Az ember, mint társas lény, a mindennapok során számtalanszor értékeli önmagát, teljesítményét. Vajon az, amilyennek magamat látom összhangban van azzal, ahogy mások értékelnek? Jól érzem magam a rám rótt szerepekben?

Talán ismeri az olvasó azt az érzést, amikor valamilyen helyzetbe csöppenve úgy érzi, a tulajdonságok, amelyekkel a többiek felcímkézik, kényelmetlen kabátként feszülnek rajta, mert egyszerűen nincs összhangban valódi önmagával.

Ne keverjük ezt össze azzal, hogy különböző helyzetekben személyiségünk különböző részeit bontakoztatjuk ki, hiszen természetes az, hogy egészen másként viselkedünk munkahelyi környezetben, mint egy baráti borozás vagy randevú keretében. Ez előnyös is, hiszen így tudunk megfelelően alkalmazkodni a környezet elvárásaihoz, és minél több szerephez tudunk megfelelően adaptálódni, annál komplexebb, összetettebb az énünk.

A probléma akkor áll elő, ha ezek a szerepek kényelmetlenek, nem illeszkednek a valódi személyiségünkhöz, és ez a természetellenes érzés tartósan fennáll. Ilyenkor rengeteg energiát emészt fel, hogy fenntartsuk ezt a mesterséges állapotot. Ha általánossá válik az az érzés, hogy a mások által visszatükrözött képre idegenként tekintünk, akkor nem tudunk felszabadultan és hatékonyan működni életünk különböző színterein.

Rogers, aki a humanisztikus pszichológia legjelentősebb képviselője volt, úgy gondolta, hogy ilyenkor az emberek többsége, annak érdekében, hogy fenntartsa magáról a pozitív képet, a valóságot torzítja el. Azonban, ha a minket körülvevő környezet üzeneteit tévesen értelmezzük, és oda nem illően reagálunk rájuk, akkor jó eséllyel negatív visszajelzések sorozatával fogunk szembesülni.

Jól belátható, hogy ez hosszú távon feszültséget, szorongást és önértékelési problémákat okoz, illetve ha szélsőséges formában szembesül az ember az őt ténylegesen körülvevő világgal, akkor az teljes összeomláshoz vezethet.

Hogyan tovább?

Rogers szerint ez a pont, amikor a személyiség megreked, egy lehetőség önmagunk újjáépítésére. Ennek kulcstényezője az, hogy olyan emberekkel vegyük körbe magunkat, akik feltétel nélkül elfogadnak bennünket. Súlyos esetben fontos lehet egy szakember segítsége, de néha elegendő a kapcsolataink átrendezése, és azok előnyben részesítése, amelyek valóban elfogadók és szeretetteljesek.

Gondoljunk csak bele, hogy milyen képet tükröz vissza az a társ, aki folyamatosan megaláz, lekicsinyel bennünket? Milyen hatása van annak a barátnak, aki csak akkor közeledik, ha érdeke úgy diktálja? Jó érzés-e azt a tükörképet szemlélni, amelyet a körülöttünk levők tartanak felénk? Ha a válaszunk nem, akkor ne féljünk változtatni!

Természetesen vannak olyan kapcsolatai az embernek, amelyeken nem tud változtatni, mert adottságok, de ilyenkor is segíthet, ha változtatunk a viszonyulásunkon. Egy-egy helyzet értékelése mindig a saját szubjektív szűrőnkön keresztül történik. Ha képesek vagyunk egy kellemetlen szituációnál egy pillanatra hátralépni, és átgondolni, hogy mit nyerhetünk a helyzetből, akkor akár nyereséggel is távozhatunk a kellemetlen kapcsolatból. Mondhatjuk azt, hogy egyik-másik családi kapcsolatunk rossz hatással van ránk, de gondolhatunk a kapcsolatra, mint lehetőségre, amelyben megismerjük személyiségünk rejtett oldalait, és türelmet, elfogadást tanulunk belőle. Mindig van választásunk abban, hogy hogyan viszonyulunk a minket körülvevő világhoz és negatív érzések építők lehetnek, ha képesek vagyunk rájuk, mint tapasztalati forrásra tekinteni.

A másik fontos irány önmagunk kibontakoztatása. Lehet ez új kapcsolatok feltérképezésével, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy újra definiáljuk magunkat, vagy olyan régi barátságok felevenítésével, amelyek korábban jó hatással voltak ránk, csak a mindennapi rohanásban feledésbe merültek.

Az emberi kapcsolatokon túl nagyon fontos, hogy teremtsünk „énidőt”. Alakítsunk ki olyan apró rituálékat, programokat, amelyek jutalmazólag hatnak, és ne legyen bűntudatunk, hogy ezt az időt önmagunkra szenteljük. Most biztosan sokan úgy érzik, hogy ez nem fér bele az életükbe, de nem kell nagy dolgokra gondolni! Sokszor egy kellemes fürdő, egy jó film vagy egy meghitt baráti csevely is elég lehet ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbnak, elégedettebbnek érezzük magunkat. Ha személyiségünk visszakerül a számára ideális mederbe, akkor jöhet a jövő tervezése, a célok állítása. Fontos ilyenkor, hogy olyan mérföldköveket jelöljünk ki, amelyek reálisak, de ne tudjuk kisujjból kirázni a megoldást. Az apró sikerek mind lehetőségek arra, hogy megerősödjön önértékelésünk, hozzászokjon a pozitív visszajelzésekhez és ezáltal újult erővel folytassuk életünket.

 Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon!