Bizonyára mindannyian hallottuk már a „klisé-szerűen” unalomig ismételt mondatot, hogy „az ember társas lény”. Való igaz, mi, emberek mások társaságának keresésére vagyunk programozva. De vajon mi a helyzet azokkal, akik nem részesülnek a többi ember által nyújtott társas kapcsolódás érzésében? Hogyan alakul ki és miért olyan veszélyes a magányosság? Mit tudunk tenni a magányosság leküzdése érdekében? Alábbi cikkemben a magányossággal foglalkozom részletesebben.
Evolúció és biológia
Alapvető emberi igényünk, a másokhoz való kapcsolódás génjeinkbe kódoltan ősidőktől kezdve jelen van. Az emberi kapcsolatok keresésének biológiai alapjait számos kutatás igazolta, melyek szerint a társas kapcsolatok a „boldogsághormon” néven ismert, szervezetünk által termelt anyagok (tudományos nevén: endogén opioidok) mozgósítása által fejtik ki pozitív, jutalmazó hatásukat. A bennünk keltett pozitív érzés következtében motiváltak leszünk arra, hogy ismét keressük az emberek társaságát. Ráadásul a társas támogatás és az emberi kapcsolatok nehéz élethelyzetekben segítenek a konfliktusaink megoldásában, könnyebben megbirkózunk a problémákkal és csökken a kontrollvesztés-érzésünk. Ha a társas kapcsolódási igényünk nem valósul meg, színre lép a magány. Ez az érzés nem újkeletű, már őseink nyomában is ott loholt, a megnövekedett érzelmi -és fizikai távolság a csoporttól a kihalás esélyével fenyegette őket. Őseink idejében a kirekesztettség volt az egyik legsúlyosabb büntetés, hiszen a csoporthoz tartozás biztosította az egyén, illetve az egész faj túlélését is.
A magány közelebbről
A magány sokféleképp értelmezhető. Különbözik az egyedülléttől, mivel, ha egyedül vagyunk, érezzük, hogy ott van mögöttünk a bármikor igénybe vehető közösség, az emberi kapcsolatok. Az egyedül töltött időt magunk választjuk. Ilyenkor elmerülhetünk saját gondolatainkban, megtervezhetjük teendőinket, alkothatunk, vagy épp minőségi énidőnket kihasználva mindenfajta konkrét cél nélkül elvonulhatunk embertársainkkal teli világunk elől. Az egyedüllétre a szabadság, nyitottság, erő érzése jellemző. Egyedül az ember közelebb kerül önmagához, tisztábban átlátja céljait, kreatív energiáit mozgósítja, ami az önkiteljesedés felé hajtja. Ezzel szemben a magány nyomasztó és veszélyekkel teli lehet, ha nem tölti ki élvezetes elfoglaltság, ha elveszettnek érezzük az érzést, hogy a közösség támogat és elfogad. A magányos ember általában tompán érzi magát, negatív gondolatok és érzések kerítik hatalmukba.
A magányosságnak három fő jellemzője van:
- Atársas kapcsolatok hiányának / nem megfelelő minőségének eredménye
- Saját, szubjektív érzésünk határozza meg (például a magányos személy hiába tölt sok időt emberek társaságában, vagy hiába él párkapcsolatban, mégis a magány fogságában érzi magát)
- Kellemetlen, lehangoló érzéseket kelt bennünk
Kétféle értelembe beszélhetünk magányosságról: A szociális magányosság azt jelenti, hogy a személy nem jár társas közösségekbe, nem tartózkodik emberek között (kevés barátja van, ritka szociális háló jellemzi, kevés társas érintkezésben vesz részt). Az érzelmi magányosság viszont akkor is megjelenhet, ha az érintett személynek vannak emberi kapcsolatai, de a kapcsolat minősége számára nem kielégítő, ezért észleli és átéli a magányt.
Mik lehetnek a magány okai?
A magányosság mögött számos különböző történés vagy életesemény állhat, sok esetben az alább felsoroltak közül egyszerre több is érinti a magányos személyt. A leggyakrabban előforduló okok:
- alacsony önértékelés és félelem a bensőséges társas kapcsolatoktól
- gyermekkorban átélt rideg családi környezet, érzelmi támogatás hiánya
- korábban átélt bántalmazó, visszautasító baráti -vagy párkapcsolat
- egy jelentős kapcsolat elvesztése (haláleset, válás, elszakadás), amit nem tudott lelkileg feldolgozni
- súlyos krízis (pl. munkanélküliség, tartós betegség, börtön)
A magány testileg-lelkileg veszélyt jelenthet
Az alacsony szintű társas kapcsolódás és az érzelmi kötődés alacsony foka állandó szorongással, stresszel járhat. Az emberi szervezet folyamatos készenléti állapotban van, ami megterheli az immunrendszert, így a szervezet kevésbé lesz ellenálló betegségekkel szemben. Kutatási eredmények szerint a magányosság a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát is növeli. Riasztó megállapítás, hogy a magányosság nagymértékben összefügg a halálozási mutatókkal. Az emberi kapcsolatok hiánya olyan erős kockázati tényező halálozás szempontjából, mint a dohányzás.
A magányosság magában rejti a súlyos pszichológiai problémák kialakulásának veszélyét. A magányos személyek általában félreértve, visszautasítva érzik magukat, emiatt tartós stresszt élnek át, súlyos szorongásos betegségek kockázatának vannak kitéve. Gyakran negatív az önképük, illetve sok esetben tartanak attól, hogy mások negatívan ítélik meg őket, jellemző rájuk, hogy a világot veszélyesnek, az embereket megbízhatatlannak tekintik, úgy érzik, nincs kontrolljuk az őket érintő események felett. A kontrollvesztés, a reménytelenség, illetve a világról, önmagunkról, másokról alkotott negatív kép kulcsjellemzői a depressziónak is. Sajnos gyakran fordul elő, hogy a magányosság és a depresszió kéz a kézben járnak. A magányosok a reálisnál negatívabban értékelik kapcsolataikat. Minél kevesebb az önbizalom, annál kevésbé sikeresek a társas kapcsolataikban, így annál nagyobb magányról számolnak be. Kapcsolataikban megélt sikereket külső tényezőknek tulajdonítják, a kudarcaikat pedig belső képességeiknek. Sok magányosra jellemző, hogy szorongásaik és negatív önképük miatt a beszélgetések, társas interakciók során inkább önmagukra fókuszálnak, saját viselkedésüket figyelik, kevesebbet kérdeznek másoktól, kevésbé tudnak figyelni a másik személy válaszaira.
Online is egyedül – a magány hatalmasabb, mint a virtuális közösség ereje
Sokan gondolhatnánk, hogy mennyire egyszerű ellenszere a magánynak az internet, ugyanis a közösségi térben senki se magányos. Ám a magányosok helyzete ennél bonyolultabb. Az internet megjelenése bár megszünteti a földrajzi és társadalmi távolságokat, és segíthet abban, hogy a hasonló érdeklődési körű emberek egymásra találjanak, mégis magában rejti az elmagányosodás, a virtuális világba menekülés veszélyét. Ráadásul az online felületeken, közösségi oldalakon megosztott információk félrevezetők is lehetnek, nehezítik a bizalmi kapcsolatok kialakítását, különösen egy eleve is bizalmatlan magányos személy számára. Az internet hiába növelheti a gyenge kötések, laza ismeretségek számát, ha közben az erős kapcsolatok hálója zsugorodik. Ezáltal úgy élhetjük meg, hogy kevés valódi, lelki támogatással járó bizalmi kapcsolatban részesülünk. A felszínes, online térben fenntartott kapcsolatokból hiányzik az intimitás, a biztonság érzése, amire a magányos személyeknek leginkább szükségük volna.
Hogyan lehetünk úrrá a magányosságon? – Megküzdési stratégiák, instant megoldások
Amikor a magány az elviselhetetlenségig fokozódva végigkíséri mindennapjaikat, a magányos személyek minél gyorsabban próbálnak megbirkózni a gyötrő egyedülléttel. Ezek általában olyan megoldások, melyek hamar megvalósíthatók, sokszor nem egy átgondolt folyamat eredményeként, hanem egy elsőként felmerülő gondolatból születnek, így némelyik veszélyes, destruktív hatású lehet. Sok esetben a társas kapcsolatok újrakezdésével, régi ismerősök felkeresésével próbálkoznak, vannak, akik vallásos közösséghez csatlakozva keresik a valahová tartozás és a magasabb egységbe integrálódás élményét. Sokan döntenek úgy, hogy megnövelik napi kötelezettségeiket és elfoglaltságaikat (pl. tanulás, munka, sport) a hatékonyság érzésének érdekében, vagy több időt töltenek ön-fejlesztéssel, saját vágyaik és szükségleteik megismerésével. Azonban sajnálatos módon gyakran előfordul, hogy a magányosság keltette negatív érzések enyhítése érdekében alkohol-, illetve droghasználathoz fordulnak.
A valóban hatékony megküzdés – hosszú távú pozitív hatások
Az átgondolt, megfontoltan választott stratégiavéghezvitele ugyan hosszabb időt és energiát igényel, ám megéri ezeket alkalmazni, mivel hosszú távú, tartós pozitív hozadékkal szolgálnak a magányos személyek számára. Ez a megküzdési mód egy több lépésből álló stratégia. Először az elfogadás és az öngyógyítás kerül a fókuszba. Fontos, hogy ebben az első lépésben elég ideje legyen a személynek szembenézni a magányossággal, végiggondolni a vele történt eseményeket, új célokat kitűzni és ezek véghezvitele érdekében belső erőforrásait mozgósítani. Ebben a szakaszban még nem kell siettetni a kapcsolatkialakítást, egyedül elmélkedve, átgondolt tervet alkotva is eljuthatunk a következő lépéshez. A második lépés egy átmentként jellemezhető. Ekkor célszerű az eltervezett változások végrehajtásához szakszerű segítséget és támogatást kérni (pl. fókuszcsoportokban való részvétel, önismereti pszichoterápia). E szakasz végén a személy megismeri helyzetét, tudatosan módosítja viselkedését, így képes lesz a társas világgal való kapcsolat újrafelvételére. Az utolsó lépésben a személy kilép a magányosság börtönéből, képessé válik minőségi, új társas kapcsolatok létesítésére, barátságok és romantikus kapcsolatok kialakítására, a társas elfoglaltságokban már nemcsak fizikailag lesz jelen, érzelmileg is bevonódik.
Láthatjuk, hogy a magányosság mennyi negatív érzéssel jár és rendkívül megnehezíti a mindennapi életvitelt. Fontos, hogy vegyük észre környezetünkben a magányossággal küszködő embertársainkat, forduljunk hozzájuk megértéssel, bizalommal és nyújtsunk segítséget, hogy mielőbb kapcsolódhassanak a társas világhoz.
Forrás:
- Bozóky Éva: A gyermek és a magány
- Kopp Mária -Kovács Mónika Erika: A magyar népesség életminősége az ezredfordulón
- Koenig és mtsai: Sex Differences in Adolescent Depression and Loneliness: Why Are Boys Lonelier if Girls Are More Depressed?
- Weiss: Loneliness: the experience of emotional and social isolation
- Rokach: The causes of loneliness
- DiTomasso: Social and emotional loneliness
