Ismerd meg a tested által önmagad!
2019. szeptember 11. írta: M. Steinbach Annamária

Ismerd meg a tested által önmagad!

ke_pernyo_foto_2019-09-11_18_01_49.png

Hétköznapjaink nagy részében rohanunk. Valahonnan valahova, magunktól másfelé, és amikor hazaérünk testben, koránt sem biztos, hogy lélekben is megérkeztünk. Az aktív, tevékeny életmód sokszor nem hagy lehetőséget és időt arra, hogy önmagukat megéljük, saját érzéseinkkel és azzal, ahogyan a világ hatással van ránk, eleget foglalkozzunk. 

A gond tehát ott kezdődik, hogy annak ellenére, hogy természetes igényünk van a testünk és lelkünk táplálására egyaránt, valahogy hajlamosak vagyunk mindkettőt elhanyagolni. A testünket még csak-csak megetetjük naponta párszor, de van-e bevált módszer a belső világunk kényeztetésére, tudatos megfigyelésére, vágyaink, érzéseink és egyáltalán önmagunk megismerésére?

Elárulom, bizony van! Közülük szeretnék bemutatni most egyet, ami egyaránt megmozgatja a testet és a lelket is. Na, persze egyikben sem fogunk elfáradni, azonban jobban önmagunk leszünk általa, mint hinnénk.

A Testidő Önismereti Élmény

Szamosi Judit pszichológus, a módszer megalapítójának célja a Testidő csoportokkal, hogy segítsen az embereknek hidat képezni a testük és lelkük folyamatai között. Elsőre talán furcsának tűnhet, de ha jobban belegondolunk, testünk és érzéseink/érzelmeink állandó összeköttetésben vannak, ugyanakkor ez a kapcsolat nemigen tudatosul bennünk a mindennapokban. Ha csak megnézzük, hogyan reagálnak az izmaink egy nagyobb ijedtség során, mit üzen a színünk egy kedves ember láttán, egyértelművé válik, hogy a testünk megfigyelése kulcs lehet belvilágunk ajtajához, amit azonban méltánytalanul elhanyagolunk.

Miben segít a Testidő Önismereti Élmény nekünk?

A mozgásos feladatok, a csoporttagok közötti kontaktusok tudatossá tétele abban segíthet, hogy testünk lefordítása által megismerjük, hogyan éljük meg a világot, a másokkal és önmagunkkal kialakított kapcsolatot. Közelebb kerülhetünk sajátmagunkhoz, segíthetünk önmagunkon az elakadások, gátlások, szorongások feloldásával, amihez sokszor csak annyi kell, hogy felismerjük őket. Ezek, a felsorolt mechanizmusok ugyanis legtöbbször rejtve vannak tőlünk, és csak akkor vagyunk képesek megszabadulni tőlük, ha a tudatunkig emeljük őket, felismerjük őket a mindennapjainkban. Egy idő után azt vehetjük észre, hogy testünk megfigyelése nem csupán rámutat arra, hogy hol és mitől feszülünk meg, hanem segíthet annak megtapasztalásában, hogy izmaink tudatos ellazítását követően  lelkünk is megpihen, oldódik a stressz. Ebben segít a Testidő önismereti csoport, ami egy védett környezet, ahova mindenki fejlődni megy és nem kritizálni másokat.

Néhány példa arra, hogyan olvashatunk a testünkből:

Amikor férfiak közelébe kerülök, másképp mozognak a lábaim. Nem vagyok olyan természetes, mint akkor, ha nőkkel vagyok együtt. Valahol ezzel kell dolgoznom, azt hiszem.

 

Amikor először relaxáltam, csak akkor döbbentem rá, hogy mekkora feszültségben élem az életemet. Mintha az izmaim nem ismernék a pihenést. A nyakam persze szokott fájni gyakran, de nem gondoltam, hogy ez az örökös stressz miatt van. Most itt tanulok lazítani.

 

Nehezebben nézek mások szemébe, mint régen. Valami megváltozott, régebben nem voltam ilyen. Igazából azóta nehezebb megbízni másokban, mióta elváltam. Mintha eldöntöttem volna, hogy nem bízom meg senkiben. Pedig ez nem jó, nem így akarok élni.

 

Táncolni? Na, azt biztosan nem. Sötétben? Az más, olyankor nem látnak. Szóval ha jobban meggondolom, nem táncolni nem szeretek, hanem azt nem bírom, ha mások látják a spontán oldalamat, még a végén kinevetnek.

ke_pernyo_foto_2019-09-11_18_02_15.pngRelaxáció:

Egy testidős alkalom egyszerre szól a mozgásról, testünk megfigyeléséről és a relaxációról is. Szamosi Juditék tapasztalt figyelemmel éreznek rá, hogy mikor, mire van szüksége a csoporttagoknak. Olykor betakarózva, léleksimogatóan relaxálnak, máskor a legkülönbözőbb, de teljesen amatőr és botlábúak számára is könnyed mozdulatokkal nagyítják ki az épp aktuális érzelmeket, élik meg az itt és most lejátszódó belső tartalmakat, hogy aztán az élményeket megbeszélve minden alkalom után úgy menjenek haza a résztvevők, hogy aznap is tanultak valamit magukról, amivel a holnap megint könnyebb lesz valamivel.

Mit lehet tehát a Testidő csoportjaiban tanulni?

Képesek lehetünk vidáman megélni egy átlagos pillanatot is, miközben bensőségesebb kapcsolatot kialakítunk kis önmagunkkal. Relaxálással megtanuljuk tudatosan ellazítani testünket és elménket, és így teljesebben éljük meg a jelen pillanatot. Oldjuk a szorongást, ösztönösen képesek leszünk „agyalás” nélkül, spontán reagálni helyzetekre. Azzal, hogy ráhangolódunk érzéseinkre és szükségleteinkre, rátekinthetünk magunkra és arra, hogy  miként működünk kapcsolatainkban. És talán, ami a legfontosabb: azáltal, hogy tudatosítjuk, a felmerülő érzések milyen jelentést hordoznak számunkra, fejlesztjük önismeretünket.

ke_pernyo_foto_2019-09-11_18_17_30.pngÉs kinek ajánlott az önismeret ezen formája?

Nemtől és kortól függetlenül mindenki számára, aki:

  • élményszerűen szeretné felfedezni és kifejezni önmagát, vagy
  • úgy látja, elakadt valamely élethelyzetében, és tovább szeretne lépni.
  • Szeretné jobban megismerni önmagát,
  • elfogadni és szeretni a testét, egész lényét.
  • Megismerné, miért úgy működik az emberek között, ahogy,
  • és feldolgozná a múlt és jelen eseményeit nem csak fejben, hanem testben is.

A gyakorlatok egyszerűek, mindenki számára könnyen végezhetők. A részvételhez nincs szükség ügyességre vagy fittségre.

Aki belevágna, és megajándékozná magát egy Testidő Önismereti Élménnyel, bátran keresse Szamosi Juditot, aki nyitott és vidám személyiségével azonnal eloszlatja a még meglévő félelmeket is. A hamarosan induló csoportba itt lehet jelentkezni.

Ha tetszett a cikk és szeretnél hasonlóan érdekes témákról olvasni, kövess minket a Facebookon

A bejegyzés trackback címe:

https://7koznapi.blog.hu/api/trackback/id/tr9115066452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása