Talán sokaknak meglepő lehet az autóvezetés és pszichológia egy lapon említése, de akár autóval, akár tömegközlekedéssel utazunk, számtalanszor szemtanúi lehetünk agresszív, másokat hátulról toló vagy éppen bizonytalan, szorongó sofőrök manővereinek. Talán elő is fordult már többekkel, hogy hangosan megjegyezték: ha az autójában így viselkedik, milyen lehet otthon/ a munkahelyén? És ezzel el is jutottunk ahhoz, hogy miért foglalkozik a pszichológia az autóvezetési stílusokkal. Azért, mert egy jármű mögött lehetőség van megélni, kimutatni azokat az érzelmeket, viselkedési mintázatokat, amelyek bennünk dolgoznak nap mint nap. 

Onnantól kezdve, hogy nem egyedül vagyunk az úton, másokkal kell együttműködnünk. Folyamatosan ki kell találnunk, mi történik, más mit szándékozik tenni és együtt kell működnünk idegenekkel, akik lehetnek lassúak, gyorsak, indulatosak, totojázók, ügyetlenek, versengők vagy akármilyenek... pont mint a hétköznapi élet emberei. Az emberek volán mögötti reakciói összhangban vannak a személyiségükkel, beállítódásukkal. Gondoljunk csak arra, hogy vannak férfiak, akik előzékenyebbek egy női autóssal szemben, míg vannak, akik nem tesznek különbséget sofőr és sofőr között. Vagy figyeljük meg magunkban, hogyan reagálunk egy tekintélyt parancsoló, méregdrága autó közeledésére? Könnyen szabad utat engedünk neki vagy csak azért sem?  

Mások viselkedésének figyelése

Az autóvezetés lehetőséget nyújt arra, hogy kihangosítsuk mások motivációját. Erre szociálpszichológusok szerint két lehetőségünk van, azonban az egyszerűség kedvéért vázoljunk fel egy példát: egy sportosan vezető sofőrt pillantunk meg a tükörben. Lendületesen közeledik felénk, és igyekszik befurakodni elénk, ugyanis a mi sávunk tűnik a leggyorsabbnak. Az autót egy csinos, szőke nő vezeti. Mit gondolunk róla?

1. Micsoda agresszív, nyomulós nő! Az ilyenek megérdemelnék, hogy senki se engedje be maga elé.
2. Mindenkivel előfordul, hogy siet. Talán épp olyan helyre igyekszik, ahonnan egy percet sem késhet.

A két reakció közti különbség az, hogy míg az első kizárólag érzelemvezérelt és negatív, addig a második verzióban szituációhoz kötjük a történést, elengedjük a feszültséget, és higgadtan döntünk. Mielőtt valaki azt érezné, hogy ez egy alárendelődő viselkedés, fontos megjegyezni, hogy a pozitív vezetési stílus saját magunknak hasznos leginkább. Egyrészt ha elfogadható motivációt és nem gonoszságot látunk mások tetteiben, mi magunk is képesek vagyunk elengedni a szituációt és vele együtt a dühünket is. Másrészt, fordított esetben is bátran előzünk, kérjük be magunkat egy hosszú sorban, hiszen meg vagyunk győződve arról, hogy a korrekt cél szentesíti az eszközt.

