Ha elgondolkodunk azon, hogy miért is kötöttünk házasságot, vagy döntöttünk az élettársi kapcsolat mellett a társunkkal, a legtöbben azt mondanánk, hogy szerelemből tettük. Legalábbis a nyugati kultúrkörben. A legtöbben azért választjuk a társunkat, mert szerelmesek leszünk, és azt gondoljuk, hogy együtt jobb lesz az életünk, együtt megküzdünk minden akadállyal és boldogok leszünk. Az évek múlásával azonban ez a szerelem átalakul, megterhelődik az egymásnak okozott fájdalmakkal, sérelmekkel, csalódásokkal, melyek akár a kapcsolat, házasság felbomlásához is vezethetnek.

Melyek a párkapcsolat, házasság buktatói, mit tehetünk azért, hogy megelőzzük ezeket, megoldjuk a problémáinkat és párkapcsolatunk, házasságunk alapvetően mégis boldog és kiegyensúlyozott maradjon? A legfontosabb azt hiszem az, hogy kommunikáljunk.

Miért választjuk pont Őt?

Érdemes feltennünk magunknak a kérdést, mit reméltünk, mikor a párunkat választottuk? Boldogságot, szeretetet? Azt, hogy mi legyünk életének középpontja, egy jövőt tele szépséggel, vidámsággal szórakozással? Sok ember mégsem kapja meg azt, amire vágyik, hiába tesz érte. Ez sokszor abból fakad, hogy nem reálisak az elvárásai a szeretettel kapcsolatban. Sokunknak egy mesebeli kép él a fejében: „és boldogan éltek, míg meg nem haltak…”. A mesékben itt ér véget a történet, a lány és a fiú egymásra talál, a valóságban azonban itt kezdődik igazán egy pár közös élete.

Gyakori probléma az is, hogy az emberek nem olyan párt választanak maguknak, akit emberként igazán ismernek, a választás döntő oka a szexuális vonzódás, ami természetesen szükséges a jó kapcsolathoz, de nem elegendő. A szülői minta is nagy hatással lehet a párválasztásra, az emberek legtöbbször az ismerős helyzeteket kedvelik, követik, ezért olyan házasságot kötnek, mely a saját szüleikére hasonlít, ezzel ismételvén a családi mintát, de korántsem biztos, hogy ez a családi minta pozitív.

A párkapcsolat, házasság buktatói

1. Minden párnak három része van: a te, én és a mi. Mindhárom rész fontos a kapcsolatban és sok függ attól, hogy a pár hogyan működteti összehangoltan ezt a három részt. Az élettársi kapcsolat, a házasság egy folyamat, a szerelem mellett a mindennapi életet azt határozza meg, hogy a pár hogyan jut egyezségre olyan fontos dolgokban, mint például a pénzügyek, étkezés, munka, szórakozás, döntések meghozatala vagy akár vallási kérdések.

2. Két ember között mindig vannak hasonlóságok és különbözőségek is. Ezek különbözőségek legtöbbször a gyermeknevelés, illetve a döntések meghozatalakor erősödnek fel, sokszor a döntéshozatal harccá válik a felek között akörül, hogy kinek van igaza, és ki mondja meg a másiknak, hogy mit kell tenni. Ennek a harcnak győztese nincs, csak áldozatai vannak, hisz mindketten rossz érzéseket élnek át, dühöt, haragot, tehetetlenséget, magányt, lehangoltságot, szeretetlenséget, a sok csata pedig végül a szeretet elvesztéséhez vezethet.

3. Néha ezt azzal próbálják kivédeni a párok, hogy egyiküket kinevezik a döntéshozónak, vagy éppen egy harmadik személyt tesznek meg annak, ez azonban zsákutca. Fontos különbséget tenni az egyes mindennapi feladatok ellátásában való jártasság és az önértékelés, szeretet között. Az, hogy bizonyos helyzetekben ki hoz meg egy döntést, mert abban éppen kompetensebb, független a szeretettől pl. azért én hozom a döntéseket a pénzügyekben, mert abban jobban boldogulok nálad, de a döntés önálló meghozatala nem azt jelenti, hogy nem szeretlek téged, és azt sem, hogy általában jobb lennék nálad.

4. Szintén veszélyforrás, hogy azt gondoljuk az együttélésről, a házasságról, hogy olyan lesz, mint az udvarlás szakasza. Az udvarlás során a pár általában előre megbeszélten találkozik, az életüket úgy alakítják, hogy legyen idejük egymásra, az együttlétük elsőbbséget élvez, és ez azzal jár, hogy nagyon fontos személynek érzik magukat a másik számra. Az összeköltözés, a házasság során, ez a helyzet mindenképp megváltozik, hisz mindeninek van családja, barátai, munkája, kötelezettségei, érdeklődési körei, ezek a dolgok pedig szintén figyelmet kívánnak tőle. Ekkor jön az az érzés, hogy „már nem én vagyok mindennek a központja”, osztozni kell, az erre való ráébredés pedig csalódásokat okozhat.

