Az intelligencia mérése több, mint egy évszázada képezi a pszichológiai kutatások egyik központi kérdését. Míg kezdetben úgy tekintettek az IQ tesztre, mint valamiféle csodaeszközre, ami mindent elárul az emberek főbb tulajdonságairól és eszerint különbséget lehet tenni közöttük (ezzel egyébként meglehetősen veszélyes vizekre evezve, ha csak a fajelméletre gondolunk), az utóbbi évtizedekben világossá vált, hogy önmagában IQ-t mérni ugyan bizonyos konkrét helyzetekben nagyon fontos és hasznos lehet, de sok esetben vajmi kevés információt ad az egyén komplex kognitív profiljáról vagy különböző helyzetekben való sikerességéről. A teszt alkalmazójának tehát pontosan tudnia kell, mi a célja a teszt felvételével, és csak addig nyújtóznia, ameddig a takarója ér.

Miután világossá vált az IQ teszteket övező ellentmondásosság, a laikus olvasóban joggal merül fel a kérdés, hogy milyen esetben érdemes IQ teszteket használni és mi az, amire nem alkalmas? Milyen jellemzők vizsgálata segíthet árnyalni az IQ tesztek eredményeit? Vajon minden helyzetben logikus döntéseket várhatunk el attól, akinek nagyon magas az IQ-ja?  Cikkemben többek között ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Fontos kiindulási pont az IQ tesztek használatának értékelésésénél, hogy lássuk, az IQ tesztek gyakorlatilag az iskolai közegre lettek „szabva”. Mikor a múlt század elején Alfred Binet, Simon nevű munkatársával, a francia Közoktatási Minisztérium felkérésére kidolgozta az első intelligencia tesztet, a cél kifejezetten az volt, hogy olyan mérőeszköz szülessen, ami a tanulási képességek alapján képes diszkriminálni a gyerekek között. Ilyen értelemben jól belátható, hogy az IQ tesztek olyan képességekre helyezik a fókuszt, amelyek oktatási közegben elengedhetetlenek a sikeres működéshez.

• A bevezetőből belátható, hogy az intelligenciatesztek abban bizonyosan segíthetnek, hogy az iskolában dolgozó pszichológus felmérje a tanulási problémával küszködő diákok képességeit, feltárja, hogy milyen területeken szorul a gyerek fejlesztésre és olyan támogatást, fejlesztést nyújtson neki, ami illeszkedik az IQ tesztben feltárt hiányosságokhoz.
• Az IQ teszt arra is alkalmas, hogy akár iskolai, akár az egyéb támogató közegben megértsék, mi áll egy látszólag gyengébb teljesítmény hátterében. Könnyen lehet, hogy három gyereknek az iskolai teljesítménye pontszámra azonos, de míg egyiküknek az információk feldolgozásának sebessége gyenge, addig másiknak a munkamemóriája átlagon aluli, harmadiknak pedig az hangalapú ingerek dekódolásában vannak hiányosságai. Ugyanígy igazegy jó teljesítményű gyereknél is, hogy sok minden eredményezheti a kedvező kimenetelt, csak, amíg nincs probléma, nem igen nézünk az eredmények mögé. Ha feltárjuk, hogy milyen területek állnak egy-egy felmerülő probléma hátterében és mi az erősség, amire építeni lehet, azzal célzottan és hatékonyan tudunk segítséget nyújtani a nehézséggel küzdő gyereknek.
• Az iskola világából kilépve az IQ tesztek hasznossága a klinikai világban, a diagnosztikában is elengedhetetlen. Több olyan pszichiátriai zavar létezik (pl. viselkedési zavar, beszédértési zavar), ahol kulcsfontosságú felismerni, hogy az érintett viselkedésében megjelenő eltérések az alacsony intellektusból vagy egyéb fennálló problémából fakadnak, hiszen a két dolog nagyon más kimenetelt és segítségnyújtási lehetőségeket kínál. Jól belátható, hogy milyen károkat okozhat egy-egy címke, ha nem a valódi problémát takarja
• Az eddigieken túl, a kutatásban is fontos szerepet tölt be az IQ tesztek használata. Mivel Az IQ, hacsak nem lép fel valamilyen súlyos organikus elváltozás vagy pszichiátriai zavar, az élet során, kisebb eltérésektől eltekintve állandó képet mutat, jól használható akár hosszú távú vizsgálatokban is vagy akár valamilyen szempont alapján felosztott csoportok összehasonlításában (pl. koraszülöttek és időre született gyerekek összehasonlításában). Nem beszélve arról, hogy mivel gyakran vizsgált tudományos területről van szó, rengeteg eredmény került már napvilágra a témában és a fejlett országokban naprakész standard áll a kutató rendelkezésére.
• Végül a pályaválasztás során is hasznos lehet az IQ teszt abban az esetben, ha valakinek egyáltalán nincs elképzelése arról, hogy milyen pályára menjen középiskolai tanulmányait követően, és olyan tesztet vesznek fel vele, amely jól differenciál az egyes részképességek között, akkor képet kaphat a fiatal felnőtt arról, hogy milyen területekben érdemes gondolkodnia.

Az IQ tesztek tehát több területen tesznek jó szolgálatot tesznek a szakemberek és laikusok számára, ugyanakkor az utóbbi évek kutatásai egyértelműen jelzik, hogy egy komplex képhez sokkal többre van szükség, mint egy IQ teszt.  

• Az IQ kulturális háttérrel kapcsolatos kritikájának egy árnyaltabb változata, amikor a többségi társadalom értékrendje szerinti iskolába kisebbségi, eltérő etnikai hátterű csoportok gyerekei járnak. Az Egyesült Államokban a kisebbségi csoportok gyerekei rendszeresen rosszabb eredményt érnek el az IQ teszteken, illetve a tanárok is kevésbé okosnak észlelik ezeket a gyerekeket, mint a domináns közösséghez tartozó társaikat. A különbség nem az intellektusukból fakad, hanem abból, hogy a különböző etnikai hátterű csoportok intelligenciára gondolva más-más készségekre helyezik a hangsúlyt. A kisebbségi csoportok gyerekei így tökéletesen funkcionálnak saját közegükben, miközben a domináns kultúrában az iskolát követő években sikertelenebbek lesznek, mint többségi társaik. Ez pedig nyilvánvalóan tovább mélyíti a szocioökonómiai státuszban egyébként is gyakran megmutatkozó hatalmas különbségeket, így fontos lenne a gyerekek megítélésénél hangsúlyt fektetni erre a torzító jelenségre.
• A másik hangsúlyos kritika az IQ tesztek jövőbeni beválásra vonatkozó prognosztikai erejére vonatkoznak. Ezzel kapcsolatban egyes kutatók kiemelik, hogy ha az IQ teszt a későbbi beválás mérésnek csupán egyik eszköze, akkor nagyon hasznos eszköz lehet, de aprobléma abban áll, hogy legtöbbször ez az egyetlen alkalmazott mérési eszköz.
• Az IQ-t kutató Stanovich is számtalan esetben szembesült azzal, hogy az IQ és a racionális gondolkodás egymástól meglehetősen disszociáltan képes működni, így bevezette a diszracionalitás fogalmát. Ez olyan emberekre vonatkozik, akik ugyan az IQ teszten magas pontszámot érnek el, mégis logikátlanul döntenek, akár kritikus helyzetben is. A szerző szerint a diszracionalitás hátterében áll: a kognitív fösvénység (nehezen gátoljuk le az elsőre jónak tűnő megoldást) és a specifikus tudás  hiánya (adatok, eljárások, logika) áll. Ilyen értelemben a kutató szerint az iskolai rangsoroláshoz használt IQ teszt a későbbi munkahelyi beválás, az életben való helytállás szempontjából semmit nem mond.
• Újabb kutatások a kritikus gondolkodást vetették fel, mint beválást előrejelző tényező, mivel vizsgálataikban ez a fajta gondolkodást sokkal nagyobb együtt járást mutatott a sikeres munkahelyi előmenetellel, mint az IQ pontszámmal.

Az IQ teszt hasznos kiegészítő információkat ad, ha mellette mérésre kerül egyéb jellemző, legyen az a kreativitás, a személyiség, a megküzdési képesség vagy egyéb a beválás szempontjából lényeges tényezők.

Mérleget vonva az eddig felsorakoztatott szempontokból, világosan látszik, hogy a kép jóval árnyaltabb annál, mintsem, hogy szimplán igent vagy nemet mondjunk az IQ tesztekre. Abban az esetben, ha valaki világosan látja, mire alkalmazható egy intelligencia teszt, és tisztában van annak korlátaival, akkor számos területen (iskola, klinikum és kutatás) nagyon hatékony és pontos képet kaphat egy IQ teszt által. Ugyanakkor, ha az IQ tesztekből olyan következtetéseket kívánunk levonni, amelyekre valójában nem alkalmasak, akkor mind a munkahelyi közegben, mind a való életben csalódásra számíthatunk. Egyszerű analógiával élve, szandálban ne induljunk hegyet mászni!

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, csatlakozz hozzánk a 7köznapi pszichológia Facebook oldalán.      

Forrás:

• Stanovich, K. E. (2009). Rational and Irrational Thought: The Thinking That IQ Tests Miss. Scientific American Mind, 20(6), 34–39. 
• Sternberg, R. J. (2015). Competence Versus Performance Models of People and Tests: A Commentary on Richardson and Norgate. Applied Developmental Science, 19(3), 170–175. 
• Kaufman, J.C., & Kaufman, A.S. (2015) It Can Be Very Tempting to Throw Out the Baby With the Bathwater: A Father-and-Son Commentary on‘‘Does IQ Really Predict Job Performance?’’. Applied Developmental Science, 19(3), 176–181.
• Butler, H. A., Pentoney, C., & Bong, M. P. (2017). Predicting real-world outcomes: Critical thinking ability is a better predictor of life decisions than intelligence. Thinking Skills and Creativity, 25, 38–46. 
• Richardson, K., & Norgate, S. (2015). Does IQ really predict job performance. Applied Developmental Science, 19(3), 153–169.
• Pfeiffer, S. I., Reddy, L. A., Kletzel, J. E., Schmelzer, E. R., & Boyer, L. M. (2000). The practitioner's view of IQ testing and profile analysis. School Psychology Quarterly, 15(4), 376-385.
• Balázs, J. & Miklósi, M. (2015). A gyermek- és ifjúkor pszichés zavarainak tankönyve. Budapest: Semmelweis kiadó.
• Dr. Katona Nóra, intézményes gyermeknevelés előadás.
• Dr. Kovács Kristóf, ELTE PPK, tudományos főmunkatárs