Vezetés és ítélkezés

A másik gyakori jelenség, amely közelebb vihet minket saját működésünkhöz, az az ítélkezés. Amikor legközelebb feszültnek érezzük magunkat egy másik sofőr miatt, tegyük fel magunknak a kérdést: vajon az élet más területein is ez az az embertípus az, akit nehezen tolerálok? Gondolhatunk itt a sebességhatár alatt közlekedőre (=nem él a lehetőségekkel, unalmas, nem kockázatvállaló), a versengő sofőrre (=le akar nyomni, győzedelmeskedni akar felettem), de akár a szabálytalanul vezetőre (= határsértő személy) is. Számtalan olyan helyzet van, amelyre ha tudatosan tekintünk, magunkra ismerünk a mindennapi életben, mert feltehetően ezek a viselkedések zavarnak minket a mindennapokban is. És mit tehetünk a bennünk kialakuló stresszre, amelyet a számunkra antipatikus viselkedés okoz? A kognitív pszichológusok a STOP-módszert javasolják, azaz ne ragadjunk meg a másik figyelésénél, ne pörögjünk a másik személy idegesítő viselkedésén, ne kezdjünk történeteket szőni a másikról, hanem menjünk tovább és engedjük el a negatív érzéseinket. Amikor testünkben érezzük a felgyülemlő dühöt, ismerjük ezt fel magunkban és mondjuk, hogy STOP. Mert az élet egyéb területein is pont erre van szükségünk. Elengedni a felesleges stresszt.

A morális vezetési IQ

A vezetés pszichológiájában használt fogalom az autós közlekedésünk során tanúsított kulturált viselkedést jelenti. Vannak, akik fittyet hánynak a többi emberre, és eszeveszett stílusban „takarítják le” a pályáról a többi autóst, míg vannak, akik a legnagyobb késésben is előzékenyek. Abból szükséges kiindulnunk, hogy attól még, hogy autók haladnak az úton, bennük 1-1 ember ül. Amit megteszünk egymással vezetés közben, az jellemző a morális megfontolásainkra is a hétköznapokban. Azok, akik a magánéletben nem tudják kiélni az önérvényesítésüket, egyaránt lehetnek sofőrként alárendelődők, de akár arc nélküli száguldozók is. Azonban mindkettő ugyanarra vezethet vissza: az ego nem működik jól, és foglalkozni szükséges az önértékeléssel. Az is lehet, hogy a kontroll nélküli száguldozás a személy kockázatvállalásáról árulkodik, és neki a hétköznapokban is rendszeresen dolga van az ingerkereséssel. Ahhoz, hogy jól érezze magát, állandó és mindig új kihívásokat kell találnia.

A vezetés lehetőség az önismeretre

Onnantól kezdve, hogy valaki elhatározza, hogy megfigyeli önmagát vezetés közben, könyvet képes írni önmaga működéséből. Pont ezért javaslom mindenkinek, hogy ahelyett, hogy mások vezetése tenné ingerültté, fókuszáljon önmagára. Vezetés közben figyeljük meg a testünket: mire reagál feszültséggel? Mire reagál örömmel? És ezeket az érzéseket vigyük át saját életünk eseményeire. Hogyan viselkedünk, mikor szívességet kérnek tőlünk (mások beengedése a sávba): egyáltalán nem segítünk, netán túlságosan, hátrányba kerülve is önfeláldozók vagyunk? Mennyire vagyunk képesek érvényesíteni a szándékunkat, mennyire tudunk szívességet kérni (sávváltáskor bekérni magunkat): inkább nem váltunk sávot, csak nehogy valaki ne engedjen be? Mindenáron áttoljuk magunkat, ha kell, ha nem? Mennyi kockázatot vállalunk vezetés közben, és ilyenek vagyunk-e az életben is? Szívesebben működünk együtt nőkkel, vagy inkább a férfiaknak kedvezünk? Hogyan működünk olyan helyzetben, mikor nálunk nagyobb autóval állunk szemben: úgy mint az életben tennénk a nálunk tehetősebb, erős emberrel?

Megannyi kérdés merülhet fel bennünk, mikor volán mögé ülünk. És a jó hír, hogy önmagunk figyelése lehetőséget ad arra, hogy kevesebb stresszt éljünk meg a közutakon, mert ha felismerjük saját reakcióinkat, kezünkben van a viselkedésünk, s így már nem csak az autó, hanem önmagunk irányítása is. A vezetés pontosan olyan együttműködés más emberekkel, mint együtt élni vagy dolgozni másokkal. Ha ismerjük nehézségeinket a volán mögött, ismerjük nehézségeink egy részét az életben is.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.

Felhasznált irodalom:
Dr. Leon James: Principles of driving psychology, elérhető online itt.