5. A kapcsolatokban egymást jutalmazzuk, segítünk a másiknak elégedettnek lenni, kölcsönösen kitárulkozunk, és ezáltal egyre mélyebben értjük meg egymást. A kiegyensúlyozott kapcsolatban az emberek arra törekszenek, hogy tisztességesen és kiegyensúlyozottan jutalmazzák egymást, és ezeknek a jutalmaknak a méltányosság elve alapján kiegyenlítettnek kell lennie, vagyis a befektetéseknek és a jutalmaknak egyensúlyban kell lennie. Az egyenlőtlenség számos negatív érzést szül. Így az aluljutalmazás, mikor úgy érezzük kevesebb jutalmat kapunk, mint kellene, haragot, ellenszenvet és megfosztottság érzetet okozhat, a túljutalmazás pedig, amikor többet kapunk, mint amennyit mi beletettünk a kapcsolatba, bűntudatot.

6. Egy kapcsolatban természetes, hogy vannak konfliktusok, azonban, ha azt a pár nem tudja kapcsolatépítő módszerekkel megoldani, például az érzéseikről, kapcsolatukról való beszélgetéssel, akkor a helyzet elmérgesedhet, ami negatív érzéseket szül. A pár idővel valóban nem tesz elég energiát a kapcsolatba, és a felek valóban kevesebb szeretet éreznek egymás iránt. Olyan mindennapi dolgok terhelhetik meg a kapcsolatot, mint az egyik fél személyiségváltozása, betegsége, vagy munkahelyi gondok, ami által csökkenhet akár a képessége, akár a hajlandósága az egyik félnek arra, hogy a másik fél igényeit kielégítse, ezáltal úgy érezhetik, hogy az együttlét már nem nyújt annyi örömet számukra, mint korábban. Elkezdenek eltávolodni egymástól. Ahogy a pár között nő a szakadék, úgy változik meg a gondolkodásuk is az egymással szemben elkövetett sérelmekre vonatkozóan. A boldog párok jóindulattal viseltetnek egymás iránt, a pozitív megnyilvánulásokat a másik szeretetre méltó tulajdonságának tartják, míg a negatív viselkedéseket nem szándékos, apró hibának. A boldogtalan párok ezzel szemben a pozitív viselkedést külső okoknak, a helyzetből fakadónak tekintik, míg a negatív viselkedésből társuk rossz természetére, rossz szándékára következtetnek. Ez egy ördögi körré válik, hiszen az egyik negatív viselkedésre a másik negatív választ ad, amit egy újabb negatív reakció követ, és ezt a láncot nagyon nehéz megszakítani.

7. Szokták mondani, hogy a szerelem elvakít, a szerelmesek nem veszik észre, nem akarják észrevenni a másik hibáit, vagy azt gondolják, hogy megváltoztathatják a másikat, majd ha ez nem így történik, és a hibák mégiscsak jelen vannak, csalódnak. A megoldás az lehet, ha merünk tisztában lenni a másik kevéssé vonzó tulajdonságaival. és elfogadjuk azokat.

8. Veszélyforrás az is, ha azzal az illúzióval kezdünk egy kapcsolatot, kötünk házasságot, hogy szeretjük egymást, s ez elég, a többi majd magától jön, ami a valóságban nem így van, a szeretet nagyon fontos, a legfontosabb, de önmagában nem elég ahhoz, hogy hosszútávon jó társai legyünk egymásnak.

9. Nagy veszélyt rejt az úgynevezett kristálygömb technika, mikor azt feltételezzük, hogy amiatt, hogy szeretjük egymást, előre kell tudjuk a másik vágyait, gondolatatit, érzéseit, akaratát, igényeit és aszerint kell cselekednünk, ha pedig ez nem így történik, azt a szeretet hiányaként éljük meg. A valóság azonban az, hogy ezek a dolgok függetlenek attól, hogy mennyire szeretjük egymást, jobb, ha megosztjuk egymással igényeinket, vágyainkat, akaratunkat, mintha elvárnánk a másiktól, hogy kitalálja azokat, majd ha ez nem történik meg, akkor csalódunk. Ugye ismerős az az érzés, hogy ”ha igazán szeretne, akkor tudná, hogy nekem mi jó, észrevenné, hogy segítségre van szükségem, stb.”.

10. A szerelem nem jelent egyformaságot, nem kell mindenről ugyanazt gondolnunk, mindennel kapcsolatban ugyanazt éreznünk, pedig sokszor ezt is így gondoljuk, s így minden különbözőséget fenyegetőnek élünk meg, ami rombolja a kapcsolatot. Persze a kapcsolat elején az azonosságaink, hasonlóságaink miatt érdeklődünk egymás iránt, de minden ember egyedi, így törvényszerű, hogy különbözőségeink is vannak, melyeket akár élvezhetünk is a másikban.

Mit tehetünk?

Fontos tudnunk, hogy mit várunk magunktól, a párunktól, a kapcsolattól, a házasságtól és rendkívül fontos a tiszta kommunikáció, amivel a legtöbb félreértés, fájdalom, sérelem feloldható, párkapcsolati probléma megoldható.

Egy kapcsolatban nagyon fontos az önismeret, hogy képesek legyünk megfogalmazni, hol tartunk ebben a kapcsolatban,és sok múlik azon is, hogy állunk általában az emberekhez. Ha elfogadjuk azt, hogy senki nem tökéletes, segíthet abban, hogy a társunkat is így lássuk, egy hétköznapi embernek, aki nem tökéletes, és nem bántani akar.

És végezetül azzal is jó tisztában lennünk, hogy önálló emberek vagyunk, az életünket magunknak kell élni, nem egymást cipelni, a párkapcsolat, az együttélés, a házasság pedig ragyogó lehetőséget nyújt arra, hogy megismerjünk, és élvezzünk egy másik embert, a gondolatait, az érzéseit, a világlátását, az intellektusát, a testét.

Kommunikációs tanácsok

1. Legyünk hitelesek, szavaink legyenek összhangban arckifejezésünkkel, testtartásunkkal, hangszínünkkel és érzéseinkkel. A viselkedésünk a valóságot tükrözze az adott pillanatban, így az üzenet egyenes és érthető lesz. A mérgünket tükrözze arckifejezésünk, hangszínünk, de ugyanígy szeretetünket is fejezzük ki gesztusainkkal, mimikánkkal, hangunk lágyságával, melegségével.

2. Kerüljük az általánosításokat, az olyan teátrális kijelentéseket, hogy „mindig ezt csinálod, soha nem teszed”, helyette fogalmazzuk meg konkrétan, mi a bajunk! Ezzel lehetővé válik, hogy a problémát némi távolságból szemléljük.

3. Próbáljuk meg érzéseinket megosztani egymással én közlésekkel, nem vádolással, mert ez a valós problémára irányítja a figyelmet. Az Én-közlésekkel saját érzéseinkről, vágyainkról, kéréseinkről szólunk, anélkül, hogy azokért a másik embert tennénk felelőssé, őt személyében minősítenénk. Ahelyett, hogy párunk fejéhez vágjuk, hogy „Te sosem figyelsz rám, elrontottad a napomat!”, megfogalmazhatjuk úgy is, hogy „Nagyon rosszul esik, amikor úgy érzem, nem figyelsz arra, amit mondok. Kérlek, legközelebb, figyelj egy kicsit jobban, nagyon jól esne nekem.”

4. Hallgassuk meg a másik fél érzéseit, álláspontját és igényeit is, hagyjuk meg neki a szabad reagálás lehetőségét!

5. Két ember között zajló kommunikáció során a félreértések elkerülése végett nagyon fontos, hogy teljes mértékben odafigyeljenek a másikra, miközben hallgatják. Ha valamilyen oknál fogva nem tudod ezt megtenni, ne tettesd, inkább mondd meg, hogy most nem tudsz figyelni.

A szabad hallgatás feltételei:

• Teljes mértékben légy jelen, és add a figyelmed a beszélőnek.
• Tedd félre a feltételezéseid arról, hogy a másik mit fog mondani.
• Tükrözd vissza, ami történik, de ne ítélkezz.
• Légy érzékeny az értelmi zavarra, és tégy fel tisztázó kérdéseket.
• Figyelj oda a beszélőre, add tudtára, hogy érted őt.

Természetesen a kommunikációs tanácsok egyszeri alkalmazásával nem fognak egycsapásra megoldódni a párkapcsolati gondjaink, sőt nem is olyan könnyű megvalósítani a kapcsolatépítő kommunikációt, rendszeresen kell „gyakorolnunk” ahhoz, hogy a részünkké váljon. A legtöbbünknek nem könnyű elhagyni a régi mintákat, berögzült reagálásokat, és ha a problémák már egy ideje halmozódnak, talán kedvünk sincs kommunikálni, már belekezdenünk is nehéz, azonban minden nap újra napra ébredünk, és minden nap újra megvan a lehetőségünk tenni önmagunkért, önismeretünkért, fejlődésünkért és a kapcsolatunkért.

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni nálunk, csatlakozz hozzánk Facebookon!

A cikk szerzője, Illés Hilda: 
Viselkedéselemző, utolsó éves pszichológushallgató vagyok. Vácott élek három gyermekemmel, a férjemmel, és a váci Kistigris Fejlesztőpontban dolgozom alapozó fejlesztőként. Fő érdeklődési területeim az anya-gyermek kapcsolat, a játék és a mesék terápiás lehetőségei, a kriminalitás, a különböző függőségek, valamint a csoportpszichológiai jelenségek. Szabadidőmet legszívesebben a családommal, a barátaimmal és olvasással töltöm. 

Felhasznált irodalom:

• Satir, Virginia (1999). A család együttélésnek művészete. Új családműhely. Budapest: Coincidencia Kft.
• Smith, Eliot R.,Mackie, Diane M. (2004): Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó