A halál retusálása
Ha valaki ma egy beszélgetés során szóba hozza a halál témát, a legtöbben igyekeznek elfordulni, mentálisan lezárni. A reakció mögött nem feltétlenült tudatos viselkedés áll, épp ellenkezőleg: a modern ember csak az élettel törődik, az elmúlásról nem vesz tudomást. A nyugati civilizáció a régebbi korokkal összehasonlítva másként működik. Minimalizálja annak esélyét, hogy az emberi élet végessége szem előtt maradjon. Az öregedés, betegeskedés, távozás a kórházakban, idősek otthonában zajlik le, mintha az élet ezáltal kapna egy szebb filtert. Így pedig egészen addig nem szükséges életünk részévé tenni az elkerülhetetlen halált, míg az nem jön elég közel hozzánk.
Szorongás
Talán sokakban felmerülhet, hogy vajon miért is kellene foglalkoznunk az élet végességével, mikor még a csapból is az folyik, hogy a boldogság kulcsa az élet megélése? Miért ne éljük úgy a mindennapjainkat, mintha azok örökké tartanának? A válasz mindkét kérdésre ugyanaz: mert legbelül tudjuk, hogy hiába próbáljuk elhitetni magunkkal, az örök élet valójában nem létezik. (Legalábbis ma még nem.) Innentől kezdve azonban lesz egy erősen zengő disszonancia a lelkünkben, mert úgy akarunk boldogan csak a mának élni, hogy közben önmagunkat gátoljuk a félelmeink által. És pont emiatt az összeférhetetlenség miatt (félünk a haláltól, de nem veszünk róla tudomást) nagyon sokan szorongásban élik meg az életüket. Ugyanis a szorongás sok esetben tárgy nélküli, azaz aki szorong, mindent átható félelmet él meg anélkül, hogy valójában tudná, mi nyomasztja. Ez nagyon sokszor a saját vagy szeretteink halálától való félelem.
Kíváncsiság
Gondoltatok már arra, hogy miért szeretjük a halált a filmekben, olvasunk róla könyvekben? Ahelyett, hogy tudomást sem vennénk róla, miért fordulunk oda a baleset helyszínéhez az autópályán? Miért akarunk róla többet tudni, miközben tudatosan hárítunk, ha halálról van szó? Mert mindenki kíváncsi egy kicsit a kaszásra! Talán azért, mert tabu, talán azért mert félelmetes, vagy csak azért, mert ez az a téma, amiről nem beszélünk, pedig nagyon is érdekel minket!
Halál Kávéház
Csak nagyon kevés olyan lehetőség létezik, ahol megengedő, elfogadó környezetben élhetjük meg a halál iránti, ösztönös kíváncsiságunkat. A Halál Kávéház számára azonban a halál nem tabu, hanem az élet velejárója. A 2011-ben John Underwood által Londonból induló Death Café mozgalom 2015-től szerencsére már Magyarországon is működik. Az alapítók, Geiszbühl-Szimon Petra és Nemes László szerint az elmúlásról nem csak akkor kell beszélni, amikor megérint minket, hanem érdemes a hétköznapjaink részévé tenni. És nem csak a halál témáját, hanem ugyanúgy az élet kérdéseit, jelentőségét. Pont ezért a Halál Kávéház rendszeresen megrendezett találkozóin egy olyan tér nyílik, ahol nincs elvárás, helyette van lehetőség a nyílt beszélgetésre, eszmecserére, kíváncsiságra. A laza hangulatú találkozókon hétköznapi emberek ülnek össze kávézni, sütizni, miközben megosztják egymással a gondolataikat. És mikor sokan, sok oldalról mesélnek a saját érzéseikről, észrevétlenül múlik a szorongás, értelmet nyer a kíváncsiság és elfogadásra kerül az, hogy attól még, hogy egyszer meghalunk, attól minden nap élhetünk úgy, ahogy szeretnénk.
Mindenkinek nagyon sok szeretettel ajánlom a Halál Kávéház összejöveteleit! Bátran, aggodalmak nélkül látogassatok el hozzájuk, mivel a kedves, szerető légkör lényege a befogadás, elfogadás, ahol szimplán csak nagyon-nagyon jó lenni, hallgatni, beszélni. Szeptembertől rendszeresen hirdetik az újabb találkozókat, itt tudtok hozzájuk csatlakozni, hogy értesüljetek a programokról.
Addig is, aki idén ellátogat a Szigetre Fesztiválra, ott is minden nap megtalálja a Halál Kávéházat: 14-15 óra között a Cöxpon Chill Gardenben!
