt. Mégis egy valami feltűnt nekem itt és a többi, hasonló cikk kapcsán is: valamiért azt feltételezik, hogy mindenkinek van családja.
De mi lesz azzal az emberrel, aki egyedül öregszik meg, nincsenek rokonai, vagy csak távoliak, szorosabb baráti kapcsolatai sincsenek? Alzheimeres vagy más demens ő is lehet. Mindig arról írnak, hogy hogyan vegyük észre hozzátartozónkon a demencia jeleit és hogyan irányítsuk szakemberhez.
Ha egy magányos ember nem veszi észre időben, hogy baj van, bűnözők áldozatává válhat. Pl. megtalálja a lakásmaffia, kiforgatják a vagyonából. Nagy eséllyel hajléktalanná is válhat.
Ha egy egyedülálló demens lesz, még a demencia kezdeti szakaszában el kell intéznie az anyagi ügyeit, meg kell szerveznie jövőbeli lakhatását, gondozását. Ez különösen nehéz lehet, mert a demenciák lassan indulnak, sokszor nincs betegségtudat, ezért gyakran későn jutnak el orvoshoz. Egy egykor okos, értelmiségi ember különösen nehezen viselheti azt, hogy egyre feledékenyebb, romlanak a kognitív képességei. Az ember hiúsága is belejátszik ebbe. Másrészt a környezet gyakran megveti, lehülyézi azt, akin ilyen tüneteket tapasztal. Segítség helyett megvetés, megszégyenítés, jobb esetben lesajnálás az ilyen öregedő ember sorsa. Ez még tovább halaszthatja a bajjal való szembenézést.

Almandin 2019.01.18. 20:38:13

@Almandin: Itt egy cikk, miszerint a magányos emberek még esélyesebbek is a demenciára, mint azok, akik nem magányosak.
www.almapatika.hu/alma-magazin/evekkel-kevesebbet-elhet-aki-maganyos

exterminador 2019.01.18. 20:52:52

Ha rajtam ilyesmi törne ki, lelőném magam. Ez már nem élet.

sZulamith 2019.01.18. 20:57:55

Az sem lenne baj, ha a gondozó, legyen családtag, vagy intézményi, fejébe vésné, vele is megtörténhet ez a baj. Abban segithet, hogy könnyebben vegye a betegséggel járó nehézségeket. Vagy valami lelki tréning ami szintén sokat segíthet.
Szerintem ha már ilyen betegünk van, keresni kell a módját, hogy ne a harag, és ne a bánat uralkodjon el rajtunk, és a családunkon.
Intézményi ellátásnál az államnak, a civil szervezeteknek legyen fokozott figyelme az ilyen embertárunkra. Bárkivel megtörténhet!

Almandin 2019.01.18. 21:05:21

@sZulamith: Sőt, állítólag a 85 év feletti emberek FELE(!) alzheimeres lesz.
Tehát nagyon is megtörténhet.
A mai emberi kapcsolatok bomlékonyabbak, mint az évtizedekkel ezelőttiek. Szinte mindenki szakít/válik, egyre több a gyermektelen, de az életre szóló barátság is egyre ritkább. Tehát az államnak jobban be kéne szállnia ebbe, de sajnos a tendenciák az ellenkező irányba hatnak manapság.

kisslujó 2019.01.18. 23:02:33

A jövő elkezdődött. Betegség gyakorisága emelkedik, egyre fiatalabbak lépnek be az első fázisba. Statisztika nem bírja követni a valóságot. Elhelyezni csak átlag feletti anyagiak árán lehet a beteget, vagy többéves várólista. Ápolhatod otthon, így te is áldozattá válsz, családtagok, ismerősök lemorzsolódnak. Ha szerencsés vagy, te búcsúzhatsz tőle 3-12 év után. Munkába nehezen térsz vissza, nyugdíjad egy része elveszett, de mit számít, meg se éred az emelt korhatárt. Ha bármelyik fázisban beadod intézménybe, a lelkiismeretfurdalás kíséri hátralévő életed. Segítség nincs, jog nincs, csak a szerencsére számíthatsz. Minden helyzetet meg kell tanulnod azonnal megoldani. Nekem sikerült, 6 év napi 24-ben. Nem bántam meg. Ez a valóság, minden más csak mellébeszélés. Ne akard tudni, mi történik az intézményekben.

