Természetes jelenség, hogy a fájdalmas tapasztalásainkon, félelmeinken töprengünk. Az ilyen jelenetek átgondolásával reméljük, hogy egy olyan új betekintést vagy megértést érünk el az adott helyzettel kapcsolatban, amely csökkenti szorongásunkat, és lehetővé teszi számunkra, hogy továbblépjünk. De ez a természetes önreflexiós folyamat gyakran fonákjára fordítja a helyzetet, hiszen ahelyett, hogy érzelmileg felszabadulnánk, ugyanazokat a szomorú, megterhelő jeleneteket játsszuk le a fejünkben újra és újra, amitől aztán még szörnyebben, szomorúbbnak, izgatottabbnak érezzük magunkat.
Visszajátsszuk a fájdalmas elválásokat, és az utolsó beszélgetés minden egyes mozzanatát darabokra szedjük, végigmegyünk az utolsó pillanatokon, mielőtt a trauma vagy a veszteség bekövetkezett volna, átéljük az összes találkozót, amelyben a főnökünk kritizált minket a munkatársaink előtt, vagy egy konfrontáció összes verzióját végigfuttatjuk, még akkor is, ha az meg sem történt. A kényszer, hogy agyaljunk és töprengjünk, minden pillanatban jelen van, átveszi gondolatainkat, amikor a munkahelyen vagyunk, amikor zuhanyzunk, vagy amikor vacsorázunk. Miközben észre sem vesszük, hogy hangulatunk tönkrement, érzelmeink pedig feldolgozatlanabbak, mint valaha. Ezt a jelenséget hívja a pszichológia ruminálásnak, köznapi szóhasználatban agyalásnak. Olyan ez, mint a dallamtapadás, reggel egy fülbemászó slágert hallunk a rádióban, egész nap az szól a fejünkben, és sehogy sem tudjuk kiütni onnan.
Az agyalás 7 rejtett veszélye
Az agyalást az önreflexió maladaptív formájának tekintik, hiszen úgy tűnik, új irányokat mutatnak gondolataink a sok végigfuttatott verzióval, valójában csak fokozódik érzelmi és pszichológiai szorongásunk. Nyilvánvalóan látszik, hogy az ilyen töprengős köreink érzelmileg stresszesek, de kevésbé nyilvánvalóak azok a jelentős kockázatok, amelyeket a mentális és fizikai egészségünkre gyakorolnak.
Az állandó ruminálás (agyalás):
- Egy olyan ördögi kört hozhat létre, amely könnyen magával ragad. Az agyalásra való kényszerérzet valódi függőségnek tekinthető, minél többet agyalunk, annál inkább úgy érezzük, hogy ezt folytatnunk kell.
- Növelheti a depresszió kialakulásának valószínűségét, és megnövelheti a depresszív időszakok hosszát is.
- Összefüggésben van az alkoholfogyasztás nagyobb kockázatával is.
- Étkezési zavarok kockázatát is növel(het)i azáltal, hogy állandó negatív hangulatban sokan többet esznek.
- Elősegíti a negatív gondolkodást, hiszen aránytalanul sok időt töltünk a negatív és szomorú eseményekkel, amely az általános észlelésünket oly módon színezheti meg, hogy életünk más aspektusait is negatívan látjuk.
- Rontja a problémamegoldó készségünket. Például az egyik tanulmány azt állapította meg, hogy a magukon melldaganatot talált nők közül, akik ruminálásra hajlamosak, két hónappal később jutottak el vizsgálatra, mint azok, akik kevésbé agyalósak.
- Fokozza a pszichológiai és fiziológiai stresszválaszokat, oly mértékben, hogy ténylegesen nagyobb a szív-és érrendszeri betegségek kockázata.
A ruminálási kör megszakítása
A ruminálás addiktív természetéből fakadóan legjobb módja annak, hogy megszakítsuk az ördögi kört, és ne engedjünk a csábításnak, konkrétan nyakon kell csípni magunkat, amilyen gyorsan csak tudjuk. Meg kell próbálnunk megkeresni a módját, hogy eltereljük figyelmünket valamivel. Függetlenül attól, hogy egy filmet nézünk, dolgozunk, keresztrejtvényt fejtünk, vagy a telefonon játszunk, fontos, hogy olyat csináljunk, ami megköveteli, hogy összpontosítsunk valamire, amely arra kényszerít bennünket, hogy hagyjuk abba az agyalgatást. Az idő múlásával, azáltal, hogy megakadályozzuk, hogy az állandó körkörös gondolatok beférkőzzenek a fejünkbe, nem adunk teret a csábításnak, és így a kényszer is csökkeni fog.
Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.
Forrás:
Nolen-Hoeksema, S., Wisco, B. E., & Lyumbomirsky S., "Rethinking rumination," Perspectives on Psychological Science, 2008 (3) 400-424.