csakférfi 2019.01.19. 00:07:35

@kisslujó:
Tiszteletem......a Tiéd!
Megérdemled! Remek ember vagy! Nem viccböl mondom...meg nem is sajnàlatbòl!
A poszt........hagyjuk.
A Te kommented a legjobb. Érzödik a tapasztalat a sajàt élmény,mégha igen negatív is.

Dzendör Sztadiz 2019.01.19. 06:44:13

Én konkrétan elvárom a gyerekeimtől, ha ilyen állapotba kerülök, tegyenek be egy elfekvőbe. Ugyanis ott hamar megszabadulok a szenvedéstől és az ő életükből se megy el több év hiába.

csakférfi 2019.01.19. 08:20:15

@Dzendör Sztadiz:
Elfekvöbe?
És ha nem szabadulsz meg gyorsan a szenvedéseidtöl.
A rokonaid....szeretteid,pedig küzdjenek a "büntudattal"
-magàra hagytuk
-eldobtuk,mint egy elavult rossz cuccot
-nem mertük vàllalni
-nem voltunk elég bàtrak
-stb.
Rossz döntés....életre szòlò teherrel.

"Én konkrétan elvárom a gyerekeimtől, ha ilyen állapotba kerülök, tegyenek be egy elfekvőbe. "
Gondold àt!
Csak akkor vagy jò nekik ha egészséges vagy?
Ha beteg leszel màr nem lehetnek veled?
Anyàm ...77 éves.....skizofréniàs attitüdje utàn ebbe belegondoltunk a feleségemmel...kb. 2 éve
Azòta jòl van...hellyel-közzel ....egyedül a sajàt lakàsàban.
Hagytuk volna a pszichiàtriàn?
Emberség?

csakférfi 2019.01.19. 08:55:39

@Almandin:

"Julianne Holt-Lunstad szerint el kell kezdeni komolyabban venni a társas kapcsolatainkat és azok hatását. A magány és a társadalmi elszigeteltség nagyon eltérő formában jelentkezhet. Körül lehet véve valaki sok emberrel úgy is, hogy közben mégis magányosnak érzi magát."

Vs.

"Én mindent megteszek, hogy megbecsüljenek, és nem tudom, miért van az, hogy erkölcsileg kétes, buta, lenéző és flegma nőket úgy kezelnek, mint valami főnyereményt.

Gyorsan elveszik feleségül, és még utána is kiemelten bánnak velük, akkor is, ha se nem főznek, se nem mosnak, de még gyerekhez sem fűlik a foguk. "

csajokespasik.blog.hu/2019/01/07/ugy_erzem_mintha_egyutt_se_lennenk?utm_source=www.filter.hu

"A barátnőmmel másfél éve élünk egy fedél alatt. És pár hónapja felvett egy olyan szokást, hogy ha vitázunk, és nem tud felülkerekedni, vagy megbántva érzi magát, veszi a cuccait és elmegy az anyjához. Először nem mondta meg, hogy oda megy, most már tudom. Én meg csak állok olyankor, és nézek ki a fejemből. Nem mondja meg, mikor jön vissza, gondolom, ez is a pszichológiai hadviselés része. Így próbálja meg érvényesíteni az akaratát. Annyi még hozzátartozik, hogy ő nagyon nehezen költözött el otthonról, és mindenben kikéri anyu véleményét a mai napig."

csajokespasik.blog.hu/2019/01/11/ha_megsertodik_elhuz_anyuhoz?utm_source=www.filter.hu

"Azoknak az embereknek sem kizárólag munkából áll az életük, akik nagy dolgokat vittek véghez. Ők tudják, hogy a kikapcsolódás is fontos szerepet játszik a sikereik elérésében."

divany.hu/offline/2019/01/12/a-sikeres-emberek-kotnek-es-kerteszkednek/

Siker?
Karrier?
"Nagy dolgok"?

Hànynom kell a pszichològusoktòl!

Dikusz 2019.01.19. 09:00:07

@Almandin: Egy másik része meg Parkinsonos.
Gondolom, gyakoribb az Alzheimer-kórban szenvedő beteg, ezért van jelen a köztudatban szinte csak ez a betegség. Pedig aki Parkinson-kórban szenved (szó szerint), az sincs jobb helyzetben, a tünetek is ugyanazok, szerintem.

Az igaz, hogy az államnak jobban bele kellene szállni, de hogyan? Itthon se az anyagi, se a személyi feltételek nincsenek meg (sőt azt is mondanám, hogy szándék sincs meg rá), hogy a rászorulókon tudjanak segíteni. Szerintem ez sehol a világon nincs megoldva, legalábbis nem tudok olyan országról, ahol ez működne.

Dikusz 2019.01.19. 09:20:52

@csakférfi: "Rossz döntés....életre szòlò teherrel."
Ezt csak olyan ember tudja, hogy mennyire igaz, aki kénytelen volt egy ilyen rossz döntést meghozni. Soha, de soha nem fog elmúlni a lelkiismeretfurdalás: az, hogy tényleg meg kellett ezt tenni, vagy lett volna más lehetőség is.

Írod, hogy édesanyádnak skizofréniás tünetei vannak. Szörnyű betegség az is. De gondolj bele, hogy tudnátok megoldani azt, ha olyan állapotba kerül, amikor állandó 24 órás felügyeletre lesz szüksége?
Ha dolgoztok, még ha ketten vagytok is, igen nehéz ezt megoldani. Vagy magatokhoz veszitek, vagy állandó gondozót kell fogadni mellé, ami nagy anyagi kiadás, alsó hangon 8000 Ft/óra. Van olyan közeli ismerősöm, aki ilyen gondozást vállal, a dupláját sem sajnálnám tőle, és azoktól, akik ezt a munkát végzik
Valamint fennáll az a lehetőség is, hogy a beteg a legközelebbi hozzátartozóját tartja a legnagyobb ellenségének (ellopja a pénzét, nem ad neki enni, stb), ilyenkor nem tudom hogy mit lehetne tenni.

Dikusz 2019.01.19. 09:26:05

@kisslujó: Maximális tiszteletem a tiéd! Nekem nem sikerült...
Erre nem mentség az sem, hogy egyszerre két ilyen beteg volt akit ápolni kellett.

kisslujó 2019.01.19. 09:29:37

@csakférfi: Köszönöm, hogy ezt leírtad. Jól vagyok, a bajom csak az, hogy nehéz segíteni a hasonló helyzetbe kerülőknek, pedig próbálkozom. Szeretnék az emberek tudatába bevált dolgokat eljuttatni, de ellenállnak. A hülyeség könnyebben tör utat, mint a megoldások. Pedig mindenki rendelkezik azzal az erővel, ami átsegít tragikus konfliktusokon, mégis inkább az értéktelen, tapasztalat nélküli okoskodásnak hisznek. Pont azt szeretném elmondani, hogy az én tapasztalatom pozitív. A ránk hulló súlyos kövekből erős várat lehet építeni. De nem akarják megérteni.

Mérges 1234 2019.01.19. 09:41:44

Nagymám is demens volt, meghalt már szegény.

Nagyon durván leépült 2 év alatt, dükitrések is voltak, elején mikor még tudott magáról, akkor meg nem hitte el, hogy beteg.

Iszonyatos lelki és fizikai teher volt a családnak.
Utolsó szakaszban amikor már nem ismert meg minket egyenesen ilyesztő volt. Énnem tudomtam mit mondjak neki, teljesen össze voltam zavarodva emiatt.

Na a lényeg a lényeg, hogy ez egy nagyon rohadt sztori.

Eleinte volak még olyanok, hogy éjszaka jöttek a rendőrök, mert mamám az hitte elrabolták a táskáját, közben kimentünk hozzá a rendőrökkel, ott volt a táska a fürdőben.

És még egy fontos, amikor vaaki demensé válik, az érzései még megmaradnka, jön ehhez depreszió, félelelem stb. Tehát neki, aki benne van iszonyat szar. És semmit nem tehetsz csak végig nézed , ahogy elfogy a személyisége előbb agreszív lesz, később elveszett, végül egy gyerek szintjére jut el.

Szerencsés esetben gyorsan jön a halál, és nem tart ez az állapot évtizedekig.

kisslujó 2019.01.19. 09:51:15

@Dikusz: Mivel rálátok az adott témára, tudom, hogy az esetek kisebb töredéke végződik otthon, méltóságban. Nincs mit szégyellni azon, ha a kor által felkínált lehetőséggel élünk, elhelyezzük a beteget. Azt kell mondanom, megváltás a gyors lefolyás.

csakférfi 2019.01.19. 12:02:43

@Dikusz:
Anyòsom és apòsom kapcsàn felmerült tavaly novemberben.
Apòsom 90 kg kb. agyvérzés féloldala béna,beszélni nem tud..fürdetni kell...tàmogatni jàràs közben...enni tud egyedül.
Anyòsom leukémiàval küzd...a gerince elferdült...nyilt làbszàrfekély....elesett novemberben...nem tudta vàllani a papa ellàtàsàt.
Mentünk a nejemmel tettük a dolgunk.
Beszélgettünk a feleségemmel...ha amyòsom végleg lerobban...ugrott a munkahely.....em.
Mivel erösebb vagyok ,ha elesik a papa"...így én költözhetek oda....utàna a nejem is jön
A gyerekeink 18 és 21
Nem mertem a "büntudatot" bevàllalni.
Meg tartozom is nekik ennyivel.
8 éve lesz hogy elvettem feleségül a lànyukat.
Soha meg nem sértettek!
Ez van....plusz anyàm.
Nem menekülhetek el a helyzettöl...gyàvàn!

csakférfi 2019.01.19. 12:07:20

@kisslujó:
" A ránk hulló súlyos kövekből erős várat lehet építeni. De nem akarják megérteni."

Megtisztelsz a vàlaszoddal.
Köszönöm!
Olvasd fenntebb!
Én ezt komolysn gondolom.
Erö nem akkor kell amikor emelsz vagy ütsz.
Hanem ahhoz hogy a gyengeséget meglàsd.
Segíts nekik.
Ha nem is mindenkinek.
Ez a becsület...hüség...kitartàs...szeretet.
:)

csakférfi 2019.01.19. 12:35:13

@Dikusz:
Nem sértésnek szàntam a vàlaszomat Neked!
Most visszaolvastam...nehogy félre érsd!
A két növérem sem merte akkor anyàmat magukhoz venni..pedig az egyik màr nyugdíjas a férjével. A màsik meg egyedül él egy 100 nm-es tetötérbeépített hàzban. Otthon dolgozik.
Így maradtam én meg a nejem...anyàm kapcsàn.
Tehàt ne vedd sértésnek!

Emberi Erőforrás 2019.01.19. 13:15:44

Nincs demenciára speciálódott és MEGFIZETHETŐ intézményi segítség. Amit annak mondanak, az egy gyűjtőtábor, ahol egy nővér próbál életben maradni 50 demens között. Van az a stádiuma a betegségnek, amit otthon képtelenség megoldani munka és család mellett. Marad a kórház (pszichiátria). Ha fizetsz a főorvosnak, ott eltárolják mint egy növényt. Ennek a társadalmi problémának a humánus megoldására sok pénzt kellene szánni, mert ezek az idős emberek, akik egy életet végigdolgoztak, megérdemelnének egy méltó befejezést a méltatlan helyett.

Mérges 1234 2019.01.19. 13:52:04

@Emberi Erőforrás:

De tőlünk nyugatabbra sincs ez megoldva, talán jobb a helyzet.
Másrészt az utolsó nővény stádiumban már nekik is tök midnegy.

Büdös barlang, jégtábla az eszkimoknál nem volt annyira hülyeség.
Ma rosszabb a helyzet, mert életben tudnak tartnai bármilyen szar méltatlan állapotban is, de meggyógyítani nem tudnak. Nem igen van ennek értelme.

Dikusz 2019.01.19. 14:06:12

@csakférfi: Nem vettem sértésnek, egyáltalán nem. Ahogy@kisslujó: -nak írtam, nagyon becsüllek benneteket.

Sokunknak van/volt olyan hozzátartozója, akik állandó ápolásra szorulnak.
Nem vagyunk egyformán erősek, nem testileg, hanem lelkileg. A lelki teher a nagyobb szerintem is. Ti megtesztek mindent a feleségeddel a beteg szülőkért, nem menekültetek el a helyzet elől. Nem vettem ezt sértésnek, mert ez az igazság, és ez fájni fog mindig is.
Nekem édesapám Parkinson-kórban, demenciában (nem a Parkinson miatt), és sok más betegségben szenvedett. Mellette a férjem a dohányzás összes káros hatása miatt szenvedett. Nem volt olyan betegség, ami nála ne jelent volna meg, és egyáltalán nem tett semmit azért, hogy javuljon, vagy legalább szinten maradjon az állapota.
Amikor apu nagyon súlyos állapotba került, akkor vágták le a férjem lábát. Nem volt erőm felvállalni mindkettejük ápolását (nálam lett volna hely apukámnak), pedig nem voltam egyedül egyáltalán, fiam, húgom megtettek mindent, amit tudtak, nem szólhatok rájuk semmit sem.
A szellemi leépüléssel járó betegségeknél az egyik legborzasztóbb az, hogy teljesen elvesztik önmagukat, és nem tehetnek róla. Nem tudtunk azzal mit kezdeni -hiába tudtam, hogy ez már nem ő-, hogy mindennek mi voltunk az okai.,bármit tettünk, sokszor rosszabb lett a helyzet, ha próbáltuk nyugtatni.
Hét év alatt vagy tízszer jártam mindkettőjükkel a kórházak sürgősségi osztályán, mindig életveszélyben voltak mindketten, rengeteget ücsörögtem a váróban. Azóta nem adódott olyan helyzet még, hogy kiakadtam azon, ha bárhol órákat kellett ücsörögnöm.

Dikusz 2019.01.19. 14:29:16

@kisslujó: Apu Parkinson-kórban szenvedett. Nem kell mondani, nyilván tudod, ez mit jelent. Már otthon sem érezte jól magát, nálunk sem, sehol. Sokszor azt sem, tudta, éppen hol van.
Én nem tudtam erős várat építeni, nem voltam erős.

Almandin 2019.01.19. 14:30:51

Senki se válaszolt a kérdésemre: mi van akkor, ha egy egyedülálló, magányos öreget ér el egy ilyen kór? Mi történik vele? Hogy veszi észre a saját baját egyáltalán?
A mai fiatalok-középkorúak egyre nagyobb része egyedül fog megöregedni. Nem lesz család mellettük. Jó eséllyel a barátaik is lemorzsolódnak, mielőtt ez kiteljesedik, a kezdődő demenciák személyiségkárosító hatása miatt (agresszió, paranoid, nárcisztikus jellegű reakciók).
Valahogy mindenki csak olyan szempontból szemléli ezt, hogy másokkal (családtagokkal) megtörténhet, és akkor mi van. De senki se gondol bele abba (vagy nem mer), mi lenne vele, ha netán egyedül éri el egy ilyen betegség.

csakférfi 2019.01.19. 21:04:28

@Dikusz:
Egyedül lettem volna,én sem biztos hogy belemegyek ebben
Hàla a nejemnek.
Maceràs ez. Azért ne hidd hogy nekem is csettintésre megy ez.
Idönként "elszàll az agyam".
Meg a nejemnek is.
Maceràs !

csakférfi 2019.01.19. 21:17:25

@Almandin:
Amikor még az elsö feleségemmel éltem egy faluban a szomszéd néni kezdetekben jòl volt.
Se férj (òzvegy) se gyerek.
Csak egy alkesz öccs...màsik hàzban néhàny utcànyira.
Inkontinenciàja volt.
Tartott csirkét..disznòt...kertet müvelt...el volt a kis nyugdíjàbòl.
Idönként beszélgettünk is.
Aztàn egyre ellenségesebb lett ....ahogy teltek az évek.
Az öccs is többször jött.
Ittak.
Lasssn kezdödött az üldözési mània. Agresszív lett. Hanyagolni kezdte a dolgait.
Màr fözni és mosni se nagyon volt kedve.
Sz öccs egyszer egy nyàri ivàszat utàn elaludt az utcàn....35 fokban.
A nyomozò még bennünket is kikérdezett a hslàla kapcsàn.
Onnantòl lejtmenet.
A kajàt egy szociàlis munkàs hordta neki utòbb.
Egyszer elesett és meghallottam ahogy kiabàl.
Màr nem voltunk jòban.
Àtmentem és fesegítettem.
Nem tudom leírni a szagot...koszt..stb.
Néhàny hònapra az ebédkihordò talàlt rà.
Meghalt.
Gyalàzat ez így s nem tudom a "megfejtését".
Àllam? Karitas?Egészség ügy?
Gyalàzat......nincs pénz....a nyugdíj szart sem ér.....meg a fizum se.

Almandin 2019.01.19. 22:11:12

@csakférfi: Szegény néni...valóban így végzik gyakran az egyedül maradó demensek. Sajnos a környezetük sokszor csak annyit lát, hogy az öreg koszos, büdös, emiatt még inkább elfordulnak tőle, nem segítik, hibáztatják. Ha lassabb a betegség lefolyása, akkor akár hajléktalanná is válhat, mert pl. nem fizeti a számlákat, kilakoltatják, stb. Állítólag a hajléktalanok nagy része pl. olyan pszichiátriai beteg, aki alól kiment az ellátórendszer.

kisslujó 2019.01.19. 22:28:52

@Dikusz: Egyenruhás barátom most lépett a Parkinson előszobájába. Le sem tudom írni, milyen megalázó bánásmódban részesül, eldugták irodába, leparancsolták az egyenruháját, jelenleg a pohár fenekén keresi a megoldást. A szívem szakad meg. Próbálok segíteni.

csakférfi 2019.01.19. 22:49:33

@Almandin:
Màsik történet.
Visszaköltöztem a falumba ahol fenöttem,miutàn elvettem a màsodik feleségem.
Anyòsomék szomszédja egy assxony akinek a lànyàval "jàrtam" fiatalon.
Szép büszke kontyos nö volt stramm férjjel...utcabéli.
A lànya özvegy lett ,késöbb egy elvàlt sràccal összeàllt.
Töle 10 évvel fiatatalabb elvàlt "pasival".
Együtt "gyerekeskedtünk" anno.
70-80-as évek.
A szomszéd néni a "szemem làttàra" ment tönkre. Mivel anyòsomhoz jàrtunk kertet müvelni a nejemmel évekkel ezelött.
Krizantém...paradicsom...hagyma..paprika...stb.
A lànya "katika" mondta hogy megkapta a diagnòzist.
Demencia.
"Csòkolom Marika néni!"
Vàlasz.....hallgatàs...nézett és nem szòlt.
"Meg tetszik ismerni?
A "pisti" vagyok!
Csönd...csak nézett.
Aztàn elfordult...ment a kapuhoz.
A lànya mindig ràzàrta mert elbolyongott olykor.
Egszer talàltam egy fényképet az utcàn.....a fia volt rajta....aki amerikàban él. Nem jöhet haza mert körözik itthon valami drog ügy miatt.
Odaadtam neki...kertröl be tudtam menni hozzà...elvette...könnyes lett a szeme.
Aztàn a lànya a fiatalabb férjével magàhoz vette. Otthon maradt "àpolàsin" a pasi meg a vàgòhídon henteskedett...míg el nem temették....erre rà kb
egy évre.
Ha nincs "csalàdod" utòdod....aki öregkorodra "ràd néz"..........
Igaz történetek amiket írok.
Tapasztaltam....a magam esze szerint.
Néha elmélàzok......oh,bolond ifjusàg...tapasztalatlansàg....isten véled.

kisslujó 2019.01.19. 22:51:51

@Almandin: Pedig kérdésed alap: az intézményeket régen az egyedül élőknek, árvagyerekeknek, szegényeknek, gondozásra szorulóknak, öregeknek találták ki, de nem családból, jellemzően magányból fogadták be őket. Még ma sem divat a mediterrán országokban például, hogy az öreget lepasszolják a nagycsaládból, ott él velük, olyan amilyen, elfogadják. A profithajhászás, sikerorientáció kényszeríti a mai családokat, hogy szabaduljanak a hátráltató tényezőtől. Jó lenne, ha ma is a inkább magányosoknak lennének fenntartva intézmények, hiszen biztos jobb ott nekik, mint egyedül. Tragikus a tendencia. Megjegyzem, a XV. századtól kutattam a szociális háló megoldásait, megdöbbentem, nem látok semmi fejlődést. Már akkor kaptak enni, volt lakóhelyük, némi gyógyítás is jutott. Hiába a technikai fejlődés, az emberiesség most háttérbe szorult. Szükség lenne ma is Páli Szent Vincékre és hasonlókra, akik ezt megszervezték. Az akkori oligarchák biztosították a minimális anyagiakat. Ma is így kellene lennie.

kisslujó 2019.01.19. 22:56:41

@csakférfi: jók a történeteid, a többieknek is, nekem is van sok. Jó lenne, ha a felelősök is ilyen érzékenyek lennének ezekre, mint mi.

csakférfi 2019.01.19. 22:59:59

@kisslujó:
"Megjegyzem, a XV. századtól kutattam a szociális háló megoldásait, megdöbbentem, nem látok semmi fejlődést. "
Mikor meg én egyéb "posztokhoz" ezt írom......bolondnak tartanak.
A csalàd örök. Az összetartò erö a szeretet.
Lehet hogy ax amcsi filmeken jòl mutat a "nyugger hàz" sok mosolygòs hozzàértö ember dolgozik ott......az csak szappanopera.
A valòsàg..............bezzeg stadionokra tellett.

csakférfi 2019.01.19. 23:03:56

@kisslujó:
""Jòk a történeteid"
Csak leírtam mit làttam.
Egyébként...Köszönöm!
:)

Dikusz 2019.01.19. 23:09:26

@kisslujó: Ez borzasztó!
Ahogy írod, dolgozik még, ha tudja, hogy ez a betegség mivel jár, akkor nem csodálom, hogy a poharat a kezébe veszi.

Apu elmúlt már 80 éves, amikor kezdtek előjönni a betegség tünetei. Nála a kézremegés kezdődött előbb (nem gondoltuk akkor még, hogy ez a baj, az akkori háziorvosa sem szólt, hogy figyeljünk), szellemileg öt év múlva kezdett leépülni igazán, 89 éves volt, amikor itthagyott minket.
Sok mindent megélt, háborút, '56-ot, ezt a betegséget, szenvedést. Az egyik életmentő műtétje előtt (sérvkizáródás) amikor elköszönt tőlem, azt mondta, hogy nagyon szeret minket, és hogy szép élete volt. Akkor nekem is megszakadt a szívem...

Dikusz 2019.01.19. 23:12:03

@csakférfi: Tényleg van, amikor az ember úgy érzi, hogy nem bírja tovább, és elszakad a cérna. Aztán meg azért tesz szemrehányást magának, hogy miért nem volt türelmesebb.

csakférfi 2019.01.19. 23:37:37

@Dikusz:
Türelem?
Türni az elemek jàtékàt mint egy porszem.Épp ez jut eszembe erröl.

"amikor elköszönt tőlem, azt mondta, hogy nagyon szeret minket, és hogy szép élete volt. Akkor nekem is megszakadt a szívem.."

Apàm jut eszembe...amikor elvittem a wartburg kombin a budai tüdöszanatòriumba.....mütétre.
94-ben.
Megölelt és elköszönt.
Nem emlékeztem akkor mikor ölelt meg utoljàra.....80-ban......70-ben?
Igazi karakàn parasztember volt.
A ràk meg elvitte.
61 volt
Bassza meg.
16 évesen màr csiilét rakodott szívlapàttal.

csakférfi 2019.01.19. 23:47:42

Jò éjt mindenkinek!
Megyek aludni!
:)

Almandin 2019.01.20. 01:58:46

@kisslujó: Elég megdöbbentő, hogy évszázadok alatt alig fejlődött ez a kérdés. Bár kétlem, hogy egy átlag magyar parasztcsalád még akár csak 100 évvel ezelőtt is (hol volt már akkor a 15. század) bármilyen segítséget igénybe tudott volna venni ebben a kérdésben.
A másik az, hogy szerintem nem mindig a sikerorientáltság vihet rá valakit, hogy "betegye" úgymond az öreget egy intézménybe. Épp az a nagy helyzet, hogy ma a nagycsalád ritka, ezért vagy nincs kapacitás arra, hogy egy komolyabb gondozást egyedül vigyen a család, vagy fizikai képtelenség (pl. sovány fiatal nő, esetleg maga is beteg ember egyedül ápoljon emelésre szoruló beteget). Megfelelő színvonalú otthonok esetén nem probléma ott elhelyezni egy öreg, beteg embert. Ha van család, sok időt tölthetnek együtt ők is. Ha egyedülálló, megfelelő gondozásban részesül. Ha nekem gyerekem lenne, nem terhelném ezt rá. Mivel nincs, ezért tudatosan készülök arra, hogy idős koromban, még ha egészséges leszek is, beköltözöm egy jobb idősotthonba. Ma már általában külön apartmant kap az illető, és ha szükséges, 24 órás gondozást. Saját holmik is bevihetőek. Ami nincs jól megszervezve, az a demensek ellátása.
Sokan roppantak bele egyébként a hozzátartozó gondozásába segítség nélkül. Van az a szint, ahol már olyan állapotú a beteg, hogy otthon 24 órás gondozást igényel, ami vagy az egész család tönkremenetelével jár, vagy anyagi csőddel (házigondozók megfizetése non-stop), vagy otthonba költöztetéssel. Ritkán ugyan, de ilyen tragédia is lehet a vége annak, ha valaki megpróbálja egyedül végigcsinálni az ilyesmit:
index.hu/belfold/2018/02/05/mondta_a_szomszednak_de_o_nem_hitte_el_hogy_megoli_az_anyjat/

kisslujó 2019.01.28. 11:20:23

@Almandin: Amellett, hogy egyetértek, több tragikus végű esetet is ismerek, a friss információk továbbgondolkodásra késztetnek. Most történt, egy otthonápoló hölgynek műtétre kellett menni, anyukáját beadta, megőrzésre. Barátnőjét bízta meg, naponta nézzen rá. Rámézett, azt látta, rács mögé zárva feküdt a néni éhen-szomjan, mert nincs idejük az intézményi ápolóknak kivárni, míg elfogyasztja a szükséges ételt-italt. Hát megetette, megitatta. A bejegyzése így szólt a sorstársnak:"Ha Istent ismertek, be ne adjátok a beteget otthonba, nem tudják ellátni!" Ez mindent elmond arról a választási lehetőségről. Ezért van az, hogy az Otthon-nak nevezett helyek átvették az elfekvő funkcióját. Tisztelet a kivételnek, ahol megfelelő pénzért meg tudnak oldani mindent. A VIP-részlegekről nem is beszélek. Akárhogy számolom, az otthonápolás még akkor is olcsóbb, ha rendelkezésre állnak az emelőszerkezetek, speciális eszközök, amik megoldják az általad említett fizikai nehézségeket. Ezek bérelhetőek, továbbadhatóak. Intézmények építése, felújítása, fenntartása és feltöltése személyzettel több nagyságrenddel drágább. Abban is igazad van, egy társasházi garzon jellegű hely megfelelő lehet életvégi lakhelynek. Okos az, aki ezt még időben elhatározza és gyűjt rá.